Egy csodálatos év röppent el... megmutattunk sok mindent egymásnak,  Hunor megtanított arra, hogy alvás nélkül is lehet élni és, hogy föl lehet ébredni éppen kettő perccel az Ő ébredése előtt is. Tanultam türelmet, szépséget látni, minden nap valami apró csodával ajándékozott meg... megtanultam önzetlenül és feltételek nélkül szeretni... anyává érlelt ez az egy év... Ő pedig kisfiúvá nőtte ki magát... csibész és huncut kisember vált belőle. A saját bőrömön tanultam meg, hogy az anyaság nem tennivalók listája, nem lehet pontról pontra könyvből megtanulva jóanyának lenni. Az anyaság egy végtelen szeretetfelhő, gondoskodás, odafigyelés és törődés, figyelmesség, ami körbeöleli a kicsi kibontakozásait...  Megtanulni magunkbaszívni és becsben tartani minden olyan értékes pillanatot, amikor hozzánkbújik, átölel, ránk nevet... amikor még mi jelentjük nekik a mindent... azt jelenti, hogy igazán velük vagyunk testben és lélekben... azt jelenti, hogy igazán elégedettek vagyunk azzal, akik vagyunk, hogy ők is büszkeségtől, elégedettségtől és magabiztosságtól ragyoghassanak...

Köszönöm, hogy minket választottál, Kisfiam!