cucka 2008.12.09. 11:07

A titok

Hihetetlen, hogy egy évembe telt, hogy véletlenül rájöjjek, mért ébred a gyerek óránként, másfélóránként éjszaka. (nopersze, nem azt mondom, hogy ez innenstől mindig így is marad, viszont második éjszakája csak egyszer ébreszt).

Józan paraszti eszemmel igyekeztem úgy berendezni Hunor kiságyát,  életterét, ahogy az nekem tetszene, ahogy az számomra kényelmes lenne és csöppet sem vettem figyelembe azt az apró tényt, hogy Hunc nagyon sok mindenben az apjára hajaz, nem kis mértékben.  (aki közelebbi kontaktban áll velünk az tudhassa, heteken át szemellenzőt kerestem számára, hogy miközben este én még olvasok, ő békésen tudjon szenderegni...) Szóval, hazaérkezésünktől fogva, éjszakára egy halovány sólámpa fényével világítottam meg hálószobánkat, így kényelmesen láthattam kisfiamat, és -gondoltam én-, neki is biztonságot nyújt, ha láthat minket. Tegnap előtt este vagy kiégett vagy egészen egyszerűen elfelejtettük fölkapcsolni, mindenestre Hunc pár perc alatt elaludt  fél 10-kor és tette mindezt hajnal fél 5-ig. (igaz, én háromnegyed 3-kor kétségbeesetten kitapogattam, hogy minden rendben van-e vele...). Tegnap éjjel megismételtem az altatási rítust, Hunor pár perc alatt ugyancsak fél 10-kor elaludt és ismét hajnal 4-kor riasztott. Mindkét éjszaka csak egyszer kelt... és ilyet ő még az egy éve alatt sose csinált... 

Másrészt meg, megértettem, Anyu mért szerette a vasárnapi csirkehúslevesből a csirke püspökfalatját, míg én mindig a csirke mellehúsát kaptam, Apu meg a combokat... Hunc az ünneplések alkalmával rengeteg narancsot és mandarint kapott, mivel ezidáig nem preferálta a gyümölcsöket, gondoltam megeszem én őket, ne dobjuk ki. Az első mandarin megpucolásakor Hunc már a térdemnél ácsingózott és kikövetelt egy gerezdet. Belekóstolt, megrázkódott, de nem adta fel, hamar megbarátkozott az ízével és 2 egész mandarint eltüntetett a pocakjába. És hogy mért fontos ez? mert előkóstoltam a mandarinokat és csak azokat adtam neki, amik valóban mézédesek voltak... nekem jutottak az enyhén szottyadtak, a kissé erjedtek... mert én meg azokat szeretem....

süti beállítások módosítása