Közeleg a karácsony, és nem hiszem, hogy csak én érzem  úgy, hogy kezdenek felszaporodni a támogatásokért protestáló alapítványok. Úgy gondolom, ilyentájt mindenki szíve csordultig telik, bőkezűbb lesz, kicsit befelé néz és megpróbál hálát adni a békés, puha estékért, a tüzhely melegéért, az összetartozás szeretetteljes hálójáért, az asztalon a főtt ételért és mindközül a legértékesebbért - a családunk egészségéért.

Hunornak pedig igyekszem átadni ezt az érzést... igyekszem megtanítani arra, hogy a szerető cselekedetek egész életre szólnak.

Idén már Hunorral (nomeg drága barátainkkal, akikkel tavaly nem sikerült összehangolnunk egy Andrássy úti sétát...) látogatunk ki a Mikulásgyárba. Idén majd Ő adja át a Mikulás(lány)oknak az összekészített csomagot... és szeretném hinni,  hogy valakinek szenteste ezzel mi is egy mosolyt csalunk az arcára... hogy valakinek igazán örömet okozhatunk, apró odafigyeléssel, törődéssel... csak annyival, amennyiről valójában kellene szólnia az ünnepnek...