cucka 2009.11.30. 21:16

Apró figyelmesség

Hunor névválasztása kapcsán említettem a közelünkben működő drogéria igencsak szubkulturált és nyáron igencsak szagos biztonságiőr(nő)jét. A bolt negyedik éve üzemel mellettünk, kb azóta rendszeres vevőjük vagyok, és ennek ellenére a mai napig meg tudnak lepni valami apró figyelmességgel.

A legutóbbi észnélküli körömlakk vásárláskor pl. egy centire sem volt hajlandó elmozdulni mellőlem az áruk éber őre, szorosan mellettem állva dúdolászott, mintha csak véletlenül éppen arra lenne dolga. És véletlenül mindez a dolog éppen annyi ideig és éppen azokon a helyeken volt, amerre én nézelődtem. Már ekkor is kevésen múlott, hogy ne tegyem szóvá ezt a feltétel nélküli ragaszkodást... próbáltam a jó oldalát nézni a dolognak: nagyon kedveli a gyerekeket, és Hunorral is mindig elgügyörészik...

A mai nap azonban sikerült önmagán is felülkerekednie. Történt vala, hogy miközben Hunorpasi aligtürelmére alapozva rohamtempóban kapkodtam le a polcokról azt a pár dolgot, amiért beviharoztam, biztonságiak éber őrnője feltétlenül szóba kívánkozott elegyedni velem a teltházas boltban. Végül a kassza előtti sorban állva nem tudtam hova menekülni előle, kénytelen voltam válaszolgatni a bőralámászó kérdéseire. Jajj, mekkora hasa van már, mingyá szül, igaz? elnézően vallottam be, hogy igen. és mikor? telitalálat a kérdés, a közeljövőben. És kisfiú lesz vagy kislány? bár tudtam mi következik, mégis belementem, magamra vethetek, lány. No, és mi lesz a neve? nagylevegő: Minka. Miiiii??? Mosolyogva ismétlem: Minka. Há micsoda név az? hallotta már valaki ezt a nevet? és elégedetten vigyorogva körbenéz. Magyar név, mondom még mindig mosolyogva, mert érzem, hogy választ vár. Maaagyaaar? szegény kislány, nem adnak neki inkább valami normális nevet? Agyban  elszámoltam tízmillióig és a hirtelen feltörni kívánkozó nyomdafestéket nemtűrőt visszanyelve sikerült az alábbit kipréselnem magamból: melyikre gondol Izaurára vagy Dzseniferre? Az eladólányka vinnyogva felröhögött, így tett több vevő is körülöttem, de biztonságinéni mindebből semmit sem észlelt... kijőve a boltból még mindig hallottam, ahogy értetlenül dohog magában emlegetve mindenféle mai világot a mai fiatalokkal és tönkretett életeket, minden világmegmozgató rossznak az alapjául a rossz névválasztást megjelölve.

Ilyenkor szerencse, hogy a délelőtti történések fényében a mai napomat a befásult unottság jellemzi.

cucka 2009.11.30. 16:34

Kezdek telítődni...

Akik nyomonkövették mostani várandósságomat, vagy még esetleg az előzőt is, azok tudhatják, hogy míg Hunor napragyerek volt (azaz tankönyvileg napra pontosan fejlődött, napra pontosan tudtuk a fogantatását, minden kötelező és fakultatív ultrahangon korának napra megfelelően volt érett, és mindezt megkoronázva: a kiírás dátuma szerint érkezett is meg közénk), addig Minka -ebből a szempontból- igencsak hozzávetőlegesengyerek. (azaz két egymást követő ultrahangon sem felelt meg a becsült korának, méretbeli és hetekbeli eltérésekkel fűszerezte egész várandósságomat).

A legutóbbi ctg alkalmával megbeszéltük a szülésznővel, hogy a sokféle dátum és lelet között a mai napon megpróbálunk rendet teremteni és -stílusosan- közösen megszülni a valódi szülésem napját. A folyóson ctg-re várakozó kismamák legnyagobb örömére röpke másfél órásra sikeredett a mai monitorozásom, Minkának esze ágában sem volt felébredni, sem csikizésre-vakargatásra, sem szépszóra, sem heves felrázogatásra, sőt még csokival sem lehetett ébrenlétre bírni. (felajánlottam, szívesen visszajövök egy hajnal 3-as mosdómenet alkalmával, olyankor mindig ébren van a kiskisasszony... vagy akár most is, éppen készül szétrúgdalni a kecója falát...). Ezalatt egész kis orvosi konzílium gyűlt a szekérderéknyi leletem felé, volt nagy hümmögés, néha odavetett kérdések. A legnagyobb problematikát az okozza, hogy mint olyan, nekem sosem volt szabályos ciklusom, így Hunor szoptatása mellett sem rendeződött, sőt. Tehát a legutolsó Mikulás csapatok szerint már babáznom kellene, így az ez alapján történő számítás kilőve. Maradna az első ultrahang. Igenám, de az első ultrahang hivatalosan a 6. héten készült, ami a mai orvoscsapat szerint mégisinkább az 5. héten esett meg, ennek ellenére Minek akkori fejkörfogata egy 7. hetes magzatnak megfelelő volt. (?!). A hivatalos 6. hét szerinti megállapításra épült a kötelező 12. heti uhu, mely szerint akkor már 13+4 naposnak lettem titulálva. Ez alapján készült a 16. heti AFP és a 18. heti genetikai ultrahang is (azaz minden kicsit előrébbhozott lett!), és minidg egy kicsit idősebbnek nézték a leányzót, mint valójában.

Nos, a hosszas fejtegetés eredménye kapcsán egyre több szülési dátum is felmerült és sok másik elvetődött. Így a mai nappal egy újabb időpont került előtérbe, mégpedig a december 12. Mindennek ellenére a héten marad a csütörtöki és a vasárnapi ctg is.

Én már csak blazírt nemtörődöttséggel veszem tudomásul ezeket és elgondolkodom, hogy a 21. században tényleg van ilyen, amikor családiház értékű műszerek állnak rendelkezésre és minden ultramodern és lassacskán már a gyerek neme is előre programozott?! nem napokról van szó, sokkal inkább hetekről és nem elefánt vagyok, akinél 2 év a várandósság és mondjuk belefér egy-két hét ide vagy oda tolódás...

No mindegy, Minka jön, ha jönnie kell. És ami biztos, hogy ilyen helyre kis szöszke nyilaslány lesz. És pont. Már nem keresek jeleket és nem fedezek fel vélt vagy valós szüléses érzeteket. Mindamellett Hunor jósúr prognózisai is sorra megdőltek. Báááááár, ma fölöttébb bújósfajtájú a legényke...

 

 

 

 

 

cucka 2009.11.29. 18:21

Uccsó bevetés

Több hete azon rinyálok, egészen pontosan azóta, mióta először megláttam EZT a reklámot, hogy gyereklányunk csak és kizárólag arra vár, hogy még mielőtt kilépne a nagybötűs életbe a zanyja megkóstoltassa vele ezt a remekbeszabott menüt. A zord Huncnak Apuja ellenben eddig mindenfélékre hivatkozva mellőzte étrendünkből, ám -úgy látszik- mára már ő is kezdi elveszteni a türelmét és mindenféle házi praktikák bevetését indítványozza, köztük olyanokét is, amiket jelen állapotomban, méreteimből adódóan szinte kivitelezhetetlennek tartok... (Apjuk mára virradólag azért megfogalmazta újabb teóriáját, mely szerint ezek a Pelenkási gyerekek utolsó pillanatig szeretik igénybe venni azt, ami jár nekik... )

Így ma délután volt hosszú séta, lépcsőzések, megkaptam a hőn áhított csípős menümet is és estére mindenféle kényeztető programokkal óhajt hitös uram kecsegtetni... amennyiben Hunor korán kidől és végre nem én alszom el a leghamarabb mindannyiunk közül, újkori szokásomhoz híven. Ha mégsem történne semmi, még mindig talonban van a kedden érkező bő 8 fokos lehűlés... addig meg: holnap délelőtt ultrahanggal egybekötött ctg...

Persze arról talán sohasem fogok tudni megfeledkezni, hogy éppen két évvel ezelőtt, azaz advent első gyertyagyújtásos vasárnapján mi már a kórházban türelmetlenül vártuk Hunorkincs érkezését, és alig pár óra múlva már köztünk volt... Egy évvel ezelőtt még csodálkozva pillogtatta söprűs pilláit az adventi koszorú láttán, ma meg... alig várjuk, hogy Apa hazaérjen a csatából és meggyújthassuk az első gyertyát a koszorúnkon... advent első vasárnapja kicsit mindig Huncos szülinapja lesz számomra...

Update fotó a rendszeresség kedvéért:

Elsőszülött magzatom ma sem volt hajlandó 3-szori nekifutásra sem napközben elaludni, azaz de délután 4-kor már ásítozott, de ekkor már jusztsem hagytam kidőlni. Lábdagadás-bensőm földindulására hivatkozva lezavartam a skacokat egy rövidke motorozásra. Közben megérkezett Huncmackó hőnszeretett keresztapja is egy jóadag finom hazaival... hm, asszem továbbra is szeretek-szeretünk enni-inni... egyetlen percre sem hagyta békibe Körösztapját, aki lelkesen dobálta-gyürködte a kicsit, cserébe mindehhez gurgulázva nevetett... lelketsimogató pillanatok ezek... majd fürdetés következett (melyet Rókarudi fáradtságra hivatkozva végigüvöltött), utána alig 7 órakkor KO kapitány kiterült... sejtéseim szerint éppen reggelig...

Hugi mindeközben talajgyakorlatokat mutatott be, szinte egész délután aktívkodott, vígkedélyűen lubickolt, rendszeresítette, hogy valamelyik sarkát teljesen nekifeszíti a hasfalamnak... elég horrorisztikus a látvány... semmiféle hajlandóságot nem mutatva a kibújásra (bár titkon abban reménykedtem hátha kirúgja a háza falát a nagy buli hevében...).

Közben tüzeket okádgatok itthon, mely tüzecskék elsődleges áldozata Hitös Uram, aki éppen kilábalóban van valami takonykórós nyavalyából, úgyhogy ő sem viseli valami fényesen állandó jelleggel módosuló kedélyállapotomat. (pl. éjjel szinte fizikai fájdalommal fájt a tudat, hogy amíg engem a Hunor-Minka duó felváltva ébrenlétre rugdalt, HuncApu békésen hortyogva aludt... normális???!) Lelkifurdám is van rendesen minden miatt, mert ahelyett, hogy örülnék, hogy megadatott egy újabb boldog babavárás,  egy egészséges albérlővel, addig én állandó jelleggel (és értsd úgy ahogy mondom!... ) ki szeretném citálni a bejáratott fészkéből ezt a gyereklányt, holott még le sem telt a hivatalosan is ott-töltendő ideje... másrészről meg türelmetlen vagyok és nagyon szeretnék már mindenen túllenni, itthon lenni és ismerkedni az új élethelyzettel, a kétgyerekes anyuka szerepkörével. Amitől azért józan pillanataimban tartok is kissé. (nomeg a küszöbön  lévő költözéstől-pakolástól-takarítástól-szervezéstől-rendszerezéstől....)

Köröttünk gólyacsapatok szálldosnak, szinte nem telik el úgy nap, hogy valaki ne örvendeztessen meg egy újabb érkező kisember hírével. Ezjó.

És rendbeszedtem karmaimat... ma ösmét. Mert ráértem. Most meg ágyamba dőlök és olvasni fogok a bucira dagadt csülkeimet felpolcolva pihentetve. Nagyon dagadok, már kora reggel is, pedig sokat iszom és szinte fűszertelenül étkezem. És hála Huncnak mozgok is. Ez már a vég kezdete.

cucka 2009.11.25. 19:58

Papíron is falusi

Hát igen, a mai nap kiemelkedő történése és egyben elkövetkezendő életünk egy újabb fejezete kezdődött ma el. Mától már nem csak szívben-lélekben, de papíron is vidékiek lettünk. Hunorostúl Hánterestől (stílusosan hunter, ő a mi szeretett autómobilunk...), sőt Minkaleányka is már az új címre érkezik. (márha valaha is késztetést fog érezni arra, hogy kijöjjön a pihe-puha fészkéből)

Számomra megindító volt, ahogy a piciny önkormányzati irodában igyekeztek a segítségünkre lenni, ahogy igyekeztek könnyíteni a várakozás perceit és amilyen büszkeséggel invitáltak be aprócska könytárukba, hogy helyezkedjek kényelembe, arra a kis időre, míg átküldik az adatainkat a megyeközpontba. És jó érzés volt, hogy senki sem türelmetlenkedett-tolongott előttem-mögöttem, hogy nem volt feszült és ideges az ügyintéző. Mosollyal a szívünkben jöttünk ki, mert végre mindhármunk lelkébe belesimult az a semmivel össze nem téveszthető érzés: hazajöttünk.

A megyeszékhelyen állítólagosan hosszasan kellett (volna) várakoznunk, főként úgy, hogy éppen ebédidőben estünk be. Nemhogy bebocsátásra nem számítottunk, hanem hosszú tömött sorokra készültünk, hiszen a mai napon egésznapos nyitvatartással üzemeltek. Ehelyett, kedvesen és mosolygósan fogadtak, röpke 10 perc alatt 4 tagú családunk friss, ropogós lakcímkártyákkal és egy szekérderéknyi jókívánsággal távozhatott.

Asszem, szeretni fogom a vidéki létet.

"Először sírsz.

Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem."

(Reményik Sándor: Kegyelem)

cucka 2009.11.24. 19:41

A 39. héten járva

A délelőtti órákban tiszteletünket tettük a szokásos heti programjaink egyikén, a kismama szakrendelésünkön. Annyira valószínűtlennek tűnt, hogy a maira még sor kerülhet, hogy reggel 9-kor pizsiben kávézgatva igyekeztem mára időpontot szerezni...
Előtte azért közöltem Minkalánnyal jól gondolja meg ezt az uhut, mer ha én most újra kemény pénzeket leperkálok az uhuért, ő meg este kibukkanik, én azzal indítom a földi pályáját, hogy úgy elverem, mint a legenda szerinti szódás az bizonyos lovát!

Huncmaci mindeközben élete első munkanapján dolgozóba indult HuncApuval, csomagoltam neki uzsit-pelust és az első munkanapjára bónuszként egy gyerek(csoki) tojást is. Állítólagosan tüneményesen viselkedett, nagyon élvezte a rendelői melót, zapját rövidre zárva igyekezett kézzel lábbal mutogatva, minél hamarabb tudtára adni, az asszisztencia által odakészített szurit jó lenne már végre beadni annak a macseknak ott az asztalon.
Minka az utóbbi idők napi ritmusa szerint ébren volt, kicsit ficánkolt miheztartást végett, bevillantott pár csuklást majd jól láthatóan kivillantotta a csámpi csülkös sarkát, végül összegömbölyödve elaludt, én mindenközben maximálisan 20-as méhtevékenységet produkáltam a fentebbemlítettek alatt.

Ctg után következett az ultrahang, mely szerint kiskisasszony kirobbanó formában lubickol, dokibá szerint hajlandóságot sem mutatva a távozásra az elkövetkezendő időkben, a lepény még mindig bőséggel ellátja minden földi jóval (I. fokban érett), böcsült súlya 3300 gramm.

Az elmúlt hetek hanyagságából kiindulva ma szülésznő és doktorbácsi is megmanualizált, ez a jány oly mértékben ráérősre vette a figurát, hogy a pár hete már szépen beékelt okos kis fejét is visszahúzta. Méhszáj teljesen zárt, bár felpuhult már. Így azonban számomra érthetővé vált, hogy hirtelen mitől is múlt el az az elviselhetetlen időszak, hogy már leguggolni sem tudtam, mert azt éreztem alvázilag szétszakadok... durván két napja újra fitt vagyok és maximális teherbírású. Ha ez a gyerek is napra gyün, nekem nagyon meg kell tanulnom ebben az életben a pontosság fogalmáról valamit...

Megrovón szóvá is tettem, hogy én itten kérem szépen hónapokkal ezelőtt olyan ígéreteket kaptam, hogy nov.25.-ére már javában Minkababázgathatok, aztán tessék. Doftorbácsi szerint még akár ez is lehet (höhöhö), de ha nem is november, de december 25.-ére már biztos babázni fogok. Kösszépen.

Jövőhéten meg, ha továbbra is így maradunk heti 3-szori ctg következik, valamint egy újabb állapotfelmérő ultrahang. Idilli szituációnkat, ha minden íly tökéletesen működik odabent az elkövetkezendőkben is, háborítatlanul túlnyújthatjuk még kettő darab hétig, azaz december 17.-éig... én titkon továbbra is reménykedem azért valami közelebbi dátumba, bár kísértetiesen kezd minden olyan lenni, mint két évvel ezelőtt, még a  jóval utánam kiírt kismamik is elkezdtek beelőzni a szülőszobán...

cucka 2009.11.22. 15:37

Pocakságok

Unalmunkban eszembe jutott, hogy már jó ideje (egész pontosan 6 hete!) kimaradt a szokásos és jól működő házi pocakfotózás. Amint azonban feldobtam a lehetőséget egy kérdés formájában, Hunorvirágszál teljes extázisba esett, maganyelvén csivitelve, felhúzott pólóval vigyorogva mutogatta a pocakját az apjának:

Mihelyst elfoglaltam a startpozíciót, jelentősége teljes tudatában áltt be mellém és mutogatta továbbra is büszkén alighasát:

És végül a fentiekhez képest következzen a szokásosan unalmas nagyhasú:

Kicsit aggasztó, hogy a nagy influencia járványra hivatkozva, a szülésre kiszemelt kórházunk is tiltólistára került látogatás szempontjából...

És egy rövid helyzetjelentés következzen, az ennyit a hidegfrontról fényében: valószínűleg téves riasztás volt Minka részéről a tegnapi. Ami tény: Minek lassacskán valóban készül a nagy útra, alig mozdul, alig csuklik. Leszámítva azokat a gyöngédnek egyáltalán nem nevezhető megmozdulásait, amikor alul (húgyhólyag tájékon) kaparász, vagy jól láthatóan kidugja a sarkát mellalá. Szemmel láthatóan sincs lent. HuncApu megőrizvén hidegvérét nemsokára dolgozni megy, Hunc kidőlt a sorból, én... én pedig hájas sütit sütök. Aztán kilakkozom a karmaim. A szokások rabja lettem...

Reggel óta hol rendszertelenül, hol rendszeresen érkeznek fájdogálások, bár én inkább furcsa érzetnek hívnám őket. Azaz, hol a derekam szurkál olyan tipikusan nehéznaposan, hol a hasamalja keményedik be. De mindez számomra nem tűnik, olyan igazinak. Minka aligmozdult ma, én meg sehogyse érzem magam. Belegondolva, ólmos fáradtságot érzek és inkább aludnék egy nagyot, nem érzem magamban sem az izgatott bizsergést, sem az erőt egy többórába átnyúló procedúrához. Ahhoz képest, hogy a második gyerekem érkezésének a startvonalán állok, nem egy rutinróka szülőnő a hozzáállásom...

A fiúk rezignáltan viseltetnek irányomba: Hunor bújós-játékos, látszólagosan nem különösebben aggodalmaskodik, mint ahogy a zapja se. Csengetett Mylordra kapcsoltak a hálóban rötyögve.

Így én is összedobom a mandulás-mézes teszt-sütimet, hátha később mégiscsak elkél az enerdzsi...

 

 

cucka 2009.11.19. 20:34

Elgondolkodtató

A hidegek beköszöntével egyre kevesebb kispajtást találunk a játszótéren. Számomra ez csöpp örömet is jelent, hiszen, ha kettecskén megyünk le, és magányos harcosként rongyol a téren, én pocakot pihentetve ücsöröghetek a padon és belátható távolságon belülről figyelhetem a kiskrampi ügyködését. (merugye ha többen vannak, életkori sajátosságukból fakadóan, állandóan ugrásra készen kell állni, mert bármi lehet...)

Tegnap a langymelegben betértünk a játszótérre, ahová pár perc elteltével egy mosolygós, kb fél évvel idősebb kislány érkezett az apukájával. Hunorvirág akut gyerektársaság-hiányban szenved újabban (még a  gyógyszertári 5 perces betérő alatt is gyerekekkel ismerkedik...), így szinte azonnal odavigyorogta magát a leányzó mellé, előbb csak a mellette lévő hintába csüccsent be, majd amikor a kislány kimászott belőle, azonnal követte. A kislány első reakciója az volt, hogy továbbra is mosolyogva, ám egy marék homokkal borítva be, fogadta Hunor közeledését. Nem vagyok egy különösebben aggódós anyuka, és mivel azt láttam, hogy Hunor is tele szájjal nevet, úgy éreztem, nem kellene igazán ebbe belefolynom, meg különben is az Apuka már porolgatta Huncról a homokot és fegyelmezgette is zavarodottan a leánykáját, aki arcán továbbra is ott ragyogott az a mézédes mosoly. Fiam közben csúszdázott egy párat, majd megunva botot ragadott és körbe-körbe futkosott, mint egy szabadoneresztett kölyökkutya. Ekkor érte egy váratlan történés: ugyanis a kislány követte őt, majd erőteljesen ki akarta ragadni kezéből a botot. Kis idő múlva sikerült is neki, hiszen nagyobb is volt, erősebb is. Hunc belement a játékba, kergetőzni kezdtek. Aztán valahogy apuka visszaszerezte a botot a lányától, visszaadta Huncosnak, ő bemenekült a házba (azaz hozzám) vele. Ekkor a mosolygós leányka, aki továbbra is mosolygott rendületlenül,  már többször megdobálta homokkal (Hunc is igyekezett azért ezen a vonalon tartani a tempót...) és elég durván meg is rángatta Huncost a hanorákja kapucnijánál fogva. Miközben apuka izzadva elnézést kért a lánya viselkedéséért, megütötte a fülemet egy többször ismétlődő dorgáló mondat, bezzeg tegnap egész este sírtál, hogy mennyire fáj a kezed, most meg... Próbáltam tompítani a helyzetet, mondtam, nincs semmi gond, vannak a gyerekek életében is rosszabb napok és egyéb közhelyek felsorakoztatásával, ám a kisördög csak kibuggyantotta belőlem a kérdést: mi történt a kislány karjával? A válasz nyers őszintesége és zavarbaejtő plasztikussága belém rekesztett mindent: ööö, a feleségem kicsit ideges lett este rá, és felrántotta a földről, aztán nem tudom, hogy a hiszti miatt-e, de egész este nem használta meg most se nagyon használja a bal karját... És nézve a tétován szaladgáló kislányt már én is láttam, hogy mintha kicsit valóban furcsán tartaná a bal karját...

Nem tudtam, mit mondani... csak ültem a padon és minden kavargott bennem... emlékek, érzetek, szituációk... ha valaki időben közbelépettvolna....szerettem volna segíteni, de úgy igazán, és közben egyre hangosabban tombolt tompán a bensőmben valaki, hogy nincs jogom beleszólni! És tehetetlennek és szaralaknak érzem azóta is magam... mert az erőszak csíráját sem bírom elviselni, mert éppen azért fordulhat elő a családokon belül annyi, olykor tragédiába fulladó agresszió, mert ilyen emberek között élünk,  akik szintén úgy érzik, hogy nincs joguk beleszólni, mert könnyebb homokba dugni a fejünket, és nem venni tudomást a dolgokról, mint lépni, mint kézenfogni, mint lehetőséget felajánlani...

Tudom, ez most paradoxul hangozhat, hiszen  alig egy napja írtam arról, hogy Huncos megkapta élete első pelenkapacsiját, most meg az agresszióval szembeni fenenagy érzékeny lelkemről papolok... ám úgy érzem, ez mégis más. Más, mert ezt a  fajta fenyítést én vállalom, akár most, akár 15-20 év múlva is, ha a fiam kérdez rá, mert féltésből történt, mert kiszaladt a sötét parkolóba a kocsik közzé... mert meg kellett húznunk egy határt... a móka és a valódi életveszély között... sosem lennék képes idegességből ilyet tenni... bár azt is tudom, az agresszió és az erőszak semmilyen formája nem megengedett, családon belül meg főként nem... vannak napok, amikor a feszültség mérhető arányokban fellelhető nálunk is, mi sem vagyunk tökéletes műanyagok, ekkor a hangom messze száll, apjuk pedig elviszi pár órára a gyereket... mert én is ember vagyok, véges energiatartalékokkal...

Valamit másképp kellett volna valamikor.

cucka 2009.11.19. 18:55

Maseszülünk

Délelőtt túlestünk a 3. ctg-ken is. Hunormanó mindeközben HuncNagyinak igyekezett még emlékezetesebb születésnapot okozni. Jófej volt, reggel minimális tiltakozás után, utamra bocsátott, pár cuppanóst is dobált utánam, melyeket igyekeztem elkapdosni  még az ajtó bezáródása előtt.

Minkaleányka legaktívabb napszaka a délelőtt, egész pontosan a 10 és 11 óra közti időszak, (majd van egy délutáni edzése is, ezt olyan 6-7 órára időzíti), éppen ezalatt az idő alatt sikerült gépre kerülnünk. Az első 5 perc masszív csuklását, tappancs lerugdalás követte, szinte végig 180-as pulzussal kattogott, majd az uccsó 5 percben egész egyszerűen elaludt, így a pulzusa is normalizálódott. A legintenzívebb mozgolódása alatt is gépszerinti alig 60-as fájásokat produkáltam, így úgy érzem a világrajövetel prodzsekt valóban halasztva a hétfőn érkező hidegfrontig. Ez a langymeleg roppant jó hatással van a lelkemre is meg a fizikumomra is.

Kedden vár egy újabb ctg-vel egybekötött uhu. Reményeim szerint az utolsó lesz, és reményeim szerint megvárjuk még egyben, bár a szülésznő úgy búcsúzott, ha bármi van (értsd rendszeres 5 perces fájások vagy magzatvízcsordoga), azonnal hívjam, ha lehet már a kocsiból, a kórház felé menet.

cucka 2009.11.18. 17:47

Most jó

Az elmúlt napok feszítő-szorító-keményedőhasú-jóslófájó-savtúltengő időszakának úgy tűnik vége. Este viszonylag korán kidőltünk mindannyian, hosszan, pihentetően aludtunk.(leszámítva a kettő darab éjjeli mosdójáratomat, valamint a kölök hozzámtapadósságát, szerintem ezáltal is generálva überzagyva álmaimat, életem régnemlátott szereplőivel...). Szóval most tényleg minden kerek. Annyira, hogy a mai napon még afelől is kétségeim adódnak, hogy valaha is megszűnik ez az idilli állapot?!

Hunorra várva, ennyi idős kismamaként sokkal másabb volt minden: egyrészt hihetetlenül felkészült voltam lelkileg -fizikailag frissebb (vagy legalábbis halál magabiztosan annak éreztem magam...), másrészt minden élére állva arra várt, hogy a kiskirályfi elfoglalhassa birodalmát. (öm, még az azóta sem használt etetőszék is...). Most viszont sokkal hanyagabb vagyok (pl. a kisrácsosra még mindig nem húztam fel a Minkaágyneműt, ráér majcsak, ha hazajöttünk... hoppá!), éééés a csúcs számomra!- sokkal nőcisebben élem meg ezt a mostani szülés közeli állapotot. Pl. 2 naponta szigorúan körömlakk átkencézés, mer jajjistenem, lekopott-lepattogzott körömlakkal mégse mehetek be... de ugyanez vonatkozik beretválkozásra és a hajmosásra is. Szóval, hmmm, HuncApu számára akadnak azért vidám pillanatok... pl. amikor éjjel, már-már összeragadó szempillákkal a kád szélén szentségelve pinegálom kiskarmaimat vampveresre, hogy aztán másnap rájöjjek, ez azért mégse illik egy lassan kétgyerekes anyukának, meg mit lát az a gyereklány meg elsőként a nagyvilágból? anyja vérveres karmait? aztán majd vihetem pszichomókushoz terápiáztatni az egész gyermekkorára traumát okozó születési élményei miatt...így következő nap átföstöm, mígnem harmadnapra ösmét rájövök: még van időm, addig meg hadd legyen már kicsit nekem is jó... még szerencse, hogy a lábkörmeimet már nem érem el kényelmesen... azok színben stagnálnak.

Huncmackó is köszöni jól van. Mandulabelet ropogtat duhaj jókedvében: (a falon az erősebb sárga felület akkor keletkezett amikor megpróbáltam eltűntetni az első házi graffitijét... a másodikat -napocskát a köldök köré?- már inkább a hasára rajzolta...):

Tegnap megkapta élete első testi fenyítését a rajongásig hőnszeretett Tátyitól. Leszaladtak közértbe, Hunor pajkosan huncutkodott és újszokásához híven a tólig határait feszegette. HuncApu többszörösen figyelmeztette a közelgő viharra, de a gyermek nem értett a szépszóból. Egészen addig édesen vicces is volt mindez (már amennyire vidám bevásárlás az, amikor a kölök után pakolsz vissza a polcokra, az éber biztonsági őr vizslató pillantásától és szuszogó árnyától kísérve), míg egy óvatlan pillanatban, teljes gőzzel  és felturbózott kismotorral ki nem tört a boltból, át a fotocellás ajtón és meg sem állt a parkoló közepéig a koraesti szürkületbe.  Na, ekkor érte őt utol a Zord Apa. A Bűnbánó Gyermek, meg ahelyett, hogy nevéhez méltón viselkedett volna, nemes egyszerűséggel szemberöhögte felbőszült apját. Apjuk ugyan nem 50 botütést mért rá, mint Döbrögi urunk Ludas Matyira, hanem mindösszesen három kezest a pelenkásos és bélelt nadrágos felére, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy Hunorvezér megjámborodjon és lelkivilága is helyrebillenjen.

Így is élünk mink.

cucka 2009.11.17. 11:13

Jótanács

Ha valaki, aki a kilencedik hónapot tapossa, és délelőtt még meggyőződése, hogy ebből ma gyerek lesz, szeretne pihentető estét-éjszakát magának, az ne egyen grillezett lazacdarabkás, tejszínes-parmezános mártásban tapicskoló, vastagon megfűszerezett, egészdarabos rózsaborsos Gnocchit koradélután.

Amennyiben mégis megteszi: készüljön többliternyi tejjel és legalább 3 szem Rennie-vel neki az éjszakának, valamint arra is készüljön fel, hogy az éjszaka nagy százalékát 90 fokos szögben történő alvással tölti. Reggelre viszont stabilizálódik a sav-bázis egyensúlya.

Amúgy: Huncmaci stabilan 14 fogú lett (fölső mindkét örlője kint van, alsók fehérlenek már), reggel szeret fogat mosni, estére megcsappan a kedve, de általában elviseli, majd büszkén kivillantja bárkinek mind a 14 darab csodaszéphófehérét. Anyja savtúltengése miatt megemelkedett a család tejfogyasztása, így csöppmackó is beállt a tejivók csapatába, továbbá változtak a reggeli étkezési szokásai is: elmarad a félálombeli túrórudi, helyét egy pohár tej, egy szelet pirítós, valamint egy szelet sonka (felvágott), és egy darabka sajt vette át. Édességrajongása megmaradt. Így mióta megtaláltam álmaim csokiját, irigyanya módjára, dugdosom a Ded elől és csak akkor bontom ki, ha ő már alszik...

Minkára várva, szinte első pillanattól eldöntött tényként kezeltük, hogy bezony, ha semmilyen komplikáció nem adódik a szülés környékén (értsd: természetes úton érkezik a baba, lehetőség szerint gátvédelemmel, mindketten jól vagyunk, különösebb orvosi megfigyelést, illetve kórházi bennfekvést nem igénylünk), és még a nőgyógyász-szülészorvos is áldását adja rá, a szülés utáni pár órás megfigyelés után, mi bizony hazajövünk.

Hogy mit jelent az ambuláns szülés? Számomra átmenetet az otthonszülés és a sima kórházi szülés között. Hiszen, orvosi és kórházi felügyelet mellett, mondhatni biztonságban adok életet a gyermekemnek, ám mégis pár óra múlva már a saját, otthonos légkörben lehetek, a megszokott dolgaim és a szeretteim között. Az ellátás meg... ha a zuramon múlik, azt hiszem klasszisokkal a kórháziak fölött van... Nincs törés, az én megborult kismamahormonokkal teli lelkemben és a tőlem elszakított fiammal való kapcsolatomban sem. Hiszen jelen pillanatig 4-5 egymás nélkül töltött órán kívül, hosszabb időt nem töltöttünk távol... és nem biztos, hogy éppen akkor kellene erre rápróbálnunk, amikor amúgy is hazahozunk egy Hugicát neki... mert persze, biztos kibírná, meg én is, de ha nem muszáj, akkor meg minek?!
Ez a külföldön, már évek óta működő módszer, kishazánkban is létező lehetőség, csak a köztudatba még nem épült be, sőt sokan  még a lehetőség szintjén sem ismerik. Ugyanis: a kórháznak mindenképpen anyagi érdeke, hogy a szülő nőt 3-4 napig benntartsa, ellássa, majd elszámolását benyújthassa az állami intézmény felé.

Miként működik mindez a gyakorlatban? Első körben érdemes a szülész-nőgyógyász véleményét kikérni ezügyben, valamint kipuhatolni a választott kórház hozzáállását az ambuláns szüléshez. Amennyiben az orvos áldását adja rá és támogatja döntésünket, célszerű felkeresni a kórház gyermekorvosát, az ő aláírása és jóváhagyása nélkül, maximum az anyuka távozhat saját felelősségre a kórházból. Amennyiben ő is pozitívan áll a kérdéshez, már csak egy kiskört kell futnunk: a házi gyerekorvos véleményét kikérni, ugyanis, ebben az esetben, a háziorvosnak látnia kell az egynapos babát és neki kell beadnia az első BCG oltást a gyerek 6 hetes koráig, valamint levennie a kötelező PKU (fenilketonuria) szűrésre a vért a pár napos babától. Erről célszerű bevinni egy igazolást a kórházba szüléskor.
Arra mindenképpen számítsunk, hogy amennyiben így döntünk, kisregiment nyilatkozatot kell majd aláírni, melyben a saját felelősségre szóösszetétel többszörösen visszaköszön majd.

Elméletileg mi lefutottuk ezt a nagy kört. A döntés az én kezemben van. Bár az utóbbi idők zaklatottságából kifolyólag elbizonytalanodtam: talán mégiscsak jobb lenne pár napot benttölteni és pihenni, az utánam a vízözön elve szerint...

Hunor és Minka esetében is a természetes szülésre készültem-készülök, így akárcsak két éve, most is gonodosan beszereztem a méhizomazító, vajúdáscsökkentő, vérzéscsillapító és méhszájtágító bogyókat.

Ami csöppet meglepett, hogy  a két évvel ezelőtti és a mostani szülésznőm két teljesen más típusú protokoll szerint dolgozik, sőt továbbmegyek: ahány ismerőst kérdeztem, mindenki másfajta adagolású és hatékonyságú homeós szereket szedett.

Íme a két évvel ezelőtti:

A 36. héttől:

CAULOPHYLLUM 5CH napi 1x5 golyó, a méhnyak puhítására

ARNICA 9CH napi 1x5 golyó vérzésmegelőző, visszérjavító, és a majdani sebgyógyulást elősegítő

PULSATILLA 15 CH napi 1x5 golyó -ez a depresszió megelőzésére, rossz hangulat ellen ha hosszú lenne a vajúdás

Málnalevél tea – napi egy csészével

Vajúdás közben:

CIMICIFUGA 9CH felváltva a CAULOPHYLLUM 5CH-val, félóránként 5 golyó elősegíti a tágulást.

Szülés után:

APIS 30 CH napi 3-4x5 golyó. A gátmetszés után javasolt, ha a gát és környéke duzzadt, szúrón fájdalmas és a jegelés jólesik.

ARNICA 15 CH napi 2x5 golyó. A szülés után vérzéscsillapító, sebgyógyító, fájdalomcsillapító hatású.

STAPHYSAGRIA 30 CH napi 2x5 golyó. A gátmetszés vagy császármetszés sebgyógyulását serkenti, javítja, és fájdalomcsillapító hatású.

És a mostani, jóval minimálisabb csomag:

A 34.-36. héttől: (36. héttől kezdtem!)

CIMICIFUGA 15 CH heti 1x5 golyó. Tágulás elősegítő.

PULSATILLA 9 CH heti 1x5 golyó. Kedélyjavító.

CAULOPHYLLUM 15 CH napi 3x5 golyó. Méhnyak puhítására.

Napi egy bögre málnalevél tea.

Vajúdás közben:

Félóránként felváltva 5 golyó CIMICIFUGA 30 CH és CAULPHYLLUM 30 CH. Elősegíti a tágulást.

Szülés után:

A végkifejlettől függően a fölső összeállítás szerint fogok eljárni.

(zárójelben megjegyzem, még mielőtt felelőtlen kismamának tűnnék: mindkét protokollt homeopata orvos által jóváhagyottan szedtem-szedem!) 

cucka 2009.11.15. 12:52

Semmisevan

... és így kedvsesok írni...

Kórházi cuccok vasalva-csomagolva 2 napja. (és jajj rájöttem nincs is Minkalánynak cérnasapekja, merhogy Hunorlegény odaát nem kapott, meg itthon is csak fürdés után...30 fok volt a kórházban...). A kislakunk rendközeli állapotát igyekszem napközben is őrizgetni, legalább amíg én is itthon vagyok... Update vagyok mosásban és vasalásban is, nehogymá azalatt a pár nap alatt, míg kórházban wellneszelek, ne legyen mit felvenniük a finyúknak.
Ennek örömére estére sikerült 1 órán át 10 perces fájásokat produkálnom, és magamban csak azért drukkoltam, amíg a kereskedelmi csatorna újabb csillagát keresik maradhassak még itthon, majd ezután, mint aki jól végezte dolgát, elaludtam.

Közben intuitíve arról beszélgetünk a ház urával, Minek (igen, már becézzük...), mennyire fog stílusosan érkezni... bennem nyugalom van és óriási biztonságérzet, amit majd valószínűleg éppen induláskor fogok jól elveszteni és átborítani hisztériába, de legalább addig is jó. Hunornál - a mai eszemmel már tudom- szinte rettegtem. Féltem az ismeretlentől, és hiába volt a felkészülést elősegítő 9 hónap, szinte pánikba estem már a gondolatától is, hogy az a "valaki" aki ezidáig bennem lakott,  szinte én volt, most kijön, önálló akarattal és értelemmel részt kér az életemből, hogy minden megváltozik, hogy mennyire leszek türelmes, vagy éppen csapnivalóan neurotikus... és ma már azt is tudom, hogy mint sok egyéb más, ez is fejben dől el... görcsösen kapaszkodtam az időbe, a tudatom képtelen volt elengedni- kiengedni őt magamból...
Most viszont, azt érzem: készen állok. Készen állok a fájdalomra, (amit majd valószínűleg a pillanat hevében többtucatszor átértékelek...), és készen állok arra is, ha esetleg mégis műtétre kerülne a sor. Mert annyira már nem ismeretlen az az ismeretlen.
És valahogy úgy képzelem, akár a filmekben: egyik este, persze szigorúan miután Hunorvirágszál elaludt, magzatvíz hipp-hopp elfolyik, miközben érkezik a Hunor álmát vigyázó Nagyi vagy Barátnő, azalatt lezuhanyzom, (hajat mosok! lehellet smink, meranő...), majd mosolyogva belibegünk szülni. Onnanstól még nincs forgatókönyv, de már alakítom...

Ezzel szemben HuncApu, az örök realista, hetekre lebontva nézi különböző időjós fórumokon a hidegfrontok érkezését, szerinte van még egy hetünk, mert most lanyhul az idő, de csütörtöktől melegszik a pite, érkezik egy hidefront, persze, a kérdés az, mennyire is lesz hideg?! És különben is: hétfő-kedd egésznapos, akkor semmiképpense szülhetünk... Napközben kritikus szemmel méricskéli a hasamat, és átlag napi egyszer megjegyzi, úristen, mekkora már a hasad, vagy elcsípek egy-egy telefonos beszélgetést, amiben általában így jellemez: cucka jól van, már nincs sok hátra, brutálisan nagy a hasa... Én meg tolatok és fújtatok... és egyre kevésbé szeretek egyedül maradni...

HunorjósÚr este többszörösen önként és dalolva puszilgatta Minkalakot, (véletlenül éppen mindig a fájásokkor), én meg azon tűnődtem, most enyhíteni akarja a fájdalmamat, vagy jó utat kíván a kiskirálylánynak?! Ma átértékelve előző jóslatát, adományozott újabb egy hetet a szimbiózisunknak, talán az utóbbi alkalommal, csak rám akart ijeszteni, hogy kapjam össze a kórházi cuccost...
Továbbra sem kommunikál a minyelvünkön, ma reggel megkérdeztem, hogy ha Minka megszületik hajlandó lesz végre beszélni? Egyértelmű és határozott nem válasz érkezett. További kérdésemre, hogy de azért a suliban ugye megszólalsz végre?, csak vigyorgott sejtelmesen. Kétesélyes.

Este van, este van: ki ki nyugalomba...

Én meg beszerzek egy közönséges újszülött cérnasapkát, hátha Minka erre vár...

Tegnap megesett a hajnali menettel megejtett vérvétellel egybekötött ctg is. Minkalányt lekenyereztem egy kis csokival, asszem 32 évembe telt -és egy kedves baráti ajándékba, nomeg, hogy Hunor egy óvatlan pillanatban felszakítsa a csokis-zacskót -az, hogy megtaláljam életem csokiját. Azaz a kedvencet. A nagybötűs CSOKIt. Soha rosszabbat.

Naszóval, ennek tükrében a leányzó hiperaktív volt, ezért se kaptunk dícséretet, bár minden rendben vele. Extra ultrahang most kimaradt, doktorbácsink késett-csúszott, én hajnal 7 óta ücsörögtem a pincefolyosón, inkább hazatértem az ítéletidőben. A pozitívum: majdnem kiolvastam az aktuális könyvem.

Aztán ma éjszaka végre-végre-végre egyvégtébe sikerült bő 8 órát aludnom, mindezt úgy, mint akit leütöttek. Sem Huncmaci nem rugdosott ki az álmomból, sem Minkalány nem morzézott valami roppant fontosat munkára buzdítva ezáltal a húgyhólyagomat. Meg is lepődtem a 9 órai ébredésen.

Hunormanó alvásai megérnének egy külön bejegyzést. Ha eddig azt mondtam, hogy igyekszik megélni minden pillanatot és alvásra gyakorlatilag nulla időt fecsérelni, erős túlzás volt. Napközben kitolja összeesős-bárhol elalvósig a szunyát, az estire ugyanez a jellemző. Órákban mérve: általában reggel 8-kor kel, délelőtt időtől és kismamás hangulatomtól teszem függővé, hogy lemegyünk-e, majd ebéd, utána rápróbálás egy alvásra. Általában otthagy, 10-ből egyszer hajlandó aludni, viszont, ha látja rajtam, hogy fekvő üzemmódú vagyok, békésen elszöszmötöl rajtam a kisautóival, vagy elnézegeti Vukot. (ha mégsem alszik, délután 4-5 körülre dől ki KO-sra, ez a rosszabb... ilyenkor még éjfél-1 körül is dáridózik, felelőtlen szülei alvó gyűrűjében... noigen, hetek óta köztünk alszik ismét) Ha ő is elalszik 2 magasságában, egy órás szunya után frissen-fiatalosan ébred, eszik-játszik, újabban kifestőkönyvezünk meg színesceruzázunk. Élmény. Vigyorog és tetszik neki az új móka.
Előbbre hoztuk a fürdetést, hátha felkiáltással, de mégse lett belőle. Így mire apjuk hazaér a csatából, csöppje már frissen-illatosan fogadja a vacsorához. Aztán, indul a buli! Kis játék, kis összebújás, majd alvás... helyett: játék, bírkózás, ugrálás, dögönyözés, oda-vissza... jobb esetben 10 körül elalszik, rosszabb a 11-fél 12. És reggel minden kezdődik előlről. Próbáltunk már villanylekapcsolásos retorziókat, eljátszani, hogy mi hullafáradtak vagyunk és már alszunk is, kismaci is alszik, Kokó és Natasa cica is alszik, az egész ház alszik... egyelőre semmi sem vált be. Bízom az időben, mely mindent megoldott eddig is. És még a beszédfejlődésére sem foghatom, mert az majdnem stagnál, azaz dehogy is, míg el nem felejtem, lett egy új szavunk: úúúúú (a gyöngébbek kedvéért, a szívószálat hívja így... sosem fogom megérteni mért...).

Szóval így megoldódott egy hónapok óta visszatérő kérdés: hogyan is fogunk Minka születésével elférni a hálóban? Hát ma megszületett a döntés, Hunc csodaszép ágya helyet cserélt a régi rácsosával, miután jól megbeszéltük nagyfiammal az alábbiak szerint:
Mi (Hapu-én): Hunor, hol van az ágyad? Hunor vigyorog, mutogatja az ágyát. Mi: és hol alszol? még jobban vigyorog, mutogatja a mi nagyunkat. És ha megszületik Minka ő hol fog aludni? kis gondolkodás, szemöldökráncolás, majd rámutat a sajátjára, de azért kiböki ányim. (messzemenő következtetéseket nem akarok levonni, de számunkra ez azt jelentette, aludhat ott Minka, de azért a tulajdonviszonyokat időben illik letisztázni a későbbi félreértések elkerülése végett...). Hunor, az az ágy nagy a Minkának, kicseréljük a rácsosra, jó? vigyorgás, bólogatás, és újfent elhangzik az ányim szócska. (oké, kicserélhetitek, de attól még az is az enyém...). Kicseréltük, Hunor heves mutogatása és irányítása alatt. Ez is egy élmény volt. Így, ha Pelenkási uraság meggondolná magát és elkülönített sajátszobás magányra vágyna, megtehetné.
Egészen kézzelfoghatóvá kezd válni ez a szülésesdi... lassan, tényleg elsimulnak a dolgok körülöttünk...

És ma van a 3. házassági évfordulónk. Különösebb izgalom már nem jár át, inkább csak rácsodálkozom, hogy mennyi minden történt velünk ezalatt a 3 év alatt, hogy mennyire gondtalanul fiatalok voltunk még... Mintha nem is 3, hanem 13 év telt volna el... Lett egy csodaszép nagyfiúnk, mindjárt érkezik a picilányunk, lett sok-sok ráncunk, szerencsére, ha a mérleg serpenyőjére kellene dobnom őket, egyforma arányban állnának a nevetéstől-vidám percektől  és a szomorkodástól-gondoktól keletkezettek...és ez így is van jól...

cucka 2009.11.09. 20:03

Együtt

Amikor hozzánk került nem volt egyéb, mint egy apró, szürke szőrcsomó, kicsit félénken, ám  annál kíváncsibban pillogott a papírdoboz fölé vigyorgó emberpárra. Hideg téli délutánon érkezett, emlékszem még autónk sem volt, amivel érte mehettünk volna, így egy kedves ismerősünk vállalta, hogy hazaszállítja, nehogy megfázzon...
Nevét különleges ezüstös színének és szőrpamacsformájának köszönhette, legjobban egy közönséges, mosogatáshoz használható fémdörzsihez hasonlított.


Siheder évei a mi buliéveink hevében teltek. Sosem zavarta a nagy társaság, kézről-kézre, vállról-vállra járt, sok estét töltött az erkélyünkön, baráti társaságunk körében, borozgatva-beszélgetve.
Hunorral való várandósságom idején igazi délutáni alvótársammá vált, sokszor bevackolódtam egy jó könyvvel a nappaliba, ő bebújt a nyakam mellé, a hajam alá, és  órákon át aludtunk összebújva.

Fiam születésével a napi foglalkozások elmaradtak, olykor a ketrece takarításával is megcsúsztam... mardosott is a büntudat emiatt... aztán, ahogy nyílt csöppöm értelme, és egyre találékonyabban haladt az önállósodás felé, szinte magától érthetődő volt, hogy Dörzsördög ketrece segítségével tanuljon meg járni. Bármilyen gyerektársaság is verődött össze minálunk, arra fogadásokat lehetett volna kötni, hogy előbb vagy utóbb a játék központi szereplője Kukonya Öreglányunk lesz.

A ma délutáni közös programunk lett volna Dörzsi ketrecének a kitakarítása. Hunor büszkén hozta a paprikát és gyakorlott mozdulattal tolta félre a ketrece tetejét. Ám Dörzsi most nem jött elő és nem ugrándozott szimatolva... és a tegnapi vacsija is érintetlenül hevert odabent. És most, életében először nevén szólítva a malacot, hiába hívogatta Döjit, nem jött elő... sután csak annyit tudtam kinyögni, hagyd kisfiam most a Dörzsit, Dörzsi alszik... a nyomaték kedvéért azért kicsit megdöngette még párszor a ketrecét, hátha mégis...

És óhatatlanul is érzem a párhuzamot, a sok-sok egymástól független, ám mégis egymás mellett, szinte egymásba fűződő történést... a dátumok, az azonos időben megesett dolgok... félelmetes...

Már Hunorra várva is itt mocorgott bennem a gondolat, hogy dejó lenne a szokványos hétről hétre egy pocakos összehasonlítós képek helyett, valami művésziesen szépet is megörökíteni, valami olyasmit, amit az évek előrehaladtával is büszkén mutogathatok...

Szőlő fotósmunkái már nagyon rég óta elnyerték a tetszésemet, aztán valahogy szó szót követve összehoztunk egy kellemes délutánt és pár meseszép fotót. Bevallom nem volt könnyű meghitten Minkáragondolósra hangolódni, miközben Hunorvirágszál minden pillanatban azon mesterkedett, mit is cselekedjen ahhoz, hogy végre újra csak vele foglalatoskodjunk?!

Voltak kezdeti nehézségeink, megállván a fal előtt, rögvest mellémsorakoztak a csemeték:

majd Hunc szeretettel ölt:

(sajna az nem lett megörökítve, amikor a kanapén Hunor nem gyengéden megfektette Mazsilányt...)

És akkor pár csodaszép és emlékezetes a teljesség mindennemű igénye nélkül:

és az én nagy kedvencem:

Családunk különleges képességgel rendelkező tagja tegnap kitüntetett figyelemmel pátyolgatott. Többször jelezte, hogy én csak pihengessek a hálóban, ő majd inkább behurcolja az összes mozdítható játékát és azzal járul ágyamhoz. (profánabbul fogalmazva: beborított két tucat kisautóval, autópályaként funkcionáltak domborulataim és olykor-olykor hangos "gyí" felkiáltással meglovagolt...). A nemmegszokott kímélés közben egy nemvárt kérdést intéztem Hunorvirágszálhoz: Minka sokára fog születni?, melyre határozott nemmel válaszolt, mire én még novemberben? bólogatott, így tovább merészkedtem: két hét múlva?, újabb tagadás, egy hét múlva? vigyorgó bólogatás... További pontosításba nem mertem belemenni, meg aztán a jósúr 3-4 kérdésre vagyon bekalibrálva, a számára érdekteleneket figyelmen kívül hagyja...

Első döbbenetemen átlépve megpróbáltam a realitás talaján maradva a következő dolgokra koncentrálni: most már aztán tényleg jó lenne összecuccolni a kórházi csomagjainkat és ma fékeveszett módon nekiestem a Minka-ágynemű átmosásának és átvasalásának. (nomeg a fennmaradó raklapnyi tisztaruhának...)

Idén nem szeretnék úgy járni, mint két évvel ezelőtt, így utólag tragikomikusan alakultam a kórházban, ha jól emlékszem 4 hatalmas pakkal érkeztünk, amiből a szülőszobait és az enyémruhákat sikerült felvinnünk, a többit HuncApu párszor megsétáltatta a Pest-Fehérvár útvonalon, így hazajövetel előtt egy nappal cigölt be további 2 nagy bőröndöt, amiről szobatársaim nemes egyszerűséggel azt gondolták, zuram eképpen készül "ottfelejteni" minket a kórházba. Nem utolsó sorban, meg azt hittem a 4-5 napos benntartózkodás alatt kényeztető wellness hétvégén veszek részt,  hogy csak pár dolgot említsek: többféle olvasmánnyal készültem (többek közt Van Gogh életét vittem be, asszem fél oldalig jutottam... cöhh), több rendbeli váltás ruhával (ha sétálni támadna kedvem a kórház udvarán melegítő és hozzáillő sportcipő...), arckrémek, sminkfelszerelések és testápolók tömkelege (nappali krémek, alapozók, szemránckrémek, testápolók többféle bőrtipusra, hátha sebtibe megváltozik a bőröm típusa is a szülés következtében... ). Hazajövetelkor meg az volt a legnagyobb zokogós hisztim tárgya, hogy zuram elfelejtette behozni a régi farmernacimat és most mibe is megyek így haza szégyenszemre?! (nemtom mért hittem azt, hogy az a laza húszas ottmaradt a műtőasztalon... a kismamanacim éppenhogy egy pöppet volt nagy rám hazajövetelkor...) Persze, amire igazán szükségünk lett volna, a szőlőcukor, az kimaradt, de ez sem történt véletlenül, ennek köszönhetjük, hogy személyesen is megismerkedhettünk Zsóékkal.

Így most okosabban és gyakorlatiasabban készülök csomagolni, ezért is következzenek a száraz listáink memento-ként:

Minkalánynak való csomag:
- 6 db body
- 6 db rugdalózó
- 3 db kissapka
- kistakaró, hálózsák (ki tudja ez milyen fajta kölök lesz, Hunor első perctől nem tűrte a takarót magán, később már a hálózsákot sem...)
- pelenka (ebben a kórházban napi 3 db jár egy babának, viszont korlátlanul kapunk popsitörlőt, popsikrémet, köldökcsonkápoláshoz való alkoholt, hintőport, steril gézlapot, fülpálcikát...)
- 6 db textilpelenka
- fürdőlepedő (kifogókendő)
Hazajövetelhez: vastagabb sapka, vastagabb naci, vastagabb kiskabát. (vagy ha hidegebb lesz overáll), kocsiülés. De ezt nem fogom becipelni, csak összekészítem, ha gyün értünk apjuk, ezzel a csomaggal teszi.

Enyém wellness csomag:

1. szülőszobai pakk:
- szendvics, nasik (csoki, szőlőcukor, keksz), ásványvíz, homeopata bigyók gondosan feliratozva, mint anno (na ez egy másik bejegyzés lesz)
- wc papír, papírzsepi nagy kiszerelésben
- hálóing (sajátban történik az eksön), zuhanyzáshoz papucs, köntös, törölközők, tusfürdő, hónaljizgató
- barátnőm, a Tena Lady extranagy, hű kísérőjével: egyszerhasználatos hálós bugyival
- másik papucs, vegyük a normális lefolyást, mégse egy víztől csöpögővel szeretnék átköltözni a szobámba
- 1 rugdalózó, 1 body, 1 cérnasapka a kiskirálylánynak, mert nem kap benti cuccot
- személyes iratok (személyi igazolvány, lakcímkártya, házassági anyakönyvi kivonat, -ami már nem kell 300 napnál fiatalabb legyen- eltörölték!, Taj kártya, terhességes dosszié -benne a gondosan összekészített eddigi leletek+kismamakönyv-), fényképezőgép, telefon
- együttszülő apukának egy papucs és egy tiszta póló

2. wellnes napokra:
- 3-4 db elölgombolós hálóing (nemtom más, hogyan csinálta, de én általában zuhany és hálóing váltás után lettem rögtön foltos itt-ott...)
- fentebbemlített T. Lady és barátja családi körben, nagy kiszerelésben
- szoptatós melltartók, belevaló betétek
- tisztálkodási cumó (tusfürdő, sampon, 1 db arckrém idén elég lesz, fogkefe+fogkrém, hajkefe, wc papír, wc-re papírülőke)
- mellszívó, tejtároló poharak
- pohár, tányér, evőeszközök, mosgatószer+szivacs
- telefontöltő
- szoptatós tea (vízben oldódó granulátumot fogok beszerezni)
- hasleszorító bugyi
- és valami igazán könnyed olvasmány (megteszi a kötelező heti szaklapok bármelyike, pl. storry, hot magazin...)

A nagy tesóvárásban meg este döbbenten fedeztem fel, hogy Hunormanó immáron 13. fogú kicsirémmé lépett elő, előbukkant a jobb oldali fölső vámpírfoga (szemfoga) is. Mentségül max 2 napos a hír, mert akkor nem én sikáltam este a fogát.

cucka 2009.11.03. 18:59

Minka első ctg-je

Szerét ejtettük ma délelőtt a kombinált csomagomnak, elviekben vérvétel + uhu + hüvelyváladék + ctg lett volna, de hajnal hétre nem éreztem magamban az erőt, hogy végigcsináljam a sort, így a vérvételt a jövő keddi ctg-vel kapcsoltam inkább össze.

Minka komatózusan aludt, többszöri hasfelrázásra és Balaton szelet bevetésére sem volt hajlandó felébredni, így közel egy órán át pittyogott monotonul a pocakomon a kütyü, gyakorlatilag egy darab méhtevékenység nélkül. Nabezzeg, ha a tegnapi hidegfront közeledtekor lett volna a ctg, talán még szülésre is benntartanak, egész dezsavüm volt intézkedés közben meg-megállva, fájásokkal tarkítottan, levegőkifújásokkal gazdagon megspékelve. Most már tényleg össze kellene állítanom a kórházi pakkunkat, erről jut eszembe...

Az ultrahang meglepetéseket tartogatott több szempontból is. Elsőként kisasszonka végre-végre a saját korának megfelelő méretekkel rendelkezik, ráadásként napra pontosan! A másik észlelés sajna, már nem ennyire pozitív: a monitor nézegetése közben a doktorbácsi, miközben diktálta a méreteket, egy eddig sosem hallott mondattal zárta a leletet: jobb láb varus állásban. Persze, azonnal rákérdeztem, hogy ez mit is takar, mire könnyedén rávágta, ez azt jelenti, hogy nincs elég helye a leánykának és befelé fordítja  bokától a jobb lábát a leányzó, azaz csámpás. És ilyenkor mi a teendő? Leginkább semmi, tornáztatni kell, esetleg speciális cipők és kinövi viszonylag rövid időn belül... A dokibácsi érezhette rajtam a feszültséget, mert ugyan nem járna, de felajánlotta, a jövő heti ultrahang mellett ösmét rápillant Minkaleányzó böcsös csülkeire.

Számokban:
Egy magzat koponyavégű hosszfekvésben.
BPD (koponya haránt átmérője): 92 mm
HC (fejkörfogat): 322 mm
AC (haskörfogat): 303 mm
FL (combcsont): 71 mm
Jó szívműködés, jó életjelenségek. Telt gyomor és hólyag, norm. veseállomány.  Jobb láb varus állásban (bővebben erről itt olvasható/látható, kicsit utánaolvasva nem dobódtam fel a dolgoktól...). Lepény a mellső falon tapad, I. fokban érett, átlagos mennyiségű magzatvíz.
Súlybecslés: 2870 gramm.
Vélemény: Grav. s. 36+0 a biometriai adatok alapján.

Minka feje, nagyon lent van már, igencsak beékelődve (ezt mondjuk érzem is rendesen...), méhszáj még zárt ugyan, de már felpuhult. (ez azt jelenti, hogy ugyan még nem nyílt ki, de már nem is zár olyan szorosan). És ez jóóóó!

... most már nincs Benned büszkeség és sértettség, mint ahogy bennem sem maradt még foszlányaiban sem... miért kell elveszítenünk valakit ahhoz, hogy meg tudjunk bocsájtani, hogy megtudhassuk, mennyire mélyrőljövő szeretettel is szerettük őt? miért kell előbb elengednünk ahhoz, hogy aztán visszatérhessen és körülölelhessen bennünket? hogy beburkolhasson a szeretetpajzsával? bennem még csak kérdések vannak, de Ti odafentről, Ti már tudjátok a válaszokat...

Talán egyszer majd minden a helyére kerül...