Az úgy kezdődött, hogy a Zuram az este jódógába (mert kivételesen tényleg jódolgunk volt, a minik 10 előtt fej fej mellett kidőltek, aztán rövid időn belül mi is...), ráhelyezte Minilányt a mérlegre, csak úgy kiváncsiságból. Röhögve dobtunk majdhogynem egy hátast, ugyanis a Ded igencsak megérezte a Bratyó és a közte lévő súlykülönbségből fakadó hátrányokat, 4280-assal zárta a mérlegelési estet és hol volt ekkor még a vacsorája?!

Aztán ma felhívott a gyerekorvosunkat helyettesítő doktornéni, hogy minden kerek-e, nekivághat-e így az óévbúcsúztatónak vagy vessen a kicsikre még egy búcsúpillantást. Mondtam minden gömbölyű, Minkaleányzó pláne, kérdi véletlenül nem mértük-e le a napokban, mert akkor azt beírná. Mondtam, egész véletlenül éppen tegnap este. Nos a mért érték hallatán és a visszakérdezést (biztos, hogy annyi?) követően, valamint egy gyors fejszámolás után, ő nem röhögött fel visítva, hanem megpróbált komor hangot megütve figyelmeztetni, hogy ritkítani kellene az evéseken. (miért is? mondjuk, aztán eszembe jutott egy olyan Helyszínelők-ös rész, ami egy kórosan mindentmegzabáló pasiról szólt. Ezt az emlékemet azonnal meg is osztottam gyermekeim apjával, aki csak annyit kérdezett, láttam olyan részt is, ami egy kórosan mindentfelzabáló anyatejes csecsemőről szólt?...) 

A tényeken azért az mit sem változtat, hogy Minilány szemmel láthatóan kikerekedett: