A tegnapi ctg oly mértékben jól sikeredett, hogy optimista lelkülettel tértem haza, ugyanis közös történelmünk során először fordult elő, hogy a gépre kötve szép szabályos 30-35 másodpercig tartó 7 perces fájásokat produkált a kiskisasszony! (mondanom sem kell, hogy én naiva már megint azt hittem, estére útnak indul a királylány...) Ezért közel egy órán át élvezhettem a kórház vendégszeretetét, valamilyen változásban bízva, közben onlájn izgult Huncom apja is, végül hazaeresztettek, majd röpke egy óra múlva minden a régi lett. Azaz semmilyen fájás, se rendszeres- se rendszertelen. Már nem is izzítok be senkit, totál fölösleges.

Igyekszem élni az eddigi mindennapjaimat, bár sokkal terhesebben, mint eddig, hiszen akármit is eszem-iszom, mostanra már állandó gyomorsavval küzdök, hű társam lett a savmegkötő és reggelente is bucilábakkal ébredek. Megboldogult lánykorom egyetlen formabontó kispiros cipellője jön már csak fel a lábamra- ez is necces, hogy meddig-, ezt anno csak azért vettem meg, mert tetszett a nemmegszokott színe és aznap nagyon rossz passzban voltam, ezzel igyekeztem valamiféle fényt csempészni borúmba. És mindezt tettem annak ellenére, hogy egy számmal nagyobb volt, mint az akkori lábméretem, mert csak ez az egy darab volt belőle. Hiába, fiatalság-bolondság. Most vizsont határozottan jól jön.

Mostantól ctg kétnaponta, így holnap délelőtt is, hurrá! Ezenkívűl megdőlni látszik mindenféle népi megfigyelés és babona, mely szerint csúcsos has fiú gyermeket jelöl, többedik gyerek nagyobb és hamarabb jön, mint ahogy a lányok is... stbstb.

Azért ha valaki pár héttel ezelőtt azt mondja nekem, hogy  én ezt a Minkalányt túl fogom hordani, na, azt én jól szemberöhögöm!