Délelőtt megejtettük a soron következő újabb ctg-nket,  Minkaleányka oly mértéken jól érzi magát odabent, hogy esze ágában sincs még kibújni a fészkéből -legalábbis  a gép szerint semmiképp. A mai ügyeletes orvos-szülésznő kombó -lassan már tényleg tragikomikumba csap át ez az egész- a leleteim láttán egy újabb időpontot tűzött ki szülési célul: mégpedig a december 19.-ét. Persze, azt az apró tényt továbbra is mindenki figyelmen kivűl hagyja, hogy a fogantatás dátumát ismét majdnembiztosan be tudom lőni, ennek fényében még éppen időben vagyunk, Mikulásbácsi vagy akár a második adventi gyertyagyújtás is hozhatná Minkust... Elvégre az advent amúgy is az eljövetelről szól...

Hunor kétéves mérföldköve mellett a beszédfejlődése sem mehetett el nyomtalanul, ugyanis ma csípőből kibökött pár új szót. A kocsiban ülve hátranyújtottam az utazás alatt nélkülözhetetlen nógrádi ropiját, erre hanyag eleganciával közölte, hogy "köszi". HuncApuval döbbenten néztünk össze, Beszédesünk nem volt hajlandó ismételni, csak mindenttudóan vigyorogni. Meglátogattuk HuncNagypapát, Hunor virágszál a kocsiból kilépve olaszos "Páppá"-val üdvözölte, koradélután HuncNagyit láttuk vendégül, akit dumagépünk következetesen "Ágyi"-nak titulált, majd a kádban ücsörögve egyetlen egyszer Nagyinak is kimondta. Kétévesünk bezsebelt egy raklapnyi szülinapi ajándékot és egy bő fél évre való Mikuláshozta édességet...

Az egész napos pezsgés hatására, ma korán kidőlt a sorból és édesdeden alszik... már nem is mondom, de annnnyira ideális lenne ma egy este/éjjeli kórházi menet...