Minek utána napok óta minden létező fórumon dől gyermekünk karjaiba a raklapnyi mennyiségű csokimiki és társai, úgy döntöttünk (gonoszszülők), a keresztszülők Mikipakkját csempésszük a kölök csizmájába, így is félévre való édesség lapul eldugdosva Hunor szemek elől a lakás különböző pontjain.

Az esti hirtelenjött Hunckidőlés következtében, mi bizony elfelejtettük a megfelelő előkészületeket, azaz nem volt kiscsizma kipucolás, sem ablakba kihelyezés. Volt viszont apjukkal beszélgetés és közös nosztalgiázás, hogy kinek milyen is volt gyermekkorában a mikulásozás. Hiszen mi magunk fogjuk kialakítani a saját hagyományainkat közösen, mint ahogy a karácsonyi menüt és a mindennapi életünk szokásait is együtt teremtjük-teremtettük meg.

Reggel vidáman ébredve Huncmaci nagyon megörült az újabb ajándékcsomagnak, megvidámodva falt be éhgyomorra egy ölnyi csokimikit... evvan, az elveim és a nevelésünk szégyenfoltja ez a nagyfokú csokizabbantás, sosem gondoltam volna, hogy hús a húsomból, vér a véremből gyermekem ilyen mértékben lesz függő. Ilyenkor csak kétkedve nézünk egymásra az apjával, és mindketten tagadunk. Egyikünkse, sose így és ennyire. (najó, talán én Hunorral várandósan...). Mentségére legyen mondva: csak minőségi csokiban utazik a többit hanyagul félredobja, azok minősülnek át főzőcsokikká.
És nem kapott virgácsot... hm...

HuncApu szerint már unalmas vagyok, de mégiscsak megörökítem a magam számára, (merazidő szépítő ködfátyla....), hogy éjjel fél 2-ig 7 perceseim voltak, igaziak-fájósak, sétafikkantgattam nagyon nehézkesen az alhas-alvázfájdalomtól a lakásban, hagyva a fiúkat aludni,  lezuhanyoztam és mivel nem rövidült az időtartam, gondoltam kicsit lepihenek melléjük, még fájdogáltam párszor, majd -gondolom én- ismétcsak elmúlt, mert reggel 8-ról van a következő emlékképem. Közben álmodtam szülésest is (végre először én is), meg mindenféle kerti zöldségest is.

Sose gondoltam volna, hogy ennyire nehezen fogom viselni az uccsó időszakot...  ez azért is érint meg kicsit jobban, mert tudom-érzem, hogy nagyon sok erőre lesz szükségem, ez a türelemjáték meg a józan eszemből farigcsál le minden nap egy-egy darabkát, okozván ezzel nem kevés kellemetlen percet a közvetlen környezetemnek.

Huncka meg a végén még tényleg beszélni fog, a mai újabb szóalkotásai: dojó (dió), káka (öööö... mikulás). Persze továbbra sem hajlandó spontánkodni, csak néha-néha utánunk mondani.