Hétvégén strandolni voltunk az Igali gyógy- és termálvízes strandon. A brüggölőben áztatgatva magunkat, elsuhant fölöttünk egy repülő, melyre Hunc berregéssel és mutogatással reagált. HuncApu mondta, hogy repülő, aztán Hunc rámutatott egy nagyobbacska, békésen lebegő felhőre. HuncApu kötelezően már mondta is, hogy felhő. Ekkor viszont visszadobta a labdát, és kérte a fiát, mutassa meg, hol van a napocska? Hunor először a saját mellkasára bökött középtájt, majd az enyémre és végül HuncApuéra... véletlenül éppen mindhármunk szívcsakrájára mutatva... (és akkor abba már bele sem mennék, hogy véletlenül éppen Magyarországon, Dobogókőn  - hisz a nevében is benne van Dobogó Kő!- található a "Föld szíve", a csakrák "közepe" és minden magyar embernek feladata lenne óvni a Föld szívcsakráját, akár a legelemibb szinten is, a saját szívcsakrája védelmével... nomeg azt is illik tudni erről a  "kapuról", hogy ide kapcsolódik a szeretet érzése, "ő" a fizikai és a szellemi csakrák "átmenete" ...) Ő látja a mi napunkat, a mi szeretetünket...

Sokszor leírtam már, hogy mennyire fontos odafigyelnünk gyermekeink testi, fizikai fejlődése mellett, a szellemi fejlődésére is, hiszen ők még azzal a képességgel születnek a világra, hogy látnak... sokszor azt hisszük, láthatatlan barátaik csak fikciók, élénk képzelőerejük művei, hiszen mi már régesrég elfelejtettük ezt a természetes készséget. Ők még tisztaszívűek, és kb 7 éves korukig meg is maradnak ezek a képességeik.

Amikor még csak egy halovány zebracsíkos teszt bizonyította, hogy érkezik a kistesó, egyik este lefekvéskor beszélgettünk Hunorral. Előtte sosem említettünk neki olyasmit, hogy kistestvér, vagy hogy hol lakik a baba. HuncApu mégis megkérte arra, hogy mutassa meg, hol van a kistesója. Hunor bárminemű megakadás nélkül odakúszott hozzám, felhúzta a pólómat és rábökött a köldökömre...

Ne becsüljük alá a piciket, hatalmas tudással érkeznek hozzánk. Ők a jövőnk a jelenben. És nekünk is van beleszólásunk abba, mégha csak kicsi is, hogy hogyan alakul.