Amióta akkkkora egyetértésben és cimbiségben vannak ők ketten, egyre többször engednek el kis időre egyedül a skacok. Persze, nem kell semmi komoly elfoglaltságra gondolni, esetenként egy-egy párdolgos bevásárlás vagy egy csekkfeladásos posta-program erejéig tűnhetek el a képből.

A mai nap alkalmával vált szembetűnővé, hogy RutinRóka Hunorvirágszál megérezte (mit megérezte? régesrég ismeri és begyakorlottan alkalmazza) a jóidösszülei közti nüansznyi engedékenység-különbséget. Történt ugyanis, hogy vagynak dolgok földön és égen, melyeket Huncos számára már idejekorán tabuként könyveltem el. Beszélhetünk túlzott féltésről (igen, ide tartozik a sminkkészletem is...), de szimpla korhatáros dolgokról is. (pölö HuncApu gyerekkori matchbox gyűjteménye). Szóval, az úgy volt, hogy azalatt a fél óra alatt, amíg ma leszaladtam a közértbe Huncmacc kikönyörögte a zapjától a hajkefémet meg egy ajándékbavásárolt gyerekjátékot. (HuncApu szerint olyan rutinnal mutogatta a fiókot, majd vette ki belőle a hajkefét, mint aki mindennap ezzel játszik,  ezért is dőlt be neki...) HuncApu gyönge szívvel kiutalt a fiának két, általa kevésbé féltett matchboxot,  az előre becsomagolt játékért cserébe, szigorúan kísérleti célokkal, hogyan is reagál a gyerkőc a finomabb mechanikára? Aztán délután meg rámpróbált a kiskrampusz, nekem mutogatva a kisautós dobozt, hátha az én szívem is meglangyul és adományozok még pár autómobilt neki. Sajna, bukta a kört, mondtam, meccsezze le az apjával, én ugyan nem merek abba a szekrénytetejénőrzöttbe belenyúlni és kedvemre szelektálni belőle.

Ugyanezek előfordulnak fogmosáskor, fürdetéskor (általában kivételkor, amikor ő még nem is akar kijönni), pelenkázáskor, nemkedvenc étel elfogyasztásakor, öltözéskor, séta előtt vagy feljövetelkor, minden olyan esemény kapcsán, mely Rókakomának nem esik ínyére. Általában én vagyok a rossz-zsaru, talán állandó itthonüléses-összezáródós szerepkörömből adódóan, HuncApu pedig a józsaru.

Néha jó lenne kicsit többször józsarunak lenni, de ehhez úgy érzem, arra lenne szükség, hogy többet legyenek kettecskén. Namajdeccer jó leszek én is, ígérem.

süti beállítások módosítása