Megérkeztünk a hételejétől tartó tavaszváró hosszúhétvégénkről. Valószínűleg pihentebbnek illene lennünk, szellemileg mindenképpen azok vagyunk, fizikailag már annál kevésbé. Hol van már az a régi jóöreg láblógatós pihenés, amikor éppenhogycsak odaértünk a reggelire, melyet hosszasan elnyújtottunk, aztán kis termálbanázás következett, aztán felmentünk a csöndespihenőbe aludni-olvasni, majd ebéd, újabb brüggölés, esetleg kis séta vagy szabadon választott alvás-olvasás-masszázs, termálbanázás, kellemesen elköltött vacsora és hatalmas egészéjszakán átívelő alvás... napközben hatalmas beszélgetések-szerelmetes összebújások...

És mi maradt belőle? bekapkodott étkezések, jól agyonmegszervezett pancsikolások és a Valentin napi éjszakán tovább nyitvatartó fürdőben, kettecskén eltöltött lopott órácskák, miközben Hunorvirágszál az igazak álmát aludta... amikor is, jóformán mindenről mindkettőnknek Huncos jutott eszébe... és nagyondenagyon öregnek (ááá, nem szeretem ezt a szót, inkább nevezném sokmindent megélt-nek) éreztük magunkat a javarészt tizenéves szerelmesen összebújó fiatalok között...

Megállíthatatlanul és vissazfordíthatatlanul megindult, Csöppöm ma reggel óta leginkább már csak kétlábon hajlandó közlekedni. Az ekkora mozgáshoz hatalmas energia-mennyiségre lehet szüksége, ugyanis ma annyit evett, mint egy kisebbtermetű mamutbébi és ezzel egyenes arányban lévő mennyiségű macik is távoztak belőle... azaz nem is egy mamutbébinyi, hanem inkább mamutcsordányi maci...

Már nem nehéz videózni a lépteit, büszkén-vigyorogva dülöngél felém, miközben bőgeti a hétvégén idegenbőlzsákmányolt Mekis zenélő kütyüt, ami most abszolút favorit lett: