Múlt hét csütörtökön úgy ébredtem, hogy kapar a torkom... Péntek reggel már fájt a torkom, szombaton egész nap az orromat fújtam, vasárnap dettó, hétfőre belázasodtam, kedden taknyolódtam és lázaskodtam, szerdán már azon töprengtem, elvisz ez az ősz. Javarészt feküdtem és szenvedtem, miközben azon bosszankodtam, hogy menniyre szerencsétlen avgyok és miért nem tudom már lenyomni a lázamat végre?! Mázli, hogy ezen a héten nálunk tartózkodik a barátnőm a családjával, így legalább pár órára tehermentesítetten lázálmozhattam, a lassan Dózsa György úti aluljáró-szagúvá átalakuló ágyamban.

Ma reggel pedig pont úgy ébredtem, mint egy héttel ezelőtt: kapar a torkom... remélem, nem kezdődik az egész előlről... Mr.H. és HuncApu szerencsésen kimaradt a kórságomból.

Huncorgó nagyokat tanul Örstől, imádom nézni a két kispasit játék közben. Manca olyan, mint egy kis szivacs, annyira feltétel nélküli tisztelettel pillog a Nagyra, hogy anyai szívem összefacsarodik ilyenkor... és hatalmas lefárasztásnak is van kitéve, újabban már csak egyszer alszik koradélután, de akkor 3 órát egyvégétébe.

És a mostani abszolút kedvencem: A meglesett álmúak: