És ha már egyszer álmodunk, merjünk nagyot álmodni! Vörösbegytől indult az alapötlet, akkor én is eljátszadoztam a gondolattal, majd tegnap este már Pöttyöm mézédes álmairól olvashattam, ma reggel pedig konkrét felkérésem érkezett Béjbtől, kinek jövőbeni pozitív álmaiban mi is szerepeltünk.

Nasakkor a szabályok:

Tessen szabadjára engedni álmainkat, vágyainkat, és szépen mondatokba fogalmazva leírni, hogy mit szeretnénk elérni 1, 2 illetve 3 év múlva, hogy hová szeretnénk eljutni, mit szeretnénk megvalósítani. Majd igyekezzünk ezeket nem el felejtve élni. És bízni benne és hinni, hogy megvalósítható, hinni a bevonzásban, a pozitív gondolatok erejében.
Eztán már más dolgunk nem akad, mint megjegyezni a mai dátumot és évről évre nyomonkövetni, mit sikerült megvalósítani (bevonzani) az álmainkból.

1 év múlva, 2009. október 23.:
Elsőszülöttem csodálattal lesi a KisTesót, szivélyesen próbálja játékba invitálni, aki ugyan még csak rövid ideje érkezett közénk, mégis kellően felkavarta unalmasnak eddig sem nevezhető életünket. A majdnemkétéves Huncmester már vidáman csicsereg, a környéken mindenki ismeri,  és szinte szusszanásnyi pihenőt sem engedélyez sem nekem, (ennek hála, KisTesóra várva, nem is dobtam magamra egy laza 20-ast), sem a felfutó rendelőben sokat dolgozó HuncApunak. Üres perceimben burkolatok, falfestékek és lakáskiegészitők prospektusát bújom... hiszen már megtaláltuk az álomházikónkat...

2 év múlva, 2010. október 23.:
Huncmanóval ovira próbálósat játszunk... közben KisTesó szedi szét az álomkuckónkat, mely távol van a nyüzsgő főváros zajától. Jó itt, végre elférünk kényelmesen, van pincénk HuncApu kedvenc borainak, mosókonyhánk, tágas nappalink és búboskemencénk. A kéményből cirmosan száll a füst az ég felé, a friss kenyér illatára még a környékbelieknek is mosolyra húzódik a szájuk. A cserekereskedelem újra virágzik: HuncApu kezeli az ebeket, a szomszéd Marika néni nagy tál túrós buktát hoz érte cserébe.

3 év múlva, 2011. október 23.:
Huncmanó szerelmes egy négyéves szöszke cserfesbe, ezért sajátos útvonalon kell az ovit megközelitenünk reggelente: érintenünk kell a kiscopfosék portáját, hátha éppen akkor indulnak ők is oviba. KisTesó minden reggel nyüsszög, hogy maradhasson csak kivételesen ma a Bátyjával ő is egész nap. Türelmes vagyok és az ÁTALUDT éjszakáknak köszönhetően kisimult. Szeretettel teli csodálattal nézem, hogyan bontakozik ki mindkét gyermekünk jelleme napról-napra egyre jobban. Hétvégente vendégektől zajos a ház, sütögetünk, beszélgetünk. Az indián nyár régnemlátott módon tombol, esténként, ha már ágybaparancsoltuk a lurkókat, elszopogatunk egy-egy pohár borocskát a teraszon, a sárguló lombkoronájú fákon legeltetve a szemünk és rádöbbenünk, hogy felnőttek a picik, jó lenne ha a gólya néni (vagy bácsi?) újból errefelé kanyarodna...  

Továbbguritanám én is ezt a játékot, szivem szerint az összes blog-barát álmaira kiváncsi lennék... mégis kiemelnék pár nevet, aztán a gyürü úgyis mindenkit körbeér: PocakosIldi, BiborLili, MátéAnyu (Bea), Mazsola, Pocakos Macsek és Micka.