Nagyon kellemes napokat töltöttünk el Sárváron, bár kimondatlanul is rányomta  bélyegét otttartózkodásunk idejére a Botival történtek. Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden gondolatomban ottvoltak apró szikraként... Sok fájdalmasat átéltem életem során, de valahogy a tehetetlenség dühe ilyenkor mindig mardossa a bennsőmet, hiszen ő egy kisbaba... és dühítő, hogy az élet ennek ellenére megy tovább, valahol pedig egy kisbaba életéért küzdenek rendületlenül, aki nagyon itt akar maradni közöttünk... imádkozunk és bízunk... Mert másképp nem segíthetünk, mert nem tudjuk eltörölni azt a sok fájdalmat és szenvedést, amin most a hozzátartozók keresztül mehetnek... mert nem egy idegennel történik ez a rémálom, hanem egy kedves ismerőssel és ez rádöbbenthet, hogy senki sincs védve semmi ellen...  ilyenkor még  szorosabban vonom magamhoz Huncost és még többször a fülébe suttogom, hogy mennyire szeretem őt...

Az elmúlt napok pozitív élményekben is gazdagok voltak: saját bőrünkön tapasztalhattuk, milyen is egy igazi bababarát szálloda, fürdő. Hogy vannak még mosolygós takarítónénik és készséges pincérek is, és nem csillog a szemükben az a furcsa pénzértmindent-fény. HuncApu valóban sok terhet levett a vállamról, naponta többször átvette Huncost, én pihenhettem, termálozhattam, vagy éppen különböző masszázsokat próbálhattam ki. (az éjszakák maradéktalanul megmaradtak nekem, de hát mit csináljunk, én Hunc első nyögdösésére fölébredek, HuncApu a sírására sem szokott, így vagyunk mi összerakva).

Legcsodálatosabb varázslatokkal a 45 kilós törékeny thai leányka örvendeztetett meg, aki úgy megmozgatta minden porcikámat, hogy az egy óra elteltével, úgy éreztem magam, mint aki újjászületett. Rögvest meg is fogadtam, másfél- 2 havonta visszatérő vendég leszek egy ilyen frissítő csodára.

Uccsó napon bejelentkeztem egy misztikusan hangzó csakratisztításra, szkepticizmusosm nőttön nőtt, mihelyst megtudtam a recepción, hogy a Csakratisztítást a Józsi csinálja. Belépve a szentélyébe csalódottságom egyre csak nőtt, kicsit zavart is a mindentudó mosoly a pasi arcán... lefektetett egy ágyra, bebugyolált egy lepedőbe, megkért, hogy valóban lazítsak és hunyjam be a szemem... ami pár másodperccel ezután következett olyan élmény volt, amit még sosem éreztem... villanó fényeket és képkockákat láttam magam előtt... válaszokat a meg sem fogalmazott kérdésekre...  sárga búzatáblán futott felém Huncos és csak öleltem magamhoz, szorítottam őt, majd hirtelen már a nap szívott minket magához és éreztem perzselő erejét... végül egy babakék felhőn kávéztam Apuékkal és éreztem, hogy megnyugtatóan jól vannak... olyan katarktikus élményben volt részem, melynek végeztével ömlött a könnyem és nagyon sok minden régelfojtott fölszakadt...

Amit sajnálok, hogy fotó nem készült arról, Hunc miként úszkált a langymeleg termálban, közbotrány-okozóként. Történt ugyanis, hogy megkérdeztünk úszómestert, doktor bácsit, melyik medencébe vihetjük be Huncost büntetlenül. A válasz egyértelmű volt és egybehangzó, egy nagyonmelegvízes kivételével az összesbe bemehet. Ennek ellenére jómagyar szokás szerint, elborzadó arcokat láttunk magunk körül és félhangos mormogásokat, melyek szerint felelőtlenek vagyunk, és nem normálisak, egyenesen őrültek, hogy egy ilyen kisbabát így kínzunk. A németek meg vigyorogtak és integettek a kínzott dednek, aki teli szájjal gurgulászva nevetett a medencében és mindenkinek integetett.

Nasakkor képekben:

Megérkezésünk estéje:

újabb szenzáció: most már nem csak rámcáfolva, de megeszi az almát:

Másnap kacsákat etettünk a sárvári arborétumban:

és most lebuktam: pina coladát iszom és az ilyenkor kötelező könnyed irodalmat (storyt) olvasom:

Hazafelé kis kitérővel Sümegen ebédeltünk, mellettünk volt egy lósimogató is: