cucka 2008.10.08. 13:04

Játszóház

Heléna szülinapi zsúrján szúrt először szemet, hogy Hunor mennyire jól érzi magát a játszóházban, a rengeteg új felfedeznivaló játék között. Itthon, hiába zsúfolnám tele játékokkal a szobáját, mindössze pár perces elfoglaltságot jelentenének neki, majd újabb felfedeznivaló után nézne, ám a játszóházaknak fílingjük van és kész.

Azóta lelkesen kutakodtam a környékünkön fellelhető, heti rendszerességgel használható ilyesmi után. A rosta likán kettő maradt fent: egy előző bejegyzésemben említett Manócska Muzsika (zenebölcsi) és egy képeszségfejlesztő játszóház. A zenebölcsi betegség miatt kimaradt a héten, viszont a másik helyszínre eljutottunk, itt az első alkalommal egy állapotfelmérésen vettünk részt, a konduktor felvette az anamnézist, és közel egy órán át beszélgettünk, miközben fél szemmel figyelgette Huncost, valamint különböző játékokat mutogatott neki. Hunor hihetetlenül élvezte, ügyesen és talpraesetten ismételgette a megmutogatott feladatokat, játékokat. Az egy óra elteltével szóban felállították a diagnózist, Hunor semmilyen különleges fejlesztést nem igényel, fejlődése megfelel egy átlagos 12 hónaposénak. (persze ez csak egy óra tapasztalata, ahhoz, hogy teljes képet kaphassunk, esetleges hiányosságairól, hosszabb megismerésre van szükség). Ennek ellenére úgy döntöttünk, beíratkozunk egy hónapra, kipróbáljuk, hogyan működne a mindennapokban is. A konduktor javaslatára egy 13 hónapos kislány mellé társulunk be próbaképpen, mert az általa kinézett 2 fős, Hunorral egykorúak által alkotta csoportban, fiam stagnálna, nem lenne kellően motivált és ő lenne a húzóerő a többiek számára.  Ami még indokolta számomra a beíratkozást az az, hogy közelegnek a téli hónapok, lassan tudattalanul is csökkentem a napi többórás babakocsis sétáinkat, és így legalább én is motiválva vagyok. (gyűlölöm a hideget, a rövid nappalokat, a 14-16 órán át tartó búskomor szürkeséget)

Annyira büszke vagyok erre a kis mégmindignégyfogú huncut mindentszétpakoló manóra!

süti beállítások módosítása