Már régóta tartozom magamnak ezzel a bejegyzéssel, amelyben szeretném megörökíteni Hunorgyerek különböző (meg)nevezési formáit, beceneveit.

Amikor alighárom kilogrammal hazajöttünk a kórházból, ráragadt a Manó, Manókirály, Manó King, mert annyira csöpp volt és apró öklöcskéi annyira manósak voltak. Kreatív család lévén, nagyon hamar átvariáltuk Mancivá, (majd Mancitúria is volt egy darabig), és ez a mancizás hosszú hónapokig elkísérte mindennapjainkat.
Amikor hasfájósan néhány éjszakát átsírdogált párhetesen, az éjjeli 148. maratoni nagy lakáskörmenetkor fáradt agyamból kipattant egy dalocska, mely újabb becenevet adományozott Huncmackónak, avagy dalban szereplő nevén nevezve: Huncimacinak. (a saját költésű vidám dalokról majd egyszer máskor).
Élénk képzeletűnknek azonban semmi sem szabhat gátat, továbbfejlesztett becenevekben továbbra sem volt hiány, így volt idő amikor Kisrókaként (esetleg Rókafi, Rókabéka vagy Békaróka) emlegettük, vagy Hunimaniként, ami már szinte dobta a következőt, a Manitut, majd a Hunimanitut.
Következett a Miniszter, majd lefokozva Hunimini, de a Munci és a Minci fedőnévre is hallgat.
És volt ő már Géza, Béla, Lakodalmas Lajos, Pelenkási  Edömér is, sőt mióta a cinkos, huncut mosolyát is beveti a meggyőzésünkre, Gizimosolyúként is emlegetjük.
Hívjuk őt Hunitának, Hunoritának (nem, nem azért becézgetjük így, mert titkon kislányt szerettünk volna), Huncíriának, olykor Huncorgó Micinek, Huncorgó Macinak... és a sornak csak akkor lesz vége, ha egyszer megszólal, és heves tiltakozásának ad hangot.

Hófordulós napunk van ismét, újabb nagydolgok nem születtek, napról-napra ügyesebb, pár napja már fut, ő lett a játszóterek ördöge, barátkozós-puszilkodós, reggelente mindkettőnket így ébreszt, talán ezzel próbálja kompenzálni a hajnal 6-os ébresztőt.
A mai délutáni közös sziesztánk alkalmával, amikor is valami kisagy tájéki megérzés következtében a mi ágyunk mellé húztam a Huncos kisrácsosát is, megtörtént az első kivetődése, akkurátusan felhúzta magát a kereten, majd a lábaival felmászott rá és végezetül beborult az ágyunkba. Úgy érzem, lassan megérik Hunor egy saját igazi ágyra. Bár itt felmerül sok kérdés is, hogy milyen is a jó gyerekágy, meg mivel lehet azt megoldani, hogy ne guruljon le éjjel a kölök, gondolom, erre már számtalan jobbnál jobb ötlet létezik. (Anyu 2 odatolt székkel oldotta meg anno, bár így is sokszor ébredtem a földön fekve, mert köztük csúsztam le a földre álmomban, híresen jóalvó voltam, no).

Gyerek szivacs üzemmódba kapcsolt, azaz bárminemű magatartási illetve viselkedési formát lát, azt szépen raktározza és a legmegfelelőbb időpontba visszajátsza. (a legmegfelelőbb időpont lehet pl a Gekkó, ahol a hétvégén fölcsipegetett kiborítom-a-játékokat-majd-belefekszem-és-szétrúgdosom-ot adta elő, anyuka-arcpirítós sikerrel).
Mióta fut-szalad és semmire sincs ideje, kilói stagnálnak (9600 gramm körüli, szerintünk sose üti meg a 10 kg-t, bár egyszer már vészesen megközelítette, majd lebetegedett és visszafogyott, a tippünk még az lehet, hogy átvertek és nem mér többet a mérlegünk), viszont nyúlni nyúlik, 78 centi a magassága. Fogai száma továbbra is nyóc, hiába időzőtt nálunk egy pár éjszakára a Fogtündér néni, csak annyit ért el, hogy több helyen is fehérlik az ínye.