2008.04.30. 21:04
Csak egy kis pánik
Azt már meg sem említem, hogy kicsiny országunkban a több napos munkaszünet mekkora dugókat képes okozni. Az emberek ilyenkor talán azt gondolják, vége lesz a világnak, ezért jó alaposan be kell vásárolni és természetesen mindent ma akarnak elintézni, még utoljára... Legyen annyi elég, hogy kora reggel másfél óra alatt sikerült kijutnunk a városból, mert hogy szokásunkhoz híven Huncorgó szemét nem vizsgálhatták meg akárhol, mint a Hűség Városában. Autópályán hamar lezizzentünk, Álmos Manci végig aludt, én pedig próbáltam elhesegetni a vad gondolataimat, amikre fiam békés álmáról asszociáltam. Sajnos, a diagnózis helytálló volt. Minket kitessékeltek a helyiségből, elbúcsúzva Mancitól még odasúgtunk mindketten neki valami személyreszólót... Szerencsére nem hallatszott ki a tiltakozása... pár perc alatt valóban kész lettek... Kismanóm természetesen sírdogált, de valóban nem lehetett túl fájdalmas a beavatkozás, mert mihelyst ölbe vettem, inkább már csak panaszkodósra vette a figurát... drágakiscsillagom...
Ha már lúd, legyen kövér alapon, családi szemvizsgáló-napot tartottunk, melynek keretében kiderült, Huncnak van a legjobb szeme mindhármunk közül, azaz neki egyedül nincs baja vele. (leszámítva a mostani harcait könnycsatornájának kapujával...) HuncApu megúszta egy autóvezetéshez használatos szemüveggel, én kicsit bonyolultabb vagyok a sok éve ismert asztigmatizmusommal.
A hazaút még durvább volt, az autópálya bevezető szakaszától lépésben haladtunk (?!), így cirka 8 és fél óra alatt meg is jártuk útunkat. A kocsiban -tőlünk nem szokatlan módon- a lépésbenhaladás idejével egyenes arányban növekedett a már-már tapinthatóvá váló elektromos feszültség.
Még egyszer kihangsúlyoznám Hunor hősies és türelmes viselkedését, aki jövet és menet is békésen szundizott, az ébrenléti idejében pedig kiváncsian szemlélte az út menti suhanó fákat.
13 komment
Címkék: könnycsatorna elzáródás
2008.04.30. 16:17
Vagyunk ám
Megérkeztünk, Hunor ismételten jól viselkedett, az átmosás reméljük jól sikerült, bár nem volt egyszerű, köszi a drukkokat, bővebben kicsit később!
Cupp Mindenkinek! :)
2008.04.29. 10:14
A mumus
Hunor születése óta függ a fejünk fölött Damoklész kardja, várva, hogy lecsaphasson ránk... Hát igen, eljött az ideje a rettegett mumussal szembenéznünk, ugyanis megszületett az ítélet: holnap reggelre van időpontunk Hunor könnycsatornájának átmosására.
Kutakodva a neten/könyvekben nagyon sok érdekes dologra bukkantam, leírom, hátha mások számára is tanulságos lehet.
Szóval a könnycsatorna elzáródása, azaz meg nem nyílása egyfajta éretlenség és semmiképpen sem betegség. A könnycsatorna alsó harmadában van egy úgynevezett billentyű, ami a csecsemők egyharmadánál nem nyílik meg közvetlenül a születés után, emiatt a könny lefolyása akadályozott. A könny ezért pang, befertőződik, ez okozza a sárgás-zöldes váladékozást, az ébredés utáni masszív csipamorzsákat.
Általában csak az egyik szemnél szokott jelentkezni, hol intenzívebben (ilyenkor érdemes antibiotikumos szemcseppet is alkalmazni, a Brulamycines szemcseppet ajánlják, illik végigcsinálni az egy hetes kúrát, naponta 3-5-ször csöpögtetni), hol szinte tünetmentessé képes válni, bár a "valahogy mégse az igazi" érzetünk továbbra is megmarad.
Babócáink nem úgy érkeznek evilágra, hogy mindenük működik, vannak olyan szerveik, melyek idővel érik el a tökéletes működést, így van ez a könnycsatornájukkal is, érdemes várni pár hónapot a szemész felkeresésével, akad olyan kisbaba, akinél magától megoldódik az átfolyás.
Ez idő alatt többféle módon bírhatjuk működésre a pici könnycsatornáját. Érdemes naponta többször hűvös, forralt vizes gézlappal (esetleg kamillateással, bár ezzel óvatosan, mert mindamellett, hogy jó gyulladáscsökkentő, de száríthatja is a baba bőrét!) áttörölni.
Alkalmazhatunk egyfajta masszázst is, a belső szemzugtól haladva lefelé az orr bőrének mindkét oldalán, naponta többször. Ezzel is lehetünk hatásosak, egy ügyesebb mozdulattal magunk is megnyithatjuk az elzáródott könnycsatornát.
Hogy mikor érdemes szemész szakember segítségét igénybe venni? Nos, itt ismét megoszlanak a vélemények, Magyarországon sok helyen még dívik a minél hamarabb elve, azonban a nemzetközi vélemények azt javasolják, a legideálisabb a 4-6 hónap közötti időszak, mert kb. ezidáig tart az érési folyamat, és van rá esély, hogy a könnycsatorna orvosi beavatkozás nélkül megkezdje működését. Maga az átfecskendezés egy tompa végű finom fém szondácskával (egyes helyen kanüllel) történik, élettani sóoldatot fecskendezve a könnyjáratba, mely kitisztítja és az esetlegesen elzárt billentyűt is megnyitja. Utána újabb egy hetes antibiotikumos szemcsepp csöpögtetése javasolt napi 3-5 alkalommal. 9-10 hónapos kornál tovább nem érdemes várni ezzel a beavatkozással, mert később nehezebb is a billentyű beindítása és esetleges altatásban végzett műtétet is vonhat maga után.
És hogy mennyire újulhat ki? Van rá esély. Az átmosás következtében apró hegesedés is keletkezhet a könnycsatorna belfelszínén, ez is egyénenként változhat. A kulcsszó a türelem és a várakozás. Mi mostanáig türelmesen várakoztunk, masszíroztunk, mosogattunk, ám most már eljött az ideje a lépésnek.
Hogy mennyire fájdalmas? Állítólag csak kellemetlen érzés, a babák számára a legrémisztőbb a lefogás az idegenek által. Nagyon rövid idő alatt történik minden és a Manók pár perc alatt el is felejtik, hogy attrocitás érte őket. Találtam egy érdekes hasonlatot is, mely szerint ugyanolyan "jelentőséggel" bír a babánk életére a könnycsatorna elzáródás, akár egy popsipirosodás, a látását, vagy a szeme világát egyáltalán nem veszélyezteti. Nem betegség, inkább csak apró kellemtelenség.
...ezekkel bíztatom magam, merthogy erősnek kell lenni. Hunornak többször elmondtuk, ha ügyesen viselkedik, nemsokára már soha többé nem maceráljuk naponta többször a szemét, sem törlésekkel, sem nyomkodásokkal, sem szemcseppekkel!
Rutin beavatkozásként végzik mindenhol ambulánsan, ám... más az, ha egy idegen gyerekének a rutinbeavatkozása és megint más, ha az enyémről van szó...
...azért holnap drukkoljatok ennek a zoknilehúzó kisiparosnak reggel 9 körül, jó?!
Kutakodva a neten/könyvekben nagyon sok érdekes dologra bukkantam, leírom, hátha mások számára is tanulságos lehet.
Szóval a könnycsatorna elzáródása, azaz meg nem nyílása egyfajta éretlenség és semmiképpen sem betegség. A könnycsatorna alsó harmadában van egy úgynevezett billentyű, ami a csecsemők egyharmadánál nem nyílik meg közvetlenül a születés után, emiatt a könny lefolyása akadályozott. A könny ezért pang, befertőződik, ez okozza a sárgás-zöldes váladékozást, az ébredés utáni masszív csipamorzsákat.
Általában csak az egyik szemnél szokott jelentkezni, hol intenzívebben (ilyenkor érdemes antibiotikumos szemcseppet is alkalmazni, a Brulamycines szemcseppet ajánlják, illik végigcsinálni az egy hetes kúrát, naponta 3-5-ször csöpögtetni), hol szinte tünetmentessé képes válni, bár a "valahogy mégse az igazi" érzetünk továbbra is megmarad.
Babócáink nem úgy érkeznek evilágra, hogy mindenük működik, vannak olyan szerveik, melyek idővel érik el a tökéletes működést, így van ez a könnycsatornájukkal is, érdemes várni pár hónapot a szemész felkeresésével, akad olyan kisbaba, akinél magától megoldódik az átfolyás.
Ez idő alatt többféle módon bírhatjuk működésre a pici könnycsatornáját. Érdemes naponta többször hűvös, forralt vizes gézlappal (esetleg kamillateással, bár ezzel óvatosan, mert mindamellett, hogy jó gyulladáscsökkentő, de száríthatja is a baba bőrét!) áttörölni.
Alkalmazhatunk egyfajta masszázst is, a belső szemzugtól haladva lefelé az orr bőrének mindkét oldalán, naponta többször. Ezzel is lehetünk hatásosak, egy ügyesebb mozdulattal magunk is megnyithatjuk az elzáródott könnycsatornát.
Hogy mikor érdemes szemész szakember segítségét igénybe venni? Nos, itt ismét megoszlanak a vélemények, Magyarországon sok helyen még dívik a minél hamarabb elve, azonban a nemzetközi vélemények azt javasolják, a legideálisabb a 4-6 hónap közötti időszak, mert kb. ezidáig tart az érési folyamat, és van rá esély, hogy a könnycsatorna orvosi beavatkozás nélkül megkezdje működését. Maga az átfecskendezés egy tompa végű finom fém szondácskával (egyes helyen kanüllel) történik, élettani sóoldatot fecskendezve a könnyjáratba, mely kitisztítja és az esetlegesen elzárt billentyűt is megnyitja. Utána újabb egy hetes antibiotikumos szemcsepp csöpögtetése javasolt napi 3-5 alkalommal. 9-10 hónapos kornál tovább nem érdemes várni ezzel a beavatkozással, mert később nehezebb is a billentyű beindítása és esetleges altatásban végzett műtétet is vonhat maga után.
És hogy mennyire újulhat ki? Van rá esély. Az átmosás következtében apró hegesedés is keletkezhet a könnycsatorna belfelszínén, ez is egyénenként változhat. A kulcsszó a türelem és a várakozás. Mi mostanáig türelmesen várakoztunk, masszíroztunk, mosogattunk, ám most már eljött az ideje a lépésnek.
Hogy mennyire fájdalmas? Állítólag csak kellemetlen érzés, a babák számára a legrémisztőbb a lefogás az idegenek által. Nagyon rövid idő alatt történik minden és a Manók pár perc alatt el is felejtik, hogy attrocitás érte őket. Találtam egy érdekes hasonlatot is, mely szerint ugyanolyan "jelentőséggel" bír a babánk életére a könnycsatorna elzáródás, akár egy popsipirosodás, a látását, vagy a szeme világát egyáltalán nem veszélyezteti. Nem betegség, inkább csak apró kellemtelenség.
...ezekkel bíztatom magam, merthogy erősnek kell lenni. Hunornak többször elmondtuk, ha ügyesen viselkedik, nemsokára már soha többé nem maceráljuk naponta többször a szemét, sem törlésekkel, sem nyomkodásokkal, sem szemcseppekkel!
Rutin beavatkozásként végzik mindenhol ambulánsan, ám... más az, ha egy idegen gyerekének a rutinbeavatkozása és megint más, ha az enyémről van szó...
...azért holnap drukkoljatok ennek a zoknilehúzó kisiparosnak reggel 9 körül, jó?!
2008.04.28. 19:51
Szerenád
Sok-sok év után feladtam abbéli álmaimat, hogy bajor erkélyek módjára nyár végére futómuskátlijaim rekordot döntve szaladjanak és fürtökben lógjanak, egészen az alattunk lakókig. (ezért idén színpompázó álló muskátlikat vettem)
Évek óta hagyománnyá vált, hogy Szőkeciklon barátosném átjön muskátlikat ültetni, ilyenkor nagyokat röhögcsélünk, és ettől olyan csajos vidámos délutánunk lesz. Most először ültettem több ütemben (ahogy Hunor engedélyezte) a balkonládáim virágait egyedül.
Merő véletlen, valahogy mindig akkorra esett ez a művelet, amikor a végzős diákcsoportok éppen szerenádot adtak a velünk szemben lakó tanárnak. És ilyenkor újra feltámadt az a lázas izgalom, ami nagyon sok éve, és félhangosan dúdolgattuk az azóta sem változott dalokat. És néztem ezeket a naggyá nőtt gyerekeket, a lakli fiúkat, a kortalan lányokat és belül irigykedtem. Irigyeltem a felelőtlenségüket, a fiatalságukat, az idétlen poénjaikat, a gondtalanságukat, azt, hogy előttük áll az élet... A zenei igyekezetükre általában nagyon sok ablak kinyílik, sokan nosztalgiázunk mosolyogva velük.
Ma este érkeztek: fiatalok, érceshangúak, tettrekészek. Összebújtak kört alkotva, fiúk-lányok hullámoztak a Fényév távolság dallamára. Valahonnan előkerült egy gitár is. Egyikőjük, egy balonkabátos leányka, kissé távolabb áll, kezében egy tál süti, dal végén irányítani próbálja társait, akik közrefogják és átölelik őt is. A kabát szétnyílik egy pillanatra, a leányka szabad kezével végigsimít le nem tagadhatóan gömbölyödő pocakján... és már mennek is tovább. Én ottmaradok és még hosszú percekig kavarognak a gondolataim... fiatalok, látszólagosan gondtalanok és előttük az élet...
Évek óta hagyománnyá vált, hogy Szőkeciklon barátosném átjön muskátlikat ültetni, ilyenkor nagyokat röhögcsélünk, és ettől olyan csajos vidámos délutánunk lesz. Most először ültettem több ütemben (ahogy Hunor engedélyezte) a balkonládáim virágait egyedül.
Merő véletlen, valahogy mindig akkorra esett ez a művelet, amikor a végzős diákcsoportok éppen szerenádot adtak a velünk szemben lakó tanárnak. És ilyenkor újra feltámadt az a lázas izgalom, ami nagyon sok éve, és félhangosan dúdolgattuk az azóta sem változott dalokat. És néztem ezeket a naggyá nőtt gyerekeket, a lakli fiúkat, a kortalan lányokat és belül irigykedtem. Irigyeltem a felelőtlenségüket, a fiatalságukat, az idétlen poénjaikat, a gondtalanságukat, azt, hogy előttük áll az élet... A zenei igyekezetükre általában nagyon sok ablak kinyílik, sokan nosztalgiázunk mosolyogva velük.
Ma este érkeztek: fiatalok, érceshangúak, tettrekészek. Összebújtak kört alkotva, fiúk-lányok hullámoztak a Fényév távolság dallamára. Valahonnan előkerült egy gitár is. Egyikőjük, egy balonkabátos leányka, kissé távolabb áll, kezében egy tál süti, dal végén irányítani próbálja társait, akik közrefogják és átölelik őt is. A kabát szétnyílik egy pillanatra, a leányka szabad kezével végigsimít le nem tagadhatóan gömbölyödő pocakján... és már mennek is tovább. Én ottmaradok és még hosszú percekig kavarognak a gondolataim... fiatalok, látszólagosan gondtalanok és előttük az élet...
2008.04.28. 15:54
A hétvégénk képekben
Hosszasan írni nem tudok... még mindig a hatása alatt állok ennek a csoda 3 napnak, bár visszaérkezve a mosatlanok, szennyesek, takarítandó lakás és felhalmozódott munka világába, egyre nehezebben teszem.
Hunor nagyon jól viselkedett, igazi wellness baby-vé nyilvánítottuk, nagyokat sétált velünk a kastély kertjében, vagy nagyokat aludt a wellness részlegben törölközőbe és kis napozóba bújtatva. Esténként korán lefeküdt (legkésőbb 8-kor) és reggel atomóra pontossággal 6-ig aludt, mindenféle nyekkenés nélkül. Igaz, nappal sokat volt ébren, rövidke "20 perces alvásait" is friss levegőn, nyíló virágok közt, madárcsicsergésre tette.
Azt hiszem, tudnék grófnéként élni....
Hunor nagyon jól viselkedett, igazi wellness baby-vé nyilvánítottuk, nagyokat sétált velünk a kastély kertjében, vagy nagyokat aludt a wellness részlegben törölközőbe és kis napozóba bújtatva. Esténként korán lefeküdt (legkésőbb 8-kor) és reggel atomóra pontossággal 6-ig aludt, mindenféle nyekkenés nélkül. Igaz, nappal sokat volt ébren, rövidke "20 perces alvásait" is friss levegőn, nyíló virágok közt, madárcsicsergésre tette.
Azt hiszem, tudnék grófnéként élni....
Kipihent mosolyok:
12 komment
Címkék: hétvége hunorfotó
2008.04.24. 06:13
Az első névnap
Hunor nevének megünneplésében, a naptárak szerint, furcsamód bővelkedünk, ugyanis éppen 4 alkalommal ünnepelhetjük Őt egy évben. Tehetjük mindezt: április 24.-én, szeptember 10.-én, szeptember 30.-án és december 30.-án is. Nekünk, természetesen egy újabb véletlen folytán az április 24.-eire esett a választásunk. (merugye ha többször ünneplik egy évben azt a bizonyos névnapot, akkor úgy szokás eldönteni, hogy mikoris legyen a jeles dátum, hogy a születés után eső legközelebbit jelölik meg...)
"Mindenkinek fontos a saját neve!
S ha eljön a nap, annak ünnepe.
Egy kis öröm
vele csipetnyi mámor.
Távól a zord világ haragos morajától."
Így teszünk most mi is. Hunor első nevenapjának alkalmából pár napos búcsút intünk (stílusosan Huncossal) kis pihenést engedélyezünk magunknak, távol a világtól, az emberek néha bántó viselkedésétől, csak mi hármacskán!
Kicsi fiam, nagyon boldog névnapot kívánunk Neked és Neked, aki a felhők mögül mosolyogsz ránk és helyeslően bólogatsz, tudd, hogy mindig itt leszel velünk és sosem felejtünk el...
Kicsi fiam, nagyon boldog névnapot kívánunk Neked és Neked, aki a felhők mögül mosolyogsz ránk és helyeslően bólogatsz, tudd, hogy mindig itt leszel velünk és sosem felejtünk el...
26 komment
Címkék: ünnepek hunorfotó
2008.04.21. 19:08
Hogy bírom?
Mostanság, sokszor, sok helyen nekem szegezik ezt a kérdést. Olyanok is, akik régről, személyesen is ismernek, és sok ismeretlen ismerős is. Igen, valóban furcsa lehet ezt a választ az én számból hallani és - talán magamnak is félve merem bevallani, - kicsit én is tartottam az itthonmaradástól. Ugyanis, régebben valóban minden sokkal másabb volt. Más életem volt, más fontossági sorrenddel. Egy sokkalta felfokozottabb élet, állandó pörgéssel, programokkal, bulikkal, utazásokkal tarkítva. Ezzel szemben most, egy kívülálló számára, valóban sokkalta unalmasabbnak tűnő életet élek, amit az éjjeli ébresztések és az elhasznált pelenkák száma határol be.
Amikor várandós lettem, több okból kifolyólag úgy döntöttünk HuncApuval, itthon maradok és nem folytatom a munkát. (azaz igen, csak kicsit más formátumban, itthonról). Már ekkor sokan kételkedtek a kitartásomban, és nagyon sok vészmadár vijjogott körülöttem, hogy majd meglátom, mennyire meg fogok őrülni a magánytól. Ehelyett, imádtam, hogy addig alhatok ameddig akarok - azok a régi szép idők! (ez amúgy is állandó problémát okozott a mindennapokban, krónikus elalvó/elkéső vagyok/voltam), hogy délelőttönként piacra járhattam, hogy süthettem-főzhettem, hogy nagyokat és idő betartások nélkül sétálhattam. (persze a pocakom növekedésével és a nyári nagymelegek bejövetelével nem mindig éreztem séta- és főzőképesnek magam én sem) . És imádtam, hogy várhattam Huncot. Hogy naponta megfigyelhettem szokásait, hogy volt időm és energiám rögzíteni is őket és nem utolsó sorban "felügyelőasszony" lehettem itthon, a lakásfelújításkor. (bár azidőtájt sikítva könyörögtem, hogy legyen már vége... hiába az idő valóban mindent megszépít!).
Mostanában, hála Hunor áldott jó természetének, gyakorlatilag az életünk mit sem változott. Bizonyos dolgok ugyan kívánnak némi átszervezést vagy egy kis rugalmasságot, de az alapjaink megmaradhattak. Talán egy dologban mégiscsak van változás: kimaradnak a bulik mostanság az életemből, de valahogy még nem is igénylem őket. Örülök, hogy egy-egy átbulizott éjszaka után nem macskajajjra ébredek. (a dallamos Hunor sikkantások sem sokkal jobbak ;) ).
Hogy mi a titkom? Talán az, hogy világ életemben családra vágytam, arra, hogy anya lehessek, hogy virágokat ültethessek az erkélyen, hogy főtt étellel várjam a Szerelmem, hogy a friss kenyér illata lengje be otthonunkat, hogy megláthassam és megmutathassam a gyereke(i)mnek az apró szépségeket, csodákat, mely körülvesz mindannyiónkat, csak ebben az őrült tempóban már észre sem vesszük őket...
És köszönhetem ezt HuncApunak is, aki csodálatos Társ és mellette az lehetek, aki most vagyok, aki mindig is szerettem volna lenni, csak nem mertem felvállalni. Ő az, aki mindenben támogat és mindig mellettem áll. Mellette asszony lehetek és szerető, gondoskodó feleség és anya, mert Ő tesz azzá. Visszatalálhattam egy nő klasszikus szerepéhez, lehetek meleg kályha és puha, erős háttér...
...és van még egy titkos receptem: azok pedig Ti vagytok, Ti, akik nap mint nap olvastok, Ti, akiket én is olvasok, akik mindennap hozzámszólnak, véleményeznek, vagy éppen csöndben követik nyomon életünket, akiket megismerhettem, akik a barátaim lehettetek. Akik hasonszőrűen babásak, vagy akik még csak abban a fázisban vannak, hogy tervezik vagy már éppen babára várnak, akik előtt nem ciki, ha rossz napunk van, akikkel kivesézhetem a macispelenkák mennyiségét és milyenségét, félelmeimet, kérdéseimet.
Nem győzöm elégszer megköszönni a létezéseteket!
Amikor várandós lettem, több okból kifolyólag úgy döntöttünk HuncApuval, itthon maradok és nem folytatom a munkát. (azaz igen, csak kicsit más formátumban, itthonról). Már ekkor sokan kételkedtek a kitartásomban, és nagyon sok vészmadár vijjogott körülöttem, hogy majd meglátom, mennyire meg fogok őrülni a magánytól. Ehelyett, imádtam, hogy addig alhatok ameddig akarok - azok a régi szép idők! (ez amúgy is állandó problémát okozott a mindennapokban, krónikus elalvó/elkéső vagyok/voltam), hogy délelőttönként piacra járhattam, hogy süthettem-főzhettem, hogy nagyokat és idő betartások nélkül sétálhattam. (persze a pocakom növekedésével és a nyári nagymelegek bejövetelével nem mindig éreztem séta- és főzőképesnek magam én sem) . És imádtam, hogy várhattam Huncot. Hogy naponta megfigyelhettem szokásait, hogy volt időm és energiám rögzíteni is őket és nem utolsó sorban "felügyelőasszony" lehettem itthon, a lakásfelújításkor. (bár azidőtájt sikítva könyörögtem, hogy legyen már vége... hiába az idő valóban mindent megszépít!).
Mostanában, hála Hunor áldott jó természetének, gyakorlatilag az életünk mit sem változott. Bizonyos dolgok ugyan kívánnak némi átszervezést vagy egy kis rugalmasságot, de az alapjaink megmaradhattak. Talán egy dologban mégiscsak van változás: kimaradnak a bulik mostanság az életemből, de valahogy még nem is igénylem őket. Örülök, hogy egy-egy átbulizott éjszaka után nem macskajajjra ébredek. (a dallamos Hunor sikkantások sem sokkal jobbak ;) ).
Hogy mi a titkom? Talán az, hogy világ életemben családra vágytam, arra, hogy anya lehessek, hogy virágokat ültethessek az erkélyen, hogy főtt étellel várjam a Szerelmem, hogy a friss kenyér illata lengje be otthonunkat, hogy megláthassam és megmutathassam a gyereke(i)mnek az apró szépségeket, csodákat, mely körülvesz mindannyiónkat, csak ebben az őrült tempóban már észre sem vesszük őket...
És köszönhetem ezt HuncApunak is, aki csodálatos Társ és mellette az lehetek, aki most vagyok, aki mindig is szerettem volna lenni, csak nem mertem felvállalni. Ő az, aki mindenben támogat és mindig mellettem áll. Mellette asszony lehetek és szerető, gondoskodó feleség és anya, mert Ő tesz azzá. Visszatalálhattam egy nő klasszikus szerepéhez, lehetek meleg kályha és puha, erős háttér...
...és van még egy titkos receptem: azok pedig Ti vagytok, Ti, akik nap mint nap olvastok, Ti, akiket én is olvasok, akik mindennap hozzámszólnak, véleményeznek, vagy éppen csöndben követik nyomon életünket, akiket megismerhettem, akik a barátaim lehettetek. Akik hasonszőrűen babásak, vagy akik még csak abban a fázisban vannak, hogy tervezik vagy már éppen babára várnak, akik előtt nem ciki, ha rossz napunk van, akikkel kivesézhetem a macispelenkák mennyiségét és milyenségét, félelmeimet, kérdéseimet.
Nem győzöm elégszer megköszönni a létezéseteket!
20 komment
Címkék: blog érzések hunorfotó
2008.04.20. 10:25
Babaruhabörze
Kicsit csalódott vagyok. Persze, betudható az én naivságomnak és tapasztalatlanságomnak, de valahogy nem így képzeltem. Mondom, ez csak egy vélemény.
Hosszas rágódás és át-(és rá-)beszélés után, tegnap kiscsaládostól kilátogattunk a babaruhabörzére. Az, hogy dél körül már minden parkoló megtelt, még kellemes bizsergéssel töltött el. (dejó, sok kismama/kisbaba lesz kint!). Az, hogy a kinti parkolásért is fizetni köll kemény 800 pénzt, kicsit megdöbbentett. (a 900 Ft-os jegyárra azt mondom, természetes, elfogadom, hogy szükség van belépőre, ami fedezi pl. a terembérleti díjat). Tehát, belépéskor egy kéttagú kisbabás család, aki kocsival érkezik, 2600 pénzről indul és ekkor még nem vett semmit. (jó, tudom, mi az a 2600 Ft manapság?!)
Beléptünk egy óriási hodályba tele tömött sorokban árusokkal, vevőkkel, a hangos bemondóban tízpercenként volt valami fületbántóhangú közlemény. Még itt is lelkes voltam, bár HuncApu kezdte elveszíteni a türelmét, ezzel egyidőben felajánlotta, ő leparkol Hunorral a büfénél, én meg nézzek gyorsan szét. :) Persze, nem hagytam magam lerázni, hiszen ez egy közös családi program és nézzen csak szét, mennyi lelkes kispapa tologatja/hordozza ifjonti csemetéjét egyetlen zokszó nélkül mosolyogva?! erre megadóan követett és már csak Hunornak mormogott valami látodfiamosat.
Az árusok többféle emberkék voltak: ismert bababoltok eladói, nagykereskedők, és egyszerű kisemberek. A bababoltosoktól kicsivel nagyobb akciózásokat vártam, hiszen gyakorlatilag minden olyan áron volt, mintha a boltjukban vásárolnánk, sőt idekint a törzsvásárlói kártyájukat el sem fogadták. A nagykereskedőktől most mi is prospektusokat gyűjtögettünk, a következő kocsiülésünkre vadásztunk. Az egyszerű kisemberek egyike-másika nem volt tisztában áruja valódi értékével (vagy csak érzelmi szálak fűzték hozzá?! egy kis ízelítő pár otthon készített termékből: nyári babahálózsák, vékony pamutból: 4800 Ft, plüsstakaró 4900 Ft... ). De láttam én agyonhasznált és 4 irányba felismerhetetlenségig eltorzult rugdalózót 500-ért is. Mégegyszer mondom: biztos bennem van a hiba, túlzott elvárásokkal indultam neki ennek a börzének és egészen őszintén: sosem volt érzékem az ilyen piacolós alkudozós dolgokhoz. :)
Hosszas rágódás és át-(és rá-)beszélés után, tegnap kiscsaládostól kilátogattunk a babaruhabörzére. Az, hogy dél körül már minden parkoló megtelt, még kellemes bizsergéssel töltött el. (dejó, sok kismama/kisbaba lesz kint!). Az, hogy a kinti parkolásért is fizetni köll kemény 800 pénzt, kicsit megdöbbentett. (a 900 Ft-os jegyárra azt mondom, természetes, elfogadom, hogy szükség van belépőre, ami fedezi pl. a terembérleti díjat). Tehát, belépéskor egy kéttagú kisbabás család, aki kocsival érkezik, 2600 pénzről indul és ekkor még nem vett semmit. (jó, tudom, mi az a 2600 Ft manapság?!)
Beléptünk egy óriási hodályba tele tömött sorokban árusokkal, vevőkkel, a hangos bemondóban tízpercenként volt valami fületbántóhangú közlemény. Még itt is lelkes voltam, bár HuncApu kezdte elveszíteni a türelmét, ezzel egyidőben felajánlotta, ő leparkol Hunorral a büfénél, én meg nézzek gyorsan szét. :) Persze, nem hagytam magam lerázni, hiszen ez egy közös családi program és nézzen csak szét, mennyi lelkes kispapa tologatja/hordozza ifjonti csemetéjét egyetlen zokszó nélkül mosolyogva?! erre megadóan követett és már csak Hunornak mormogott valami látodfiamosat.
Az árusok többféle emberkék voltak: ismert bababoltok eladói, nagykereskedők, és egyszerű kisemberek. A bababoltosoktól kicsivel nagyobb akciózásokat vártam, hiszen gyakorlatilag minden olyan áron volt, mintha a boltjukban vásárolnánk, sőt idekint a törzsvásárlói kártyájukat el sem fogadták. A nagykereskedőktől most mi is prospektusokat gyűjtögettünk, a következő kocsiülésünkre vadásztunk. Az egyszerű kisemberek egyike-másika nem volt tisztában áruja valódi értékével (vagy csak érzelmi szálak fűzték hozzá?! egy kis ízelítő pár otthon készített termékből: nyári babahálózsák, vékony pamutból: 4800 Ft, plüsstakaró 4900 Ft... ). De láttam én agyonhasznált és 4 irányba felismerhetetlenségig eltorzult rugdalózót 500-ért is. Mégegyszer mondom: biztos bennem van a hiba, túlzott elvárásokkal indultam neki ennek a börzének és egészen őszintén: sosem volt érzékem az ilyen piacolós alkudozós dolgokhoz. :)
Persze, pár apróságot mégiscsak sikerült vennünk, a 4-et fizet 5-öt vihet body-akciók keretén belül, kapott Hunc egy nyári napozósapekot és amiért már megérte kimenni: nagyon régóta vadásztam egy a kocsiülésre szerelhető műanyag játékra, de valahogy egyik sem volt az igazi és ez most az! És ugye, mondanom sem kell, hogy ez is kutyás és Huncmorgó első pillanattól imádja! :)))
Természetesen az én kissé negatív tapasztalatomtól függetlenül, még lehet nagyon jó és hasznos egy babaruhabörze, főként, ha reggel nyitásra mész oda (ezt mondták a hozzáértő és tapasztalt ismerőseim!) és nem utolsó sorban, ha konkrét célokkal mész ki, és nem csak szédelegni, mint én.
13 komment
Címkék: babaruhabörze
2008.04.18. 16:06
A nemlehetelmondanimiaz...
Minden azzal kezdődött, hogy Hunor nem maradt teljesen újszülött és már nem csak evett-aludt, evett-aludt, hanem egyre intenzívebben kezdett érdeklődni a külvilág iránt. Akkor lépett be az életébe a kölcsön szentcsirke. Jó darabig elválaszthatatlanok voltak, együtt is aludtak, aztán észrevettem, lankad a figyelme a csirek irányába. Ekkor választott egy újat a játékai közül, mégpedig a nemlehetelmondanimiaz-t. Azért lett ez a neve, ugyanis rágókának nem elég bababarát, bár Hunc rágja rendületlenül, csörgőnek nem eléggé zörgős. Sárga 5 ujjat formázó műanyag alapon (a gyengébbek kedvéért a számok is fel vannak tűntetve az 5 ujjon), ráfüggesztett -engem olimpiai ötkarikára emlékeztető- 3 színes karika.
Huncos felváltva rágicsálja a karikákat, HuncApu szerint színterápiát alkalmazva fogínyfájására.
Huncos felváltva rágicsálja a karikákat, HuncApu szerint színterápiát alkalmazva fogínyfájására.
És szintén a tegnapi nap gyümölcse, szegény Coco Chanel lányunkra (hétköznapi nevén Kokó cica) rossz idők következnek. Hunor elkezdte követni őt a szemével és ha elérhető távolságra kerül hozzá, jó erősen meg is markolássza. Kokó egyelőre még csak szemérmesen elpillant a másik irányba, mintha Hunc ott sem lenne...
13 komment
Címkék: macskák hunorfotó
2008.04.17. 10:26
Hálószobatitkaink...
Így hajtotta álomra a fejét:
majd fél óra múlva már így találtam rá:
...arról már említést sem teszek, hogy reggel a barna macival a kezében találtam, szintén a hátán, széles vigyorral az arcán!
17 komment
Címkék: hunorfotó
2008.04.16. 17:15
Alkotói válság
Néha olyan napok követik egymást, aminek egyetlen percét sem akarod elveszíteni, minden másodpercet meg akarsz élni és minden édes cseppjét magadbaszívni, vele jól eltelni és belőle meríteni erőt az esetlegesen szürkének amúgy sem nevezhető hétköznapokhoz. Ilyen napok követték egymást mostanában a mi életünkben is. És ilyenkor képtelen vagyok bármit is kipréselni magamból. Elvonulok egy sarokba és csöndben emésztgetem az édes pillanatokat.
Tegnap volt egy csodálatos élménytalálkozóm két csodahölggyel, Forgószél Királynő karján a KisHercegnővel látogatott meg minket... elapadtak a szavaim, olyan hazatértem érzés van azóta is bennem, amiről nem lehet és nem is tudok beszélni... ha meglátod a szépet, a békét, a csodát a világban, akkor önmagadban is rend van, hiszen a világ egy tükör, amit benne látsz az valójában önmagad képe... és Bennük nagyon érezhetően ott volt a béke, a rend, a harmónia...
Hunor is érzi a változást (tüköreffektus: talán most én sugárzom belé a nyugalmat), ugyan nyűgösködik, nyálzik és újra odavannak az átaludt éjszakáink, huncutabb, mint valaha! Nagyokat nevet, sikkant, lefektetéskor hasról hátra fordul, hogy aztán ébredéskor ismét a hasán találjam, az ágy valamelyik végéhez lapulva. Továbbra sem fordul vezényszóra, csak ha éppen ahhoz van kedve.
Tegnap volt egy csodálatos élménytalálkozóm két csodahölggyel, Forgószél Királynő karján a KisHercegnővel látogatott meg minket... elapadtak a szavaim, olyan hazatértem érzés van azóta is bennem, amiről nem lehet és nem is tudok beszélni... ha meglátod a szépet, a békét, a csodát a világban, akkor önmagadban is rend van, hiszen a világ egy tükör, amit benne látsz az valójában önmagad képe... és Bennük nagyon érezhetően ott volt a béke, a rend, a harmónia...
Hunor is érzi a változást (tüköreffektus: talán most én sugárzom belé a nyugalmat), ugyan nyűgösködik, nyálzik és újra odavannak az átaludt éjszakáink, huncutabb, mint valaha! Nagyokat nevet, sikkant, lefektetéskor hasról hátra fordul, hogy aztán ébredéskor ismét a hasán találjam, az ágy valamelyik végéhez lapulva. Továbbra sem fordul vezényszóra, csak ha éppen ahhoz van kedve.
2008.04.13. 11:38
Ha HuncApu susog...
...Huncorgó nevet, mert az olyan vicces:
18 komment
Címkék: videó életképek
2008.04.11. 20:54
Csak röviden...
...éldegélünk, megvagyunk, napjaink 80%-át a séták teszik ki, Okos Anyuka rájött (najó, HuncApu, de én szabadalmaztattam), nem kell feltétlenül róni a köröket (mondjuk az úszógumijaimnak határozottan jót tesz), elég, ha Világrarácsodálkozó Kisdedet betolom egy fűzfa/bokor/virágzó fa alá...
...a látvány gőgicsélésre készteti és hosszú percekig szippantja magába az új élményt... mindeközben kihasználandó az így nyert szabad időt, lehet padon ülve D vitamint bőrön át felszívni a tavaszi napsütésből és olvasgatni.
Manci újra a régi, bár fogínye hófehér és minden nap azt hiszem, én kis naív, hogy foggal ébredünk, még nincs foga, nyála viszont folyik patakokban. Átaludt éjszakáink is újra vannak (az írott szó ereje), szám szerint kettő darab ezidáig.
Ma hoztuk el HuncApu biciklijét a tavaszi éves generálról, kiscsaládunk kissétával tette. A helyszínen volt egy göndör fürtös szösszenet, a szerelő kisfia. A maga 15 hónapos kíváncsiságával látni szerette volna Hunort, ölbe vettem a kézisúlyzómat és ők ketten, a két kispasi kommunikálni kezdtek. Az anyukák öléből egymásramosolyogtak, mutogattak és saját nyelven gügyögtek, mindeközben hihetetlen grimaszokkal jelezték egymás iránti szimpátiájukat. Hunort elbűvölte a szélben lobogó zászló, egész pontosan röhögőgörcsöt kapott. És akkor már nevettem én is, de nevetett a kisfiú is, az anyukája és a fiatal szerelő is, és velünk nevetett (előbb csak zavarában, majd egyre felszabadultabban) HuncApu is, és a boltba tévedő menedzserformának is önkéntelenül mosolyra húzódott a szája... talán még a nap is kacérabbul szórta miránk a sugarait... a mindent elnyelő kisgömböc meséje elevenedett meg a szemünk előtt. Miközben meleg fények táncoltak a szemekben, egy angyal szállt ott el...
Manci újra a régi, bár fogínye hófehér és minden nap azt hiszem, én kis naív, hogy foggal ébredünk, még nincs foga, nyála viszont folyik patakokban. Átaludt éjszakáink is újra vannak (az írott szó ereje), szám szerint kettő darab ezidáig.
Ma hoztuk el HuncApu biciklijét a tavaszi éves generálról, kiscsaládunk kissétával tette. A helyszínen volt egy göndör fürtös szösszenet, a szerelő kisfia. A maga 15 hónapos kíváncsiságával látni szerette volna Hunort, ölbe vettem a kézisúlyzómat és ők ketten, a két kispasi kommunikálni kezdtek. Az anyukák öléből egymásramosolyogtak, mutogattak és saját nyelven gügyögtek, mindeközben hihetetlen grimaszokkal jelezték egymás iránti szimpátiájukat. Hunort elbűvölte a szélben lobogó zászló, egész pontosan röhögőgörcsöt kapott. És akkor már nevettem én is, de nevetett a kisfiú is, az anyukája és a fiatal szerelő is, és velünk nevetett (előbb csak zavarában, majd egyre felszabadultabban) HuncApu is, és a boltba tévedő menedzserformának is önkéntelenül mosolyra húzódott a szája... talán még a nap is kacérabbul szórta miránk a sugarait... a mindent elnyelő kisgömböc meséje elevenedett meg a szemünk előtt. Miközben meleg fények táncoltak a szemekben, egy angyal szállt ott el...
"Merre jártatok, kicsi, zöld gyümölcsök,
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
Egyre tirátok." (Dsida Jenő)
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
Egyre tirátok." (Dsida Jenő)
15 komment
Címkék: életképek hunorfotó
2008.04.09. 17:31
Balul sikerült napok
Az elmúlt 2 napban megnövekedett foglalkozás-igényes kisfiam kellően lekötötte napjainkat (és éjszakáimat!). Hol van már az a sok szépen átaludt éjszaka?! Helyette fogzunk, nyálzunk, nyűgösködünk... mindezt oly mértékben, hogy még engem, megrögzött anyatej- és szoptatóspárti anyukát is sikerült elbizonytalanítania Hunornak. Mégpedig úgy, hogy kezdtem arra gondolni, hogy talán már valóban nem fedezi a szükségleteit a kizárólagos anyatejes táplálkozás. Éjszakánként 2-3-4-szer ébreszt (najó, ilyenkor azért csak párat kortyint), napközben is sűrűn étkezik rövid 5-10 perceseket. Ami pedig a legelbizonytalanítóbb tényező volt: az uccsó oltásunkkor (március 27.-én) kereken 7000 grammos kisfiam, tegnap reggel pontosan ugyanennyi volt. (najó, azóta rengeteg energiát felemészt az állandó forgolódásaival, felülniakarásával). Valamelyik este megmértem kíváncsiságból, hogy mennyit eszik és ledöbbentem, (hol van már az a 200-250 milis pusztítás?!), kereken 100 milit gyűrt be. Nyálzik, mint egy veszett rókakölyök és nyűgös, akár egy primadonna.
Szerencsére tegnap meglátogatott minket a védőnőnk, elnyöszörögtem búmat-bánatomat és ahelyett, hogy rábeszélt volna a tápszerre vagy a hozzátáplálásra, egészen egyszerűen rávezetett, hogy tulajdonképpen, azon aggódgatok, ami valójában nem is probléma... elmesélte azt is, hogy Ő még olyan iskolát járt, ahol azt tanították, nem kell sokáig otthon maradni szülés után, szoptatni sem kell, hiszen a tápszerbe minden benne van. Óramű pontossággal kell etetni őket, 3 óránként, nem kell kényeztetni, kivenni a kiságyból éjszaka, ha sír, nevelni kell őket, szoktatni a szabályokhoz. Ő így is tett, 6 hetes volt a fia, és visszament dolgozni és nagyon hamar le is szoktatta a szopiról, azóta is bánja, szerinte nagyon sokkal lett szegényebb, kimaradtak az efajta meghitt pillanatok, és azóta, ha teheti minden anyukát rábeszél a szoptatásra, mintegy vezeklésként a saját fiával szemben... és az évek alatt rájött, nevelni ilyenkor még nem kell, csak szeretni... és munkájából adódóan rengeteg családot, kisbabát látott és lelkes híve az igény szerinti szoptatásnak, mert szerinte azok a babák, akiket igény szerint etetnek, kiegyensúlyozottabbak, mosolygósabbak...
A szép gondolatoktól én is jobb hangulatba kerültem, és Hunor is szebbnek látta a világot. Aztán ma rácáfolt: ha szerda, akkor babamasszázs, előtte rövid szunya és szopizás. Megérkeztünk, kivételesen nem mellbedobással estünk be, mihelyst Hunor padlót fogott, velőtrázó ordításba kezdett, bojkottálva ezzel a foglakozást, hiszen a hangadó fiam után, elindult a láncreakció és már minden baba ordított, kivétel nélkül. Majd két ikegés között gyorsan rámdobta a gyomrából visszatérő aludt-tejet... Ezzel is nyomatékosítva, így immáron számomra is egyértelművé vált, hogy Huncos ma nem igényli a kényeztető masszázst, ki is jöttünk hamarabb, mert fiam lucskosra és rekedtre ordította magát pillanatok alatt. Csodaszereplése után, megérdemelten nyakunkba vettük a várost és mintegy 4 órácskát sétáltunk a szikrázó napsütésben. Ez ellen bezzeg már nem emelt kifogást!
Szerencsére tegnap meglátogatott minket a védőnőnk, elnyöszörögtem búmat-bánatomat és ahelyett, hogy rábeszélt volna a tápszerre vagy a hozzátáplálásra, egészen egyszerűen rávezetett, hogy tulajdonképpen, azon aggódgatok, ami valójában nem is probléma... elmesélte azt is, hogy Ő még olyan iskolát járt, ahol azt tanították, nem kell sokáig otthon maradni szülés után, szoptatni sem kell, hiszen a tápszerbe minden benne van. Óramű pontossággal kell etetni őket, 3 óránként, nem kell kényeztetni, kivenni a kiságyból éjszaka, ha sír, nevelni kell őket, szoktatni a szabályokhoz. Ő így is tett, 6 hetes volt a fia, és visszament dolgozni és nagyon hamar le is szoktatta a szopiról, azóta is bánja, szerinte nagyon sokkal lett szegényebb, kimaradtak az efajta meghitt pillanatok, és azóta, ha teheti minden anyukát rábeszél a szoptatásra, mintegy vezeklésként a saját fiával szemben... és az évek alatt rájött, nevelni ilyenkor még nem kell, csak szeretni... és munkájából adódóan rengeteg családot, kisbabát látott és lelkes híve az igény szerinti szoptatásnak, mert szerinte azok a babák, akiket igény szerint etetnek, kiegyensúlyozottabbak, mosolygósabbak...
A szép gondolatoktól én is jobb hangulatba kerültem, és Hunor is szebbnek látta a világot. Aztán ma rácáfolt: ha szerda, akkor babamasszázs, előtte rövid szunya és szopizás. Megérkeztünk, kivételesen nem mellbedobással estünk be, mihelyst Hunor padlót fogott, velőtrázó ordításba kezdett, bojkottálva ezzel a foglakozást, hiszen a hangadó fiam után, elindult a láncreakció és már minden baba ordított, kivétel nélkül. Majd két ikegés között gyorsan rámdobta a gyomrából visszatérő aludt-tejet... Ezzel is nyomatékosítva, így immáron számomra is egyértelművé vált, hogy Huncos ma nem igényli a kényeztető masszázst, ki is jöttünk hamarabb, mert fiam lucskosra és rekedtre ordította magát pillanatok alatt. Csodaszereplése után, megérdemelten nyakunkba vettük a várost és mintegy 4 órácskát sétáltunk a szikrázó napsütésben. Ez ellen bezzeg már nem emelt kifogást!
11 komment
Címkék: védőnő hunorfotó
2008.04.06. 11:39
Életbölcsességek
Amióta Hunorral maratoni sétákat tartunk, gyakorlatilag bejárjuk a környék eldugott részecskéit is, valamint tágítjuk határainkat és egyre nagyobb, autók által kevésbé frekventált területeket "uralunk le". A szívem (és a lábaim!) ösztönösen a játszóterek, homokozók felé veszi az irányt, ahol nekünk ugyan még nincs létjogosultságunk lenni, viszont próbálom ellesni, a kisebb nagyfiúk/nagylányok mondatait, viselkedéseit. Ilyenkor ösztönösen lelassítok és próbálok minél több mondatot, "gyerekszájat" elcsípni és ezáltal lelket simogatni. Nem történt ez tegnap sem másként.
Egy fiatal család kerékpározott el mellettem, elől az Apuka teljes menetdíszben, könyök- és térdvédőkkel, bukósisakkal felvértezve, utána egy 4 év körüli, önmaga jelentőségével már igencsak tisztában lévő kislány tekert lazán, őt követte az öcsi, 2 éves forma kisfiú, kinek mozdulatain látszódott, mennyire a nővérét akarja mindenben utánozni, pici kerékpárján őrült tempót tekerve próbálta utolérni a nagy testvért, akinek már nagyobb biciklije is volt, így kecsesen egy-egy pedálozással siklott az úton. A sort az Anyuka zárta, óvón terelve csemetéit. Már magában ez a kép is kedves és szívmosolyra fakasztó volt. Gondolataim ezer felé szálltak, és hirtelen arra vágytam, bárcsak már mi is így... pontosan így...
Közben utolértem őket, akkor szálltak le a biciklikről, feltűnés nélkül lelassítottam, szerettem volna minél többet magambaszívni a harmóniájukból... A kislány lepattant a biciklijéről, gyors, ám hercegnői mozdulatokkal levette fejéről a rózsaszín bukósisakját, megrázta göndör fürtjeit, közben végigcsicsergett és már futott is a közelben játszó fiúk felé. Öcsinek még csak ekkora sikerült lekászálódnia a bicajról, a bukósisakkal meg végképp nem boldogult, pattintgatta a nyakán a zárat, majd már bömbölt és toporzékolt. Anyuka segítőkészen levette fejéről a bukósisakot, közben megigazgatta a ruháját, Öcsike ekkor már torkaszakadtából üvöltött. Ekkor értem oda a homokozóhoz, ahol két kisfiú gugolva és csodálattal nézte a Nőt, aki gyűrögette magán piros kabátkáját és csicseregve konstatálta: "ez van, ő fiú, én meg lány vagyok! Nem vagyunk egyformák!"... mondta mindezt több-tízezer éves életbölcsességgel a hangjában... én pedig nagyon jólesőt mosolyogtam magamban és újra rámzúdult a felismerés, hogy milyen jó is élni! és így, pontosan így...
Egy fiatal család kerékpározott el mellettem, elől az Apuka teljes menetdíszben, könyök- és térdvédőkkel, bukósisakkal felvértezve, utána egy 4 év körüli, önmaga jelentőségével már igencsak tisztában lévő kislány tekert lazán, őt követte az öcsi, 2 éves forma kisfiú, kinek mozdulatain látszódott, mennyire a nővérét akarja mindenben utánozni, pici kerékpárján őrült tempót tekerve próbálta utolérni a nagy testvért, akinek már nagyobb biciklije is volt, így kecsesen egy-egy pedálozással siklott az úton. A sort az Anyuka zárta, óvón terelve csemetéit. Már magában ez a kép is kedves és szívmosolyra fakasztó volt. Gondolataim ezer felé szálltak, és hirtelen arra vágytam, bárcsak már mi is így... pontosan így...
Közben utolértem őket, akkor szálltak le a biciklikről, feltűnés nélkül lelassítottam, szerettem volna minél többet magambaszívni a harmóniájukból... A kislány lepattant a biciklijéről, gyors, ám hercegnői mozdulatokkal levette fejéről a rózsaszín bukósisakját, megrázta göndör fürtjeit, közben végigcsicsergett és már futott is a közelben játszó fiúk felé. Öcsinek még csak ekkora sikerült lekászálódnia a bicajról, a bukósisakkal meg végképp nem boldogult, pattintgatta a nyakán a zárat, majd már bömbölt és toporzékolt. Anyuka segítőkészen levette fejéről a bukósisakot, közben megigazgatta a ruháját, Öcsike ekkor már torkaszakadtából üvöltött. Ekkor értem oda a homokozóhoz, ahol két kisfiú gugolva és csodálattal nézte a Nőt, aki gyűrögette magán piros kabátkáját és csicseregve konstatálta: "ez van, ő fiú, én meg lány vagyok! Nem vagyunk egyformák!"... mondta mindezt több-tízezer éves életbölcsességgel a hangjában... én pedig nagyon jólesőt mosolyogtam magamban és újra rámzúdult a felismerés, hogy milyen jó is élni! és így, pontosan így...
2008.04.04. 09:14
Fordulgatásaink
Több napos szépen átaludt éjszaka után, ma újra riasztva lettem hajnali 5 körül, kicsifiam az éhhalál küszöbén állva érezte magát, mohón és kiéhezve nyelte a hajnali édes nedűt. (hogy 4 nap alatt mennyire el lehet szokni a hajnali riadótól?! egy pillanatig azt se tudtam, hol vagyok...) Természetesen ez a tény, mit sem változtatott azon, hogy 7 órakkor ugyanolyan menetrendszerinti járatként sikongva ébresztett minket. Viszont a peluscserénél hatalmas dolgot tett újra, ezzel is bizonyítván, amit én már rég óta sejtettem. Szóval a hátán feküdt, míg a teli pelenkát kihúztam alóla, szépen és szabályosan megfordult hátról a hasára. Először azt hittem, mivel közben végig rugdosta a hasamat, hogy valamelyest segítettem a folyamatot, akár egy kitámasztás erejéig, ezért visszafordítottam és pár centivel hátrébb húzódtam, erre ismét megfordult. HuncApu tiszteletére is megtette, de aztán megunta és úgy maradt, akár egy partra vetett ponty, számára véget ért a bemutató és innentől kezdve nem volt hajlandó elmozdulni semmilyen irányba sem.
Éreztem, hogy meg tudná már réges rég csinálni, ezeket a fordulásokat, ha akarná... és ma reggel akarta. Csak ennyire szabadakaratú (öntörvényű?) a család legifjabbja. Miután kipörögte magát, lehelyeztem a játszószőnyegére, míg mosogatok. Pár perc volt az egész, először még magyarázott, aztán a csobogó víztől egyre halkabban hallottam, és mire megfordultam, Huncorgó már éppen a munka utáni megérdemelt pihenését töltötte Álommanókkal Álomföldön:
Éreztem, hogy meg tudná már réges rég csinálni, ezeket a fordulásokat, ha akarná... és ma reggel akarta. Csak ennyire szabadakaratú (öntörvényű?) a család legifjabbja. Miután kipörögte magát, lehelyeztem a játszószőnyegére, míg mosogatok. Pár perc volt az egész, először még magyarázott, aztán a csobogó víztől egyre halkabban hallottam, és mire megfordultam, Huncorgó már éppen a munka utáni megérdemelt pihenését töltötte Álommanókkal Álomföldön:
10 komment
Címkék: hunorfotó hunc fejlődés
2008.04.02. 18:57
Éppen ma... először!
És akkor aligpárperccel ezelőtt ezzel örvendeztetett meg:
7 komment
Címkék: videó hunc fejlődés
2008.04.02. 16:40
4 hónap...
Elröpült ez a négy hónap, minden nap valami újat, valami mást produkálva teltek napjaink. Mondhatni pelenkázástól pelenkázásig változnak a szokásai. Négy hónapja él itt köztünk, mégis olyan, mintha mindig is ismertem volna, mintha mindig is velünk lett volna.
4 hónappal ezelőtt onlájnba voltam Sokatokkal, röpültek az sms-ek, égett a telefon a kezemben. Ekkortájt indultunk a kórházba, vidáman csicseregtem, útközben több helyen megálltunk szőlőcukorért, hiszen ez nélkülözhetetlen tartozéka egy valamirevaló szülésnek! Persze, nem kaptunk, pedig nagyon sok bolt és benzinkútnál megálltunk. (szerencsére Zsó kisegített ;) ). Szabályos 7 perces fájásokkal indultunk el, utolsó pillanatra időzítve a kórházba menetelt, hiszen tudtuk, onnan már nem eresztenek el 2:1 állapotban! Emlékszem, délelőtt idegességemben kuncogva méricskéltük a fájások közti időt és kivert az a bizonyos hideg veríték, mert tudtam, vége van ennek a csodaszimbiózisnak és a nagytalálkozás előtti gyomorgörcs is megvolt. Ha rajtam múlt volna, még akkor sem indultunk volna el, HuncApu belső szervei (konkrétan a belei) mondták fel a szolgálatot. (nagyon vicces volt, a fájások közti idő csökkenésével egyenes arányban nőtt HuncApu mackózni járásának a mennyisége!). Rámparancsolt, hogy most már nem bírja tovább: indulunk és kész!
A szülőszoba előtt vidáman csicseregtünk Zsóval, közben megérkezett a nőgyógyászom is, és a rám vadászó szülésznőm is kitekintgetett a szülőszobáról. Az a bizsergetős idegesség tapintható volt, idétlen vihogással próbáltam semmihez sem fogható zavaromat palástolni. Úgy léptem be a szülőszoba ajtaján, mint akit akasztani visznek, HuncApu akkor még nem jöhetett be, előbb megvizsgáltak, le kellett vetkőznöm kórházi szerkóba és Ctg-re kötöttek.... a folytatást tudjátok, leírtam már...
És az egészben a lényeg, hogy érdemes volt! Minden fájdalmat, csalódást és rossz gondolatot megért az én csodaszép kisfiam, aki 19.25-kor erőteljes férfihangján köszöntött minket! És nem tudom, meddig marad ez így, hogy valaha is visszakapom-e az én régi, megkérgesedett szívem, nem tudom, de elég ha rámnéz, ha rámmosolyog, ha hozzámbújik, ha magamba szívhatom azt a finom babaillatát és jóerősen megszorítja az ujjamat, és már könnyfátyol is borítja a világot...
Nélküle sokkal szegényebb lennék...
4 hónappal ezelőtt onlájnba voltam Sokatokkal, röpültek az sms-ek, égett a telefon a kezemben. Ekkortájt indultunk a kórházba, vidáman csicseregtem, útközben több helyen megálltunk szőlőcukorért, hiszen ez nélkülözhetetlen tartozéka egy valamirevaló szülésnek! Persze, nem kaptunk, pedig nagyon sok bolt és benzinkútnál megálltunk. (szerencsére Zsó kisegített ;) ). Szabályos 7 perces fájásokkal indultunk el, utolsó pillanatra időzítve a kórházba menetelt, hiszen tudtuk, onnan már nem eresztenek el 2:1 állapotban! Emlékszem, délelőtt idegességemben kuncogva méricskéltük a fájások közti időt és kivert az a bizonyos hideg veríték, mert tudtam, vége van ennek a csodaszimbiózisnak és a nagytalálkozás előtti gyomorgörcs is megvolt. Ha rajtam múlt volna, még akkor sem indultunk volna el, HuncApu belső szervei (konkrétan a belei) mondták fel a szolgálatot. (nagyon vicces volt, a fájások közti idő csökkenésével egyenes arányban nőtt HuncApu mackózni járásának a mennyisége!). Rámparancsolt, hogy most már nem bírja tovább: indulunk és kész!
A szülőszoba előtt vidáman csicseregtünk Zsóval, közben megérkezett a nőgyógyászom is, és a rám vadászó szülésznőm is kitekintgetett a szülőszobáról. Az a bizsergetős idegesség tapintható volt, idétlen vihogással próbáltam semmihez sem fogható zavaromat palástolni. Úgy léptem be a szülőszoba ajtaján, mint akit akasztani visznek, HuncApu akkor még nem jöhetett be, előbb megvizsgáltak, le kellett vetkőznöm kórházi szerkóba és Ctg-re kötöttek.... a folytatást tudjátok, leírtam már...
És az egészben a lényeg, hogy érdemes volt! Minden fájdalmat, csalódást és rossz gondolatot megért az én csodaszép kisfiam, aki 19.25-kor erőteljes férfihangján köszöntött minket! És nem tudom, meddig marad ez így, hogy valaha is visszakapom-e az én régi, megkérgesedett szívem, nem tudom, de elég ha rámnéz, ha rámmosolyog, ha hozzámbújik, ha magamba szívhatom azt a finom babaillatát és jóerősen megszorítja az ujjamat, és már könnyfátyol is borítja a világot...
Nélküle sokkal szegényebb lennék...
8 komment
Címkék: érzések hunorfotó hónapról hónapra
2008.04.01. 11:31
Áprilisi tréfa:
A vicc, hogy ez nem tréfa, Hunor tényleg átalussza az éjszakát és nappal is 2-szer másfél órákat alszik. (délelőtt és délután). Na, de a köztes időszak:
- lezavarunk egy Baby Mozart dvd-t
- meghallgatjuk a Kolompos együttes válogatás cd-jét, kedvenc dalainkat végiggügyörészve/vigyorogva
- megbojkottálva Anya reggeli kávéját, blog olvasási szokásait, lassú magához térési folyamatát: szikrázó napsütésben sétát követelünk
- séta közben, -igazi pasiként- megcsodáljuk és véleményezzük Anya öléből a rengeteg közlekedő autót! (dejó, hogy ennyi van belőlük és hogy ilyen forgalmas környéken járunk/lakunk, élő oktatófilm a környékünk Mancinak!)
- rákaptunk Charlie-ra, ebből is meghallgatunk párat, a kedvencünk természetesen az, amit Anya is sokszor énekel nekünk ébredéskor, mikor kezünk-lábunk megállás nélkül saját ritmusra mozog ("Hova mész? hova futsz? Mondd, hogy jó reggelt, ölelj át, a világ épphogy életre kel..."), és elalvás előtt ("Könnyű álmot, hozzon az éj, altasd el, hűs dunai szél, aludj el, kisember, aludj el. Álmodj hintát, homokozót, álmodj rétet, kispatakot, aludj el, kisember, aludj el...")
Hozzászólások: