2008.04.06. 11:39
Életbölcsességek
Amióta Hunorral maratoni sétákat tartunk, gyakorlatilag bejárjuk a környék eldugott részecskéit is, valamint tágítjuk határainkat és egyre nagyobb, autók által kevésbé frekventált területeket "uralunk le". A szívem (és a lábaim!) ösztönösen a játszóterek, homokozók felé veszi az irányt, ahol nekünk ugyan még nincs létjogosultságunk lenni, viszont próbálom ellesni, a kisebb nagyfiúk/nagylányok mondatait, viselkedéseit. Ilyenkor ösztönösen lelassítok és próbálok minél több mondatot, "gyerekszájat" elcsípni és ezáltal lelket simogatni. Nem történt ez tegnap sem másként.
Egy fiatal család kerékpározott el mellettem, elől az Apuka teljes menetdíszben, könyök- és térdvédőkkel, bukósisakkal felvértezve, utána egy 4 év körüli, önmaga jelentőségével már igencsak tisztában lévő kislány tekert lazán, őt követte az öcsi, 2 éves forma kisfiú, kinek mozdulatain látszódott, mennyire a nővérét akarja mindenben utánozni, pici kerékpárján őrült tempót tekerve próbálta utolérni a nagy testvért, akinek már nagyobb biciklije is volt, így kecsesen egy-egy pedálozással siklott az úton. A sort az Anyuka zárta, óvón terelve csemetéit. Már magában ez a kép is kedves és szívmosolyra fakasztó volt. Gondolataim ezer felé szálltak, és hirtelen arra vágytam, bárcsak már mi is így... pontosan így...
Közben utolértem őket, akkor szálltak le a biciklikről, feltűnés nélkül lelassítottam, szerettem volna minél többet magambaszívni a harmóniájukból... A kislány lepattant a biciklijéről, gyors, ám hercegnői mozdulatokkal levette fejéről a rózsaszín bukósisakját, megrázta göndör fürtjeit, közben végigcsicsergett és már futott is a közelben játszó fiúk felé. Öcsinek még csak ekkora sikerült lekászálódnia a bicajról, a bukósisakkal meg végképp nem boldogult, pattintgatta a nyakán a zárat, majd már bömbölt és toporzékolt. Anyuka segítőkészen levette fejéről a bukósisakot, közben megigazgatta a ruháját, Öcsike ekkor már torkaszakadtából üvöltött. Ekkor értem oda a homokozóhoz, ahol két kisfiú gugolva és csodálattal nézte a Nőt, aki gyűrögette magán piros kabátkáját és csicseregve konstatálta: "ez van, ő fiú, én meg lány vagyok! Nem vagyunk egyformák!"... mondta mindezt több-tízezer éves életbölcsességgel a hangjában... én pedig nagyon jólesőt mosolyogtam magamban és újra rámzúdult a felismerés, hogy milyen jó is élni! és így, pontosan így...
Egy fiatal család kerékpározott el mellettem, elől az Apuka teljes menetdíszben, könyök- és térdvédőkkel, bukósisakkal felvértezve, utána egy 4 év körüli, önmaga jelentőségével már igencsak tisztában lévő kislány tekert lazán, őt követte az öcsi, 2 éves forma kisfiú, kinek mozdulatain látszódott, mennyire a nővérét akarja mindenben utánozni, pici kerékpárján őrült tempót tekerve próbálta utolérni a nagy testvért, akinek már nagyobb biciklije is volt, így kecsesen egy-egy pedálozással siklott az úton. A sort az Anyuka zárta, óvón terelve csemetéit. Már magában ez a kép is kedves és szívmosolyra fakasztó volt. Gondolataim ezer felé szálltak, és hirtelen arra vágytam, bárcsak már mi is így... pontosan így...
Közben utolértem őket, akkor szálltak le a biciklikről, feltűnés nélkül lelassítottam, szerettem volna minél többet magambaszívni a harmóniájukból... A kislány lepattant a biciklijéről, gyors, ám hercegnői mozdulatokkal levette fejéről a rózsaszín bukósisakját, megrázta göndör fürtjeit, közben végigcsicsergett és már futott is a közelben játszó fiúk felé. Öcsinek még csak ekkora sikerült lekászálódnia a bicajról, a bukósisakkal meg végképp nem boldogult, pattintgatta a nyakán a zárat, majd már bömbölt és toporzékolt. Anyuka segítőkészen levette fejéről a bukósisakot, közben megigazgatta a ruháját, Öcsike ekkor már torkaszakadtából üvöltött. Ekkor értem oda a homokozóhoz, ahol két kisfiú gugolva és csodálattal nézte a Nőt, aki gyűrögette magán piros kabátkáját és csicseregve konstatálta: "ez van, ő fiú, én meg lány vagyok! Nem vagyunk egyformák!"... mondta mindezt több-tízezer éves életbölcsességgel a hangjában... én pedig nagyon jólesőt mosolyogtam magamban és újra rámzúdult a felismerés, hogy milyen jó is élni! és így, pontosan így...
Hozzászólások: