Hunor suttyomban kinövesztette a 9. fogát, ami oly problémamentesen érkezett, hogy észre sem vettük, pedig jobb oldali fölső rágó. Kilövésre kész a jobb alsó is, csak még valami égi jelre vár a bucira dagadt dudor. Hunc viszont nagyon kiokosodott, amikor szerinte fáj a foga, hozzámjárul és mutogatja az Osanit-os tubuskát, hogy abból adagoljak neki tenyérbe, amiket szépen fölcsipegetve elfogyaszt. 

Hunorral egyre könnyebb az élet, inkább velem a nehezebb. Minimacsónak csak annyi igénye van, hogy napi kétszer megfutassam szabadlevegőn, ami néha nagyon nehezen megy.  Az éjszakákat most már teljesen átalussza, leállt nagyjából mindennemű szopiról, egyedül a reggeli előttit igényli még. (őszintén, nem is bánom annyira, mert eléggé érzékenyen érint a mostani búvárszivattyúskodása... ). Amilyen álom-várandósságom volt Hunorral, annyira nehezített pálya a mostani. Soha még csak egy gondolatnyi gyomor-felkavarodásom sem volt, ez a mostani napokról egyáltalán nem mondható el. Jobb esetben délig émelygek-öklendezek, de volt már 2 darab olyan napom is, hogy gyakorlatilag az egész napot ágyban töltöttem, mert ahányszor felálltam szédelegni-öklendezni kezdtem. Ami kicsit segít, az a napi többliternyi citromos szóda. (bár egy campari szódának talán jobban örülnék...). Hófehér porcelán Istennő lábai előtt még nem térdeltem alázattal a kegyeiért.
Másállapotban vagyok. És másabba, mint az előző babócaváráskor.

A legjobb dolog a rengeteg Hunc puszi, amikkel elhalmoz minket, ez olyankor jön jól, amikor minden előzmény nélkül, éppen egy marék homokot tol a játszótéren egy gyanútlan kisfiú szájába.

És bízom Hunor-HomokdombÚr toleranciájában.