Tegnap délután volt megbeszélve az a védőnői látogatás, melynek során kézhezkaptam a kismamakönyvem. Kicsi csalódás volt számomra, az előzőn még egy kalózkendős kiskrapek vigyorgott, majd hála a lakásfelújításnak és az elkóborolt kismamakönyvemnek, lett újabb dizájnosom is, egy édibébi újszülöttes, most pedig egy teljesen hétköznapi, Egészségügyi Minisztérium által lebélyegzett, már a címlapon száraz rendeleteket feltűntető, kissé cocalista érára emlékeztető, bugyirózsaszín formanyomtatvány.

A védőnéni röpke háromnegyed óra alatt felvette az anamnézisemet, majd egy kóbor kérdést intézett hozzám, mely szerint meddig szoptattam az első gyereket. Mondom, még folyamatban van a dolog. Erre ő, nagyon óvatosan megjegyezte, hogy ugye tudom, hogy ez mennyire veszélyes dolog (?!) és jobb lenne, ha lassacskán leállnánk róla. Nem volt kedvem vitatkozni vele, mondtam, majd igyekszünk. Ez szintén olyan téma, amihez mindenki ért és mindenkinek van is róla véleménye. Én azt gondoltam, -bár sokáig szerettem volna szoptatni Hunort-, hogy nem fog ilyen sokáig kitartani a mi kis szimbiózusunk. Azt hittem, a két gyerek között lesz időm sosemvolt vékonyra fogyni, satöbbi-satöbbi. De nem így történt és ezért egyetlen pillanatig sem érzek szomorúságot. Pár kilóval emelkedettebben kezdem a mostani várandóságomat, de azt gondolom, most nem fogok egy röpke húszast magamra kapni, örökmozgó Huncos mellett. Aztán persze, az is lehet, hogy mégsem így történik... de ez sem baj.
Amikor megtudtam, hogy érkezik a KisTesó, elkezdtem bújni a szakirodalmat, a tandem szoptatásról, a várandósság melletti szoptatásról. Arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy nem lenne túl bölcs dolog most hirtelen megvonni Huncostól a napi-másfél napi egy, megszokott langymeleg nedűt, hiszen nem áll fent semminemű terhességgel kapcsolatos probléma, nem volt vérzésem-görcseim se, Hunor sem volt koraszülött, elmúltak az illúzióromboló rosszulléteim is. Ugyan a tejtárolóimat kissé érzékenyen érinti ez a másállapot, így ha Hunor csócsálgat, azaz a megszokott komfortszopiját szeretné űzni rajtam, akkor sajna menthetetlenül le szoktam rövidíteni a rajtam töltött idejét.

Szóval, továbbra is dacolunk az előítéletekkel az ösztöneinkre hallgatva.  

süti beállítások módosítása