Amikor Hunorra vártam, biztosak voltunk benne mindketten, hogy kislányt hordok a szívem alatt... egészen a 12. heti ultrahangig. (még talán egy leheletnyi csalódottságot is éreztünk a tényfeltáró esemény után... no, nem azért, mert fiú lett, inkább csak a saját érzékeink ilyetén becsapása miatt).

Szőkeciklon Barátosnőm telefonhívása gondolkodtatott el ma nagyon... sokan kérdezgetik, hogy mit érzek? hogyan érzem ezt a várandósságot? hogy szerintem kisfiú vagy kislány lakik-e a pocakomban? Ha a legelső megérzésemet tolmácsolom, a zebracsíkos teszt(sorozatok) tudatosodásakor semmi mást nem tudtam még elképzelni, mint azt, hogy csakis fiús anyuka lehetek. Legalább mégegyszer. Aztán elkezdtem más szemmel nézni a lánykababa-blogokat és egyre inkább szárba szökkent szívemben a gondolat, hogy deszép is lenne egy olyan igazi fürtös-cserfes kisszösszenet, egy olyan kis cuckaleányka féle, akit a nagy és erős Huncbátyó védelmezhetne. Ha pediglen a népi hagyományokra hallgatnék, a mostani várandósságom meg sem közelíti az előzőt, azaz ellenkező neműre kellene gondolnom. Természetesen baráti- és ismerettségi körünkben is megy a folyamatos tippmix. HuncApu egy mocskosul őszinte pillanatában olyan szívbemarkolót mondott, mely először nagyon rosszul érintett, pár ráaludt éjszaka után viszont egyre kedvesebbé vált számomra: ha tudná, hogy lesz még gyermekünk, ő most inkább még egy kiskrapekot szeretne...

Nevekkel már jól állunk, igazság szerint Hunor esetében sem volt ez hosszas vita tárgya, amihez mindketten ragaszkodtunk, az az volt, hogy magyar nevet válasszunk,  és ha lehet olyat, amilyen nevű személyt egyikünk sem ismer... tudom, butaság, de olykor nehéz elvonatkoztatni... Persze, az sem egy elhanyagolandó szempont, hogy hogyan cseng össze az adott vezetéknévvel. Gyakorlatilag a pozitív tesztekkel egyidőben üres óráimban listát készítettem kedvenceimből, melyeknek 95%-át HuncApu azonnal kihúzta mindenfélékre hivatkozva, majd maradt 2-3 a kalapban, melyeket ízlelgettünk, (én többször le is írtam, hiába, vizuális típus vagyok), aludtunk rájuk és végül közösen döntöttünk. A nagy nemi bizonytalanságban így mindkét nevét használjuk jelenleg, a predesztináció ellen pedig úgy védekezünk, hogy az ABC sorrendet alkalmazzuk. (pl. BélaGizi ugrál).

Valószínűleg a környezeti ráhatás következtében (3 kivétellel mindenki az XX kromoszómára teszi a voksát), már mindketten a pocaklakó lány felé hajlunk, (főként, hogy a Hunornál jól bevált csokis gejek után tejszínes-áfonyás joghurtortára vágytam hétvégén, HuncApu csak annyit mormogott maga elé, "ez lány lesz, már most trendin finnyázik"), de igazán egyik irányba sem érzek elkötelezettséget továbbra sem.

Szóval Szőkeciklon szomorkás hangon hívott ma fel, hogy velünk álmodott, ultrahang megvolt, Kettes számú versenyzőnk is kukis. Szerinte álmában csalódott voltam. Ő ma is az. Valami átragadt belőle rám is. Pedig tényleg mindegy. Csak egészséges legyen. Csak ez számít. (HuncApu elkenődöttségemre való tekintettel az alábbi építő jellegű megjegyzést tette: ahelyett, hogy ilyenekkel álmodna, koncentrálna inkább a maradék vizsgáira...)

A ma reggelre megérkező hidegfront a mi családunknak mély, ébredés- és orrdugulás/orrfújásmentes éjszakát, nappalra egy fölöttébb nyűgös és mindennel elégedetlenkedő, egyórácskát aligalvó gyermeket hozott. Az esküvő kapcsán, a múlthéten emlegetett mindenórás kismaminak egy csodaszép és egészséges Patrik Csabát, blogbarátainknak pedig szintén egy egészséges kisembert, Robika személyében.

Mindkét kismanónak egy nagyon boldog és szeretettel bőven bélelt életet kívánunk!