Tegnap délután volt megbeszélve az a védőnői látogatás, melynek során kézhezkaptam a kismamakönyvem. Kicsi csalódás volt számomra, az előzőn még egy kalózkendős kiskrapek vigyorgott, majd hála a lakásfelújításnak és az elkóborolt kismamakönyvemnek, lett újabb dizájnosom is, egy édibébi újszülöttes, most pedig egy teljesen hétköznapi, Egészségügyi Minisztérium által lebélyegzett, már a címlapon száraz rendeleteket feltűntető, kissé cocalista érára emlékeztető, bugyirózsaszín formanyomtatvány.

A védőnéni röpke háromnegyed óra alatt felvette az anamnézisemet, majd egy kóbor kérdést intézett hozzám, mely szerint meddig szoptattam az első gyereket. Mondom, még folyamatban van a dolog. Erre ő, nagyon óvatosan megjegyezte, hogy ugye tudom, hogy ez mennyire veszélyes dolog (?!) és jobb lenne, ha lassacskán leállnánk róla. Nem volt kedvem vitatkozni vele, mondtam, majd igyekszünk. Ez szintén olyan téma, amihez mindenki ért és mindenkinek van is róla véleménye. Én azt gondoltam, -bár sokáig szerettem volna szoptatni Hunort-, hogy nem fog ilyen sokáig kitartani a mi kis szimbiózusunk. Azt hittem, a két gyerek között lesz időm sosemvolt vékonyra fogyni, satöbbi-satöbbi. De nem így történt és ezért egyetlen pillanatig sem érzek szomorúságot. Pár kilóval emelkedettebben kezdem a mostani várandóságomat, de azt gondolom, most nem fogok egy röpke húszast magamra kapni, örökmozgó Huncos mellett. Aztán persze, az is lehet, hogy mégsem így történik... de ez sem baj.
Amikor megtudtam, hogy érkezik a KisTesó, elkezdtem bújni a szakirodalmat, a tandem szoptatásról, a várandósság melletti szoptatásról. Arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy nem lenne túl bölcs dolog most hirtelen megvonni Huncostól a napi-másfél napi egy, megszokott langymeleg nedűt, hiszen nem áll fent semminemű terhességgel kapcsolatos probléma, nem volt vérzésem-görcseim se, Hunor sem volt koraszülött, elmúltak az illúzióromboló rosszulléteim is. Ugyan a tejtárolóimat kissé érzékenyen érinti ez a másállapot, így ha Hunor csócsálgat, azaz a megszokott komfortszopiját szeretné űzni rajtam, akkor sajna menthetetlenül le szoktam rövidíteni a rajtam töltött idejét.

Szóval, továbbra is dacolunk az előítéletekkel az ösztöneinkre hallgatva.  

cucka 2009.04.27. 21:21

Újra a régi vagyok

Bár még nem merem elkiabálni, de nagyon úgy tűnik, elmúltak a reggeli émelygések-szédelgések. (persze, ez azonnal újabb aggódósabb gondolat-lavinákat is elindíthatna, de nem hagyom magam- saját magam által a mélybe lehúzni és pont). Talán köszönhető mindez a csodaszép és energiabombának minősülő hármacskán elköltött, mesevidékes hétvégénknek is.
Az úúúgy volt, hogy HuncAput már hét közepe óta rágicsálta a "hétvégén muszáj kirándulni" férge, így nagy mértékben nem volt tekintettel elesett állapotomra. Az úticél ilyenkor majdnem mindegy, de az ágyon pihegve szombat délelőtt, véletlenül éppen egy Noszvajról készült kullináris műsor ragadott magával, amiben Bucsek András mesterszakács kóstoltatta saját főztjeit, valamint Sándor Tamás egri sajtmester fenomenális mestermunkáit párosította jóféle Thummerer borokkal. Innen már csak kis nyomozást és pár telefonhívást igényelt a szervezés ahhoz, hogy megtaláljuk azt a hangulatos magtárból átalakított kis fogadót, melyet csak jószívvel tudok ajánlani minden arrafelé látogatónak. Pestről egy bő órácska alatt leértünk, és aznap estére még egy pincelátogatással egybekötött, bórkóstolós vacsorára is becsúszhattunk. (megmosolyogtatóan nosztalgikus volt gyerekkel- kicsit pocakosan részt venni egy ilyen jellegű vacsorán, hiszen pár évvel ezelőtt volt pár emlékezetes bortúrás hétvégénk... most meg már 10-kor ágyban voltunk, miközben a "fiatalok" hajnalhasadásig "kóstolták" a borokat...). Az ételek mennyeiek voltak, a háziak kedvesek-mosolygósak, Hunor eszementül elemében volt, és ismét lelketsimogató érzés volt a saját bőrünkön tapasztalni, mennyivel melegszívűbbek-természetesebbek a vidéki emberek. Noszvajról úgy jöttünk haza, hogy ide bizton visszatérünk még ezen a nyáron.

És akkor az elmaradhatatlan fotó-dömping, először is, a hordozás jegyében:

A noszvaji kocsma ajtóban:

A borospince-látogatáson úgy viselkedett, mint akinek a vérében van a borászat:

Még a hatalmas koracél tartályok sem félemlítették meg:

Vasárnap Eger belvárosában sétálgattunk:

Majd Huncos kisautóba pattant, melyet HuncApu távirányított, így mindketten jót szórakoztak (nomeg az a sokszáz Főtéren daloló diák is, akik tanúi voltak a jelenetnek):

Hogy a hétvégi jólétnek köszönhető-e, azt nem tudni, viszont ismét újabb fájdalommentes fogacska-növesztéssel szembesültem ma reggel. Így most már Tízfogú Rémem van!

süti beállítások módosítása