A kórházban nyugalom és látogatási tilalom van. Néhány eltökélt látogatón kívül senkit sem látni... tovatűnt az emlékeimben ismert jövős-menős osztály hangulata, mindenki óvatosan, üvegajtón keresztül nézegeti a kicsiket és az anyukákat. A halvány szürkületi folyosón Cucka elmesélte a nyugodt éjszakát, az állandóan és határozottan táplálkopzó Minkaleányka gömbölyödő formáját (már majdnem visszanyerte a születési súlyát!), valamint Hunor újabb látogatásának történéseit.
Az ifjú bátyó otthon gondosan kifőzte a Minkának szánt játékcumit és bevitte hugocskájához, ragaszkodott a formalitásokhoz: puszi kíséretében adta át neki.

Jó volt látni a lányokat, Cucka vidám és egyre inkább hangolódik a lányos anyuka szerepére. Frissen, üdén és mosolygósan jött elém az ajtóhoz és mindenféle csellel, trükkel próbáltunk pár szót váltani, Minkát pedig a fotóapparát elé tolni, hogy örökítsük meg a pillanatot.
Minkával több problémám is adódott, mint fotóalany. Vakut nem használhattunk, a megvilágítás kevés volt és úgy tűnik, perpetuum mobile-előadásában próbáltam lencsevégre kapni, mert egy pillanatig sem volt hajlandó megállni. Ezzel a mozdulattal pedig azt jelzi, "csendet kérek, én még mozgolódom, majd ha már nem leszel itt, beszundikálok":

Sajnos a technika egyéb meglepetésekett is tartogatott... Lefagyott a műszerem, így a sok-sok jókívánságot, csak szóban adhattam át, de igyekeztem senkit sem kihagyni, ezzel is eleget téve a megtisztelő közvetítő-feladatnak.
Az esti friss hír pedig az, hogy a kisasszony túl van az első fürdetésén.
 

Cuckával történt beszélgetésem alatt Minka serényen táplálkozott, sikerült előcsalogatnia a Manna első igazi cseppjeit. Együtt vannak, sikerült helyet kapniuk a szülészeten, ami reggel szinte lehetetlennek tűnt, mivel nagyon sok baba született az elmúlt órákban, teltházzal üzemel a szülészet.
Barátosném, aki hősnőként tündököl a mai nap folyamán, mint névnapos és újdonsült kétgyermekes Édesanya, aludt egy-egy sort időnként és kipihent hangon nyilatkozta a következőket:
Minka leginkább Hunorra hasonlít. Ugyanúgy alszik (hason) és csinos ábrázata is a bátyóra emlékeztet. A ma esti fürdetésből kimarad, de holnap este már nem marad szárazon. Egyelőre bent maradnak, mivel a kis fiatalember olyan megértően és rugalmasan alkalmazkodik a kialakult helyzethez, hogy Cucka szívesen pihenne a kórházban, a fiúk pedig minden nap meglátogatják, legalábbis a jelenlegi tervek szerint.

(a kép illusztráció)

Első találkozásukkor Hunor mosolygott és örült a kis jövevénynek, Cuckának pedig lakatot vitt ajándékba, hogy ő se menjen üres kézzel... Mindent megért, nem követeli az Anyukáját haza és most az Apukájával ünnepli a kis Hugi érkezését.
Ezek a rövid hírek, Cucka mindenkit üdvözöl és nem akarta elhinni, mennyi-mennyi jókívánság érkezett Hozzájuk... pedig igen, én nem hagytam magam, meggyőztem!
 

A kis csomag névnapi meglepetés hagyományos úton érkezett a Világra, Anyukája hősies kitartásának és erő feletti teljesítményének köszönhetően. Kis búvárszivattyú, mint a Bátyja, ő is erőteljesen rácsatlakozott a MennyeiMannára és békésen lakmározik.
Cucka vidám és nyugodt hangon beszélt a szülésről, mint élete legszebb élményéről, a többit pedig majd ő maga fogja megosztani Veletek. Íme a rövid gólyahír:

Kicserélő-félben vannak, ugyanis egyből most válik kettővé a hölgyek száma ifjú Hunorunk családjában. Cucka december 11.-én, az esti órákban elfoglalta a szülőszobát és az egyre szaporább fájásaival várja a pillanatot, amikor összeölelkezhet kicsi, illatos magzatával.
Minka felfokozott izgalmi állapotokat okozott, mindenki azt tippelgette, drukkolt és szurkolt, hogy mikor-hogyan és mennyire pontosan érkezik. Ez most a közeli órákban kiderül. Hunor kistestvért kap, Cuckáéknak pedig világra jön az első kislányuk.

Információ folyamatosan, amint tudok valamit,  mivel forró dróton vagyok. Cuckának akkor szaporáznak a fájásai, amikor Bogyólány keresi, így egy ideig megkímélem a szenvedésektől, várjuk, amíg ő jelentkezik....
Nagyon sokat gondolok Rá, élete egyik legszebb napján: Kislánya születik!

Szépek, szabályosak, 5 percesek, 1 percig tartanak, baromira erősek, és jönnek-folyamatosan jönnek.

Festékek kiválasztva (itt is megjegyezném, máris imádom a lányom rugalmasságát!), már itthon vagyunk, aranykapu reggel még csukva volt... szülészeten fullhouse, talán ennek is köszönhető, hogy hazaengedtek vajúdni-tágulni-várni valami rendszeresre... fájásoknak örülök- mert tudom, hogy az jó-előrébbvisz, de tényleg nagyon erősek... és kicsit kétségbeejt, hogy ennek ellenére, seholse tartunk. Szeretném hinni, hogy talán már mégis valahol, hiszen dél körültől erősödtek fel egyre jobban.

Hiába bárminemű előre begyakorolt légzéstechnika, nálam nem műkszik. Nehezen kezelem a fájdalmat... nem tudom kontrollálni és ez kétségbeejt. Tökjó lenne tudni, meddig tart, úgy elviselhetőbb lenne...

Kicsit rápihenünk, kádvizezünk... most már én is érzem, hogy ebből ma vagy legkésőbb holnapra Minka lesz... szintén szabadlábon...

Hírérték: esti fürdés után sem múló abszolút rendszertelen fájásokkal tarkított elalvás. (sztem hidegfront...). Az éjszakai álom -számomra- túl sűrű megszakítása -számomra- túl erős derékből hasig bevágó-bekeményítő görcsökkel. Hajnal 4-től sétafika 6-ig, rendszeres 10 percesekkel. 6-tól mostanáig rendszertelen (3-7 perces...), ám -szintén számomra- nagyon erős fájások.

10-re jelenésünk lenne festék-kiválasztás ügyben, így előtte szülésznő tanácsára bekocc a kórházba egy alváz vizit erejéig. (hol is tartunk éppen, merha nyitott a kapu be is cuccolok, ha még zárt, akkor szabadlábon távozhatok... ).

Hunor szerint ma érkezik Minka. És autómatricázza a pocakomat és fájásokkor puszilgatja és simítgatja. Ő a leghiggadtabb mindannyiunk közül. Igazatok volt.

Jelentkezünk.

Egyszer már sikerült, akkor Minkaleánykát igyekeztem hozzánkköltözésre serkenteni, most viszont arra bátorítanám, amennyiben elérkezettnek érzi az időt, úgy megindulhat, hiszen nagyon várjuk már Őt idekint:

"Felpuhul, ernyed, kinyílik, tágul,
a védelem enged, a kapu kitárul.
Ha kész vagy az útra, hát indulj el rajta,
én szeretve engedlek az új világba." 

(innen van)

A legutóbbi dokibánkkal való találkozásunkkor úgy váltunk el egymástól, hogy jelentkezem, ha bármi óhaj-sóhaj-gond adódna, vagy esetleg Minkaleányka döntene úgy, hogy nekivágna a nagyvilágnak. Közben én buzgón kétnaponta jártam be a kórházba, akárcsakha hazamennék, a nővérkék már messziről köszönnek, ma reggel már születési tippjeiket is megosztották velem (vagy mára vagy a jövő hét szerdára esett a legtöbb voks...), mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a kérdés, melyet egy ma megismert sorstársam tett föl nekem (te itt dolgozol a kórházban?), és éltem a mindenórás kismamák gondtalan életét.

Aztán délelőtt kiderült szülészbácsink is égreföldre kajtatta elveszettnek hitt kismamáját, (merugye ismételten a kommunikáció hiánya...), én tudtam ugyan az ő telefonszámát, ő viszont nem tudta az enyimét, én úgy éreztem, semmisetörténik, ő meg nem érezte ezt a semmit... így ma reggelre mire kinyomozott, én már ott csücsültem a folyosón a ctg-re várva. Nos, átbeszélve az átbeszélnivalóinkat: a célidőpont marad a december 12 továbbra is. Viszont: szombatig felmentést kaptam mindennemű monitorozás és fehérköpenyes vizit alól! (persze, kivételt képez a föntebb említett történések bármelyike). Szombaton újabb CTG, ha minden rendben, legközelebb hétfőn ctg, aztán szerda ultrahanggal kombinált ctg, majd végül, ha sehogysem jutnánk Minkaleányzóval dűlőre, maradna a december 19.-ei befektetés-szülésindítás. Ez a része még nem tisztán körvonalazódott, mert vannak ám jó híreim is, amik arra engednek következtetni, hogy az elmúlt napok méhösszehúzódásai és az esti Minkalány okozta Vénuszdombom megtáncoltatása mégiscsak elindított egy folyamatot: a méhnyak teljesen felpuhult és elsimult ("felszedődött", így jellemezte, valamint ki is tágult), szerinte már csak idő kérdése és kinyílik az aranykapu... Mondjuk, ha az elmúlt napok szenvedése még ennyire se lett volna elég, akkor igencsak átdimenziolnám a természetes szülés vs. császár elméletemet...

Éjjel meg azon pityorogtam, szerelmetes alvó Huncmackómat ölelgetve-csókolgatva, beszívva azt a semmihezsemhasonlítható illatát, hogy mi lesz vele, amíg én kórházba vonulok? A leghumánusabb mindannyiunk számára az lenne, ha éjjel indulnánk, ekkor arra már van néminemű esély, hogy reggelre HuncApu hazaérjen (kicsit álomszülésre pályázom?), amennyiben nap közben kő menni, úgy kicsit bonyolultabb a helyzet, kicsit fájdalmasabb lesz az elválás mindannyiunk számára. Ha minden simán és zökkenőmentesen zajlik, mindannyian jól vagyunk, és valóban 24 órán belül hazajöhetünk, azt valahogy túléljük. És igyekszem még a kósza gondolatát sem a tudatomba engedni annak (de éjjel mindig jönnek a rémek... ), hogy ne így lenne és valamért bennragadunk... látogatási tilalom, ürülő kismamahormonok és fájdalmas hiányérzet... nem folytatom... Talán mi is hibásak vagyunk a kialakult helyzetben, hiszen Hunor soha egyetlen éjszakát sem töltött tőlünk távol, bárhová is megyünk, velünk tart, általában köztünk is alszik. Persze, sosem érezte ezt egyikünk sem tehernek, sőt, egészen hiányérzetünk van, ha nem köztünk ébred reggelente, csak talán, ha lett volna egy-két "szabad" éjszakánk, most könnyebb lenne... 
Hogy hogyan oldották meg ezt régen a nők?! (sejtem a választ: otthonszültek... vagy kevésbé agyaltak ennyit, elfogadták a számomra egyelőre elfogadhatatlant... )

A tegnapi ctg gyors és rövid volt, Minkát álmában leptük meg, kicsit megriogatott az asszisztensnő, hogy 40-160 közti pulzusokat produkál a leányzó, irány az ultrahang, flowmetria (köldökzsinóráramlás: jut-e elég oxigén, tápanyag a kicsihez, ellátja-e még a lepény a neki szánt feladatokat...). A véletlenek ismételt összjátéka következtében sikerült az osztályvezető főorvos és egy másik, szintén rutinróka és tapasztalt nőgyógyász elé keverednem szekérderéknyi leletemmel, akik seperc alatt megnyugtattak: a CTG pillanatnyi állapotot rögzít, tehát, ha Ded alszik, akkor is mozoghat álmában egy minimálisat, a tappancsok meg az én pocakomra vannak erősítve, nem a gyerek szívére. Flowmetria teljesen rendben, lepény még mindig egyes fokban érett, sőt oly idilli szimbiózisunk, akár félidősen... Minki 3 és fél kiló körüli, bár ez ilyenkor már igencsak becsült érték, és szerintük nincs jelentősége... hááát, ezzel azért én tudnék vitatkozni.... a revidiált szülési dátumom pedig a december 12. Ezután már át kell gondolni a következő lépést: úgy, mint befektetés és szülésindítás...
Mindezek ellenére (vagy inkább emiatt?), továbbra is marad a kétnaponta ctg, meg a magzatmocorgás figyelés... ha nincs fél napig mocor, irány a kórház soron kívül.

HuncApu reggeli ébredéskor ösmét futott egy kört szerelmetes fia hajállapotának változtatása ügyében, számunkra is meglepő módon, de a kisfiatalember elsőre rábólintott a Figaróra. Így bekönyörögtem magunkat Kinganénihez, aki soron kívül beszuszakolt. Megérkezésünkkor Huncmaci azonnal átkéredzkedett fodrásznéni ölébe, őt szorosan átölelte, majd lerúgdalta csizmáit, letépte magáról a fölöslegesnek ítélt ruhadarabjait, kezébe fogott egy sajtos rudat és elhelyezkedett egy maga által kiválasztott székbe. És ott is maradt egyetlen moccanás nélkül, az egész művelet alatt, arcán kisfiús elégedettséggel, miközben mi olvadoztunk könnybelábadó szemekkel. Igen, kérem szépen, eljött ez az idő is... Mondjuk, nem ő lett volna, ha az attrakció végén a szépségszalon  ámuldozó hölgykoszorújától nem vasalja be az őt illető (?!) asztalon felejtett csokimikulást és nem kebelezi be együltő helyében.

Nagyfiú már... akármennyire is kicsinek érzem-látom én még őt...

Este pedig mézeskalács-gyártásba fogtunk... persze mindez annak fényében, hogy a mézeskalács még a szüléshez is jóljön majd... Hunc preferálja a nyers és összeállninemakaró tésztát, egy éjszakára pihentettem, összeállt, ma délelőtt sütjük ki... Közben csuklómba dörgölve szimatolom tanult barátném ajánlásával a muskotályzsálya illatanyagát, kapkodom a homeós bogyeszokat, iszom a palástfű-málnalevél teát és várom a csodát... mondjuk az éjszaka érkező hidegfront úgy megkínzott, hogy olyan haskeményedéseim voltak, hogy majdhogynem négykézláb abszolváltam a mosdómeneteket...