Van az úgy, hogy az ember vágyakozik valami után, ami nem lehet az övé, de titkon reméli, hogy talán majd egyszer, évek múlva elérhetővé válik...
Nyílt titok, hogy álmaink netovábbja egy csodaházikó, sok szobával (a gyerkőceinknek és a nálunk vendégeskedőknek), kerttel, veteményessel, gyümölcsössel, hozzátartozó kis épületekkel, háziállatokkal... tornáccal, kemencével, télen gomolygó füsttel a kéményben, nyáron  grillezés illattal árasztva el a környéket... valahol a Pilis fészkében...

Egy ideje nyüstölöm HuncAput, hogy kezdjük el keresgélni álomházikónkat, csatangoljuk be a falvacskákat, mert hiszem, hogy így fogjuk megtalálni Őt.

Ma felszedelőzködtünk össznépileg és elsőre megtaláltuk az álomlakot... olyan volt, mint amikor találomra bemész egy cipőboltba, leemelsz a polcról egy átlagos cipellőt, felpróbálod és érzed, erre a cipőre vártál egész életedben, és ő is neked készült... lányos zavarodottságomban még fotózni is elfelejtettem...
Minden adott amire valaha is vágytunk: tágas konyha, hatalmas kert, beépíthető tetőtér, világos nagy szobák, borospince, garázs, melléképület, lekerített rész a baromfiknak. Ahogy végigjártuk a szobákat az agyam lázasan dolgozott, már láttam, mit és milyenre cserélnék ki, hol milyen színeket változtatnék meg és lelki szemeim előtt a teraszon reggeliztünk sokadmagunkkal... 

A tulaj nagyon szabadulna már tőle: maguknak építették, úgy képzelték, majd a gyerekeik és azok családjai lakják a tetőret... aztán persze másképp alakult, gyerekek kirepültek, nekik nagyon nagy ez a ház... jóval a piaci értéke alatt kínálják,  telekárban, de még így sem merünk belevágni... a lehetőségek adottak, de nagyon sokat kellene rákölteni ahhoz, hogy olyan legyen, amilyenre igazán vágyunk...

Azóta hullámzunk mindketten: a mindenre-azonnal lelkesedésem ilyenkor nem túl előnyös tulajdonságom, szinte fizikai fájdalommal fáj, hogy mégsem lesz a mienk ez a tökéletes házikó. HuncApu szerint azért jöttünk lázba mindketten, mert megcsillant a remény, hogy kis(?) erőfeszítéssel kertes házba költözhetnénk, magunk mögött hagyva a főváros porát-nyüzsgését.

Azt gondolom, megint igaza lehet, viszont egy dolog biztos: az elkövetkezendő hétvégékre meg lesz a programunk! Kellemeset a hasznossal: nézelődünk, sétálgatunk és közben  általunk eddig nem ismert éttermeket fedezünk fel. Ja, kérem, aki a szokások rabja?!...

13 komment

Címkék: ház

cucka 2009.02.05. 16:48

Retorzió

Hunor ma überbrutál napot tart, extra felpörgései vannak. Valószínűsítem nem tesz neki sem túl jót az egész napos kényszerbezártság, mint ahogy nekem se, de sajnos a nyomi kezemmel nem bírom lecigölni mindkettőnket a harmadikról... nomeg az időjárás sem egy kimondottan sétálós volt az elmúlt napokban. Csak bizakodom, hogy a praclim bucisága/fájdalma pár napon belül enyhülni fog.

Talán emiatt is történhetett meg az, hogy Hunc egy óvatlan pillanatban tocsogóssá nyalogatta a telefonomat, majd amikor szigorú zord szülőként el szerettem volna kobozni tőle az elcsent árut, elmenekült előlem és a lopott szajrétól, egy hanyag mozdulattal a WC-be ejtve igyekezett megszabadulni. Élettársam azóta önmaga ura, ki-bekapcsol, néma, hívhatatlan vagyok és a saját telefonkönyvem sem elérhető, a billentyűzet sem funkcionál.

HuncApu szerint a JóIsten eképpen csökkenti a telefonszámlámat.

Már csak abban bízom, az internetet meghagyja és hogy pár nap alatt kiszárad az énkiscsillagom...

Alig léptünk túl és lélegeztünk fel Manci kéz-sütögetésén, rögvest nyomába léptem Hőnszeretett Fiamnak én is egy apróbb balesettel.

Vega barátosném kedvében szerettem volna járni legutóbbi nálunkjártakor, (bár akkor ez nem sikerült, mert nem ismerve az avokádót, sikerült éretlent választanunk és így elmaradt az aznapi meglepetés),  az avokádókrém egyre inkább piszkálta a fantáziámat és mivel véletlenül az egyik kereskedelmi csatornán Kimondhatatlannevű Mónika is ezzel kedveskedett a vendégeinek, pár nappal később ismét rápróbáltam az elkészítésére. Nagyon megkedveltük, családilag, Huncos nyújtogatja a kiflicsücskét, hogy kenjem rá az utánpótlást, mert állandóan lenyalogatja róla. Szóval estére is ez volt betervezve, egy kellemes és laza vacsora keretén belül, amikor az uccsó avokádó felnyitásakor úgy éreztem, fitogtatnom kell a tévében szerzett ismereteimet, hogy hogyan is köll a gyümölcs magját egyetlen késbelevágásos mozdulattal eltávolítani, mindezt egy trancsírozó (csontozó?) kés segítségével. (éppen ez akadt a kezembe, no)
Az eredmény: egy fél centi mély, 4 centi hosszú vágott seb a bal mutatóujjam alatt a tenyér párnán keresztül, egy ájulás a konyhakőre és 3 öltés. Mocskos részletekről nem írok, elég, ha a beavatottak tudják...

Mindezek után, jó étvággyal csakazértis elfogyasztottuk az avokádókrémet! (és ittunk egy-egy kupica pálinkát is mellé az izgalmakra...)

22 komment

Címkék: baleset

cucka 2009.02.02. 19:42

Hétvége

Péntek kora délután nyakunkba vettük a várost és az idei téli diznyóvágási szertartásunkat is megejtettük messze Somogyországban.
Tavaly könnyebb dolgom volt, toltam pár métert a Hunorral teli babakocsin, majd órákon át aludt a friss szabadlevegőn. Idén már teljes embert kívánó üzemmódba kapcsolt: eszméletlenül élvezte a hóban trappolást, sikítva nevetett, amikor az arcán landoltak és olvadoztak a hópelyhek. Egyre ügyesebben totyog, már több métert hajlandó lecsüccsenés nélkül megtenni. (és nem szabad külön figyelmet szentelni a széttettlábú manőverének, mer' akkor azonnali hatállyal felfügeszti azt!).
Persze, a nagy píszendlávba illett szoruljon egy kis baleset is: Huncos első este közelebbi barátságot akart kötni a maximum kapacitásra felturbózott konvektorral, aminek egy órás kétségbeesett sírás és 3 brutál módon felhólyagosott ujjacska lett az eredménye. (és nagyon sok hála a JóIstennek, hogy ennyivel megúsztuk!)

Vasárnap kora délután érkeztünk, miután szeparáltuk, felíratoztuk és lefagyasztottuk a zsákmányt, összedobtam a friss hájból egy igazi nagymami szája íze szerinti hájas sütit. Kritikus fiam lelkesen majszolgatta vérbeli gourmand módjára emígyen:

(félelmetesen önállósul... szombaton maga kanalazta a levesét...)

süti beállítások módosítása