Péntekről szombatra virradó éjjel Huncorgó ugyan csöpp lázat még produkált, de mivel szombat délig jókedélyű láztalan maradt, ismét nyakunkba vettük a világot, jó nagy adag melegruhát, és mintegy elriasztásként, egy nagy adag lázcsillapítót csomagolva a gyermeknek. Meg sem álltunk atomvárosunkig, az Origo meleg puha szeretet-fészkébe, Huncos keresztszüleihez.

Az esti program, kihagyhatatlan volt, a Dunaföldvári Vár varázslatos és magávalragadó volt az éjszakai fények megvilágításában. Hunor a csípős levegőn bő két órát önkívületben szusszantott a dübörgő Zanzibár  (nadehogy ez a Rita ilyen picurka?!) koncerttől alig pár méterre, jó alaposan bebugyolálva, körbevéve pótcsaládunk gyűrűjétől... a forralt bor felmelegítette elgémberedett testemet és a hűs széllel jó párost alkotva, libapásztorlányos pírt varázsoltak az arcomra...

Hunor ma délelőtt is egy nagyot durmolt friss levegőn, majd a decemberi tejválságomért feláldozott konnektororrú sonkáját szeltük meg ebédre. Ismét feltöltődtünk hosszú-hosszú időre, még akkor is, ha ez a látogatás, mindösszesen egy rövidke napocskára sikeredett... ismét leckét kaptam emberségből, sőt... emberfeletti erőből, szeretetből és méltóságból is... bárcsak mindenkinek lehetne egy ilyen erő-köre...