Bevallom hősiesen, csak mostanában kezdtem el Huncosnak sk főzni, annak ellenére, hogy széles mellszélességgel hírdettem, hogy namajdén! Volt rá okom is, hiszen Hunor nem szívesen fogadta el sem a gyümölcsöket, sem a szilárd ételeket, voltak napok, amikor alig tudtam beletuszkolni pár kanál gyümölcsöt vagy főzeléket, hiába vettük a nagyon finom és egészséges bio termékeket. Így áttértünk a kész babakonzervekre, általánosságban egy konzerv 2 és fél étkezésre volt elég, a hiányzó ételmennyiségét, fiam még mindig tejcivel pótolta ki. Aki valaha is a kezébe vett akár egy fakanalat is, tudja, ahhoz, hogy egy ilyen mennyiséget előállítson, szüksége van sok lábasra, tálkákra, turmixra, tároló edénykékre... és türelemre és ekkor a mosatlan edény-mennyiségről még nem is tettem említést, szóval, pepecselés felsőfokon, főként úgy, hogy elsőszülöttem, orrhuzogatással és ajakbiggyesztéssel fogadta a mama főztjét. Az elején még lelkes voltam (mi sem bizonyítja jobban, mint a fagyasztóban leledző különböző alakú jégkockatartókban lefagyasztott összeturmixolt zöldségfalatkák tömkelege), majd csappant a lelkesedésem és már csak hetente kóstoltattam vissza Huncost az általam készített főzelékekre, reménytelenül...  (csak halkan: a macskáinknak mindig bejött...) Tehát maradtak a boltban kapható, kész bio-babaételek.

A múlt héten állt be a forradalmi változás, amikor is egy teljes lefagyasztott adagnyi (100 gramm körüli) karfiol főzeléket hajlandó volt csöppfiam egy kis oliván megfuttatott és hozzáturmixolt csirkemellfilével egy ültő helyében bekebeleznie, mintha mindig is ezt fogyasztotta volna! Valódi gourmand módjára homlokösszeráncolva cuppogtatta a szájába kanalazott ételt, hozzá nagyokat kortyolt a csőrös poharából.

És azóta nincs megállás: párolok és villával összetörök, halat és szárnyasokat, gyümölcsöt és főzelékeket, és a gyakorlottságomnak köszönhetően, fél óra alatt képes vagyok párhuzamosan több heti Hunc kaját készíteni, szétosztani és a fagyasztóba helyezni.

Felállásban verhetetlen, mindenhol mindig fel akar állni (konyhában a szék mellett/alatt, a számítógép asztal alatt, ágyunkban, ágyában... mindenki képzeletére bízom, de még a leglehetetlenebb helyeken is megejt egy próbát), ébredés után pedig már így vár:

süti beállítások módosítása