Mára virradólag kaptam meg Katától és Pihütől, kedves blogtársaimtól, ezt az újabb kitüntetést, díjat, amely inkább egyfajta baráti ölelést, egymásragondolást jelent számomra.

"Igazából nem is jó szó rá a díj - szóljon, akinek eszébe jut rá jobb kifejezés - inkább jelzés a barátságról és a közelségről, ami legkevésbé értendő földrajzilag.
Lényege, hevenyészett fordításban: Ha blogolsz, hiszel a 'proximitásban' a térben, időben, és kapcsolatokban való közelségben és teszel is érte. Ezek a blogok különösen varázslatosak. Íróik célja, hogy barátokat találjanak. Nem az anyagiak vagy a hatalom érdekli őket. Reméljük, hogy amikor kibomlik a szalag az üzeneten, még több barátság fog születni. Figyeljünk oda jobban az ilyen blogokra!
Add tovább nyolc újabb blogolónak és mutasd meg ezt a leírást is!"

Világ életemben grafomán voltam, bár egyetlen naplóm sem húzta pár hétnél tovább, esténként lusta voltam bejegyezni az aznap történteket, így mire legközelebb bejegyeznivaló kedvem támadt, már rég nem volt semmi sem aktuális. Így hát gyermekkori naplóim nagy százalékban ilyen és ehhez hasonló mondatokkal voltak teletűzdelve "annyi minden történt amióta nem írtam..." vagy éppen az aktuális szerelmem tárgya lett lecserélve, míg az előző oldalakon az volt a vezérmotívum, hogy hurrá, XY végre rámmosolygott és nem hiába grasszáltam előtte napokig-hetekig, az aktuális bejegyzés már arról szólt XY kőbunkó, node a Gipsz Jakab... ő az igazi! Szóval, ehhez a virtuális naplóhoz sem fűztem igazán vérmes reményeket, talán ezért sem említettem az első időkben senkinek, féltem, csak egy fellángolás lesz, ami hamar elmúlik... ma azt gondolom, szerencsére nem így történt, hiszen nagyon sok virtuális kapcsolat alakult barátsággá, napi kapcsolattá.

És akkor következzen az én nyolc megölelgetnivaló blogbarátom, a teljesség mindennemű igénye nélkül:

Ingrid: az övék volt az első blog, amit elkezdtem olvasni, és talán az ő hatására kaptam kedvet az íráshoz, neki köszönhettem, hogy első pillanattól mertem hinni Hunor létezésében. Nagyon sokszor ápolgatta lelkemet önzetlenül... majd megejtettük oly sok év után az első személyes találkozást is és onnantól nem volt megállás! Mindig meg tud lepni egy-egy új arcával, egy-egy sokáig rejtegetett jellemvonásával.

Bíborlili: ha valaki beleolvas, soha többé nem fog tudni az írásai nélkül létezni... nekem, konkrétan elvonási tüneteim vannak, ha valamiylen oknál fogva nem tudom őket olvasni... bár mazochista módon, néha azt csinálom, hogy napokig nem nyitom meg az oldalukat, és így ömlesztve többnapnyi történéshez jutok. Már alig várom a személyes találkozót... addig meg csak blogbarát!

Szilvi: tetszik örökös nyüzsgése, ötletei, az, hogy kétgyerekes családanyaként meg tudott maradni belül gyereknek, hogy játszi könnyedséggel veszi az akadályokat. Imádom a humorát, az őszinteségét, a szarkasztikus cinizmusát.

Eriberi: a blogtali óta talán még kedvesebbek lettek számomra... igazi húsvér emberek ők, csodálatos kis családot alkotnak, tetszik a temperamentus természetűk... és tapintható köztük a harmónia, a szeretet... szívem csücskei ők is...

PocakosIldi: jó érzés újra pocakosnaplót olvasni és együtt izgulva várni a születést... és végre egy olyan egyedi napló, amelyben nem köszön vissza más blogok szóhasználata.

Gemini: három csodaédes kislány mindennapjai. Csak csöndben, megilletődötten pillogni lehet a szülők olykor emberfeletti erején...

Lyndy: ha három kívánságom lehetne, az egyik az övék lenne...

Nani: nagyon jó lenne, olyan igazi összeropogtatós öleléssel magamhozszorítani őt...

és nekem lesz egy bónusz magyarázatnélküli simogatós ölelésem Béjbnek...

Titkon bizakodtam, hogy megkapom ezt a labdát Valakitől, mert kora gyermekkorom óta,  szinte anyatejjel szívtam magamba a könyvek szeretetét, tiszteletét.

Bár nem volt ez mindig így... amikor egészen kicsi voltam imádtam Anyu kiscucka szája íze szerintire alakított estimeséit, betéve tudtam a Grimm meséket és ha Anyu csalni szeretett volna és a feledés jótékony homályába burkolni a főszereplő egyes kalandjait, lerövidítve ezáltal az esti időtartamot, rendszeresen figyelmeztettem őt, hogy ez bizony kimaradt... Amikor iskolába kerültem, Anyu nem értette, mért tiltakozom minden idegszálammal a betűk megismerése, és szavakká alakítása ellen. Egy ugyancsak mesemondós-filozofálgatós estén végül sírva kiböktem, hogy én tudom azt, ha megtanulok olvasni, ő soha többet nem fog nekem mesét mondani... sosem felejtem el, ahogy akkor magáhozölelt és miközben nyugtatólag simogattam a hátam, megígérte, hogy addig fog esténként mesélni, amíg én szeretném, de higgyjem el, ha megtanulok olvasni, és megérzem, mekkora hatalom lesz a kezemben, én fogom kérni, hogy hadd olvassak magamválasztottat esténként. Hittem is meg nem is, de egy próbát megért... ekkor már nem sírtam, kicsit erőt adott a biztos háttér, talán még fogadtunk is, hogy én aztán soha le nem cserélem őt száz meséskönyvre sem! Mert így voltunk mi mindig: barátnők...
Aztán valóban rákaptam az ízére, kiskamasz koromban egymás kezéből téptük ki a friss könyveket, olyan is előfordult, hogy amíg Anyu ebédet főzött én olvastam a könyvet, amíg tanultam, Anyu vette bírtokba. És egy idő után rendszeressé vált, hogy az ajándékba nekem szánt könyveket kikutattam és még mielőtt megkaptam volna, kiolvastam őket.

Talán így történhetett, hogy nem lehetett az a kemény vizsgaidőszak, az az ólmos esti fáradtság, hogy én ne olvassak aktuálisan valamit (esetenként valamiket, mert volt kisebb könyv az utazásra és vaskosabb az ágy mellett). Ha sokat kellett utaznom a munkahelyeimre az utat végigolvastam, talán egyedül Hunor születése okozott némi zavart: közel két hónapos koráig nem volt affinitásom semmit se olvasni, szabad perceimben is inkább őt csodáltam álmában.

A MátéAnyuja Bea által invitált játék lényege, hogy összesítsünk kicsit és említsünk meg 5 darab tavaly olvasott könyvet. Szerencsére többtucatot tudnék kapásból megemlíteni, így inkább kiválasztom azt az ötöt, mely mély hatással volt rám:

Irving Stone: A napsugár fia - Van Gogh élete. Kissé optimistán ezt a könyvet vittem be szülni, persze odabent egyetlen oldalt sem voltam képes elolvasni belőle és magamban olvashatatlannak minősítettem, aztán valamikor nyáron a kezembe akadt és rengeteg kellemes percet szerzett.

Pearl S. Buck: Nők pagodája. Őt kedves Ingridemtől kaptam, hogy ne csak limonádé irodalmat olvassak. Csodálatos könyv, mely magával ragad és elrepít egy idegen világba, egy számunkra teljesen más kúltúrába.

Robin Maxvell: Boleyn kisasszony és Boleyn Anna titkos naplója . Erre a könycsemegére éppen a laszti felémdobója hívta fel a figyelmemet, azóta is hajkurászom az író egyéb műveit is, valamint a Boleyn lányokról fellelhető összes irodalmat.

Csáth Géza: Mesék, amelyek rosszul végződnek Csáth Géza örök kedvencem, az ő novellái balzsamként símogatják a lekem bármely időben.

Kathleen Winsor: Amber ez is egy történelmi alapokon nyugvó regény, a 17. századi Angliába kalauzol el, olvasmányos, története rabul ejtő és magával ragadó.

És most jönne az a rész, amikor tovább kellene passzolnom a játékot. Az a baj, hogy ismét későn reagáltam és szerintem már mindenkin végigsöpört ez a hullám is... nomeg az előző továbbpasszolóssal is úgy jártam, hogy oda passzolgattam, ahol már járt... így én nem adom tovább, viszont ha olvas olyan Valaki, aki még nem játszott ilyet és kedvet kapott, rajta, ne habozzon és emlékezzen vissza a 2008-as könyvélményekkel teli évére!