Számítógépes szaktudásom, kis túlzással nevezhető felhasználói szintűnek, (melyet tapasztalati úton szereztem ugyan és mégis az enyim), azaz felhasználóként egész jól ellavírozok a vindóz megabirodalmában. Oly sokszor csodálattal tekintek Huncosra, aki olyan billentyű-kombinációkat hoz létre egyetlen kézmozdulatával, melyek új dimenziókat tárnak elém és ezzel egyidőben megdöbbentenek, mennyi minden kihasználatlanul marad általam.

Tegnap az történt, hogy a napok óta nagyonlassúnak ítélt számisztógépet Cucka rendszergazda rendbe akarta tenni. (akik ismernek, már itt a fejükhöz kaphatnak nyugodtan!) Fentebbemlített T. Rendszergazda úgy ítélte meg, az elavult vírusölő ereszthetett be, a gépre nem illő lényeket, ezért rátelepített az előző ávitosra egy 30 napos teljesen másfajta, ingyenes verzsönt. (persze, az előző öldöklő figyelmeztette főhősnőnket a lehetséges veszélyekre, de bátor amazonunk úgy gondolta, ez csak üzleti fogás a gyártó részéről) A vadászat zsákmány nélkül zárult, mint ahogy kiscsaládunk sem nagyon tudta az este folyamán semmire se használni a gépet, mert nagyonlassúból lefagypercenkéntre váltott. Így tértünk nyugovóra, az éjszaka apró rémálmaival fűszerezve, ugyanis gépünk fentebbemlített karbantartója, elhanyagolva munkáját, a mai napig nem mentette ki az elmúlt 2 évünk összes fotóit, semmilyen más adathordozó eszközre. A ma reggeli többórás önfeláldozó munkáját siker koronázta, új próba öldöklő eltávolítva, gépünk ugyan újra nagyonlassú üzemmódú, de legalább működik. Mindenki örül. Képek párhuzamosan másolódnak dvd-re.
Tanulság: az idősöket tiszteletben kell tartani és nem piszkálni, légyen ez csak egy vírusírtó program... 

Ugyancsak este lefekvéskor derült fény Hunormanó egy újabb apró csínytevésére: a szekrénykéjébe rejtette a cipőjét, benne az én lenémított telefonommal. Szerény számításaim szerint kb 24 órát tölthettünk egymástól elválasztva. A dolog pikantériája, hogy igazán föl sem tűnt, talán csak annyi félgondolat suhant néha át az agyamon, hogy milyen rég nem hívott senki...  Természetesen, volt pár nemfogadott hívásom...
Tanulság: van élet telefon nélkül is.

És hogy kicsit Hunorról is írjak: pár napja rendszeresítjük a délutáni játszóterezéseket. Ez azért megemlítendő momentum, ugyanis mostantól élvezi a játszótereket a szó klasszikus értelmében: szaladgál, esik-kel, nagyokat nevet, felmászik mindenre, óvatlan pillanatban homokot eszik és cirka fél-1 óra aktivitás után, annyira lefárasztja magát, hogy este 8-kor mély és komatózus álomba zuhan. A szokásos egyszeri éjszakai ébredése még megvan, ilyenkor félálomban iszik, mohón és sokat, és alszik is tovább. Node... a koraesti elalvásoknak köszönhetően a reggeli ébredési szokásai, -számomra roppant fájdalmas módon-, megváltoztak. Jobb esetben fél 8-kor kel, de jellemzőbb a reggel 6-fél 7-es ébresztő fújás, ilyenkor kemény munka árán, visszaaltatható legkésőbb 8-ig. Néha azon az áron, hogy én már ébren maradok... így a délelőttjeimet éber kómában élem meg... és nincs az a kávémennyiség, mely képes lenne életet lehelni belém...
Tanulság: élj meg minden pillanatot, mert előbb vagy utóbb visszasírod őket.

Hunor hivatalos születésének a napja ugyan még messze van, én mégsem tudok a március 11.-e mellett talán már sohasem megemlékezés nélkül elmenni, hiszen éppen kettő évvel ezelőtt döntött úgy egy csöppnyi lélek, hogy beköltözik a pocakomba, megadva ezzel nekünk annak a lehetőségét, hogy mi lehessünk a szülei. Kicsit olyan lett ezáltal ez a nap számomra, mintha ma lenne Hunc igazi szülinapja...

"Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem ríttál.

Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél,
először csak a kiskertbe,
aztán a nagy-idegenbe.

Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem érzel,
nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.

Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek,
alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.

Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nékem,
nem éreztem gyöngeségem.

Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.

Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé
fát, virágot, lombos ágat -
fölemeled az anyádat."

(Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek)

cucka 2009.03.10. 11:38

Hogy megmaradjon

"A boldogság, az öröm és a befogadás megtapasztalását választom, ezért behívom a valóságom minden aspektusába. Engedem, hogy az ehhez tartozó energiák beáramoljanak a testembe, és elfogadom, hogy a lehető legrövidebb idő alatt manifesztálódjon fizikai síkon az életemben. "

Kissé más: fogorvosnál jártam, estére ráfanyalodtam a kölök fogzását elősegítő homeós csodabogyóra... talán amúgy is elmúlt volna a fájdalom, mindenesetre tompította mindkettőnkét... HuncApu szerint nemszépdolog megenni a kölök elől a bogyókat... délutánra a fájdalom elnyomta bennem a jólneveltségemet (is).

süti beállítások módosítása