Minek utána napok óta minden létező fórumon dől gyermekünk karjaiba a raklapnyi mennyiségű csokimiki és társai, úgy döntöttünk (gonoszszülők), a keresztszülők Mikipakkját csempésszük a kölök csizmájába, így is félévre való édesség lapul eldugdosva Hunor szemek elől a lakás különböző pontjain.

Az esti hirtelenjött Hunckidőlés következtében, mi bizony elfelejtettük a megfelelő előkészületeket, azaz nem volt kiscsizma kipucolás, sem ablakba kihelyezés. Volt viszont apjukkal beszélgetés és közös nosztalgiázás, hogy kinek milyen is volt gyermekkorában a mikulásozás. Hiszen mi magunk fogjuk kialakítani a saját hagyományainkat közösen, mint ahogy a karácsonyi menüt és a mindennapi életünk szokásait is együtt teremtjük-teremtettük meg.

Reggel vidáman ébredve Huncmaci nagyon megörült az újabb ajándékcsomagnak, megvidámodva falt be éhgyomorra egy ölnyi csokimikit... evvan, az elveim és a nevelésünk szégyenfoltja ez a nagyfokú csokizabbantás, sosem gondoltam volna, hogy hús a húsomból, vér a véremből gyermekem ilyen mértékben lesz függő. Ilyenkor csak kétkedve nézünk egymásra az apjával, és mindketten tagadunk. Egyikünkse, sose így és ennyire. (najó, talán én Hunorral várandósan...). Mentségére legyen mondva: csak minőségi csokiban utazik a többit hanyagul félredobja, azok minősülnek át főzőcsokikká.
És nem kapott virgácsot... hm...

HuncApu szerint már unalmas vagyok, de mégiscsak megörökítem a magam számára, (merazidő szépítő ködfátyla....), hogy éjjel fél 2-ig 7 perceseim voltak, igaziak-fájósak, sétafikkantgattam nagyon nehézkesen az alhas-alvázfájdalomtól a lakásban, hagyva a fiúkat aludni,  lezuhanyoztam és mivel nem rövidült az időtartam, gondoltam kicsit lepihenek melléjük, még fájdogáltam párszor, majd -gondolom én- ismétcsak elmúlt, mert reggel 8-ról van a következő emlékképem. Közben álmodtam szülésest is (végre először én is), meg mindenféle kerti zöldségest is.

Sose gondoltam volna, hogy ennyire nehezen fogom viselni az uccsó időszakot...  ez azért is érint meg kicsit jobban, mert tudom-érzem, hogy nagyon sok erőre lesz szükségem, ez a türelemjáték meg a józan eszemből farigcsál le minden nap egy-egy darabkát, okozván ezzel nem kevés kellemetlen percet a közvetlen környezetemnek.

Huncka meg a végén még tényleg beszélni fog, a mai újabb szóalkotásai: dojó (dió), káka (öööö... mikulás). Persze továbbra sem hajlandó spontánkodni, csak néha-néha utánunk mondani.

Délelőtt megejtettük a soron következő újabb ctg-nket,  Minkaleányka oly mértéken jól érzi magát odabent, hogy esze ágában sincs még kibújni a fészkéből -legalábbis  a gép szerint semmiképp. A mai ügyeletes orvos-szülésznő kombó -lassan már tényleg tragikomikumba csap át ez az egész- a leleteim láttán egy újabb időpontot tűzött ki szülési célul: mégpedig a december 19.-ét. Persze, azt az apró tényt továbbra is mindenki figyelmen kivűl hagyja, hogy a fogantatás dátumát ismét majdnembiztosan be tudom lőni, ennek fényében még éppen időben vagyunk, Mikulásbácsi vagy akár a második adventi gyertyagyújtás is hozhatná Minkust... Elvégre az advent amúgy is az eljövetelről szól...

Hunor kétéves mérföldköve mellett a beszédfejlődése sem mehetett el nyomtalanul, ugyanis ma csípőből kibökött pár új szót. A kocsiban ülve hátranyújtottam az utazás alatt nélkülözhetetlen nógrádi ropiját, erre hanyag eleganciával közölte, hogy "köszi". HuncApuval döbbenten néztünk össze, Beszédesünk nem volt hajlandó ismételni, csak mindenttudóan vigyorogni. Meglátogattuk HuncNagypapát, Hunor virágszál a kocsiból kilépve olaszos "Páppá"-val üdvözölte, koradélután HuncNagyit láttuk vendégül, akit dumagépünk következetesen "Ágyi"-nak titulált, majd a kádban ücsörögve egyetlen egyszer Nagyinak is kimondta. Kétévesünk bezsebelt egy raklapnyi szülinapi ajándékot és egy bő fél évre való Mikuláshozta édességet...

Az egész napos pezsgés hatására, ma korán kidőlt a sorból és édesdeden alszik... már nem is mondom, de annnnyira ideális lenne ma egy este/éjjeli kórházi menet...

A tegnapi ctg oly mértékben jól sikeredett, hogy optimista lelkülettel tértem haza, ugyanis közös történelmünk során először fordult elő, hogy a gépre kötve szép szabályos 30-35 másodpercig tartó 7 perces fájásokat produkált a kiskisasszony! (mondanom sem kell, hogy én naiva már megint azt hittem, estére útnak indul a királylány...) Ezért közel egy órán át élvezhettem a kórház vendégszeretetét, valamilyen változásban bízva, közben onlájn izgult Huncom apja is, végül hazaeresztettek, majd röpke egy óra múlva minden a régi lett. Azaz semmilyen fájás, se rendszeres- se rendszertelen. Már nem is izzítok be senkit, totál fölösleges.

Igyekszem élni az eddigi mindennapjaimat, bár sokkal terhesebben, mint eddig, hiszen akármit is eszem-iszom, mostanra már állandó gyomorsavval küzdök, hű társam lett a savmegkötő és reggelente is bucilábakkal ébredek. Megboldogult lánykorom egyetlen formabontó kispiros cipellője jön már csak fel a lábamra- ez is necces, hogy meddig-, ezt anno csak azért vettem meg, mert tetszett a nemmegszokott színe és aznap nagyon rossz passzban voltam, ezzel igyekeztem valamiféle fényt csempészni borúmba. És mindezt tettem annak ellenére, hogy egy számmal nagyobb volt, mint az akkori lábméretem, mert csak ez az egy darab volt belőle. Hiába, fiatalság-bolondság. Most vizsont határozottan jól jön.

Mostantól ctg kétnaponta, így holnap délelőtt is, hurrá! Ezenkívűl megdőlni látszik mindenféle népi megfigyelés és babona, mely szerint csúcsos has fiú gyermeket jelöl, többedik gyerek nagyobb és hamarabb jön, mint ahogy a lányok is... stbstb.

Azért ha valaki pár héttel ezelőtt azt mondja nekem, hogy  én ezt a Minkalányt túl fogom hordani, na, azt én jól szemberöhögöm!

Későn sikerült megköszöntenünk a kishercegünket, kicsit mindannyian fáradtak voltunk már, de Huncos öröme mindenért kárpótolt. Az autómobil az este végére kellően leamortizálódott, minden használható marcipán figurát leszerelt róla ezermesterünk, a torta belsejéből kézzel mancsikálva evett, megtehette büntetlenül, hiszen ez az ő napja volt és a torta is az ő tortája.

És Minkalány dacol az elemekkel, sem a telihold, sem a hidefgront, sem a bátyuska szülinapja nem csalogatta elő kényelmes puha kuckójából. Én pedig nemsokára indulok CTG-re....

Minka belibbenésére várva, teljesen háttérbe szorult a tavalyról jól ismert izgatott készülődés Huncos születésnapjára. Valahogy azt gondoltam a nagy történések idén picit háttérbe szorítják ezt a napot, aztán majd, ha minden lecsöndesedik körülöttünk-bennünk, megejtjük a bulit, igaz visszfogottabbat, mint tavaly, ám mégis egy kétéves születésnaposhoz méltót. Persze, ember tervez, Isten végez: most sem úgy alakultak a dolgaink, ahogy elméletileg elterveztem, Minkaleányka előzékenyen megengedte, hogy nagyokos bátyuskáját méltóképpen megünnepelhessük, és nem egy kijelölt pótnapon, hanem éppen a saját születése napján.

Ma észnélkül igyekeztem minden követ megmozgatva szülinapi hangulatot teremteni a kisróka számára, sikerrel, hála ezúton is a szeretteinknek, akik hajnalhasadás óta különböző fórumokon köszöntik ezt a csöpp kétéves elégedettmosolyú kiskrapekot. Így az esti diszkrét családi ünnepléshez sikerült tortát is szerezni és akad némi ajándék is. Sokszor meghallgattuk a megunhatatlan Halász Jutkás Boldog szülinapot dalt felváltva az Almással. Kicsi Hunc ölből tombolt, én a könnyeimen át mosolyogtam, erre ő értetlenkedve vizslatott, majd homlokráncolva, mutatóujjával morzsikázta szét az arcomon a sós cseppeket...

Furcsa gondolatok kavarognak most bennem... tudom, hogy mi már rég óta együtt vagyunk, és azt is tudom, hogy még sok életet osztunk meg egymással, különböző szerepeket játszunk, különböző jelmezekben, különböző alkattal és különböző helyeken. Minden percben és minden nap, továbbra is csodálattal adózom ennek a kibontakozó kicsi lénynek. Szeretem őt, az első pillanattól, szíve első dobbanásától... most anya-gyerek kapcsolat van köztünk, de tudom, kapcsolatunk időtlen, végtelen és tiszta. A szeretet az ami összeköt minket örökkön-örökké. Bár ma még mindenért hozzám fordul, sokszor emlékeztetnem kell magam, hogy valójában csak átmenetileg vagyok a kísérője. Tudom, eljön majd az az idő, amikor már nem hozzám fordul minden kérdésével-kívánságával, amikor fel kell kutatnia a saját válaszait, amikor be kell gyűjtenie saját kincseit. Tudom, eljön majd az idő, amikor el kell, hogy engedjem, amikor el kell ismernem, elég idős a saját döntéséhez, a saját maga választotta cselekedetekhez...
Sok mindent meg kell még tanulnom, de ígérem, megadom a szabadságát, és elengedem, hogy fejlődhessen, hogy saját maga lehessen. És én mindig itt leszek, ha bármikor a tanácsomat, az ölelésemet, a mosolyomat akarja. Mindig válaszolni fogok a hívására, mindig ott állok majd, mint cölöp a kikötőben. Természetemből fakadóan, sokszor nehezemre fog esni megtartóztatnom magam, s nem beleszólni a dolgaiba, de igyekszem szem előtt tartani, hogy meg kell adnom annak a lehetőségét, hogy szabadon és magabiztosan szárnyalhasson... hittel és örömmel...

Drága kicsi fiam! a jelenléted áldás számomra, boldogan táncol tőle a lelkem. Csodálattal nézem hogyan bontakozik ki a személyiséged, hogyan válsz önálló egyénné, saját véleménnyel, vonzalmakkal és ellenszenvekkel. Tanúja vagyok annak, hogyan változik a jellemed az új élményektől, a kihívásoktól, a lehetőségektől. Szeretni foglak örökkön-örökké, és megtisztelve érzem magam amiatt, hogy megérintett a lelked ebben az életben és az elkövetkezendő életekben!

"Más világból jössz Te,
hogy itt legyél velünk.
Csillagokon túlról
űr ürességéből,
és magaddal hozod
a szeretetedet.
Átváltoztatsz minket,
akit csak megérint
e földi aggályok,
gondok és bánatok,
ahol Te megjelensz,
ott szertefoszlanak.
Mert örömet hozol
úrnak és uraltnak,
pórnak és királynak.
Minden gonoszságból
jóság lesz általad.
Színarany szeretet,
amit Te teremtesz.
A szeretet tüzét
gyújtod Földön, égben,
Szívében, lelkében
minden létezőnek.
Szereteted vegyít
Létet és nem-létet.
Így egyesítesz majd
Minden ellentétet
S minden evilági
így lesz újra szent."

A tegnapról lecsúsztunk, legalábbis megörökítés szempontjából, ám ma reggel szinte már Huncmaci mutatta az utat, a bontogatás irányába. Szerettem volna valami nagyon egyedi és nagyon emlékezetes naptárat összehozni Fülesmackónak, ám a közelgő nagynapra és a rövidke rendelkezésemre álló időre való tekintettel eme gyors- és minimáldizájnos naptárra futotta. Jövőre igyekszem még dekorálni rajta. Mindenestre öröknaptárként fog funkcionálni... legalábbis amíg újabb gyeremekünk nem születik. (igen, megelőlegeztem Minkának is az apróságokat...)

Az adventi naptárunk praktikuma csak most vált számomra egyértleművé, amikor nem-és-nem lehetett elmagyarázni Huncosnak, hogy nem szedjük szét, csak napiegyet bontunk ki belőle... így most az üres doboz romjaiban hever, az újabb apróságot csak holnap reggel, közvetlenül kibontás előtt fogom belehelyezni.

Hunor névválasztása kapcsán említettem a közelünkben működő drogéria igencsak szubkulturált és nyáron igencsak szagos biztonságiőr(nő)jét. A bolt negyedik éve üzemel mellettünk, kb azóta rendszeres vevőjük vagyok, és ennek ellenére a mai napig meg tudnak lepni valami apró figyelmességgel.

A legutóbbi észnélküli körömlakk vásárláskor pl. egy centire sem volt hajlandó elmozdulni mellőlem az áruk éber őre, szorosan mellettem állva dúdolászott, mintha csak véletlenül éppen arra lenne dolga. És véletlenül mindez a dolog éppen annyi ideig és éppen azokon a helyeken volt, amerre én nézelődtem. Már ekkor is kevésen múlott, hogy ne tegyem szóvá ezt a feltétel nélküli ragaszkodást... próbáltam a jó oldalát nézni a dolognak: nagyon kedveli a gyerekeket, és Hunorral is mindig elgügyörészik...

A mai nap azonban sikerült önmagán is felülkerekednie. Történt vala, hogy miközben Hunorpasi aligtürelmére alapozva rohamtempóban kapkodtam le a polcokról azt a pár dolgot, amiért beviharoztam, biztonságiak éber őrnője feltétlenül szóba kívánkozott elegyedni velem a teltházas boltban. Végül a kassza előtti sorban állva nem tudtam hova menekülni előle, kénytelen voltam válaszolgatni a bőralámászó kérdéseire. Jajj, mekkora hasa van már, mingyá szül, igaz? elnézően vallottam be, hogy igen. és mikor? telitalálat a kérdés, a közeljövőben. És kisfiú lesz vagy kislány? bár tudtam mi következik, mégis belementem, magamra vethetek, lány. No, és mi lesz a neve? nagylevegő: Minka. Miiiii??? Mosolyogva ismétlem: Minka. Há micsoda név az? hallotta már valaki ezt a nevet? és elégedetten vigyorogva körbenéz. Magyar név, mondom még mindig mosolyogva, mert érzem, hogy választ vár. Maaagyaaar? szegény kislány, nem adnak neki inkább valami normális nevet? Agyban  elszámoltam tízmillióig és a hirtelen feltörni kívánkozó nyomdafestéket nemtűrőt visszanyelve sikerült az alábbit kipréselnem magamból: melyikre gondol Izaurára vagy Dzseniferre? Az eladólányka vinnyogva felröhögött, így tett több vevő is körülöttem, de biztonságinéni mindebből semmit sem észlelt... kijőve a boltból még mindig hallottam, ahogy értetlenül dohog magában emlegetve mindenféle mai világot a mai fiatalokkal és tönkretett életeket, minden világmegmozgató rossznak az alapjául a rossz névválasztást megjelölve.

Ilyenkor szerencse, hogy a délelőtti történések fényében a mai napomat a befásult unottság jellemzi.

Akik nyomonkövették mostani várandósságomat, vagy még esetleg az előzőt is, azok tudhatják, hogy míg Hunor napragyerek volt (azaz tankönyvileg napra pontosan fejlődött, napra pontosan tudtuk a fogantatását, minden kötelező és fakultatív ultrahangon korának napra megfelelően volt érett, és mindezt megkoronázva: a kiírás dátuma szerint érkezett is meg közénk), addig Minka -ebből a szempontból- igencsak hozzávetőlegesengyerek. (azaz két egymást követő ultrahangon sem felelt meg a becsült korának, méretbeli és hetekbeli eltérésekkel fűszerezte egész várandósságomat).

A legutóbbi ctg alkalmával megbeszéltük a szülésznővel, hogy a sokféle dátum és lelet között a mai napon megpróbálunk rendet teremteni és -stílusosan- közösen megszülni a valódi szülésem napját. A folyóson ctg-re várakozó kismamák legnyagobb örömére röpke másfél órásra sikeredett a mai monitorozásom, Minkának esze ágában sem volt felébredni, sem csikizésre-vakargatásra, sem szépszóra, sem heves felrázogatásra, sőt még csokival sem lehetett ébrenlétre bírni. (felajánlottam, szívesen visszajövök egy hajnal 3-as mosdómenet alkalmával, olyankor mindig ébren van a kiskisasszony... vagy akár most is, éppen készül szétrúgdalni a kecója falát...). Ezalatt egész kis orvosi konzílium gyűlt a szekérderéknyi leletem felé, volt nagy hümmögés, néha odavetett kérdések. A legnagyobb problematikát az okozza, hogy mint olyan, nekem sosem volt szabályos ciklusom, így Hunor szoptatása mellett sem rendeződött, sőt. Tehát a legutolsó Mikulás csapatok szerint már babáznom kellene, így az ez alapján történő számítás kilőve. Maradna az első ultrahang. Igenám, de az első ultrahang hivatalosan a 6. héten készült, ami a mai orvoscsapat szerint mégisinkább az 5. héten esett meg, ennek ellenére Minek akkori fejkörfogata egy 7. hetes magzatnak megfelelő volt. (?!). A hivatalos 6. hét szerinti megállapításra épült a kötelező 12. heti uhu, mely szerint akkor már 13+4 naposnak lettem titulálva. Ez alapján készült a 16. heti AFP és a 18. heti genetikai ultrahang is (azaz minden kicsit előrébbhozott lett!), és minidg egy kicsit idősebbnek nézték a leányzót, mint valójában.

Nos, a hosszas fejtegetés eredménye kapcsán egyre több szülési dátum is felmerült és sok másik elvetődött. Így a mai nappal egy újabb időpont került előtérbe, mégpedig a december 12. Mindennek ellenére a héten marad a csütörtöki és a vasárnapi ctg is.

Én már csak blazírt nemtörődöttséggel veszem tudomásul ezeket és elgondolkodom, hogy a 21. században tényleg van ilyen, amikor családiház értékű műszerek állnak rendelkezésre és minden ultramodern és lassacskán már a gyerek neme is előre programozott?! nem napokról van szó, sokkal inkább hetekről és nem elefánt vagyok, akinél 2 év a várandósság és mondjuk belefér egy-két hét ide vagy oda tolódás...

No mindegy, Minka jön, ha jönnie kell. És ami biztos, hogy ilyen helyre kis szöszke nyilaslány lesz. És pont. Már nem keresek jeleket és nem fedezek fel vélt vagy valós szüléses érzeteket. Mindamellett Hunor jósúr prognózisai is sorra megdőltek. Báááááár, ma fölöttébb bújósfajtájú a legényke...