2008.02.01. 18:12
Névválasztás
Sosem gondoltam volna, hogy valaha erről is írni fogok... számunkra természetes volt, hogy Magyarországon, a magyar gyermekemnek, magyar nevet fogok választani. És momentán mellőzni szeretném a jelen politikai helyzet elemezgetését, legyen annyi elég, hogy fáj, hogy a mai világban még ez a vallomás is "ciki", de én büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem, hogy magyarnak neveltek, szeretem ezt az országot, ezt a nyelvet, ami olyan sokszínű és mégis oly sok minden bujkál egy-egy szóban... az édes anyanyelvet... És igenis szeretném, hogy a fiamnak legyen identitás- és nemzettudata (istenem, mennyire elcsépelté váltak mostanság ezek a szavak!), hogy még mielőtt kitárulna számára a teljes nagy világ az összes lehetőségével, tudja értékelni azt, hogy honnan indult... hogy mindig meglegyen a kályhája, amihez mindig visszatérhet...Nos, HuncApuval nagyon hamar eldöntöttük, Huncom nevét, igazából még azt sem tudtuk kispasi vagy picilány lesz, nevekkel már igencsak jól álltunk! Azaz jól álltam, mert kb. hármat-hármat kiválasztottam fiú- illetve lánynevekből és HuncAput döntés elé állítottam. A fennmaradó két név benne rossz emlékeket idézett, ígyhát maradt a Hunor.
Egyre gömbölyödőbb pocakommal járva-kelve sokan feltették az ilyenkor szokásos kérdéseket: és kisfiú lesz vagy kislány? kisfiú... és mi lesz a neve? Hunor... Egy idő után, már szinte esettanulmányt írhattam volna a kérdezők arcából. A legkellemetlenebb élményem egy közértben volt, (ahol az eladóleányka, aki eddig a pontig oly kedvesen nézegette a pocakomat és előreinvitált a sorból a kasszához), a kisfiam neve kimondásakor, mintha kígyó marta volna meg, agresszíven felcsattant: és valami normális nevet nem adtok neki? Annyira meglepett ez a kitörése, hogy szinte válaszolni sem tudtam, de megtették a mögöttem-előttem állók, igazi kis politikai bomba robbant a boltban... szinte elmenekültem a helyszínről és ugyan mellettünk van a bolt, azóta sem szívesen teszem be oda a lábam...
Voltak olyanok is, akik tapintatosabban fejezték ki nemtetszésüket és finomabban kérdeztek rá: és második neve lesz? :DDD (nem, nem lett!)
A kórházban előnyöket élveztünk a névválasztással, már első nap mindenki tudta a kis Hunor nevét és míg a többieket "Anyuka és kisbabája"-ként hívtak, minket "Anyuka és Hunorka"-ként.
Hogy miért most vált számomra aktuálissá ez a poszt? Mert pár napja kaptam egy régi ismerőstől egy sms-t, melyben kissé bántó hangnemben gratulált a fiamhoz és a nevéhez! És fáj, ha bántják Huncot, még ha így közvetve is történik... főleg úgy, hogy igazán nem is tehet róla.
Azóta is sokat agyalok ezen, hogy az én kisfiamnak lehet, hogy nagyon hamar meg kell tanulnia kiállnia maga mellett a neve miatt... és ilyenkor elgondolkodom, hogy van-e joga egy szülőnek ekkora "súlyt" helyeznie újszülötte nyakába?! És itt már megint vissza kell kanyarodunk a neveléshez, meg kell értetnünk gyermekünkkel, hogy a neve áldás és nem átok! Mindamellett egyetlen percig nem érzem rossz döntésnek a névválasztást, a fiam nagyon jól viseli idekint is ezt a nevet, akárcsak pocakon belül, hol igazi bátor és erős Hunor, hol méltóságos HuncÚr, de lehet gyöngéd Huni vagy éppen csibész Hunc is!
Vajon azok a szülők is ennyit gondolkodnak gyermekük megfelelő névválasztásán, akiktől a Dzsenifer, Cintia, Kevin, Vanessza neveket kapják gyermekük?! ;)
Hozzászólások: