Hónapok óta, vagyis most már inkább évek óta (egészen pontosan HuncApu érkezésével együtt jöttek ők is), díszítik lakásunk különböző pontjait azok a karton dobozok, melyeket HuncApu Zanyukája oly gondosan elcsomagolt az utókor számára. Szinte senki nem emlékezett már, mit is tartalmaznak pontosan ezek a  dobozok, a felíratok alapján HuncApu gyermekkorának különböző szakaszaiból származó játékok és ruhák lehetnek benne.

Tegnap, felbuzdulva azon, hogy végre sikerült megfelelő ruhásszekrényt választanunk Huncorgó számára (és ma estére már bele is pakolhatom a kisded ruháit és különböző tartozékait), a "babaholmik" feliratú dobozkát felnyitottuk és ezennel fel is számoltuk. Különböző méretű rugdalózók, HuncApu kedvenc kisdzsekije, pár kiscipő (az egyik gumitalpú, sajnos nem élte túl az elmúlt 30 évet, egészen egyszerűen elfáradt a gumija), vízi játékok, és ágyneműk kerültek elő egyenként elcsomagolva, akárcsak pár hete használták volna őket utoljára. (valamit tudhattak az akkori ruhakészítők: egyik-másik vadiúj ruhácskája Huncnak 2-3 színkímélő mosás után olyan állapotba kerül, mintha egy óvodányi gyermek hordta volna éveken át!)

Átmostam a ruhákat és nem nyugodtam meg, az egyik kiskörtés annyira ismerős volt számomra, bár HuncApu szerint ez nem is az ő rugija, hanem a  húgocskájáé. Reggel előbányásztam a családi fotóalbumot és természetesen nekem lett igazam: HuncApu ebben a  rugdalózóban feszített többek között az 5 hónapos mosolygós fotóján is!

Íme a  bizonyítékok, akkor:



és most:



...bár azt hiszem, Huncos nem fogja 5 hónapos koráig hordani ezt a rugdalózót... már most olyan pászentos ... ;)
süti beállítások módosítása