2008.02.27. 16:23
Védőnőnk
Mára volt megbeszélve a védőnői látogatás, délre. Ehhez képest még fél 11 sem volt mikor csöngetett, gyerek éppen lefektetve aludni, anya kócosan hálóingben mosogat és próbálja délre rendszerezni a lakást, apa bevett szokás szerint szekrényt szerel össze (merugye, ez tegnap este elmaradt ;) ). HuncApu engedte be a védőnőt, akinek szóvá tette, hogy nem egészen ez az időpont volt megbeszélve, új védőnénink laza poénnal elütötte, nem a mosatlan mennyiségét és a lakásban uralkodó rendetlenséget jött ellenőrizni. (jó-jó, ez rendben van, de egy nőnek sosem esik jól, ha olyankor esik be látogató- főleg idegen!- mikor éppen szalad a lakás). Hunorra éppen csak egy pillantást vetett, hiszen aludt, érdeklődött alvásai, ébrenléti ciklusai felől, valamint etetési szokásainkról. Elmeséltem, hogy most újfent odavannak az átaludt éjszakáink, Huncmanó 2-3 óránként ébred, ilyenkor rövid szopizás, majd alszik tovább. (ugye, kedves Anyukák, egy ilyen 15-20 perces menet után már nem alszunk olyan kellemesen, mint előtte és másnap a szemeink alatti karikákat több réteg vakolattal sem könnyű eltűntetnünk.). Erre furi megoldást talált ki a védőnőnk, mert szerinte Hunc amúgy is jóltáplált csecsemő: hagyjuk mocorogni, cuppogni, nyekeregni és amennyiben ez nem szűnik meg, akkor ne én keljek fel a manóhoz, hanem HuncApu, mert természetes, hogyha megérzi az én szagomat, enni kér. Amúgy meg lehet, hogy csak egy kis közelségre vágyik, melege van, rosszul fekszik, stb... tehát ne tegyem azonnal mellre. Ebben a történetben csak két apró szépséghiba van:
1. én minden rezdülésére fölébredek Huncnak, míg HuncApunak mióta velünk él Huncorgó, egyetlen álmatlan éjszakája volt összesen, mikor nagyon fájt Hunc pocakja és bevettük hajnaltájt HuncAput is a csititgatós buliba. Magától viszont sosem ébred fel Hunc motoszkáira.
2. HuncApu minden nap dolgozik, reggelente kel, ügyeket intéz, bevásárol, én viszont itthonról dolgozom, ha többször kelünk éjjel és fáradtabb vagyok, délelőttönként összebújhatunk Hunccal egy órácskára, belefér.
A harmadik dolog meg... igen, lehet kicsit önző és maradi módon látom és gondolom ezeket a dolgokat, de azt hiszem, egy ekkora kisbabának a legnagyobb biztonságot az édesanyja jelenti, hiszen együtt éltünk egy csodálatos szimbiózisban 9 hónapon át. Még mindig érezzük egymás rezdüléseit és tudom, mire van szüksége. Éjjelente valóban nem mennyiségeket szopizik, de igénye van rá. Majd elmúlik, ha már nem lesz ennyire szüksége rám. Olyan rövid ez az idő, amíg még ennyire kiszolgáltatott nekem és olyan hamar eljön az az idő, mikor már zavarni fogja őt a puszilkodásom, a hozzábújásom. Elsősorban most anya vagyok és anyaként érzem azt, hogy jól van ez így ahogy van. Hogy fut egy kicsit a lakás? Kit érdekel, ha reggelente egy ilyen széles babamosoly ébreszt? Hogy nincs minden élére vasalva? helyette van vidám énekszó és gurgulázó babanevetés... ("heö" szavak sűrű használatával, valamint most már bizonyos "gigigi"-ket is emleget )...
Aztán megkérdezte, és miket csinál már a gyermek? Annyira zavarba jöttem, hogy szinte válaszolni sem tudtam. Zavar ez a megfelelési mizéria, elmondtam, hogy felismeri már az arcunkat, a hangunkat, hogy barátságos az idegenekkel, hogy mindenkire mosolyog, elmeséltem a kézjátékait, hogy tornáztatjuk, hogy babajógázik is. De hirtelen nem is jutott más eszembe, hogy mit mondjak. Azt válaszolta, hogy még nem vagyunk lemaradva semmiről (?!), de már megfordulhatna és egyik kezéből a másikba is illene áttegyen dolgokat (?!). Valamint ha tárgyat nyújtunk felé, lassan elvehetné (?!). Jó persze, tudom, hogy vannak fejlődési szakaszok, meg rutin kérdések, amiket fel kell tennie, de valamiért én azt érzem, korai még ezeket elvárni Hunctól. Nem szellemi fogyatékos, hanem halad a saját maga kis ritmusa szerint. Nem tudja, mi a papírforma. És ez is jól van így, ahogy van...
Védőnéni egyáltalán nem rosszindulatú, sőt, annak ellenére, hogy a tanácsaival nem értettem egyet, bólogattam, hogy majd fontolóra veszem. Megtanultam nem ellenkezni. Minek? Fölösleges konfrontálódás és energia pazarlás. 45 éve védőnő, nyugdíjából rángatták vissza dolgozni, ha egyébért nem is, ezért tisztelem, meg amúgy is... Jókat beszélgetünk bármiről, csak éppen nem értek egyet a nézeteivel...
Ilyenkor úgy érzem magam, mint abban a tanítómesében, a hályogkovácsban. Lehet, hogy szakképzettség nélkül teszem ezt a gyereknevelést, de a szívem azt mondja, mégiscsak jó úton haladunk Huncossal...
After post:
Ebben a teljesítmény orientált világban, amelyben élünk, azért mégiscsak szöget ütöttek a fejemben a védőnéni szavai. A délutáni ébredés és evés után azt játszottuk Hunccal, hogy a csörgőjét felé nyújtottam és bíztattam, hogy vegye el. A fiatalember szép határozott mozdulattal érte nyúlt, először egy kézzel, majd rásegített a másik kezével és azonnal betömködte a szájába! Szóval ezt is tudja, csak mi nem szoktunk ilyet játszani vele!
1. én minden rezdülésére fölébredek Huncnak, míg HuncApunak mióta velünk él Huncorgó, egyetlen álmatlan éjszakája volt összesen, mikor nagyon fájt Hunc pocakja és bevettük hajnaltájt HuncAput is a csititgatós buliba. Magától viszont sosem ébred fel Hunc motoszkáira.
2. HuncApu minden nap dolgozik, reggelente kel, ügyeket intéz, bevásárol, én viszont itthonról dolgozom, ha többször kelünk éjjel és fáradtabb vagyok, délelőttönként összebújhatunk Hunccal egy órácskára, belefér.
A harmadik dolog meg... igen, lehet kicsit önző és maradi módon látom és gondolom ezeket a dolgokat, de azt hiszem, egy ekkora kisbabának a legnagyobb biztonságot az édesanyja jelenti, hiszen együtt éltünk egy csodálatos szimbiózisban 9 hónapon át. Még mindig érezzük egymás rezdüléseit és tudom, mire van szüksége. Éjjelente valóban nem mennyiségeket szopizik, de igénye van rá. Majd elmúlik, ha már nem lesz ennyire szüksége rám. Olyan rövid ez az idő, amíg még ennyire kiszolgáltatott nekem és olyan hamar eljön az az idő, mikor már zavarni fogja őt a puszilkodásom, a hozzábújásom. Elsősorban most anya vagyok és anyaként érzem azt, hogy jól van ez így ahogy van. Hogy fut egy kicsit a lakás? Kit érdekel, ha reggelente egy ilyen széles babamosoly ébreszt? Hogy nincs minden élére vasalva? helyette van vidám énekszó és gurgulázó babanevetés... ("heö" szavak sűrű használatával, valamint most már bizonyos "gigigi"-ket is emleget )...
Aztán megkérdezte, és miket csinál már a gyermek? Annyira zavarba jöttem, hogy szinte válaszolni sem tudtam. Zavar ez a megfelelési mizéria, elmondtam, hogy felismeri már az arcunkat, a hangunkat, hogy barátságos az idegenekkel, hogy mindenkire mosolyog, elmeséltem a kézjátékait, hogy tornáztatjuk, hogy babajógázik is. De hirtelen nem is jutott más eszembe, hogy mit mondjak. Azt válaszolta, hogy még nem vagyunk lemaradva semmiről (?!), de már megfordulhatna és egyik kezéből a másikba is illene áttegyen dolgokat (?!). Valamint ha tárgyat nyújtunk felé, lassan elvehetné (?!). Jó persze, tudom, hogy vannak fejlődési szakaszok, meg rutin kérdések, amiket fel kell tennie, de valamiért én azt érzem, korai még ezeket elvárni Hunctól. Nem szellemi fogyatékos, hanem halad a saját maga kis ritmusa szerint. Nem tudja, mi a papírforma. És ez is jól van így, ahogy van...
Védőnéni egyáltalán nem rosszindulatú, sőt, annak ellenére, hogy a tanácsaival nem értettem egyet, bólogattam, hogy majd fontolóra veszem. Megtanultam nem ellenkezni. Minek? Fölösleges konfrontálódás és energia pazarlás. 45 éve védőnő, nyugdíjából rángatták vissza dolgozni, ha egyébért nem is, ezért tisztelem, meg amúgy is... Jókat beszélgetünk bármiről, csak éppen nem értek egyet a nézeteivel...
Ilyenkor úgy érzem magam, mint abban a tanítómesében, a hályogkovácsban. Lehet, hogy szakképzettség nélkül teszem ezt a gyereknevelést, de a szívem azt mondja, mégiscsak jó úton haladunk Huncossal...
After post:
Ebben a teljesítmény orientált világban, amelyben élünk, azért mégiscsak szöget ütöttek a fejemben a védőnéni szavai. A délutáni ébredés és evés után azt játszottuk Hunccal, hogy a csörgőjét felé nyújtottam és bíztattam, hogy vegye el. A fiatalember szép határozott mozdulattal érte nyúlt, először egy kézzel, majd rásegített a másik kezével és azonnal betömködte a szájába! Szóval ezt is tudja, csak mi nem szoktunk ilyet játszani vele!
Hozzászólások: