2008.04.17. 10:26
Hálószobatitkaink...
Így hajtotta álomra a fejét:
majd fél óra múlva már így találtam rá:
...arról már említést sem teszek, hogy reggel a barna macival a kezében találtam, szintén a hátán, széles vigyorral az arcán!
17 komment
Címkék: hunorfotó
2008.04.16. 17:15
Alkotói válság
Néha olyan napok követik egymást, aminek egyetlen percét sem akarod elveszíteni, minden másodpercet meg akarsz élni és minden édes cseppjét magadbaszívni, vele jól eltelni és belőle meríteni erőt az esetlegesen szürkének amúgy sem nevezhető hétköznapokhoz. Ilyen napok követték egymást mostanában a mi életünkben is. És ilyenkor képtelen vagyok bármit is kipréselni magamból. Elvonulok egy sarokba és csöndben emésztgetem az édes pillanatokat.
Tegnap volt egy csodálatos élménytalálkozóm két csodahölggyel, Forgószél Királynő karján a KisHercegnővel látogatott meg minket... elapadtak a szavaim, olyan hazatértem érzés van azóta is bennem, amiről nem lehet és nem is tudok beszélni... ha meglátod a szépet, a békét, a csodát a világban, akkor önmagadban is rend van, hiszen a világ egy tükör, amit benne látsz az valójában önmagad képe... és Bennük nagyon érezhetően ott volt a béke, a rend, a harmónia...
Hunor is érzi a változást (tüköreffektus: talán most én sugárzom belé a nyugalmat), ugyan nyűgösködik, nyálzik és újra odavannak az átaludt éjszakáink, huncutabb, mint valaha! Nagyokat nevet, sikkant, lefektetéskor hasról hátra fordul, hogy aztán ébredéskor ismét a hasán találjam, az ágy valamelyik végéhez lapulva. Továbbra sem fordul vezényszóra, csak ha éppen ahhoz van kedve.
Tegnap volt egy csodálatos élménytalálkozóm két csodahölggyel, Forgószél Királynő karján a KisHercegnővel látogatott meg minket... elapadtak a szavaim, olyan hazatértem érzés van azóta is bennem, amiről nem lehet és nem is tudok beszélni... ha meglátod a szépet, a békét, a csodát a világban, akkor önmagadban is rend van, hiszen a világ egy tükör, amit benne látsz az valójában önmagad képe... és Bennük nagyon érezhetően ott volt a béke, a rend, a harmónia...
Hunor is érzi a változást (tüköreffektus: talán most én sugárzom belé a nyugalmat), ugyan nyűgösködik, nyálzik és újra odavannak az átaludt éjszakáink, huncutabb, mint valaha! Nagyokat nevet, sikkant, lefektetéskor hasról hátra fordul, hogy aztán ébredéskor ismét a hasán találjam, az ágy valamelyik végéhez lapulva. Továbbra sem fordul vezényszóra, csak ha éppen ahhoz van kedve.
2008.04.13. 11:38
Ha HuncApu susog...
...Huncorgó nevet, mert az olyan vicces:
18 komment
Címkék: videó életképek
2008.04.11. 20:54
Csak röviden...
...éldegélünk, megvagyunk, napjaink 80%-át a séták teszik ki, Okos Anyuka rájött (najó, HuncApu, de én szabadalmaztattam), nem kell feltétlenül róni a köröket (mondjuk az úszógumijaimnak határozottan jót tesz), elég, ha Világrarácsodálkozó Kisdedet betolom egy fűzfa/bokor/virágzó fa alá...
...a látvány gőgicsélésre készteti és hosszú percekig szippantja magába az új élményt... mindeközben kihasználandó az így nyert szabad időt, lehet padon ülve D vitamint bőrön át felszívni a tavaszi napsütésből és olvasgatni.
Manci újra a régi, bár fogínye hófehér és minden nap azt hiszem, én kis naív, hogy foggal ébredünk, még nincs foga, nyála viszont folyik patakokban. Átaludt éjszakáink is újra vannak (az írott szó ereje), szám szerint kettő darab ezidáig.
Ma hoztuk el HuncApu biciklijét a tavaszi éves generálról, kiscsaládunk kissétával tette. A helyszínen volt egy göndör fürtös szösszenet, a szerelő kisfia. A maga 15 hónapos kíváncsiságával látni szerette volna Hunort, ölbe vettem a kézisúlyzómat és ők ketten, a két kispasi kommunikálni kezdtek. Az anyukák öléből egymásramosolyogtak, mutogattak és saját nyelven gügyögtek, mindeközben hihetetlen grimaszokkal jelezték egymás iránti szimpátiájukat. Hunort elbűvölte a szélben lobogó zászló, egész pontosan röhögőgörcsöt kapott. És akkor már nevettem én is, de nevetett a kisfiú is, az anyukája és a fiatal szerelő is, és velünk nevetett (előbb csak zavarában, majd egyre felszabadultabban) HuncApu is, és a boltba tévedő menedzserformának is önkéntelenül mosolyra húzódott a szája... talán még a nap is kacérabbul szórta miránk a sugarait... a mindent elnyelő kisgömböc meséje elevenedett meg a szemünk előtt. Miközben meleg fények táncoltak a szemekben, egy angyal szállt ott el...
Manci újra a régi, bár fogínye hófehér és minden nap azt hiszem, én kis naív, hogy foggal ébredünk, még nincs foga, nyála viszont folyik patakokban. Átaludt éjszakáink is újra vannak (az írott szó ereje), szám szerint kettő darab ezidáig.
Ma hoztuk el HuncApu biciklijét a tavaszi éves generálról, kiscsaládunk kissétával tette. A helyszínen volt egy göndör fürtös szösszenet, a szerelő kisfia. A maga 15 hónapos kíváncsiságával látni szerette volna Hunort, ölbe vettem a kézisúlyzómat és ők ketten, a két kispasi kommunikálni kezdtek. Az anyukák öléből egymásramosolyogtak, mutogattak és saját nyelven gügyögtek, mindeközben hihetetlen grimaszokkal jelezték egymás iránti szimpátiájukat. Hunort elbűvölte a szélben lobogó zászló, egész pontosan röhögőgörcsöt kapott. És akkor már nevettem én is, de nevetett a kisfiú is, az anyukája és a fiatal szerelő is, és velünk nevetett (előbb csak zavarában, majd egyre felszabadultabban) HuncApu is, és a boltba tévedő menedzserformának is önkéntelenül mosolyra húzódott a szája... talán még a nap is kacérabbul szórta miránk a sugarait... a mindent elnyelő kisgömböc meséje elevenedett meg a szemünk előtt. Miközben meleg fények táncoltak a szemekben, egy angyal szállt ott el...
"Merre jártatok, kicsi, zöld gyümölcsök,
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
Egyre tirátok." (Dsida Jenő)
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
Egyre tirátok." (Dsida Jenő)
15 komment
Címkék: életképek hunorfotó
2008.04.09. 17:31
Balul sikerült napok
Az elmúlt 2 napban megnövekedett foglalkozás-igényes kisfiam kellően lekötötte napjainkat (és éjszakáimat!). Hol van már az a sok szépen átaludt éjszaka?! Helyette fogzunk, nyálzunk, nyűgösködünk... mindezt oly mértékben, hogy még engem, megrögzött anyatej- és szoptatóspárti anyukát is sikerült elbizonytalanítania Hunornak. Mégpedig úgy, hogy kezdtem arra gondolni, hogy talán már valóban nem fedezi a szükségleteit a kizárólagos anyatejes táplálkozás. Éjszakánként 2-3-4-szer ébreszt (najó, ilyenkor azért csak párat kortyint), napközben is sűrűn étkezik rövid 5-10 perceseket. Ami pedig a legelbizonytalanítóbb tényező volt: az uccsó oltásunkkor (március 27.-én) kereken 7000 grammos kisfiam, tegnap reggel pontosan ugyanennyi volt. (najó, azóta rengeteg energiát felemészt az állandó forgolódásaival, felülniakarásával). Valamelyik este megmértem kíváncsiságból, hogy mennyit eszik és ledöbbentem, (hol van már az a 200-250 milis pusztítás?!), kereken 100 milit gyűrt be. Nyálzik, mint egy veszett rókakölyök és nyűgös, akár egy primadonna.
Szerencsére tegnap meglátogatott minket a védőnőnk, elnyöszörögtem búmat-bánatomat és ahelyett, hogy rábeszélt volna a tápszerre vagy a hozzátáplálásra, egészen egyszerűen rávezetett, hogy tulajdonképpen, azon aggódgatok, ami valójában nem is probléma... elmesélte azt is, hogy Ő még olyan iskolát járt, ahol azt tanították, nem kell sokáig otthon maradni szülés után, szoptatni sem kell, hiszen a tápszerbe minden benne van. Óramű pontossággal kell etetni őket, 3 óránként, nem kell kényeztetni, kivenni a kiságyból éjszaka, ha sír, nevelni kell őket, szoktatni a szabályokhoz. Ő így is tett, 6 hetes volt a fia, és visszament dolgozni és nagyon hamar le is szoktatta a szopiról, azóta is bánja, szerinte nagyon sokkal lett szegényebb, kimaradtak az efajta meghitt pillanatok, és azóta, ha teheti minden anyukát rábeszél a szoptatásra, mintegy vezeklésként a saját fiával szemben... és az évek alatt rájött, nevelni ilyenkor még nem kell, csak szeretni... és munkájából adódóan rengeteg családot, kisbabát látott és lelkes híve az igény szerinti szoptatásnak, mert szerinte azok a babák, akiket igény szerint etetnek, kiegyensúlyozottabbak, mosolygósabbak...
A szép gondolatoktól én is jobb hangulatba kerültem, és Hunor is szebbnek látta a világot. Aztán ma rácáfolt: ha szerda, akkor babamasszázs, előtte rövid szunya és szopizás. Megérkeztünk, kivételesen nem mellbedobással estünk be, mihelyst Hunor padlót fogott, velőtrázó ordításba kezdett, bojkottálva ezzel a foglakozást, hiszen a hangadó fiam után, elindult a láncreakció és már minden baba ordított, kivétel nélkül. Majd két ikegés között gyorsan rámdobta a gyomrából visszatérő aludt-tejet... Ezzel is nyomatékosítva, így immáron számomra is egyértelművé vált, hogy Huncos ma nem igényli a kényeztető masszázst, ki is jöttünk hamarabb, mert fiam lucskosra és rekedtre ordította magát pillanatok alatt. Csodaszereplése után, megérdemelten nyakunkba vettük a várost és mintegy 4 órácskát sétáltunk a szikrázó napsütésben. Ez ellen bezzeg már nem emelt kifogást!
Szerencsére tegnap meglátogatott minket a védőnőnk, elnyöszörögtem búmat-bánatomat és ahelyett, hogy rábeszélt volna a tápszerre vagy a hozzátáplálásra, egészen egyszerűen rávezetett, hogy tulajdonképpen, azon aggódgatok, ami valójában nem is probléma... elmesélte azt is, hogy Ő még olyan iskolát járt, ahol azt tanították, nem kell sokáig otthon maradni szülés után, szoptatni sem kell, hiszen a tápszerbe minden benne van. Óramű pontossággal kell etetni őket, 3 óránként, nem kell kényeztetni, kivenni a kiságyból éjszaka, ha sír, nevelni kell őket, szoktatni a szabályokhoz. Ő így is tett, 6 hetes volt a fia, és visszament dolgozni és nagyon hamar le is szoktatta a szopiról, azóta is bánja, szerinte nagyon sokkal lett szegényebb, kimaradtak az efajta meghitt pillanatok, és azóta, ha teheti minden anyukát rábeszél a szoptatásra, mintegy vezeklésként a saját fiával szemben... és az évek alatt rájött, nevelni ilyenkor még nem kell, csak szeretni... és munkájából adódóan rengeteg családot, kisbabát látott és lelkes híve az igény szerinti szoptatásnak, mert szerinte azok a babák, akiket igény szerint etetnek, kiegyensúlyozottabbak, mosolygósabbak...
A szép gondolatoktól én is jobb hangulatba kerültem, és Hunor is szebbnek látta a világot. Aztán ma rácáfolt: ha szerda, akkor babamasszázs, előtte rövid szunya és szopizás. Megérkeztünk, kivételesen nem mellbedobással estünk be, mihelyst Hunor padlót fogott, velőtrázó ordításba kezdett, bojkottálva ezzel a foglakozást, hiszen a hangadó fiam után, elindult a láncreakció és már minden baba ordított, kivétel nélkül. Majd két ikegés között gyorsan rámdobta a gyomrából visszatérő aludt-tejet... Ezzel is nyomatékosítva, így immáron számomra is egyértelművé vált, hogy Huncos ma nem igényli a kényeztető masszázst, ki is jöttünk hamarabb, mert fiam lucskosra és rekedtre ordította magát pillanatok alatt. Csodaszereplése után, megérdemelten nyakunkba vettük a várost és mintegy 4 órácskát sétáltunk a szikrázó napsütésben. Ez ellen bezzeg már nem emelt kifogást!
11 komment
Címkék: védőnő hunorfotó
2008.04.06. 11:39
Életbölcsességek
Amióta Hunorral maratoni sétákat tartunk, gyakorlatilag bejárjuk a környék eldugott részecskéit is, valamint tágítjuk határainkat és egyre nagyobb, autók által kevésbé frekventált területeket "uralunk le". A szívem (és a lábaim!) ösztönösen a játszóterek, homokozók felé veszi az irányt, ahol nekünk ugyan még nincs létjogosultságunk lenni, viszont próbálom ellesni, a kisebb nagyfiúk/nagylányok mondatait, viselkedéseit. Ilyenkor ösztönösen lelassítok és próbálok minél több mondatot, "gyerekszájat" elcsípni és ezáltal lelket simogatni. Nem történt ez tegnap sem másként.
Egy fiatal család kerékpározott el mellettem, elől az Apuka teljes menetdíszben, könyök- és térdvédőkkel, bukósisakkal felvértezve, utána egy 4 év körüli, önmaga jelentőségével már igencsak tisztában lévő kislány tekert lazán, őt követte az öcsi, 2 éves forma kisfiú, kinek mozdulatain látszódott, mennyire a nővérét akarja mindenben utánozni, pici kerékpárján őrült tempót tekerve próbálta utolérni a nagy testvért, akinek már nagyobb biciklije is volt, így kecsesen egy-egy pedálozással siklott az úton. A sort az Anyuka zárta, óvón terelve csemetéit. Már magában ez a kép is kedves és szívmosolyra fakasztó volt. Gondolataim ezer felé szálltak, és hirtelen arra vágytam, bárcsak már mi is így... pontosan így...
Közben utolértem őket, akkor szálltak le a biciklikről, feltűnés nélkül lelassítottam, szerettem volna minél többet magambaszívni a harmóniájukból... A kislány lepattant a biciklijéről, gyors, ám hercegnői mozdulatokkal levette fejéről a rózsaszín bukósisakját, megrázta göndör fürtjeit, közben végigcsicsergett és már futott is a közelben játszó fiúk felé. Öcsinek még csak ekkora sikerült lekászálódnia a bicajról, a bukósisakkal meg végképp nem boldogult, pattintgatta a nyakán a zárat, majd már bömbölt és toporzékolt. Anyuka segítőkészen levette fejéről a bukósisakot, közben megigazgatta a ruháját, Öcsike ekkor már torkaszakadtából üvöltött. Ekkor értem oda a homokozóhoz, ahol két kisfiú gugolva és csodálattal nézte a Nőt, aki gyűrögette magán piros kabátkáját és csicseregve konstatálta: "ez van, ő fiú, én meg lány vagyok! Nem vagyunk egyformák!"... mondta mindezt több-tízezer éves életbölcsességgel a hangjában... én pedig nagyon jólesőt mosolyogtam magamban és újra rámzúdult a felismerés, hogy milyen jó is élni! és így, pontosan így...
Egy fiatal család kerékpározott el mellettem, elől az Apuka teljes menetdíszben, könyök- és térdvédőkkel, bukósisakkal felvértezve, utána egy 4 év körüli, önmaga jelentőségével már igencsak tisztában lévő kislány tekert lazán, őt követte az öcsi, 2 éves forma kisfiú, kinek mozdulatain látszódott, mennyire a nővérét akarja mindenben utánozni, pici kerékpárján őrült tempót tekerve próbálta utolérni a nagy testvért, akinek már nagyobb biciklije is volt, így kecsesen egy-egy pedálozással siklott az úton. A sort az Anyuka zárta, óvón terelve csemetéit. Már magában ez a kép is kedves és szívmosolyra fakasztó volt. Gondolataim ezer felé szálltak, és hirtelen arra vágytam, bárcsak már mi is így... pontosan így...
Közben utolértem őket, akkor szálltak le a biciklikről, feltűnés nélkül lelassítottam, szerettem volna minél többet magambaszívni a harmóniájukból... A kislány lepattant a biciklijéről, gyors, ám hercegnői mozdulatokkal levette fejéről a rózsaszín bukósisakját, megrázta göndör fürtjeit, közben végigcsicsergett és már futott is a közelben játszó fiúk felé. Öcsinek még csak ekkora sikerült lekászálódnia a bicajról, a bukósisakkal meg végképp nem boldogult, pattintgatta a nyakán a zárat, majd már bömbölt és toporzékolt. Anyuka segítőkészen levette fejéről a bukósisakot, közben megigazgatta a ruháját, Öcsike ekkor már torkaszakadtából üvöltött. Ekkor értem oda a homokozóhoz, ahol két kisfiú gugolva és csodálattal nézte a Nőt, aki gyűrögette magán piros kabátkáját és csicseregve konstatálta: "ez van, ő fiú, én meg lány vagyok! Nem vagyunk egyformák!"... mondta mindezt több-tízezer éves életbölcsességgel a hangjában... én pedig nagyon jólesőt mosolyogtam magamban és újra rámzúdult a felismerés, hogy milyen jó is élni! és így, pontosan így...
2008.04.04. 09:14
Fordulgatásaink
Több napos szépen átaludt éjszaka után, ma újra riasztva lettem hajnali 5 körül, kicsifiam az éhhalál küszöbén állva érezte magát, mohón és kiéhezve nyelte a hajnali édes nedűt. (hogy 4 nap alatt mennyire el lehet szokni a hajnali riadótól?! egy pillanatig azt se tudtam, hol vagyok...) Természetesen ez a tény, mit sem változtatott azon, hogy 7 órakkor ugyanolyan menetrendszerinti járatként sikongva ébresztett minket. Viszont a peluscserénél hatalmas dolgot tett újra, ezzel is bizonyítván, amit én már rég óta sejtettem. Szóval a hátán feküdt, míg a teli pelenkát kihúztam alóla, szépen és szabályosan megfordult hátról a hasára. Először azt hittem, mivel közben végig rugdosta a hasamat, hogy valamelyest segítettem a folyamatot, akár egy kitámasztás erejéig, ezért visszafordítottam és pár centivel hátrébb húzódtam, erre ismét megfordult. HuncApu tiszteletére is megtette, de aztán megunta és úgy maradt, akár egy partra vetett ponty, számára véget ért a bemutató és innentől kezdve nem volt hajlandó elmozdulni semmilyen irányba sem.
Éreztem, hogy meg tudná már réges rég csinálni, ezeket a fordulásokat, ha akarná... és ma reggel akarta. Csak ennyire szabadakaratú (öntörvényű?) a család legifjabbja. Miután kipörögte magát, lehelyeztem a játszószőnyegére, míg mosogatok. Pár perc volt az egész, először még magyarázott, aztán a csobogó víztől egyre halkabban hallottam, és mire megfordultam, Huncorgó már éppen a munka utáni megérdemelt pihenését töltötte Álommanókkal Álomföldön:
Éreztem, hogy meg tudná már réges rég csinálni, ezeket a fordulásokat, ha akarná... és ma reggel akarta. Csak ennyire szabadakaratú (öntörvényű?) a család legifjabbja. Miután kipörögte magát, lehelyeztem a játszószőnyegére, míg mosogatok. Pár perc volt az egész, először még magyarázott, aztán a csobogó víztől egyre halkabban hallottam, és mire megfordultam, Huncorgó már éppen a munka utáni megérdemelt pihenését töltötte Álommanókkal Álomföldön:
10 komment
Címkék: hunorfotó hunc fejlődés
2008.04.02. 18:57
Éppen ma... először!
És akkor aligpárperccel ezelőtt ezzel örvendeztetett meg:
7 komment
Címkék: videó hunc fejlődés
2008.04.02. 16:40
4 hónap...
Elröpült ez a négy hónap, minden nap valami újat, valami mást produkálva teltek napjaink. Mondhatni pelenkázástól pelenkázásig változnak a szokásai. Négy hónapja él itt köztünk, mégis olyan, mintha mindig is ismertem volna, mintha mindig is velünk lett volna.
4 hónappal ezelőtt onlájnba voltam Sokatokkal, röpültek az sms-ek, égett a telefon a kezemben. Ekkortájt indultunk a kórházba, vidáman csicseregtem, útközben több helyen megálltunk szőlőcukorért, hiszen ez nélkülözhetetlen tartozéka egy valamirevaló szülésnek! Persze, nem kaptunk, pedig nagyon sok bolt és benzinkútnál megálltunk. (szerencsére Zsó kisegített ;) ). Szabályos 7 perces fájásokkal indultunk el, utolsó pillanatra időzítve a kórházba menetelt, hiszen tudtuk, onnan már nem eresztenek el 2:1 állapotban! Emlékszem, délelőtt idegességemben kuncogva méricskéltük a fájások közti időt és kivert az a bizonyos hideg veríték, mert tudtam, vége van ennek a csodaszimbiózisnak és a nagytalálkozás előtti gyomorgörcs is megvolt. Ha rajtam múlt volna, még akkor sem indultunk volna el, HuncApu belső szervei (konkrétan a belei) mondták fel a szolgálatot. (nagyon vicces volt, a fájások közti idő csökkenésével egyenes arányban nőtt HuncApu mackózni járásának a mennyisége!). Rámparancsolt, hogy most már nem bírja tovább: indulunk és kész!
A szülőszoba előtt vidáman csicseregtünk Zsóval, közben megérkezett a nőgyógyászom is, és a rám vadászó szülésznőm is kitekintgetett a szülőszobáról. Az a bizsergetős idegesség tapintható volt, idétlen vihogással próbáltam semmihez sem fogható zavaromat palástolni. Úgy léptem be a szülőszoba ajtaján, mint akit akasztani visznek, HuncApu akkor még nem jöhetett be, előbb megvizsgáltak, le kellett vetkőznöm kórházi szerkóba és Ctg-re kötöttek.... a folytatást tudjátok, leírtam már...
És az egészben a lényeg, hogy érdemes volt! Minden fájdalmat, csalódást és rossz gondolatot megért az én csodaszép kisfiam, aki 19.25-kor erőteljes férfihangján köszöntött minket! És nem tudom, meddig marad ez így, hogy valaha is visszakapom-e az én régi, megkérgesedett szívem, nem tudom, de elég ha rámnéz, ha rámmosolyog, ha hozzámbújik, ha magamba szívhatom azt a finom babaillatát és jóerősen megszorítja az ujjamat, és már könnyfátyol is borítja a világot...
Nélküle sokkal szegényebb lennék...
4 hónappal ezelőtt onlájnba voltam Sokatokkal, röpültek az sms-ek, égett a telefon a kezemben. Ekkortájt indultunk a kórházba, vidáman csicseregtem, útközben több helyen megálltunk szőlőcukorért, hiszen ez nélkülözhetetlen tartozéka egy valamirevaló szülésnek! Persze, nem kaptunk, pedig nagyon sok bolt és benzinkútnál megálltunk. (szerencsére Zsó kisegített ;) ). Szabályos 7 perces fájásokkal indultunk el, utolsó pillanatra időzítve a kórházba menetelt, hiszen tudtuk, onnan már nem eresztenek el 2:1 állapotban! Emlékszem, délelőtt idegességemben kuncogva méricskéltük a fájások közti időt és kivert az a bizonyos hideg veríték, mert tudtam, vége van ennek a csodaszimbiózisnak és a nagytalálkozás előtti gyomorgörcs is megvolt. Ha rajtam múlt volna, még akkor sem indultunk volna el, HuncApu belső szervei (konkrétan a belei) mondták fel a szolgálatot. (nagyon vicces volt, a fájások közti idő csökkenésével egyenes arányban nőtt HuncApu mackózni járásának a mennyisége!). Rámparancsolt, hogy most már nem bírja tovább: indulunk és kész!
A szülőszoba előtt vidáman csicseregtünk Zsóval, közben megérkezett a nőgyógyászom is, és a rám vadászó szülésznőm is kitekintgetett a szülőszobáról. Az a bizsergetős idegesség tapintható volt, idétlen vihogással próbáltam semmihez sem fogható zavaromat palástolni. Úgy léptem be a szülőszoba ajtaján, mint akit akasztani visznek, HuncApu akkor még nem jöhetett be, előbb megvizsgáltak, le kellett vetkőznöm kórházi szerkóba és Ctg-re kötöttek.... a folytatást tudjátok, leírtam már...
És az egészben a lényeg, hogy érdemes volt! Minden fájdalmat, csalódást és rossz gondolatot megért az én csodaszép kisfiam, aki 19.25-kor erőteljes férfihangján köszöntött minket! És nem tudom, meddig marad ez így, hogy valaha is visszakapom-e az én régi, megkérgesedett szívem, nem tudom, de elég ha rámnéz, ha rámmosolyog, ha hozzámbújik, ha magamba szívhatom azt a finom babaillatát és jóerősen megszorítja az ujjamat, és már könnyfátyol is borítja a világot...
Nélküle sokkal szegényebb lennék...
8 komment
Címkék: érzések hunorfotó hónapról hónapra
2008.04.01. 11:31
Áprilisi tréfa:
A vicc, hogy ez nem tréfa, Hunor tényleg átalussza az éjszakát és nappal is 2-szer másfél órákat alszik. (délelőtt és délután). Na, de a köztes időszak:
- lezavarunk egy Baby Mozart dvd-t
- meghallgatjuk a Kolompos együttes válogatás cd-jét, kedvenc dalainkat végiggügyörészve/vigyorogva
- megbojkottálva Anya reggeli kávéját, blog olvasási szokásait, lassú magához térési folyamatát: szikrázó napsütésben sétát követelünk
- séta közben, -igazi pasiként- megcsodáljuk és véleményezzük Anya öléből a rengeteg közlekedő autót! (dejó, hogy ennyi van belőlük és hogy ilyen forgalmas környéken járunk/lakunk, élő oktatófilm a környékünk Mancinak!)
- rákaptunk Charlie-ra, ebből is meghallgatunk párat, a kedvencünk természetesen az, amit Anya is sokszor énekel nekünk ébredéskor, mikor kezünk-lábunk megállás nélkül saját ritmusra mozog ("Hova mész? hova futsz? Mondd, hogy jó reggelt, ölelj át, a világ épphogy életre kel..."), és elalvás előtt ("Könnyű álmot, hozzon az éj, altasd el, hűs dunai szél, aludj el, kisember, aludj el. Álmodj hintát, homokozót, álmodj rétet, kispatakot, aludj el, kisember, aludj el...")
16 komment
Címkék: hunorfotó
2008.03.31. 12:43
Tádámmm!!!
És igen, megtörtént, az amiről azt gondoltam sosem fog az elkövetkezendő X évben: Hunor -nyári időszámítás ide-téli időszámítás oda- végigaludta az éjszakát!!! De nem ám hajnalig, 4-5 óráig, hanem este fél 10-től reggel 8-ig húzta a lóbőrt!
Közben, természetesen, én nem aludtam rendesen, mert félóránként ránéztem, hogy nem lázas-e, veszi-e rendesen a levegőt?! (és nem utolsó sorban a tejtároló szétdurranása is kilátásba helyeződött...)
Persze, nem hiszem, hogy ez most már mindig így lesz (pedig de jó is lenne, istenem!), de néha-néha jólesnének az ilyen éjszakák is...
Közben, természetesen, én nem aludtam rendesen, mert félóránként ránéztem, hogy nem lázas-e, veszi-e rendesen a levegőt?! (és nem utolsó sorban a tejtároló szétdurranása is kilátásba helyeződött...)
Persze, nem hiszem, hogy ez most már mindig így lesz (pedig de jó is lenne, istenem!), de néha-néha jólesnének az ilyen éjszakák is...
2008.03.29. 13:09
Röviden
A Zanyósomnak hála, végre erőt vettem magamon és feltöltöttem egy részét a keresztelőn készült fotóknak. Egy rövidke ízelítő Hunc etnikumos szerkójából (ez a jelző most már többek által sztornírozva lett!):
(fotóra ráklikk előjön a többi is)
10 komment
Címkék: keresztelő hunorfotó
2008.03.28. 21:43
Hírmorzsák
Tegnap túlestünk a rettegett duó oltásunkon. (az egyik kötelező, a másik szabadon választott). Természetesen Anyuka megint sokkalta rosszabbul viselte, mint Kisded. És természetesen pont most kellett egyedül mennem, mert addig húztuk-halogattuk a 3 hónapos oltását, mígnem kisdedünk a betöltött naptári negyedik hónapját súrolja és csütörtökön HuncApu délutános, tanácsadás meg hátperszehogy délig van. Reggeltől szétrendezgettem a növényeimet, ágyneműt húztam, íróasztalt takarítottam meg mécses által kiégetett számítógépasztalt igyekeztem újjávarázsolni, aligsikerrel. Oké, időhúzásnak is nevezhetném, de az úgy túl profánul hangzik, így "háziasszonyosabb". ;)
Közben kiderült, hogy a kispasi is rendelkezik a nagypasik tévéfüggő jellemvonásával. Míg öltöztem benyomtam neki a számomra márölnitudnékhameglátom agysejtrombolással is felérő Mozart dvd-t, amit tátott szájjal és kikerekedett szemekkel képes még mindig csodálni (önző dolog és rossz anya vagyok, tudom, de így legalább nyerek naponta fél órát, amikor pl. ágyneműt cserélhetek). Közben átslisszoltam előtte, ciccegett és oldalra dőlve próbálta egy másodpercre sem levenni a szemét a tévé képernyőjéről, bár ezt először csak véletlennek gondoltam, de a második ugyanilyen esetnél már csak röhögve roskadtam le az ágy sarkára. A pasik tényleg genetikailag tévékódoltak és kész. A következő tesztem a focimeccs előtti átgrasszálásom lesz...
Szóval rendelőbe be (természetesen ismét mellbedobással estünk be, útközben többszörösen ígéretet tettem Huncmesternek, hogy megjavulok és mostantól mindig pontos leszek!), gyermek levetkőztetése következett, doktornéni most hogy nem volt mellettem a zord és szigorú HuncApu sokkalta csevegősebbre vette a figurát, miközben személyeskedve meg is jegyezte nem kis nyomatékkal a hangjában, hogy "félelmetes, mennyire hasonlít ez a gyerek az apjára!". Mondom, persze, hiszen klónok. Megmogyorózta ismét, de most már valóban rutinosan tette, mihelyst végzett azonnal elcsomagoltatta Huncost a pelenkába. Hitelesen lemérlegelték a fiatalembert, kereken 7000 gramm, (najó 7010!). Doktornéni kérdezi, tud-e valamiben segíteni, kérdés, óhaj-sóhaj. Mondom én, okos Anyuka, szerintem valahogy nem eszik mostanában rendesen ez a gyerek, meg kevesebbszer is kéri a cicit, meg rövidebbeket is lóg rajtam... Doktornéni bajsza alatt somolyogva, "hát, azért én annyira nem aggódnék ezen, kedves Anyuka, szemmel láthatóan nem éhezik ez a gyerek". Hunor nagyon szereti a szemüveges embereket, a doktornéninek is végig magyarázott, gőgicsélt, simogatásért hatalmas mosolyokat adott cserébe, aztán a semmiből előjött a védőnéni és lefogta, ekkor már érezte, hogy valami igazságtalan fog történni, majd egyik combocska megszúrva. Hunor feje azonnal bevörösödött, szája legörbült és teli torokból adta tudtára a világnak az igaztalanság tényét. (megjegyezném, annyira felhergelte magát, hogy a másik combijába kapott szurit meg sem érezte).
Aztán végigüvöltötte a felöltöztetést, a kocsibabetételt és ez az áldatlan állapot egészen pontosan a védőnői szolgálat kapuján való kilépésig tartott, ahol hatalmas sóhaj és levegőremegtető ikegés mellett beájulva elaludt. Ígéretemhez híven (ha kicsi hős lesz, sétálunk egy nagyot a tavaszi napsütésben), másfél órán keresztül bóklásztunk, közben bevásároltam, fölfedeztem apró csodákat, amik mellett többtucatszor elmentem már, csak eddig sosem volt időm fürkésző pillantással vizslatni.
Manca felébredéskor bűbájvigyoros volt, nagyokat ásított és nyoma sem volt már a rosszkedvének. Igazából, még azt sem mondhatom, hogy nagyobbat aludt volna, mint máskor. Vagy nyűgösebb lett volna, sőt, a fogzása is megrekedt az utóbbi napokban.
Aztán ma délben éreztem, hogy kicsit melegebb a homloka, mint máskor és kicsit panaszkodósabb is. Családi tanácsunk úgy döntött, mivel, nincs rosszkedve és nem is nyűgös, nem adunk be neki lázcsillapító kúpot. Hunc eljátszadozott a könyvecskéivel, majd elnyomta a buzgóság, mikor fölemeltem, hogy betegyem az ágyba már tűzforró volt az egész kis teste. Ekkor már nem vacakoltunk, és nem vesztegettünk több időt lázméricskéléssel, HuncApu beadta a kúpot, Hunor ezt is mosolyogva viselte (?!), majd félórácskát durmolt és közben le is ment a láza.
Ezután meglátogattuk PocakKatát, aki most már inkább SzomszédKata lett. Hihetetlen, mennyire csinos, nyoma sincs már a gigapocaknak! :) Anita csodaszép kislány ( a fotók nem is igazán adják vissza, hogy mennyire az!), formás kis hajasbaba, csodaszép szemekkel és mezoszoprán hanggal megáldva, amiből Anyukája szerint, alig hallottam most valamit. Nagyon furcsa volt felemelni ezt a picilányt. Hunor méretes termete után attól féltem összeroppantom vagy kárt okozok benne... pedig alig 3 hónapja még nekem is ugyanekkora kisbabám volt... most pedig ott álltam és alig mertem megfogni...
Vittem fényképezőgépet is, de valamit nagyon elszúrhattam a beállításon, alig lett pár jó kép.
Közben kiderült, hogy a kispasi is rendelkezik a nagypasik tévéfüggő jellemvonásával. Míg öltöztem benyomtam neki a számomra már
Szóval rendelőbe be (természetesen ismét mellbedobással estünk be, útközben többszörösen ígéretet tettem Huncmesternek, hogy megjavulok és mostantól mindig pontos leszek!), gyermek levetkőztetése következett, doktornéni most hogy nem volt mellettem a zord és szigorú HuncApu sokkalta csevegősebbre vette a figurát, miközben személyeskedve meg is jegyezte nem kis nyomatékkal a hangjában, hogy "félelmetes, mennyire hasonlít ez a gyerek az apjára!". Mondom, persze, hiszen klónok. Megmogyorózta ismét, de most már valóban rutinosan tette, mihelyst végzett azonnal elcsomagoltatta Huncost a pelenkába. Hitelesen lemérlegelték a fiatalembert, kereken 7000 gramm, (najó 7010!). Doktornéni kérdezi, tud-e valamiben segíteni, kérdés, óhaj-sóhaj. Mondom én, okos Anyuka, szerintem valahogy nem eszik mostanában rendesen ez a gyerek, meg kevesebbszer is kéri a cicit, meg rövidebbeket is lóg rajtam... Doktornéni bajsza alatt somolyogva, "hát, azért én annyira nem aggódnék ezen, kedves Anyuka, szemmel láthatóan nem éhezik ez a gyerek". Hunor nagyon szereti a szemüveges embereket, a doktornéninek is végig magyarázott, gőgicsélt, simogatásért hatalmas mosolyokat adott cserébe, aztán a semmiből előjött a védőnéni és lefogta, ekkor már érezte, hogy valami igazságtalan fog történni, majd egyik combocska megszúrva. Hunor feje azonnal bevörösödött, szája legörbült és teli torokból adta tudtára a világnak az igaztalanság tényét. (megjegyezném, annyira felhergelte magát, hogy a másik combijába kapott szurit meg sem érezte).
Aztán végigüvöltötte a felöltöztetést, a kocsibabetételt és ez az áldatlan állapot egészen pontosan a védőnői szolgálat kapuján való kilépésig tartott, ahol hatalmas sóhaj és levegőremegtető ikegés mellett beájulva elaludt. Ígéretemhez híven (ha kicsi hős lesz, sétálunk egy nagyot a tavaszi napsütésben), másfél órán keresztül bóklásztunk, közben bevásároltam, fölfedeztem apró csodákat, amik mellett többtucatszor elmentem már, csak eddig sosem volt időm fürkésző pillantással vizslatni.
Manca felébredéskor bűbájvigyoros volt, nagyokat ásított és nyoma sem volt már a rosszkedvének. Igazából, még azt sem mondhatom, hogy nagyobbat aludt volna, mint máskor. Vagy nyűgösebb lett volna, sőt, a fogzása is megrekedt az utóbbi napokban.
Aztán ma délben éreztem, hogy kicsit melegebb a homloka, mint máskor és kicsit panaszkodósabb is. Családi tanácsunk úgy döntött, mivel, nincs rosszkedve és nem is nyűgös, nem adunk be neki lázcsillapító kúpot. Hunc eljátszadozott a könyvecskéivel, majd elnyomta a buzgóság, mikor fölemeltem, hogy betegyem az ágyba már tűzforró volt az egész kis teste. Ekkor már nem vacakoltunk, és nem vesztegettünk több időt lázméricskéléssel, HuncApu beadta a kúpot, Hunor ezt is mosolyogva viselte (?!), majd félórácskát durmolt és közben le is ment a láza.
Ezután meglátogattuk PocakKatát, aki most már inkább SzomszédKata lett. Hihetetlen, mennyire csinos, nyoma sincs már a gigapocaknak! :) Anita csodaszép kislány ( a fotók nem is igazán adják vissza, hogy mennyire az!), formás kis hajasbaba, csodaszép szemekkel és mezoszoprán hanggal megáldva, amiből Anyukája szerint, alig hallottam most valamit. Nagyon furcsa volt felemelni ezt a picilányt. Hunor méretes termete után attól féltem összeroppantom vagy kárt okozok benne... pedig alig 3 hónapja még nekem is ugyanekkora kisbabám volt... most pedig ott álltam és alig mertem megfogni...
Vittem fényképezőgépet is, de valamit nagyon elszúrhattam a beállításon, alig lett pár jó kép.
A délután képekben:
12 komment
Címkék: kiscsodák hunorfotó
2008.03.27. 07:17
Újabb nyekergéseink
A kisded, ha egyedül játszik, először megszabadulgat a zoknijaitól két tömzsi lábacskáját összedörzsölgetve, majd hangpróbát tart szülője legnagyobb örömére (a sikkantgatásokkor mindig azt hiszem, történik vele valami baleset), miközben levezeti a feszültségét a lila zsiráfon:
2008.03.26. 15:51
Közösségi élmények
Pár napja a védőnénink hívott, hogy lenne egy foglalatosság a védőnői szolgálatnál, ami biztos érdekelne minket, mert mi olyan csodabogarak vagyunk amúgy is. (itt arra célzott, hogy néha fejjel lefelé lógatom a fiamat, aki ezt szemmel láthatóan élvezi is, azaz jógáztatva vagyon nagyon ifjonti kora óta, hol tudattalanul, -később derült ki, hogy jóga fogásokat alkalmaztunk-, majd tudatosan, könyvből). Heti egyszeri babamasszázsról lenne szó, 5 héten át. Örültem a megkeresésnek, lelki szemeim előtt egy meghitt szobácskát láttam, félhomály és kellemes meleg kíséretében mozgatom majd át Hunor elfáradt izmocskáit, akárcsak itthon.
Az éjszakai 3 ébresztő után, a reggeli kávémból összetört álmaim groteszk mosolya bámult vissza rám. Esély nem volt az indulásunkra, főként nem úgy, hogy Hunor 10 órakkor még javában magyarázott, pici piros nyusziszemeivel, negyed 11-kor nyomta el a buzgóság és 11-re vártak minket a foglalkozáson. 20 perc múlva (nade most milyen jól jött ez a húszperces!), Hunc kipattanó szemeiben már ott bujkált az ébredés utáni friss huncutság. Pillanatok alatt öltöztettem fel mindkettőnket, végigszáguldoztunk az utcán, és mellbedobással 11 nulla-nullakor beestünk az ajtón, ahol a többi, valóban gondos anyuka már rég babáját levetkőztetve várta a masszázs elsajátítását. Rövid bemutatkozás következett, (akárcsak egy anonim alkoholisták csoportnál), melynek során számomra hamar egyértelművé vált, hogy a Hunornál kisebbek is minimum forognak-pörögnek, mint a búgócsigák. Talán ezért is, mikor ránkkerült a sor, csak a nevünket böktem ki és azt, hogy "és Hunor még nem csinál semmit!"... ezzel kicsit meg is tört a jég, innentől sokkalta oldottabb lett a légkör, főleg miután kiderült, hogy az 5 anyukából 3 nem hozott sem testápolót, sem olajat a masszázsra. (?!) (Mi vittünk! :D). Félhomály ugyan nem volt, lágy zene sem szólt a háttérből, de egy-két masszázs-fogással megismerkedtünk HuncÚr örömére, aki az egyetlen baba volt, aki nem sírt és végigkacarászta a foglalkozást. Az oktatást tartó védőnénivel kölcsönös szerelembe estek, miközben masszíroztam Hunor nyakkitekeredve vigyorgott rá, aki erre meg is jegyezte, hogy "még a végén itt fogsz először megfordulni", Hunor meg beleegyezően gurgulászott valamit.
Az egyik anyuka szinte halálra vált arccal mutogatott Hunor felé, aki éppen felváltva tömködte ujjacskáit, öklöcskéit a szájába, először nem értettem a riadalom okát, aztán elborzadva mesélt egy történetet, az egyik ismerősének az ismerőséről, akinek a kislányának laposak és elvékonyodtak az ujjai, mert kiskorában szopta őket. És képzeljem az ő fia is ezt csinálná egész nap, de ő inkább percenként tömködte a szájába a cumit egész masszázs alatt, nem törődve azzal sem, hogy a kicsi ugyanilyen intenzíven köpködte ki. (elképzeltem mit művelhet otthon...) Tudom, megoszlanak a vélemények a cumiról. Nekem szerencsém van vagy sem, azzal, hogy Hunor nem cumizik, nem tudom. Saját tapasztalat: már kisiskolás voltam és szégyen-nem szégyen, én még mindig cumival aludtam el... talán ezért is örülök, hogy Hunor ennek az "anya-pótléknak" nem a rabja. Bár azt gondolom, ezeknek a szokásoknak sokkalta mélyebb lelki okai vannak. ( pl. megnyugvás)
Mindent összevetve a masszázs jól sikerült, jövő héten ismét megyünk, addig pedig bőszen gyakorolunk. Természetesen nem mi lettünk volna, ha most nem történik velünk valami kis baleset. Kicsit féltem, amikor a védőnéni leparancsolta rólunk a pelenkát, de egyben bíztam is benne, Ő már csinált ilyet! Kicsifiam az elernyedés pillanatában szembe pisilt (mit szembe? nyaktól bokáig sikerült beborítania a langymeleg nedűvel). Persze az öt gyerekből csak az én fiam csinált ilyet, nem kis derültséget okozva ezzel is!
Az éjszakai 3 ébresztő után, a reggeli kávémból összetört álmaim groteszk mosolya bámult vissza rám. Esély nem volt az indulásunkra, főként nem úgy, hogy Hunor 10 órakkor még javában magyarázott, pici piros nyusziszemeivel, negyed 11-kor nyomta el a buzgóság és 11-re vártak minket a foglalkozáson. 20 perc múlva (nade most milyen jól jött ez a húszperces!), Hunc kipattanó szemeiben már ott bujkált az ébredés utáni friss huncutság. Pillanatok alatt öltöztettem fel mindkettőnket, végigszáguldoztunk az utcán, és mellbedobással 11 nulla-nullakor beestünk az ajtón, ahol a többi, valóban gondos anyuka már rég babáját levetkőztetve várta a masszázs elsajátítását. Rövid bemutatkozás következett, (akárcsak egy anonim alkoholisták csoportnál), melynek során számomra hamar egyértelművé vált, hogy a Hunornál kisebbek is minimum forognak-pörögnek, mint a búgócsigák. Talán ezért is, mikor ránkkerült a sor, csak a nevünket böktem ki és azt, hogy "és Hunor még nem csinál semmit!"... ezzel kicsit meg is tört a jég, innentől sokkalta oldottabb lett a légkör, főleg miután kiderült, hogy az 5 anyukából 3 nem hozott sem testápolót, sem olajat a masszázsra. (?!) (Mi vittünk! :D). Félhomály ugyan nem volt, lágy zene sem szólt a háttérből, de egy-két masszázs-fogással megismerkedtünk HuncÚr örömére, aki az egyetlen baba volt, aki nem sírt és végigkacarászta a foglalkozást. Az oktatást tartó védőnénivel kölcsönös szerelembe estek, miközben masszíroztam Hunor nyakkitekeredve vigyorgott rá, aki erre meg is jegyezte, hogy "még a végén itt fogsz először megfordulni", Hunor meg beleegyezően gurgulászott valamit.
Az egyik anyuka szinte halálra vált arccal mutogatott Hunor felé, aki éppen felváltva tömködte ujjacskáit, öklöcskéit a szájába, először nem értettem a riadalom okát, aztán elborzadva mesélt egy történetet, az egyik ismerősének az ismerőséről, akinek a kislányának laposak és elvékonyodtak az ujjai, mert kiskorában szopta őket. És képzeljem az ő fia is ezt csinálná egész nap, de ő inkább percenként tömködte a szájába a cumit egész masszázs alatt, nem törődve azzal sem, hogy a kicsi ugyanilyen intenzíven köpködte ki. (elképzeltem mit művelhet otthon...) Tudom, megoszlanak a vélemények a cumiról. Nekem szerencsém van vagy sem, azzal, hogy Hunor nem cumizik, nem tudom. Saját tapasztalat: már kisiskolás voltam és szégyen-nem szégyen, én még mindig cumival aludtam el... talán ezért is örülök, hogy Hunor ennek az "anya-pótléknak" nem a rabja. Bár azt gondolom, ezeknek a szokásoknak sokkalta mélyebb lelki okai vannak. ( pl. megnyugvás)
Mindent összevetve a masszázs jól sikerült, jövő héten ismét megyünk, addig pedig bőszen gyakorolunk. Természetesen nem mi lettünk volna, ha most nem történik velünk valami kis baleset. Kicsit féltem, amikor a védőnéni leparancsolta rólunk a pelenkát, de egyben bíztam is benne, Ő már csinált ilyet! Kicsifiam az elernyedés pillanatában szembe pisilt (mit szembe? nyaktól bokáig sikerült beborítania a langymeleg nedűvel). Persze az öt gyerekből csak az én fiam csinált ilyet, nem kis derültséget okozva ezzel is!
10 komment
Címkék: beszéljük meg
2008.03.25. 21:14
Azok a 20 percek
Nem gondoltam volna, hogy valaha ennyire fogok tudni örülni 20 percnek! Mostanában, vagy fogzunk, vagy hangskálát gyakorolunk, vagy pedig egészen egyszerűen csak eljutottunk egy újabb szintre, akárcsak Nagy Elődeink (értem ezalatt Szép Helénát, és Bátor Kendét, hogy csak pár nevet ragadjak ki a sorból, a teljesség mindennemű igénye nélkül). Mégpedig egy olyan szintre, ami abból áll, hogy napközben nem vagyunk hajlandóak sem aludni, sem egyedül eljátszogatni, sem itthon lenni, hanem inkább már korareggel (6-fél 7-7 magasságában) felébresztjük a család apraját-nagyját (mondjuk a macsekok ebből bőségesen profitálnak, hiszen előbb van a reggeli), gurgulázóan nevetünk, de nem maradunk meg egyedül a játszószőnyegen, mint eddig, de nem ám! Maximum 20 percre esünk álomba:
Anyának még a reggeli kávé elfogyasztására (mit elfogyasztására, elkészítésére!) sem hagyunk időt, így most már ráérős Úrinővé vált (és ezáltal a társasági élet iránti igényét is kielégíti, bár nem biztos, hogy reggel 9-kor vágyik erre?!), a sarki pékségbe járunk kávézni. Aztán körsétálunk, szórjuk a mosolyainkat, bezsebeljük az ismerősöktől és az idegenektől egyaránt érkező bókokat, aztán esetleg, pár percre lecsukjuk a szemünket (de inkább útközben is mindent fürkészőn figyelünk), aztán másfél-2 óra múlva enyhén bevásárolva hazatérünk. (erre is csak azért hajlandó az Úrfi, mert megéhezik és nyöszörögni kezd!). És ilyenkor jön az én 20 percem, ugyanis délben ebéd után, komatózusan elalszik, kerek 20 percig, hogy aztán felfrissülve tovább figyelhesse a táguló világegyetemet!
Már a délutáni alvások is kimaradnak, azaz átvette helyüket egy rövidke 20 perces. Estére (6 órára) már piros nyusziszemekkel nyöszörög kisfiam, de ilyenkor már én vagyok a kemény, és eljátszuk/fürödjük az időt fél 8-ig, ekkor vacsi, és alszik hajnal 5-ig, hogy aztán újult erővel belevethesse magát a világ felfedezésébe...
Anyának még a reggeli kávé elfogyasztására (mit elfogyasztására, elkészítésére!) sem hagyunk időt, így most már ráérős Úrinővé vált (és ezáltal a társasági élet iránti igényét is kielégíti, bár nem biztos, hogy reggel 9-kor vágyik erre?!), a sarki pékségbe járunk kávézni. Aztán körsétálunk, szórjuk a mosolyainkat, bezsebeljük az ismerősöktől és az idegenektől egyaránt érkező bókokat, aztán esetleg, pár percre lecsukjuk a szemünket (de inkább útközben is mindent fürkészőn figyelünk), aztán másfél-2 óra múlva enyhén bevásárolva hazatérünk. (erre is csak azért hajlandó az Úrfi, mert megéhezik és nyöszörögni kezd!). És ilyenkor jön az én 20 percem, ugyanis délben ebéd után, komatózusan elalszik, kerek 20 percig, hogy aztán felfrissülve tovább figyelhesse a táguló világegyetemet!
Már a délutáni alvások is kimaradnak, azaz átvette helyüket egy rövidke 20 perces. Estére (6 órára) már piros nyusziszemekkel nyöszörög kisfiam, de ilyenkor már én vagyok a kemény, és eljátszuk/fürödjük az időt fél 8-ig, ekkor vacsi, és alszik hajnal 5-ig, hogy aztán újult erővel belevethesse magát a világ felfedezésébe...
11 komment
Címkék: hunorfotó hunc fejlődés
2008.03.23. 12:07
A mi Ünnepünk
Az esti parti oly fergetegesre sikeredett, hogy HuncApuval kilátásba helyeztünk egy fájdalmat tompító kúp elhelyezését Huncmester popójába.Tanakodtunk, hogyan is kellene ezt felhelyezni, a dolog lényegi mivoltát természetesen szívesen ruháztam át HuncApura, aki HuncNagyitól kért telefonos segítséget. Kisangyalunk ezidőtájt a pelenkázó tetején üvöltötte rekedtre magát, miközben én simogattam a kézfejét és türelemre intettem, mert nemsoká érkezik a felmentő sereg egy végbélkúp formájában.
Hogy mitől, máig nem tudom, de ekkor elhalkult, kiküldött egy újabb macicsaládot az éterbe (már nem számolom, de talán a 6. lehetett). Egy gyors vacsoraidőnyi haladékot adtunk Huncnak, hátha küldene még medvéket ideki, aztán tisztába tettem és következett volna a HuncApu által kézmeleggé szorongatott kúp felhelyezése, de ez a tortúra elmaradt... ugyanis Hunc meg se mukkant többet, csak nagyon fáradt mosollyal és pici piros szemekkel ásítgatott. Összenézve újabb döntés született: megpróbáljuk a lehetetlent, lefektettem a Mancit, aki azonnal elaludt, hajnal negyed 5-ig. Ez ám az igazi Csodaszer, már maga a látványa is kellő hatással bír! :)
Nyálazni nyáladzik továbbra is, de most úgy tűnik nem fáj a fogínye. Ezért ma útrakelünk Dédihez, Nagyihoz húsvétolni.
Ezúton kívánunk Mindenkinek nagyon Boldog és Meghitt Ünnepeket, Hölgyolvasóinknak sok vidám csokinyuszit és locsolók tömegét (már aki igényli ;) ).
Különkérésre: Hunor virtuális parfümfelhőjét küldi Lányainknak hétfőre! ;)
Hogy mitől, máig nem tudom, de ekkor elhalkult, kiküldött egy újabb macicsaládot az éterbe (már nem számolom, de talán a 6. lehetett). Egy gyors vacsoraidőnyi haladékot adtunk Huncnak, hátha küldene még medvéket ideki, aztán tisztába tettem és következett volna a HuncApu által kézmeleggé szorongatott kúp felhelyezése, de ez a tortúra elmaradt... ugyanis Hunc meg se mukkant többet, csak nagyon fáradt mosollyal és pici piros szemekkel ásítgatott. Összenézve újabb döntés született: megpróbáljuk a lehetetlent, lefektettem a Mancit, aki azonnal elaludt, hajnal negyed 5-ig. Ez ám az igazi Csodaszer, már maga a látványa is kellő hatással bír! :)
Nyálazni nyáladzik továbbra is, de most úgy tűnik nem fáj a fogínye. Ezért ma útrakelünk Dédihez, Nagyihoz húsvétolni.
Sonkafőzés előtti "tájkép":
Ezúton kívánunk Mindenkinek nagyon Boldog és Meghitt Ünnepeket, Hölgyolvasóinknak sok vidám csokinyuszit és locsolók tömegét (már aki igényli ;) ).
Különkérésre: Hunor virtuális parfümfelhőjét küldi Lányainknak hétfőre! ;)
13 komment
Címkék: ünnepek hunorfotó
2008.03.22. 13:03
Karikás szemű, nyűgös anyuka HuncÚr módra
Hozzávalók:
- egy párhónapos, esetleg fogzó, de mindenképpen igencsak aktív, nagyhangú, erős mozgásigyénnyel megáldott csecsemő, aki éppen hangszínskálája határait és annak hatásait próbálgatja, nyűgösködéssel gazdagítva
- egy már nem annyira kezdő, de még mindig minden trükknek bedőlő gyakorló anyuka
- egy jól alvókával megáldott apuka
Elkészítés:
- kedves gyakorló anyuka, képzeljen el olyan éjszakát, amilyenre mindig is vágyott... illetve helyesbítenék, amilyenre az utóbbi hónapokban vágyott, értem ezalatt az átaludt, nyekergéstől és etetéstől mentes éjszakát és higyje, hogy a ma esti az ilyen lesz. Bár gyanús jelek vannak, kisded már koradélután óta nem ébredt fel, de bízzon benne, csak a bevásárlástól, a hatalmas sétától ilyen.
- lefekvés előtt csobbanjon egyet egy nagy kád forró vízben, kényeztetve testét és lelkét egyaránt, közben rakja körbe a fürdőszobát apró mécsesekkel, mint hajdanán. (szabad meditálni is!) és miközben gyanús nyekergések szűrődnek ki a hálószobából, próbálja meg kizárni az agyából a hangokat, megnyugtatván önmagát, ez csak a víz, a szomszédtól jön...stbstb.
- amikor már jó alvókával megáldott apuka is kissé ingerülten kérdezi, hogy "pacsázol?", akkor már el lehet hinni, hogy mégiscsak jól hallottuk az előbb, angolosan és ráérősen kikászálódunk az illatos habokból, kényelmesen megápolgatjuk testünket, majd besikkanunk a hálószobába, ahol azt hisszük már mindenki békésen alszik, de nem egy manó pislogva lesi minden mozdulatunkat az ágyban, miközben álombanlévő apuka odanyújtott kezét matatja.
- még mindig fő az optimizmus: a vígaszciciben még sosem csalódtunk, kisded mellrehelyez, pár mély és kiéhezett nyelés után, kisded félálomba merül, szája még megremeg, ez az, ilyenkor kell leapplikálni és csöndben visszahelyezni a kiságyába. Megtörténik, anyuka, elégedetten visszadőlhet az ágyba, villany leolt, igazgatunk egyet a párnán, mély levegő és jöhet a pihentető alvás, amikor tudjuk, hogy másnap nem kell korán kelni, mert nem dolgozunk, maximum itthon takarítunk. És ekkor előbb halk nyögdécseléssel, majd egyre erőteljesebb hangorgánummal kisded közli, ő mégsem aludna.
- és ez a monoton folyamat reggel 6-ig óránként, másfél óránként ismétlődik (megspékelve anyuka esti bezabálásának az eredményével = óránkénti, természetesen ellentétes időközönkénti működésben, mint kisdedünk, mosdójárattal. Egészen egyszerűen nem bírtam ellenállni a zöldséges tejszínes kutyvaszmányomnak)
- és a mai nap folytatódik... seholse jó, csak anyának ölébe!
2008.03.20. 13:54
A Bourne rejtély
Fény derült, hogy csöpp fiam, mért nyelvnyújtogat, nyáladzik, rágcsál, szopogat, pirosodik az álla, kiütéses az arca és enyhe hasmenése van, valamint meggyőződésem, hogy picit megfázott (mint megtudtam, ez is lehet a fogzás egyik tünete, csak idáig még nem jutottam a szakirodalommal, mert azt hittem ráérünk erre még), cicin nyammog... védőnéni tanácsára kitapogattuk, és alul -nem középen, ahol illene- duzzadtabb a fogínye. Valószínűleg beindult a fogzása a doktornénink szerint is. Mindeközben, sikerült lencsevégre kapnom egy pici olyan nyelvnyújtogatós-sziszegőst (most viszont én sem bírtam már csendben maradni!):
10 komment
Címkék: videó hunc fejlődés
2008.03.19. 22:31
Összefoglaló az elmúlt napokról
A pogánytalanítás (természetesen Zoltán tette), akkora sokkot okozott csöndes kis életünkbe, hogy miután ma hazaértünk, (azaz már útközben is volt egy sejtésünk erről), kiderült, hogy egészen pontosan egyetlen darab keresztelős fotónk sincs! Van viszont borospincés borozgatós HuncApuról! (az úgy volt, hogy addig készülgettek jobbnál jobb fotóapparátusokkal, jobbnál jobb minőségben a fotóink, és az adathordozók is cserélgetve lettek, mígnem a mi kártyánkon nem maradt egyetlen fotó sem!), de szerencsére a Zanyósom még ottlétünk alatt átdobott pár fotót, a többit pedig apránként kapom. (cd-n, innen-onnan ;) )
Tehát szombaton korán keltünk és gyakorlatilag bepakoltuk az egész lakást, úgy, hogy mi el sem fértünk a csomagtartónkban, egy-két dolgot a konvoj további résztvevőihez is be kellett pakolnunk.(természetesen most sem sikerült a megbeszélt időpontban elindulnunk). Simán 2-3 hétre elegendő ruhaneműt pakoltam Huncnak, de ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, alig maradt itthon ruhája (sosem lehet tudni alapon), de velünk tartott a játszószőnyege, a mózeskosara, a kis hálózsákja (hogy aztán mellettem aludjon az ágyban az én takaróm alatt). Ismét sikerült jópár olyan dolgot magunkkal vinnünk, amit ki sem bontottunk ottlétünk alatt, viszont könnybelábadó szemekkel és elcsukló hangon válaszoltam, ha HuncApu megkérdezte, hogy minderre valóban szükségünk lesz.
Hunormanó -mint mindig-, most is jól viselkedett egész úton. Hol aludt, hol evett (hihetetlen etetési technikát fejlesztettünk ki a kocsiban, bekötve, menet közben), jókedve töretlen volt. Kihasználva Hunc alvásait, az aktuális kölcsön pszicho könyvem részleteivel ostoroztam HuncAput és barátját, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
És aztán a nagy napon, azaz vasárnap, a kitűzött időpont az istentisztelet után, 10 óra környékére tevődött. Erős félelmem volt: Hunor általában ekkor szokta a délelőtti sziesztáját tölteni és még nem volt rá precedens, hogy az ébresztést jól viselte volna. Két esélyes volt a dolog: vagy nagyon jó kedvűen zajlik a keresztelő, vagy nagyon nyűgös lesz! Próbálgattam én ugyan kitologatni az alvási-ébrenléti idejét, de bármivel is próbálkozom, egy dolog mostanra kialakult: Hunc reggel fél 7-7 magasságában felébred, elmatinézgat, majd 9-fél 10-től délig alszik. A keresztelőre várakozva egy kivüleső helyiségben, Hunor elaludt, és ekkor jöttek értünk, hogy Keresztanyu kapja föl a kisdedet, mert bevonulunk. (én még ugyan tettem egy heroikus kísérletet arra, hogy kivételesen nem tolhatnánk-e be a babakocsiban?!, de csak megmosolygást kaptam válaszul). Szerencsére Hunor érzete a vállain a terhet, és a szertartás alatt közömbösen ébredezett nagyokat ásítva.
A fejére öntött szenteltvíz sem hozta ki a sodrából, inkább érdeklődve figyelt, egyedül a szertartás végén felcsendülő himnuszba kapcsolódott be érces férfihangjával. Amint vége lett és kiszállingóztunk a templomból, már ismét az én kis tündérgombóc kisfiam lett belőle, aki ilyen mosolyokat dobált lelkes közönségének:
Tehát szombaton korán keltünk és gyakorlatilag bepakoltuk az egész lakást, úgy, hogy mi el sem fértünk a csomagtartónkban, egy-két dolgot a konvoj további résztvevőihez is be kellett pakolnunk.(természetesen most sem sikerült a megbeszélt időpontban elindulnunk). Simán 2-3 hétre elegendő ruhaneműt pakoltam Huncnak, de ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, alig maradt itthon ruhája (sosem lehet tudni alapon), de velünk tartott a játszószőnyege, a mózeskosara, a kis hálózsákja (hogy aztán mellettem aludjon az ágyban az én takaróm alatt). Ismét sikerült jópár olyan dolgot magunkkal vinnünk, amit ki sem bontottunk ottlétünk alatt, viszont könnybelábadó szemekkel és elcsukló hangon válaszoltam, ha HuncApu megkérdezte, hogy minderre valóban szükségünk lesz.
Hunormanó -mint mindig-, most is jól viselkedett egész úton. Hol aludt, hol evett (hihetetlen etetési technikát fejlesztettünk ki a kocsiban, bekötve, menet közben), jókedve töretlen volt. Kihasználva Hunc alvásait, az aktuális kölcsön pszicho könyvem részleteivel ostoroztam HuncAput és barátját, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
És aztán a nagy napon, azaz vasárnap, a kitűzött időpont az istentisztelet után, 10 óra környékére tevődött. Erős félelmem volt: Hunor általában ekkor szokta a délelőtti sziesztáját tölteni és még nem volt rá precedens, hogy az ébresztést jól viselte volna. Két esélyes volt a dolog: vagy nagyon jó kedvűen zajlik a keresztelő, vagy nagyon nyűgös lesz! Próbálgattam én ugyan kitologatni az alvási-ébrenléti idejét, de bármivel is próbálkozom, egy dolog mostanra kialakult: Hunc reggel fél 7-7 magasságában felébred, elmatinézgat, majd 9-fél 10-től délig alszik. A keresztelőre várakozva egy kivüleső helyiségben, Hunor elaludt, és ekkor jöttek értünk, hogy Keresztanyu kapja föl a kisdedet, mert bevonulunk. (én még ugyan tettem egy heroikus kísérletet arra, hogy kivételesen nem tolhatnánk-e be a babakocsiban?!, de csak megmosolygást kaptam válaszul). Szerencsére Hunor érzete a vállain a terhet, és a szertartás alatt közömbösen ébredezett nagyokat ásítva.
A fejére öntött szenteltvíz sem hozta ki a sodrából, inkább érdeklődve figyelt, egyedül a szertartás végén felcsendülő himnuszba kapcsolódott be érces férfihangjával. Amint vége lett és kiszállingóztunk a templomból, már ismét az én kis tündérgombóc kisfiam lett belőle, aki ilyen mosolyokat dobált lelkes közönségének:
A keresztelő után átvonultunk egy helyi étterembe, ahol még órákon át folyt a lakoma, a beszélgetés, legnagyobb csodálatomra Hunor nagyon derekasan helytállt. Hatalmasat szopizott és még hatalmasabbat aludt (és természetesen macizott, mindenen átfolyósat... volt nálunk csereruha :DDD). Gyerekek is voltak körülötte, akik nem mindig a legfinomabban nyúltak hozzá, de egy-egy gyömöszkölés után, kacarászva várta a következőt(?!)
A legújabb tudománya, ezt ígérem, igyekszem lencsevégre kapni, mert nagyon vicces: valaki nyújtogathatta neki a nyelvét, mert Hunor megtanulta kinyújtani a sajátját és mivel látja, hogy ezzel tetszést arat, sziszegve nyújtogatja a nyelvét, miközben fuldoklik a röhögéstől (meg mi is!).
A legújabb tudománya, ezt ígérem, igyekszem lencsevégre kapni, mert nagyon vicces: valaki nyújtogathatta neki a nyelvét, mert Hunor megtanulta kinyújtani a sajátját és mivel látja, hogy ezzel tetszést arat, sziszegve nyújtogatja a nyelvét, miközben fuldoklik a röhögéstől (meg mi is!).
8 komment
Címkék: keresztelő hunorfotó
2008.03.15. 07:25
Útrakészen
Most újra pár napra búcsút intünk, hazautazunk a szülővárosomba, szenteltvíz alá tartani a pogány kisfiamat, majd ráhúzunk pár napot és pihenünk mi is egy kicsit, kirándulgatva a környéken.
Természetesen, a kissé etnikumos keresztelőruha maradt, mert Hanyag Anya nem kezdett el időben Egyszem Kisfiúnak ruhát nézni, amiket meg nézegetett, azok egyik sem nyerték el a tetszését. A lényeg úgyis abban volt, hogy egyedi legyen... hát az lett, végül is nevezhetjük annak is. ;) (amúgy tök helyes, csak a férjemuram elhintette véleményét, ezennel elszórva a magokat az én frisspuhaföld fejembe, ahol azonnali csírázgatásnak is indult a gondolat... )
Igyekszünk visszajönni, fotókkal, élménybeszámolókkal! Addig is búcsúzunk egy Huncmorgós esti fotóval:
Természetesen, a kissé etnikumos keresztelőruha maradt, mert Hanyag Anya nem kezdett el időben Egyszem Kisfiúnak ruhát nézni, amiket meg nézegetett, azok egyik sem nyerték el a tetszését. A lényeg úgyis abban volt, hogy egyedi legyen... hát az lett, végül is nevezhetjük annak is. ;) (amúgy tök helyes, csak a férjemuram elhintette véleményét, ezennel elszórva a magokat az én frisspuhaföld fejembe, ahol azonnali csírázgatásnak is indult a gondolat... )
Igyekszünk visszajönni, fotókkal, élménybeszámolókkal! Addig is búcsúzunk egy Huncmorgós esti fotóval:
20 komment
Címkék: hétvége hunorfotó
2008.03.14. 20:07
A kis ínyenc
Megpróbálok egy kis vidámságot lopni a szürke (és esős) mindennapokba:
...nem tudná esetleg valaki megmondani, hogy most miért így jelenik meg a videó?
...nem tudná esetleg valaki megmondani, hogy most miért így jelenik meg a videó?
2008.03.13. 21:29
Az élet...
Csapnivaló éjszaka után (HuncÚr mindig ráérez, mikor lenne jó végigaludnom egy éjszakát... na, olyankor nem hagy!), délelőtt üde színfoltként belibbent Csillagbaba, elárasztva a konyhánkat egy nagy adag vitalitással, gyümölccsel és babaruhával. Közös kávé, hatalmas információcserével megspékelve (mindeközben Huncos édesdeden aludt), akárcsak a titkolózó kamaszlányok. Vélemények, érzések, gondolatok forgataga, cseréje... amikor érzed, hogy vannak olyan dolgok, amiket ki sem kell mondanod, a másik úgy is érzi, tudja, gondolja.
Aztán készülődés, Huncorgó feltankolása (sosem késő megtanulni, hogyan kell szakszerűen tartani/fektetni a gyermeket szopizás közben, ha már a kórházban senki se mutatta, csak kettecskén alakítottunk ki egy sajátos -ezek szerint kissé nyakatekert- pózt!) és elindultunk az első tömegközlekedős útunkra. Az idő röpült, rengeteg jópofa rucit sikerült hihetetlen jó áron beszerezni Huncorgó számára (persze magunknak jól nem vettünk szinte semmit), most már még igazibb kispasi szerkói is lettek. Közben megebédeltünk, aztán rádöbbentem, hogy sokkalta több az idő, mint amennyi kimaradást terveztem. Hunc kezdett egyre türelmetlenebb lenni, a metrón teli torokból követelte a jussát... leszálltunk... tovább nem ragozom, újabb masszív alapokon álló elvem dőlt meg, mostantól hívhattok Kolompár Izaurának is akár... már csak egy pörge kalap hiányzott a lábunk elől... de hát Hunor kisimult álmáért (és azért, hogy ne üvöltsön teli torokból) ezek szerint mindenre képes vagyok!
Nagyon jól éreztem magam... igaz, sokszor esetlenül közlekedem még a babakocsival, de ez is a gyakorlatlanság miatt van, gyakrabban kellene kimozdulni... biztonságot adott, hogy nem voltam egyedül, hogy egy olyan valakivel töltöttem el a napot, akit majdnem megsírattam, mert el kellett válnunk... örülök, hogy egyre szebb az idő (és hogy végre van kulcsom a lenti tárolóhoz és nem kell 3 emeletnyit cipelni a babakocsit, ahhoz, hogy sétálni mehessünk)
...az ilyen napok apró csodái tesznek erőssé és boldoggá... mégegyszer köszönöm!
Aztán készülődés, Huncorgó feltankolása (sosem késő megtanulni, hogyan kell szakszerűen tartani/fektetni a gyermeket szopizás közben, ha már a kórházban senki se mutatta, csak kettecskén alakítottunk ki egy sajátos -ezek szerint kissé nyakatekert- pózt!) és elindultunk az első tömegközlekedős útunkra. Az idő röpült, rengeteg jópofa rucit sikerült hihetetlen jó áron beszerezni Huncorgó számára (persze magunknak jól nem vettünk szinte semmit), most már még igazibb kispasi szerkói is lettek. Közben megebédeltünk, aztán rádöbbentem, hogy sokkalta több az idő, mint amennyi kimaradást terveztem. Hunc kezdett egyre türelmetlenebb lenni, a metrón teli torokból követelte a jussát... leszálltunk... tovább nem ragozom, újabb masszív alapokon álló elvem dőlt meg, mostantól hívhattok Kolompár Izaurának is akár... már csak egy pörge kalap hiányzott a lábunk elől... de hát Hunor kisimult álmáért (és azért, hogy ne üvöltsön teli torokból) ezek szerint mindenre képes vagyok!Nagyon jól éreztem magam... igaz, sokszor esetlenül közlekedem még a babakocsival, de ez is a gyakorlatlanság miatt van, gyakrabban kellene kimozdulni... biztonságot adott, hogy nem voltam egyedül, hogy egy olyan valakivel töltöttem el a napot, akit majdnem megsírattam, mert el kellett válnunk... örülök, hogy egyre szebb az idő (és hogy végre van kulcsom a lenti tárolóhoz és nem kell 3 emeletnyit cipelni a babakocsit, ahhoz, hogy sétálni mehessünk)
...az ilyen napok apró csodái tesznek erőssé és boldoggá... mégegyszer köszönöm!
10 komment
Címkék: életképek
2008.03.13. 07:23
...mert nem lehet elég korán elkezdeni
Ha dolgozom a gépen és éppen vígasztalhatatlan a csöppség, ölbe kell vennem, mert ott nincs sírás, viszont a munkámat közben folytatnom kell. Tegnap arra lettem figyelmes miközben én (is) pötyögtem a klaviatúrán, hogy a beírt dolgaim nem ott vannak, ahová írtam őket... mert egy apró manókéz időszakosan meg-megnyomta a "space" billentyűt...
Hozzászólások: