2008.03.19. 22:31
Összefoglaló az elmúlt napokról
A pogánytalanítás (természetesen Zoltán tette), akkora sokkot okozott csöndes kis életünkbe, hogy miután ma hazaértünk, (azaz már útközben is volt egy sejtésünk erről), kiderült, hogy egészen pontosan egyetlen darab keresztelős fotónk sincs! Van viszont borospincés borozgatós HuncApuról! (az úgy volt, hogy addig készülgettek jobbnál jobb fotóapparátusokkal, jobbnál jobb minőségben a fotóink, és az adathordozók is cserélgetve lettek, mígnem a mi kártyánkon nem maradt egyetlen fotó sem!), de szerencsére a Zanyósom még ottlétünk alatt átdobott pár fotót, a többit pedig apránként kapom. (cd-n, innen-onnan ;) )
Tehát szombaton korán keltünk és gyakorlatilag bepakoltuk az egész lakást, úgy, hogy mi el sem fértünk a csomagtartónkban, egy-két dolgot a konvoj további résztvevőihez is be kellett pakolnunk.(természetesen most sem sikerült a megbeszélt időpontban elindulnunk). Simán 2-3 hétre elegendő ruhaneműt pakoltam Huncnak, de ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, alig maradt itthon ruhája (sosem lehet tudni alapon), de velünk tartott a játszószőnyege, a mózeskosara, a kis hálózsákja (hogy aztán mellettem aludjon az ágyban az én takaróm alatt). Ismét sikerült jópár olyan dolgot magunkkal vinnünk, amit ki sem bontottunk ottlétünk alatt, viszont könnybelábadó szemekkel és elcsukló hangon válaszoltam, ha HuncApu megkérdezte, hogy minderre valóban szükségünk lesz.
Hunormanó -mint mindig-, most is jól viselkedett egész úton. Hol aludt, hol evett (hihetetlen etetési technikát fejlesztettünk ki a kocsiban, bekötve, menet közben), jókedve töretlen volt. Kihasználva Hunc alvásait, az aktuális kölcsön pszicho könyvem részleteivel ostoroztam HuncAput és barátját, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
És aztán a nagy napon, azaz vasárnap, a kitűzött időpont az istentisztelet után, 10 óra környékére tevődött. Erős félelmem volt: Hunor általában ekkor szokta a délelőtti sziesztáját tölteni és még nem volt rá precedens, hogy az ébresztést jól viselte volna. Két esélyes volt a dolog: vagy nagyon jó kedvűen zajlik a keresztelő, vagy nagyon nyűgös lesz! Próbálgattam én ugyan kitologatni az alvási-ébrenléti idejét, de bármivel is próbálkozom, egy dolog mostanra kialakult: Hunc reggel fél 7-7 magasságában felébred, elmatinézgat, majd 9-fél 10-től délig alszik. A keresztelőre várakozva egy kivüleső helyiségben, Hunor elaludt, és ekkor jöttek értünk, hogy Keresztanyu kapja föl a kisdedet, mert bevonulunk. (én még ugyan tettem egy heroikus kísérletet arra, hogy kivételesen nem tolhatnánk-e be a babakocsiban?!, de csak megmosolygást kaptam válaszul). Szerencsére Hunor érzete a vállain a terhet, és a szertartás alatt közömbösen ébredezett nagyokat ásítva.
A fejére öntött szenteltvíz sem hozta ki a sodrából, inkább érdeklődve figyelt, egyedül a szertartás végén felcsendülő himnuszba kapcsolódott be érces férfihangjával. Amint vége lett és kiszállingóztunk a templomból, már ismét az én kis tündérgombóc kisfiam lett belőle, aki ilyen mosolyokat dobált lelkes közönségének:
Tehát szombaton korán keltünk és gyakorlatilag bepakoltuk az egész lakást, úgy, hogy mi el sem fértünk a csomagtartónkban, egy-két dolgot a konvoj további résztvevőihez is be kellett pakolnunk.(természetesen most sem sikerült a megbeszélt időpontban elindulnunk). Simán 2-3 hétre elegendő ruhaneműt pakoltam Huncnak, de ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, alig maradt itthon ruhája (sosem lehet tudni alapon), de velünk tartott a játszószőnyege, a mózeskosara, a kis hálózsákja (hogy aztán mellettem aludjon az ágyban az én takaróm alatt). Ismét sikerült jópár olyan dolgot magunkkal vinnünk, amit ki sem bontottunk ottlétünk alatt, viszont könnybelábadó szemekkel és elcsukló hangon válaszoltam, ha HuncApu megkérdezte, hogy minderre valóban szükségünk lesz.
Hunormanó -mint mindig-, most is jól viselkedett egész úton. Hol aludt, hol evett (hihetetlen etetési technikát fejlesztettünk ki a kocsiban, bekötve, menet közben), jókedve töretlen volt. Kihasználva Hunc alvásait, az aktuális kölcsön pszicho könyvem részleteivel ostoroztam HuncAput és barátját, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
És aztán a nagy napon, azaz vasárnap, a kitűzött időpont az istentisztelet után, 10 óra környékére tevődött. Erős félelmem volt: Hunor általában ekkor szokta a délelőtti sziesztáját tölteni és még nem volt rá precedens, hogy az ébresztést jól viselte volna. Két esélyes volt a dolog: vagy nagyon jó kedvűen zajlik a keresztelő, vagy nagyon nyűgös lesz! Próbálgattam én ugyan kitologatni az alvási-ébrenléti idejét, de bármivel is próbálkozom, egy dolog mostanra kialakult: Hunc reggel fél 7-7 magasságában felébred, elmatinézgat, majd 9-fél 10-től délig alszik. A keresztelőre várakozva egy kivüleső helyiségben, Hunor elaludt, és ekkor jöttek értünk, hogy Keresztanyu kapja föl a kisdedet, mert bevonulunk. (én még ugyan tettem egy heroikus kísérletet arra, hogy kivételesen nem tolhatnánk-e be a babakocsiban?!, de csak megmosolygást kaptam válaszul). Szerencsére Hunor érzete a vállain a terhet, és a szertartás alatt közömbösen ébredezett nagyokat ásítva.
A fejére öntött szenteltvíz sem hozta ki a sodrából, inkább érdeklődve figyelt, egyedül a szertartás végén felcsendülő himnuszba kapcsolódott be érces férfihangjával. Amint vége lett és kiszállingóztunk a templomból, már ismét az én kis tündérgombóc kisfiam lett belőle, aki ilyen mosolyokat dobált lelkes közönségének:
A keresztelő után átvonultunk egy helyi étterembe, ahol még órákon át folyt a lakoma, a beszélgetés, legnagyobb csodálatomra Hunor nagyon derekasan helytállt. Hatalmasat szopizott és még hatalmasabbat aludt (és természetesen macizott, mindenen átfolyósat... volt nálunk csereruha :DDD). Gyerekek is voltak körülötte, akik nem mindig a legfinomabban nyúltak hozzá, de egy-egy gyömöszkölés után, kacarászva várta a következőt(?!)
A legújabb tudománya, ezt ígérem, igyekszem lencsevégre kapni, mert nagyon vicces: valaki nyújtogathatta neki a nyelvét, mert Hunor megtanulta kinyújtani a sajátját és mivel látja, hogy ezzel tetszést arat, sziszegve nyújtogatja a nyelvét, miközben fuldoklik a röhögéstől (meg mi is!).
A legújabb tudománya, ezt ígérem, igyekszem lencsevégre kapni, mert nagyon vicces: valaki nyújtogathatta neki a nyelvét, mert Hunor megtanulta kinyújtani a sajátját és mivel látja, hogy ezzel tetszést arat, sziszegve nyújtogatja a nyelvét, miközben fuldoklik a röhögéstől (meg mi is!).
Hozzászólások: