2008.03.02. 21:42
Az apák dícsérete
Bármennyire is pici volt Hunor, az, ha hazajön HuncApu, az mindig nagy dolognak számított. Ha fölvette, ha csak egyszerűen föléhajolt, ha megszólította, arra azonnal reagálnia kellett. Mikor még nem tudott ennyire tudatosan babamosolyokat szórni, félmosolyokat adott, és keze-lába rúgkapált. Jeleznie kellett, hogy igen, érzi, itt van a nagy, erős Apa, akit egész nap várt s aki számára nagyon sok mindent el kell mondania, hogy mi történt vele egész nap, hogy Anya milyen finom édes tejcit adott neki, hogy mekkorákat játszott Álomföldön álommanókkal és mennyi minden új dolgot hallott és érzékelt aznap. Ezek voltak azok a bizonyos kezdetleges matinézgatások, ami szigorúan csak kettejükről szólt, ilyenkor megszűnt körülöttük a külvilág, a fejük pár centire volt egymástól és csak nézték egymást, akár egy örökkévalóságig is képesek lettek volna erre.
A mostani matinézgatások már nagyfiúsak, ugyan szintén megszűnik körülöttük a külvilág, nézik egymást most is, de már beszélgetnek is hozzá. HuncApu elmeséli a munkahelyén történteket, az aznapi eseteit, ilyenkor Hunor csöndben meghallgatja, néha közbe-közbeszól, aztán HuncApu a szokott rítus szerint megkérdezi, hogy "és Veled mi történt egész nap, Kisfiam?". Ilyenkor a megszólított "Kisfiam" nem győzi kézzel-lábbal-torokkal elmagyarázni, hogy merre jártunk, mit játszottunk és "Mámi" (ez én lennék, HuncApu után szabadon), milyen zenedarabokkal kecsegtette őt el aznap saját előadásában.
És a közös fürdőzések, nos hát ez is az ő szeánszuk, nagykádban, csak kettecskén. Rám hárul a fürdővíz elkészítése, Hunor levetkőztetése, de aztán pár percig már nincs rám szükségük, ilyenkor nagyokat csobbannak és némán, egymás szemébe nézve mindkettő arcán szentimentális mosoly, ilyenkor ők gondolatátvitellel kommunikálnak. És Hunor biztonságban érzi magát az Apja karjaiban és hosszú percekre megáll a világ számukra.
A kapucsengő pittyogásakor már tudja, hogy hazajött. Keze-lába rendszertelen mozgásba kezd, feje követi kis teste hullámzását, ezzel is jelezvén, "vegyél fel! menjünk elé!". És mi szinte mindennap az ajtóban állunk és várjuk, hogy megérkezzen a mi csodánk, akihez olyan jó odabújni, beszívni az illatát, aki, ha itthon van, nem lehet baj, aki mégha ideges és fáradt is, mindig olyan sok szeretettel a szemébe néz ránk... így élünk mi hármacskán, szövögetve magunk köré a csodahálót, mely mindentől megvéd....
A mostani matinézgatások már nagyfiúsak, ugyan szintén megszűnik körülöttük a külvilág, nézik egymást most is, de már beszélgetnek is hozzá. HuncApu elmeséli a munkahelyén történteket, az aznapi eseteit, ilyenkor Hunor csöndben meghallgatja, néha közbe-közbeszól, aztán HuncApu a szokott rítus szerint megkérdezi, hogy "és Veled mi történt egész nap, Kisfiam?". Ilyenkor a megszólított "Kisfiam" nem győzi kézzel-lábbal-torokkal elmagyarázni, hogy merre jártunk, mit játszottunk és "Mámi" (ez én lennék, HuncApu után szabadon), milyen zenedarabokkal kecsegtette őt el aznap saját előadásában.
És a közös fürdőzések, nos hát ez is az ő szeánszuk, nagykádban, csak kettecskén. Rám hárul a fürdővíz elkészítése, Hunor levetkőztetése, de aztán pár percig már nincs rám szükségük, ilyenkor nagyokat csobbannak és némán, egymás szemébe nézve mindkettő arcán szentimentális mosoly, ilyenkor ők gondolatátvitellel kommunikálnak. És Hunor biztonságban érzi magát az Apja karjaiban és hosszú percekre megáll a világ számukra.
A kapucsengő pittyogásakor már tudja, hogy hazajött. Keze-lába rendszertelen mozgásba kezd, feje követi kis teste hullámzását, ezzel is jelezvén, "vegyél fel! menjünk elé!". És mi szinte mindennap az ajtóban állunk és várjuk, hogy megérkezzen a mi csodánk, akihez olyan jó odabújni, beszívni az illatát, aki, ha itthon van, nem lehet baj, aki mégha ideges és fáradt is, mindig olyan sok szeretettel a szemébe néz ránk... így élünk mi hármacskán, szövögetve magunk köré a csodahálót, mely mindentől megvéd....
17 komment
Címkék: érzések
2008.03.02. 17:59
Egy jólfésült 3 hónapos
Így fest egy jól feltankolt, kissé álmoska 6580 grammos 3 hónapos, akit vasárnapi shoppingra visznek a szülei. A shopping célja: HuncApu kinőtt ruhatárát bővíteni. Helyszíne: a kispesti mindenmegtalálhatóbenne bevásárlóközpont, ott is a sportruházati bolt. Sikerült vennünk pár ruhadarabot HuncApunak, bár állítólag holnaptól oda fog figyelni arra, hogy mikor és mit étkezik, fogyózni fog és mindennap kondizik! (a megismerkedésünk óta azzal "fenyeget", ha úgy gondolom, ő pár hónap alatt bármikor leszálkásítja a testét! :DDD) Azért nem bánom, hogy vettünk neki pár rávaló méretű nadrágot és pólót, mert a mostaniakban már kezdett úgy kinézni, mint egy jóllakott óvodás! ;) Persze, ilyenkor nekem is lecsurran valami: kaptam végre egy melegítőt (a gyerekosztályon találtam rámvalót ;), pedig mostanság nem vagyok egy kifejezett gyerekméretű :DDD) .
Huncorgó nagyon jól viselkedett, egy ideig kézben kellett tartanom, majd elaludt és így be tudtam helyezni az autósülésbe, míg válogattuk a ruhákat. Az időnkbe belefért egy rövidke dédilátogatás is, aztán rohanás haza, HuncApu meg rendelni.
Számomra még mindig hihetetlen, hogy Hunor érkezése óta már eltelt 3 hónap... még mindig annyira elevenen él bennem a szülés-élmény, mintha csak pár hete történt volna. Annyira ügyes és figyelmes gyermek (biztos, minden Anyuka ugyanezt érzi a sajátjáról, de akkor is ), és olyan érzékeny minden rezdülésünkre. Szerencsére elmúltak a félelmetes felsírásai, HuncApu sajna újra trombitálhat reggelente a hálószobába, Huncbaba már nem fél tőle, hanem kineveti a trombitáló hangot! Ma reggelre ismételten sikerült hátról hasra átfordulnia, ismét félsikerrel, a lábai keresztben maradtak, a keze maga alatt maradt és újra felsírt ijedtében. Nem tudom, mért erőlteti ennyire, ha állandóan megijed az önmaga által generált forgástól?! :D
Tükörképét egy ideje már felismeri és ha nagyon vígasztalhatatlan, belenézve a tükörbe és meglátva önmagát- rögtön jobbkedvre derül. (vajh kitől örökölhette ez a gyerek ezt az egó-szeretetet?! ), Ébren töltött ideje alatt, mely mostanság már egyre hosszabb, (1 óra -másfél - 2 óra is lehet) egyre intenzívebben gügyög ( mondandója javarészét a "heö", "gigigi", "uá", "íjjjj") szavak teszik ki, de előszeretettel fúj nyálbuborékokat is, "fff" hangokkal kísérve, melyek nevetéssel végződnek) és kiköveteli a figyelmet, igényli a vele való foglalkozást. Figyelme éber, ha megpróbálunk HuncApuval beszélgetni miközben ő is jelen van, már csak úgy tudjuk megtenni, ha beszélgetés közben nem egymásra, hanem őrá nézünk, mintha mindketten vele beszélgetnénk, akkor megengedi a diskurzust. Elérkeztünk a hangpróbálgatós időszakhoz, egyre többször kiereszti a hangját, visong, sikít és látványosan élvezi, hogy ezáltal ő kerül a központba. (a sportboltban is a csodájára jártak vásárlók és eladók egyaránt, amikor elvisította magát, és ha ránéztek mosolyokat szórt és nyálazott rendületlenül! ).
Elfogultak vagyunk (de hát, ki is legyen elfogult, ha nem mi?!), biztos, hogy így van, de napjában többször is elmondjuk Huncnak, hogy mennyire csodaszép kisfiú, és hogy milyen okos és mennyire ügyes (ő ilyenkor helyeslően "heő"-zik és mosolyog), és hogy mennyire szeretjük Őt. És minden nap, minden percben azt érzem, hogy akkor és ott a legtökéletesebb. Hogy annál, már nem lehet csibészebb, helyesebb, huncutabb, tökéletesebb... és aztán következő nap, következő héten, rácáfol, hogy debizony, hogy lehet!
Hozzászólások: