2008.03.25. 21:14
Azok a 20 percek
Nem gondoltam volna, hogy valaha ennyire fogok tudni örülni 20 percnek! Mostanában, vagy fogzunk, vagy hangskálát gyakorolunk, vagy pedig egészen egyszerűen csak eljutottunk egy újabb szintre, akárcsak Nagy Elődeink (értem ezalatt Szép Helénát, és Bátor Kendét, hogy csak pár nevet ragadjak ki a sorból, a teljesség mindennemű igénye nélkül). Mégpedig egy olyan szintre, ami abból áll, hogy napközben nem vagyunk hajlandóak sem aludni, sem egyedül eljátszogatni, sem itthon lenni, hanem inkább már korareggel (6-fél 7-7 magasságában) felébresztjük a család apraját-nagyját (mondjuk a macsekok ebből bőségesen profitálnak, hiszen előbb van a reggeli), gurgulázóan nevetünk, de nem maradunk meg egyedül a játszószőnyegen, mint eddig, de nem ám! Maximum 20 percre esünk álomba:
Anyának még a reggeli kávé elfogyasztására (mit elfogyasztására, elkészítésére!) sem hagyunk időt, így most már ráérős Úrinővé vált (és ezáltal a társasági élet iránti igényét is kielégíti, bár nem biztos, hogy reggel 9-kor vágyik erre?!), a sarki pékségbe járunk kávézni. Aztán körsétálunk, szórjuk a mosolyainkat, bezsebeljük az ismerősöktől és az idegenektől egyaránt érkező bókokat, aztán esetleg, pár percre lecsukjuk a szemünket (de inkább útközben is mindent fürkészőn figyelünk), aztán másfél-2 óra múlva enyhén bevásárolva hazatérünk. (erre is csak azért hajlandó az Úrfi, mert megéhezik és nyöszörögni kezd!). És ilyenkor jön az én 20 percem, ugyanis délben ebéd után, komatózusan elalszik, kerek 20 percig, hogy aztán felfrissülve tovább figyelhesse a táguló világegyetemet!
Már a délutáni alvások is kimaradnak, azaz átvette helyüket egy rövidke 20 perces. Estére (6 órára) már piros nyusziszemekkel nyöszörög kisfiam, de ilyenkor már én vagyok a kemény, és eljátszuk/fürödjük az időt fél 8-ig, ekkor vacsi, és alszik hajnal 5-ig, hogy aztán újult erővel belevethesse magát a világ felfedezésébe...
Anyának még a reggeli kávé elfogyasztására (mit elfogyasztására, elkészítésére!) sem hagyunk időt, így most már ráérős Úrinővé vált (és ezáltal a társasági élet iránti igényét is kielégíti, bár nem biztos, hogy reggel 9-kor vágyik erre?!), a sarki pékségbe járunk kávézni. Aztán körsétálunk, szórjuk a mosolyainkat, bezsebeljük az ismerősöktől és az idegenektől egyaránt érkező bókokat, aztán esetleg, pár percre lecsukjuk a szemünket (de inkább útközben is mindent fürkészőn figyelünk), aztán másfél-2 óra múlva enyhén bevásárolva hazatérünk. (erre is csak azért hajlandó az Úrfi, mert megéhezik és nyöszörögni kezd!). És ilyenkor jön az én 20 percem, ugyanis délben ebéd után, komatózusan elalszik, kerek 20 percig, hogy aztán felfrissülve tovább figyelhesse a táguló világegyetemet!
Már a délutáni alvások is kimaradnak, azaz átvette helyüket egy rövidke 20 perces. Estére (6 órára) már piros nyusziszemekkel nyöszörög kisfiam, de ilyenkor már én vagyok a kemény, és eljátszuk/fürödjük az időt fél 8-ig, ekkor vacsi, és alszik hajnal 5-ig, hogy aztán újult erővel belevethesse magát a világ felfedezésébe...
Hozzászólások: