Hunor pocaklakó korában a kezembe akadt egy könyv, amely régi magyar szokások és hagyományok kialakulásáról és ezek fontosságának boncolgatásáról szólt.

Többek között a ruhakészítés "mágiájáról" is említést tesznek. Arról, hogy anno még nem léteztek ruhagyárak, a lányok, asszonyok maguk varrták ruháikat, a lányok gyerekkorúk óta hímezték a kelengyéjüket, belevarrták abba minden álmukat, szeretetüket. És ha belegondolunk, ez volt ám csak az igazi agykontroll, hiszen évekig, míg férjhez nem mentek, programozták az ágyneműt, a ruhát, a bölcsőbe való szemkendőt, eljövendő életük tárgyait!

"Amikor egy asszony gyermeket vár, áldott állapotba kerül, ösztönösen elkezdi kötni az apró pulóvereket, cipőcskéket, és miközben köt, születendő gyermekére gondol. Beleköti a ruhába az összes szeretetét, és a ruha az anya által mágikussá válik. Megvéd minden rossztól, betegségtől, bánattól. A szeretet mindent legyőz, hiszen ennél nagyobb erő nem létezik a Világegyetemben... A kéz, a szív csakra "szerszáma". Amikor alkotunk, a Teremtő munkatársai vagyunk. A szívcsakra az a pont, ahol a szellem és az anyag találkozik, egyesül az emberben. Találkozásuk fényt eredményez, és ez a fény árad tovább a kezünkbe. Minél többet használjuk a kezünket alkotásra,  annál több fény áramlik rajtuk keresztül a világba. Lehet, hogy saját alkotásunk nem lesz olyan tökéletes, mint egy gyári ruhadarab, mégis sokkal több benne az erő..."

Az én Anyukám rengeteget kézimunkázott. Munkái nagy része most is lakásunkat díszitik és olyan jó rájuk nézni... Gyermekkorom a pulcsik, nadrágok, sapkák és sálak kézzel kötött világában zajlott. Sajnos, akkor nem tudtam igazán értékelni őket, ma meg már túl késő...

Pocakosságom alatt valahogy sosem volt időm elkezdeni a kötést, mindig volt valami fontosabb (pl.egy lakásfelújítás, aztán utána a takarítás, a lagzink szervezése...), ám ma beszereztem a hiányzó alapanyagokat és elkezdem a kisfiamnak egy... mégnemtommit, de szívem teljes szeretetét belekötöm, az tuti!