Romboló Ödön (vagy hétköznapibb nevén Dzsonkó Gizella, alias Manci, Huncorgó Mici, Mandragóré, Hunita ésatöbbi ésatöbbi) tegnap este szép szabályos tenyércsattogásokkal bevonult HuncApu után a fürdőszobába, azaz mászik! Hol van már a sok heroikus kísérletéből fakadó pofáraesése, kiterülő békamódon rúgkapálózása?! Én naiva, úgy gondoltam, innentől már nem kell kilövésre készen figyelnem, mikor mibe üti a fejét, minek megy neki, hiszen már mászik! és ami a legkényelmesebb: már nem sír, ha magára hagyom őt bármelyik szobában, hiszen képes utánam jönni, követ! ...ááá, mostantól a saját érdekemben célszerű figyelnem, mit csinál vagy éppen mit forgat abban az okos kis fejecskéjében. Be kell látnom, a járóka sziporkázó tündöklése éppen most kezd igazodni egy hullócsillag röppályájához... persze, nem arról van szó, hogy immáron vége, nem lehet pár percre sem belehelyezni a dedet, de azért lássuk be, 1x1 méteren, játékokkal körbevéve, már nem olyan könnyű a mászásos talajgyakorlatot tökéletesíteni.

Az este tanult elemet ma korán elkezdte gyakorolni a nagyágyban. A hajnali ébredése után, összebújva aludtunk, amikor is valamely macska sikkantására és Hunc szöszmögésére ébredtem: olyan furcsán, sírás előtti módon vette a levegőt (hősiesen mégsem sírta el magát!). A homlokán egy apró foltocska árulta csak el, hogy végre megkapta az első cicapusziját. Napok óta hajkurássza büntetlenül a macskákat, az utolsó pillanatban mindig megmentettük a macsekokat a kezei közül, most úgy tűnik, nem sikerült. Azóta legalább, már nem igyekszik minden áron a farkukat satuba zárni! (satu jelen esetben = miniatűr kis örökrebezáródó kezecskéje). És valljuk be őszintén, macskáink ezidáig roppant toleranciáról tettek tanúbizonyságot.

A reggeli társas mosdómenet közben azon gondolkodtam, vajh anyáink/nagyanyáink miképpen tették lakásukat gyermekbiztossá, hiszen cipősszekrényből most már alsó két polc naponta többször kipakolva, bármely szekrényajtó csilingelő nevetéssel párosuló nyitogatása, immáron rendszeres. Pilinszka ujjacskái mára megtalálták a földtől 5 centire elhelyezkedő konnektorokat (na, ezek már nem érintenek, mindet bedugdostam konnektorvédőkkel). Aztán arra jutottam, nem vagyok hajlandó ennél több biztonsági ketyerét beszerezni, egyrészt itt vagyok mellette minden percben (jó, tudom, úgy is történhetnek balesetek), másrészt mi is felnőttünk kutacsvédő, sarokvédő, vagy éppen fogvédő nélkül például. Ez is, mint annyi sok más termék ebben a fogyasztói társadalomban azt igyekszik belédsúlykolni, hogy attól mert nem veszel havonta kemény pénzekért aktualizált játékokat, vagy éppen nem teszel meg mindent azért, hogy gyermekbiztossá tedd otthonodat, már nem is vagy jó szülő... Hunoron látom, a legtutibb játék az ásványvízes flakon alján maradt víz, hosszú percekre lefoglalja a mozgó üvegcsében úszkáló víz látványa. Babák ők, akik számára még minden számunkra oly megszokott dolog, egy-egy új felfedeznivaló, egy-egy apró csoda!

(persze, azért az elmaradhatatlan klasszikus, a sütifaló bödönünk nekünk is megvan, bár Huncorgó még csak most fedezgeti fel a lehetőségeit ;) )