cucka 2008.08.03. 23:37

Esküvős hóforduló

Huncos a szombati nappal betöltötte a 8. hónapját, melyet stílusosan, mi mással, mint egy újabb lagzin való részvétellel ünnepelhettünk volna meg?!

Hunor mostani viselkedéséről már megint szuperlativuszokban illik beszélnem, ugyanis most hajnal 3-ig ropta, már nem is csak velünk, néha szinte keresni kellett a dedet, annyira kapós volt, kézről kézre hurcibálták a lányok.

Hogy miket tud már a fiatalember? Például tankönyvbe illő, egyenes háttal, szép stabilan üldögél, kúszik, és időközönként már mászásnak is nevezhető tudománnyal lep meg minket (szigorúan, maximum 4 "lépést" hajlandó mászva megtenni aztán kommandósként odavetődik vagy odagurul a célhoz). A járókában már többször felhúzta magát, de óvatos duhaj, nem várja meg, hogy leessen, inkább centiméterenként haladva, szép lassan leengedi magát. Előszeretettel játszik el egymagában, de mindig társaságot igényel maga köré. Játékait igyekszik egymásba tuszkolni, ütögetni, de a kifejezetten erre a célra kifejlesztett sütifaló dobozzal nem hajlandó rendeltetésszerűen játszani, azt inkább megmarkolja és ütemesen a földhöz csapkodja az alattunk lakók legnagyobb örömére.

Természetesen nálunk is megjelent a szeparációs szorongásnak nevezett mumus, de egy eléggé sajátos formában: ha társaságban vagyunk, Hunor bárkinek nagyon szívesen az ölébe ül, eszik a kezéből, kokettál vadidegenekkel. Itthon viszont új szabályokat állított fel: bármit csinálhatok mellette, tündérmackó módon elszórakozik,  nem igényli az ölbenlevést, de egyetlen percre sem lehet őt egyedül hagyni egy szobában. Ha mégis megteszem, akár csak pár másodpercre is, azonnal kiszúrja és nehezen megnyugtatható szívszaggató zokogással válaszol.

És akkor következzen pár kép a szombati nagyeseményről.

A menyasszony, önmagához nagyon illően, felrúgta a fátylas konvenciókat és egy stílusos ruhához, kiegészítőként kalapot választott (meseszép volt):

És Hunor éjszakába nyúló táncai különböző partnerekkel és különböző kiegészítőkkel:

süti beállítások módosítása