Hétfőn gőzerővel belevetettem magam, a mi kis házirendünk felállításában. Az első meglepetés akkor ért, amikor Hunor ebben maximálisan partner volt, nem kellett szigorú szabályokkal keménykednem, hanem mondhatni első perctől működött a dolog. (max az én délelőtti rápihenéseimet kellett feláldoznom).

Naszóval, Hunor reggel 8 után pár perccel ébred, ekkor a saját kényelmességem miatt, mi még mindig kicsit összebújtunk, visszaaludtunk, olyan 10 óráig. Az új házirend, ezt a fajta visszaalvást eltörölte, ilyenkor pár percet még ágyban maradunk, szopizunk, majd irányba vesszük a konyhát, ahol megreggelizünk. (Hunc ilyenkor az etetőszékében inkább csak egy kiflisarkot vagy egy kenyérhéjat mócsingol pépessé, miközben kikergeti a reggel elsőként érkező macicsaládot, enyhén könnybelábadt szemekkel). Reggeli után szabadfoglalkozunk. (Hunc mellettem szöszmötöl, én számítógép előtt megkávézom) 10 óra magasságában Huncos megozsonnázik (kiszúrásképpen szigorúan gyümölcsöt kap, merugye még mindig nem a kedvence, természetesen szopival kiegészítve), hogy legyen energiája caplatni utánam, miközben igyekszem összekapni a lakást. Mosogatás közben figyelnem kell mikor melyik macsekot óhajtja megkergetni vagy éppen melyikük táljából szeretne csemegézni (szerencsére Kokó cica rutinosan nem hagy maga után semmilyen maradékot). 11 körül elvonulunk szopizni és utána Hunort behelyezem az ágyába, eleinte tiltakozott, de amint észrevette, hogy nem hagyom magára, mellette olvasgatok, míg el nem alszik, megbékélt az új helyzettel. (kivenni nem veszem ki, csak beszélek hozzá). Órát lehetne igazítani hozzá, ugyanis kereken egy órát alszik, majd fölébred, kicsit összebújúnk, megebédel, szopizik, játszunk, zenét hallgatunk, kiülünk az erkélyre, ha munkám van, igyekszem Huncos mellett párhuzamosan ilyenkor már csinálni. 3-kor ismét szopi, majd egy fél órás alvás következik, a fentebb említett módon. 5 óra körül újabb szopizás következik, majd séta, bevásárlás, játszóterezés, hintázás, esetleg egy húszperces alvás (bár ez két napja kimarad). 7 óra körül hazajövünk, szopizás, majd vacsikészítés közben, meghallgatunk egy-egy örökzöld klasszikust (Kolompos, Alma együttes forevör!, bár most már becsusszan a mambo vagy a szamba is, nem kis derültséget okozva ezáltal a legifjabbnak, amint körberiszálom a konyhában az etetőszékét). Még mielőtt HuncApu hazaérne, Hunormanó vacsizik (8 órakkor), aztán fürcsi, vizi játékok HuncApu módra, majd 3/4 9-kor ágybakerül és hétfőtől minden nap 9 óra 10 percre legkésőbb elaludt. (a saját ágyában!)

Bárcsak az éjszakáinkról is ilyen sikertörténetet mesélhetnék... igyekszem ott is következetes maradni, hiszen látom, hogy nappal működik a dolog, igazán nem sok erőfeszítéssel, de valahogy mégsem megy. Hunor úgy sír fel, hogy még csak fel sem ébred, csukott szemmel nyöszörögve-fájdalmasan... Hiába itatom meg, egyre jobban belehevül a sírásba... ma éjjel még a vígaszcici sem segített, nem tudtuk eldönteni, hogy a pocakja fájt-e (mer igencsak görcsölgetett), vagy újabb fogacska készül útnak indulni (erre is van némi esély). Este körbepárnáztam a kiságyát, (mert a másik ébredési verzió az az, hogy álmában felül, vagy fel akar állni és csukott szemekkel elborul, beveri a fejét a rácsba és erre ébred fel), de  sajnos ez sem segített...

Ami viszont mindenre gyógyír... e sorok írása közben, kisfiam először felállt magától, mindenféle külső behatás nélkül mellettem a járókában! Majd egy percig állt győzelmi mámorában, majd óvatosan letottyant a pelenkásos részére... én meg itt ülök könnybelábadt szemekkel, mer már megent olyan megható ez az egész világ, hogy egy kóla reklámon is képes vagyok zokogni hosszú percekig...

Nasakkor a bizonyíték, külön kiemelném a harmadik fotón a győztes négyfogú mosolyt: