cucka 2007.11.13. 12:12

Védőnéni

Reggel óta készülődöm, mert mára ígérte a védőnőnk a  látogatását, de semmi... se kép, se hang. Az előbb megpróbáltam felhívni, de ki van kapcsolva, ezért úgy döntöttem, nem várok rá tovább. Pedig igyekeztem felelősségteljes kismaminak tűnni...:))), kicsit össze is kaptam a  lakást, bár rájöttem, annyira úgysem tudom, mint szeretném, mert holnap rakják össze a fiúk a  konyhában a pultot és kicserélik a mosogatót. Tehát megent csatatér a fél lakás! :))) De már nem is izgatom magam! :))) Csináltam kicsi ösvényt a rengeteg baumaxos és egyéb zacsi és felszerelés (fúró, munkalap, konzol) között! :))) Egyszer biztos minden rendben lesz körülöttünk, addig meg megelégszem azzal, hogy bennünk van rend és béke. Nagy kincs...

Nemsokára érkezik TáltosApu és megyünk újabb pár dolgot beszerezni...de olyan aranyos, nem enged már el szívesen egyedül (könyvtárba akartam visszavinni könyveket meg postán csekkeket befizetni), inkább várjam meg őt és elvisz! :)

Holnap délután pedig újabb CTG és szülésznővel való találkozás, meg ultrahang! Már alig várom! :))))
Jólsikerült kis adóbevallásommal frissen és vidáman bekocogtam nyitásra (délután 13 órára)  az APEH Petneházy irodájába, ahol kunkorodó csigasorok fogadtak már  a kapuban. Gondoltam, semmi gond, hiszen ezt a  napot erre szánom, a  sor haladt is, elég hamar sikerült számot is húznom, papírforma szerint csak öten várakoztak előttem. Már a  számhúzásnál elbizonytalanodtam kissé, hogy ugyan jövedelemigazolás köllene a  tavalyi évről, de  mivel még nem lett benyújtva az adóbevallásom, gondoltam inkább adóbevallásos sorszámot húzok...persze, rosszul választottam! Kb.5 perc alatt az ügyintéző hívott is, ekkor derült ki, hogy rossz helyre húztam a sorszámot, morózus néni, átírányít a másik üvegablakhoz, nem gond, várjak pár percet, hívni fognak. Előrelátóan visszaültem a  helyemre, majd alig fél óra múlva valóban szólítottak. Kedves, középkorú szőke hölgy, megmosolyogja történetemet, nézegeti hozalékomat (szememfényét, az általam készített adóbevallást!,  igazolási kérelmemet,  a munkáltatóm által  kibocsátott és aláírt (!) nemlétező tavalyi adóbevallásom, valamint a nyugtát, mellyel állítólag beadták... és melyről percek múlva bebizonyítja a hölgy, hogy hamis!!!), majd közli, jól döntöttem. Először nem igazán értem, mit is döntöttem, majd elmagyarázza: ha vehemensebb lennék, ezekkel a  papírokkal simán elmehetnék munkaügyi bíróságra is, de ugyebár ez évekig elhúzódik és valószínüleg megnyerném, de ugye addig zárolnák az ügyemet és még a  jóváírást sem kapnám meg. Kérdem meglepetten, ezek szerint most visszakapom a túlfizetést, amit a főnököm be sem nyújtott, valamint be sem fizetett? Erre mégjobban mosolyog és bólogat... Ekkor már nyíltan megkérdeztem, hogy ezek szerint ezt a  munkáltatóm most simán megússza, sem nekem , sem neki nem kell még büntetést sem fizetnie? Naivitásomon még jobban mosolyogva megkérdi, akarok-e feljelentést tenni és hónapokig nagypocakkal valamint kisbabásan tárgyalásokra járni és bizonyítani az igazamat? Hitetlenül és egyre zavartabban néztem rá, mikor is újabb kérdést tett fel: elméletileg szeretném tudni vagy gyakorlatilag szeretném tudni, hogy megússza-e? Mondom felbátorodva, mindkettőféleképpen. Elméletileg nem ússza meg, mert neki "hivatalból" ezt tovább kell terjesztenie, hogy ilyenre bukkant, gyakorlatilag mivel más (alkalmazott, munkavállaló) nem tett a  cég ellen hivatalosan panaszt,  nincs az APEH-nek kapacitása minden magánvállalkozó ellen eljárást indítani. A kedvesszőke azt is elmesélte, hogy ennentől cifrább ügyekkel is találkozik nap-mint-nap, ő már nem akad ki semmin és örüljek, hogy legalább a  társadalom-biztosításom fizetve volt. Ma,jelen pillanatban nincs olyan rendszer Magyarországon, amely összefoglalná, hogy egy vállalkozó mindent fizet-e az alkalmazottai után vagy sem. És őszintén reméli, ez az ország már nem süllyed tovább és végre valami igazán történni fog, mert ma, ilyen körülmények között, tényleg nem lehet...
Igazából már csak röhögni tudok az egészen...hogy tényleg itt tart ez az ország...amikor minden fórumról a szankciókat sulykolják a  fejedbe... és tényleg vicces, hogy úgy kapok vissza 30 napon belül pénzt, hogy nincs is befizetve az a  bizonyos többlet... és senkinek sem hiányzik az államkasszából az a  párszázezer forint...

Tényleg szomorú, ami itt folyik...

cucka 2007.11.12. 08:25

37. hetünk



Eljutottunk a  37. hétig is! Azt gondolom, talán Huncnak sikerült beékelődnie a kismedencémbe, mert egészen egyszerűen fáj "ott lent" ha le kell hajolnom vagy gugolnom valamiért! :S És egyre többször leüléskor igencsak megérzem (enyhe kellemetlen érzéssel vegyítve) a  farokcsontomat is. Kicsifiam mozdulatai egyre erőteljesebbek, néha egészen olyan érzésem van, mint amikor rosszat álmodunk és hirtelen megrázkódunk félálomban. Na,  ilyeneket csinál Hunc is, órákig mozdulatlan, majd aztán teljes teste összerázkódik... ez nem mindig kellemes érzés... Hunorka ezen a  héten már érett magzattá van nyilvánítva, mostantól bármikor, ha szeretne, megszülethetne és nem minősülne koraszülöttnek sem. Hossza 50 cm körül van és súlya 3000 gramm körüli. (mostantól már ez is egyénileg szabályozott és minden méret már-már természetesnek minősül! :) ) Én pedig egyre természet-ellenesebb méretű pocakot kezdek növeszteni! :))))) Ránézve a fotókra már kapisgálom, miért is fáj már annyiszor a  hátam...többek között! :)))

Tegnap, házassági évfordulónkra való tekintettel, azt terveztük, kimegyünk a Pilisbe, a kedvenc kockásabroszos kisvendéglőnkbe, Márton napi libacombot enni, majd romantikusan (a körülményeimhez mérten) sétálunk egy picit a  hóesésben, pár fotó, aztán TáltosApu bemegy dolgozni (rendelni), hű asszonykája pedig veletart asszisztálni neki. Fél 3-kor indultunk volna, ekkor hullott a legszebben a hó, még itt Pöstön is elvarázsolt a bársonyos pelyhek tánca! És ekkor a  hidegre való tekintettel az akkumulátorunk megadta magát... HuncApu csak telefonált és telefonált, meg káromkodott, aztán már csak katatón módon mondta, menjünk fel, a mai ebédből már nem lesz semmi. Aztán újabb körtelefonok, végül "bebikázás" lett és nagy nehezen fél öt után elindultunk a rendelőbe.(akkor már korántsem hullott olyan szépen a  hó, inkább latyak volt már mindenhol :( ) . Rendelés után pedig beültünk egy közeli kisvendéglőbe (ahol csak mi ketten voltunk ilyen késői órában) és romantikusan gyertyafényben megvacsoráztunk, bár ekkor már mindketten hulla fáradtak voltunk... emlékezetes lett az első házassági évfordulónk! ;)



"Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.
 
Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.
 
Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.
 
Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.
 
Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába."
 
                              (Kányádi Sándor: Két nyárfa)




 

cucka 2007.11.10. 08:13

Vélemények





Azért kezdtem el blogot írni, hogy kiírjam magamból azokat a  gondolatokat, félelmeket, örömöket, problémákat, amik foglalkoztatnak a  várandósság alatt, azokat az érzéseket, amelyeket nem tudok néha kimondott szavakba foglalni. És nem mindig a barátaimra, a társamra zúdítani a vélt vagy valós sérelmeimet...csak egyszerűen kiírni magamból és ezzel megszabadulni tőlük...amúgy is hiperérzékeny vagyok a  kritikára, hát még ebben az áldott állapotban! :))) És nem mellékesen tényleg emléket szerettem volna állítani ennek a kilenc hónapnak a maga szépségeivel, kudarcaival, egyre nehezedő-szuszugó lényemmel és egyre jobban fejlődő pocaklakómmal... a pocaklakómnak. Első szárnybontogatásaimról szólni sem mertem senkinek, majd egyre több emberkét "avattam be" vagy talált rá magától a bejegyzéseimre. Nem szoktam naponta a statisztikámat bújni (és egészen őszintén ehhez annyira nem is értek), ezért sokszor zavarba jövök, amikor baráti társaságban eszembe jut egy pár hetes/hónapos történet és még mielőtt elmesélném, valaki mosolyogva közbevág: igen, olvastam a  blogodon. Sokan olvasnak, néha magam is meglepődöm, hogy az egymás blogját olvasó, egymást hellyel-közzel ismerő és állandóan kommentező társaságon kívül, mennyi látogatóm lapul névtelenségbe és mégis akár naponta többször is visszatérve olvas, akár született aznap bejegyzés, akár nem. És nincs is ezzel semmi baj...
Naponta érkeznek visszajelzések, ugyan nem mindig a blogomban, sokan az emilcímemre írnak, mások szóban gartulálnak vagy éppen negatív kritikával illetik tevékenységemet. Nagyon sok kedves véleményt is kapok (az egyik kedvencem az, hogy az egyik közeli ismerősöm megjegyezte, amióta olvassa az írományaimat kezd rájönni arra, hogy nem is ismert igazán és hogy számára egy teljesen új arcom körvonalazódik ki :) ), és nagyon sok a "paranoid" negatív vélemény is: túlságosan kitárulkozom  vadidegenek számára, semmibe veszem a születendő gyermekem személyiségi jogait és igazából ezek a  bejegyzések nem is a  saját gondolataim, hanem csak egyfajta megfelelések a  külvilág számára. (a dolog pikantériája: azok, akik elítélnek ebbéli tevékenységemért is rendszeresen olvasnak! ;) )
Nos, azt gondolom, ezt a naplót, elsősorban magam miatt hoztam létre, hogy magam számára minél könnyebben menjen a  visszaemlékezés. És már most csodajó érzés visszaolvasni a kezdeteket... Minden igyekezetemmel és erőmmel azon vagyok, hogy ne bántsak meg és ne hozzak kellemetlen helyzetbe senkit sem, legfőképpen a  születendő kisfiamat, a  férjemet, az újdonatújan megkapott családomat... örök fájdalom marad, hogy nekem már senki sem tudja elmesélni, hogy hogyan várt engem a  kilenc hónap alatt, hogy milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy hamarosan közéjük érkezem, mit érzett, amikor először megérezte az első pillangószárny-csapásokat a  pocakjában... hogy milyen félelmei voltak, milyen álmai , milyen gondolatai abban a  kilenc hónapban ...és nincs aki válaszoljon a kérdéseimre, mert nincs kinek feltennem őket... ugyan tudom, hogy itt vannak velem és velem örülnek, velem izgulnak, de már nem tudják fogni a  kezem, már nem tudják letörölni a könnyeim, nem tudnak átölelni, ha támaszra van szükségem, megvígasztalni, ha valami nagyon bánt és tanácsot adni, ha elbizonytalanodom... és azt sem tudom, milyen volt engem várni, hiszen nagyon kevésszer beszélgettünk erről, mert akkor még nagyon nem volt aktuális... ezt az űrt -is- szeretném valamelyest "pótolni", hogy Hunor mindig érezze, hogy mennyi szerettel vártam/vártuk Őt, hogy milyen sokat jelent nekem, hogy egyáltalán várhatom az érkeztét...

És most kiírtam magamból és ... :)))

cucka 2007.11.09. 18:44

MEGCSINÁLTUK!!!

Amire büszkék lehetünk: abszolút nem ideillő végzettséggel, sikerült elkészítenem a  2006-os évi adóbevallásomat...najó, azért kaptam telefonos segítséget Tiszteletbeli Sógitól (bár nem biztos, hogy Ő nekem az ;) ), és behelyettesíteni a számokat egy új formanyomtatványba az elkészített -csak le nem adott- adóbevallásból sem volt túl nehéz! ;)))) És a  jóhír (bár ilyen késések után nemtom mennyire lesz jófej az APEH), túlfizetésem volt, nem is kevés, visszajár egy csomó pénz is! :))) Trallala! :))))

Így azért mégiscsak szép az élet! :)))))




 

cucka 2007.11.09. 15:57

Az első CTG-nk :)

Megvolt az első CTG-ként! Esküszöm úgy izgultam, mintha a fiam Nobel díj átadására készültünk volna, de legalábbis is a diplomaosztójára! :))) (vagy az első ultrahangok egyikére, amikor még minden olyan bizonytalan volt?!...;) ). Természetesen Hunc nagyon jól teljesített és végre HuncApu is szembesült fia hihetetlen mennyiségű és milyenségű mozgásaival! Néha olyan hangos lett a masina, hogy attól féltem, leáll a működésben, ilyenkor HuncApu arcán egyhe rángásokat véltem felfedezni...nemtom, hogy fogja bírni a  szülést! :S A CTG-t értékelő doktorbácsi meg is jegyezte, hogy mennyire élénk és mozgékony kisfiú! Mondtam, én ezt CTG nélkül is érzem a  nap minden órájában! :)))) Szóval, egyelőre még nem szülünk, hiába riogatnak mindenféle elefántlábak! :))) Mondjuk általában estére nézek ki nagyon lepukkanva, tegnap estére is már lüktettek a  csülkeim  és mindig azt hiszem, ennél már nem lehetnek puffadtabbak és mégis! :)))) Viszont ma éjjel szinte "denevér" pózban aludtam (2 nagypárnát raktam a  lábaim alá) és ébredéskor meg is volt az eredménye: visszakaptam a régi lábaimat...igaz, csak pár óra erejéig! :)))
Annyira meghatódtam ma ezen a  vizsgálaton...ezidáig sosem éreztem ennyire "bensőségesnek" a viszonyunkat Hunccal. És ma először, ahogy hallgattam szívdobbanásait, érzékeltem mocorgásait, és néztem HuncApu megilletődött arcát miközben szorongatta a  sálamat és a  kabátomat jöttem rá, hogy soha ennyire közel még nem éreztem magamhoz Őket. Hogy mi most már egy igazi család vagyunk...hogy pár nap és mindez kézzelfoghatóvá is válik...édes kicsi fiam...annyira boldog vagyok, hogy eldöntötted, hogy hozzánk érkezel!

Az élet profánabb pofonja: most már biztos, hogy munkáltatóm tavaly nem nyújtotta be az adóbevallásomat a  nevemben, csak elkészítette, aláíratta velem és valahogy "elfelejtette" beadni és befizetni. A hétvégén megpróbálom megszülni a papírkáimból a  bevallásomat és hétfőn ott kezdek az APEH-ban szánva-bánva bűneimet és könyörögve, nézzék el nekem, gyarló alkalmazottnak, a  bírságot és azt, hogy megbíztam a  munkáltatómban! Valamint vessenek előrehaladottan áldott állapotomra egy bűvpillantást és dolgozzák föl minél hamarabb a bevallásomat!
Hejdeja zéletszép! Csuhajja...

2 komment

Címkék: ctg

cucka 2007.11.07. 12:19

Védőnőnél

Kora reggel tiszteletünket tettük a védőnőnknél, ahol ismét meghallgathattuk Hunc erőteljes szívhangjait. Szépen gyarapszunk, a 34. hét óta egy újabb kilóval gazdagodtam, azaz most már 13 kiló plusszal rendelkezem. Mutogattam elefentcsülkeimet, gyorsan nézett egy vizelet vizsgálatot a toxémia kizárására, hálisten negatív!, erre azt a tanácsot kaptam, hogy ha az étrendemen semmi változtatást nem követtem el az utóbbi időben, akkor ez már tényleg a VÉG kezdete... Ajánlotta, hogy fogyasszak sok almát, uborkát és maradjon meg a napi 2,5-3 liter folyadék fogyasztásom. Vérnyomásom a reggeli nesscafém után 87/54 lett, ezt háromszor is lemérte, mert nem akart hinni a  szemének, mondtam, nyugi, ez nálam teljesen természetes. Erre napi egy csésze fekete tea fogyasztását ajánlotta, és csalánteáét (a vízhajtó hatás miatt).
Heves takaríthatnék lett úrrá rajtam, (lehet, hogy megszólaltak tudatom mélyén a  kis figyelmeztető harangocskák?!), de persze ez is sok-sok megállással és rápihenéssel megy, nem kis bosszúságomra! :S
Péntek reggel CTG, megvan az időpontunk rá ...annyira kíváncsi vagyok!
Az esti színházat nagyon bírta Hunc, figyelmesen hallgatta az előadást, és nem is ficánkolt túl sokat, inkább HuncApu idegeskedett, hogy nem zavarja-e a  gyereket a végén a tapsvihar?! :))) A lagzink után már meggyőződésem, ha megszületik, csak úgy fog tudni elaludni, ha folyamataosan "rázom"! Ezt szokta meg hibbant szőkenő anyjától! :)))

8 komment

Címkék: védőnő

Ha már az állatoknál tartunk: Vörösbegy totyog, akár egy aranyos kiskacsa, és lassan haladunk a  bálnakorszak felé... upssz... itt jegyezném meg, én itt tennék egy kis kiltérőt az állatok között: bevállalom az elefánt lábakat! :))) Már este a  vacsora tálalás közben éreztem, hogy valami nagyon furcsán működik a  lábaim körül, mintha nehezemre esne a  járás, ólomlábaim lennének. szimpla kíváncsiságból felrántottam a  nacit csülkeimről és sírógörcsöt kaptam: én eddig ilyet még nem láttam: eltűnt a térdem és vaskos parizerek vették át az uralmat combtól lefelé! :))) Természetesen lepihentem azonnal, várva, hogy reggelre újra visszakapom a  régi lábaim, de sajna most nem történt meg a  csoda! :S  Aztán a  nap záróakkordjaként le szerettem volna gugolni, amiből fenékrecsüccsenés lett, amit már HuncApu sem tudott tétlenül nézni, fel akart segíteni, de  botrányba fulladt a  kísérlete, így inkább elkúsztam az ágyamig...:S (vajon az elefántok hogy csinálják, hogy azt a vaskosan duzzadt valamilyüket -térdüket- olyan játszi könnyedséggel tudják be- és kihajlítani?! :)))) )
A héten kezdődik a  CTG ( kardiotokográfia). Még ide is be kellene jelentkeznem. Ez a  vizsgálat a  magzati szívműködést, a méhösszehúzódások erősségét és milyenségét méri. A kismama pocakján két érzékelőfejet helyeznek el: ezek
fájástevékenységet és  szívműködést figyelnek meg. A kismama is kap a  kezébe egy nyomógombos készüléket, melyet magzatmozgásonként kell megnyomni. Az adatokat a  gép az idő függvényében görbéken ábrázolja. Közben teljes hangerővel hallhatjuk magzatunk szívhangját. (ezeddig mindig irigykedve hallgattam a  kórház folyósóján elhaladva a kiszűrődő szívdobbanásokat, most viszont a saját kisfiamét fogom hallgatni...:) istenem, el sem hiszem, hogy már itt tartunk!) Amennyiben a  pici átmeneti vagy tartós oxigénhiányos állapotban van, a  kapott görbénk eltér a  szokásostól. Maga a  vizsgálat 20 percet vesz igénybe és a 36. héttől hetente kell elvégeztetni.
Összekapcsoljuk a  kellemeset a hasznossal, megpróbáljuk péntekre időzíteni a CTG-t és a szülésznői találkozást, meg a szülőszobával való ismerkedést is. Holnap pedig védőnő délben. Újabb mázsálás következik (asszem a hétvégei nagyevések nem múltak el nyom nélkül ;) ) vizeletvizsgálat (nincs-e benne cukor vagy fehérje a  terhességi toxémia miatt), és el kell döntenem azt is, ki lesz Hunc gyerekorvosa. Ez azért is fontos, mert ő állítja össze a baba kezdeti patika kelengyéjét, ami pár nélkülözhetetlen baba-ápolási és köldökcsonk-ápolási csodaszert tartalmaz. A védőnőmmel azt is megbeszéljük, mikor teszi tiszteletét Hunc szerény hajlékában, mert még egyszer sem járt nálunk! :)))
Aztán délután villámlátogatást teszünk szülővárosomba, a bürokrácia nagy úr és bizonyos papírokat csak személyesen tudok elintézni...:S... és csak csütörtökön délkörül-koradélután  érkezünk haza.
Ma este pedig színház, már alig várom! :)))

Úgy érzem, ezen a héten sem fogunk unatkozni kisfiammal! :)))

cucka 2007.11.05. 19:43

Címszavakban

Csütörtök délutáni érkezésünk után, mihelyst cicalányaink megbékéltek a  szállás adta lehetőségekkel valamint a lekenyerezésükkel (természetesen 2 étkezés közti bónuszkaja volt! ;) ), belevetettük magunkat a  termálvízbe. Abszolút nem volt egyik medence sem túl meleg, sem túl hideg, úgyhogy szerintem Hunc duplán úszkálhatott! :))) A kilátás gyönyörű volt, tapinthatóan beköszöntött az ősz, a  maga ezerszínű világával!




Szemmel láthatóan a  macskáink is birtokba vették a  szobát, egy fotelben aludtak és mindketten éberen figyelték a külsős zajokat. Kokó természetesen nappal az erkélyen töltötte jól megérdemelt pihenését! :)))



Péntek délelőtt kilátogattunk a mindösszesen 3 kilométerre lévő tölgyesbe, ahol nagyot sétáltunk az őszi napsütésben.



Minimálisra iktattuk életünkből a telefonokat, valamint a  külvilágot. Nagyokat beszélgettünk, aludtunk, pihentünk, ettünk és áztattuk magunkat a termálvízbe (amúgy teljesen elmúltak ettől a gyógyvíztől a kiütéseim!!!!).
Vasárnap kis kitérőt tettünk Paksra, a jövendőbeli keresztapuhoz, ma reggel ébredés és reggeli után pedig indultunk is haza.
Feltöltődtünk mindannyian, és most már tényleg kezdődik a  visszaszámlálás! :)))))
Sóginő kedves szavai naponta eszembe jutnak...azt álmodta valamelyik éjszaka, hogy megszületett a  mi "pihe-puha-csodababá"-nk (szó szerint idézve Őt:)))) )... különben már tényleg nagyon várom, hogy a karjaimban tarthassam, de azt gondolom, Hunorka érezni fogja mikor kell közénk érkeznie! :) Ezalatt a  pár nap alatt újra szembesültem ezzel a  csodával, hogy babát várok...teljesen elmúltak a  mindennapok problémái és nagyon tudtunk mindhárman koncentrálni egymásra....lelkileg készítettem magunkat a talákozásunkra...mindig hittem abban, hogy egy baba érkezése maga a csoda, és, igenis, lehet így szeretni, ennyire önzetlenül és feltétel nélkül, de  most  a  saját emocionalitásommal érezni megint más...semmi sem közelíti meg ezt az érzést.
..kicsi pihe-puha-csodababám ...

cucka 2007.11.02. 10:00

35. hetünk

Azt hiszem, a  pocakfotókkal mindig elmaradozom valahogy... viszont eldöntöttem, mostantól már úgy is visszaszámlálás van, ezért hetente készítünk! :)))



Ilyenkor mindig megdöbbenek, hogy mekkora görögdinnyét sikerült növesztenem! ;)

Hunc ezen a  héten 46 cm hosszúságú és 2500 gramm körüli súlyú (bár a múlt heti ultrahang alkalmával nagyobbnak becslődött ;) ). És mostantól heti 250-300 grammal is növelheti a heti súlyát a szépfiú (és vajon az anyukája? :) ). A méhboltozat már a  szegycsont magasságában helyezkedik el, ezért is nehezített a  légzés étkezések után
(meg lassan már úgy általában is ;) ) és a gyomorégést is köszönhetjük ennek az állapotnak. A baba feje ilyenkor már lesüllyed és rögzül a kismedencénkbe, ezáltal is még gyakoribbá téve a  vizelési ingert (szerintem ennél már nem lehet gyakoribbá tenni :) ). Ebben az időszakban vér volumennövekedés is tapasztalható és egyre inkább növekszik a  folyadék visszatartás is (lábdagadás). Ezeket még mindig sok felpolcolt lábbal pihenéssel, napi több liter folyadékfogyasztással és kevesebb fűszer használatával tudjuk minimálisra csökkenteni.

 

cucka 2007.11.01. 11:00

Szavak nélkül...


süti beállítások módosítása