cucka 2007.12.09. 22:40

Egy hetes kisember

Alig hiszem el, hogy már egy hete velünk van, Hunc. Szinte naponta fotózzuk, mert szinte naponta újabb és újabb dolgokra képes és egyik pelenkázástól a  másikig is képes valami új dolgot felfedeznie!
Élete első hetében mindannyiunk mindennapjaiba rengeteg változást hozott:
- ezelőtt egy héttel ilyenkor már a  karjaimban tarthattam Őt. Igaz, még mindketten csak ismerkedtünk egymással, mégis velünk volt már és valami teljesen új és eddig nem ismert érzést csempészett HuncApuval való kapcsolatunkba.
- 2 nap múlva megtörtént a tejbelövellés, igaz a  kórházban délután még nem hittek nekem, aztán éjjel pokoli fájdalomra ébredtem, enyhe hőemelkedésre és két Pamela Anderson számára is irigyelnivaló cickóra ;), amiből nem tudtam kikönyörögni Hunc számára a  tejcit sehogy sem. Az éjszakás nővérke segítségével megszabadultam a fölöslegtől és így már szabadon szopizhatott Hunc, majd éjszakára kaptam egy felmelegített meggymagpárnát, ami reggelre teljesen fellazította a  kötöszöveteket.
- a 3. napon kisfiam megkapta az első oltását ( a BCG-t, ami a  tuberkulózis védőoltása), amit én végigzokogtam, Hunc egy erőteljesebb gügyögyő hanggal konstatált.
- 4 nappal később (éppen Mikulás napján) hazahoztuk a  kórházból a  kismanónkat. Nagyon furcsa volt az első nap itthon nekem, bár Hunorka akkor is jól kezelte az új helyzetet: végigvittük a lakáson, tudom, hülyének tűnhetünk, de minden helyiségről mondtam neki pár szót, majd nagyot szopizott és elaludt a  kiságyában. Ezen a  napon kezdte el először "markolászni" a felé közelítő cicimet (persze, mert egy kis méregzsák, ha nem kapja meg azonnal, mihelyst kinyítja a szemét :D)
- az 5. napon délelőtt kijött a  gyerekorvos, mindent rendben talált, de ezt leszámítva családi idillben éltünk, HuncApu kiadós és finom ebédet főzött az én irányításom alatt, többször elbőgtem magam a  harmóniától és a  szeretettől.
- 6. napunkon vacsi után még nem volt álmos a  kicsikirályfi, HuncApu a  nappaliban játszott vele, ismerkedtek és ekkor rámosolygott! Hosszan és kitartóan és nagyon Huncutul! Elolvadtunk mosolyától...
- ma pedig egy hetes és reggelre már sikerült átfordítania a fejét fekve! Eddig, ha lefektettem pl. a  jobb oldalára, akkor általában következő ébredéséig úgy is maradt, de mára a szemem előtt átfordította a kis fejét a bal oldalra.

Délután fentjárt a KeresztApu, Hunorka ébren és nagy érdeklődéssel fogadta Őt is meg a  tőle kapott rózsaszín malacot. Kaptunk egy gazdag komatálat is:


HuncApu elkapott egy titkos pillanatot, néha szopizás után összebújva elbóbiskolunk pár percre Hunccal:



Annyira boldog vagyok, hogy minket választottál, kisfiam!
süti beállítások módosítása