Jártamban-keltemben akadtam rá Kahlil Dzsibrán (Gibran) libanoni keresztény költő filozófiai tartalmú műveire, verseire, akit azóta is nagy tisztelettel idézek, olvasok.

Neve azzal vált ismertté, hogy -mivel Amerikában élt-,  igyekezett gyökereit nem megtagadva megismertetni az amerikai néppel az arab kultúrát, fordulatos népi közmondásait. Műveinek, mély vallásossága, szentimentalizmusa és szülőföldszeretete szolgált alapul.

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok
el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná
tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket
minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan."

(Kahlil Gibran)