2008.05.30. 23:24
"Menni kéne, mindig menni és egy percet sem pihenni..."
Az utóbbi napjainkra leginkább ez a kiragadott dalszöveg lehet a legjellemzőbb. A kánikula menthetetlenül berobbant a paneldzsumbi által jó szorosan körülhatárolt kis lakunkba. A napközbeni szobai átlag 26-27 Celsius fokát, nem csak az én kiterebélyesedett testem, de Huncos izzadós kis természete sem viseli túl jól. Ezért is -nomeg a társaságért!- szinte reggeltől estig rójjuk a köröket, hol a Margit szigeten, hol a Szent István Parkban (ajánlom mindenki figyelmébe, csendes kis sziget, ha valakinek még nincs teljesen elege az egy négyzetméterre eső 5 babakocsis anyukából és babájából), ma délután/este pedig a Római parton búcsúztattuk újabb kis időre Dajcslandba szakadt barátosnőmet.
Fotókkal hadilábon állok, mert: "A" verzió: viszem a fényképezőgépet, majd elfelejtem használni, "B" verzió: elfelejtem vinni és akkor használnám. Szerencsére, ha gondos Anyukákkal (szám szerint kettővel is ) hoz össze az élet, ők fotóznak rendületlenül, így a Margit szigeti sétánk is többrendben meg lett örökítve, publikus és kevésbé publikus fotókkal egyaránt.
Fotókkal hadilábon állok, mert: "A" verzió: viszem a fényképezőgépet, majd elfelejtem használni, "B" verzió: elfelejtem vinni és akkor használnám. Szerencsére, ha gondos Anyukákkal (szám szerint kettővel is ) hoz össze az élet, ők fotóznak rendületlenül, így a Margit szigeti sétánk is többrendben meg lett örökítve, publikus és kevésbé publikus fotókkal egyaránt.
Egy kedves hölgy kérésére álltunk meg így csokorba, melyre engedélyt kért egy fotó erejéig tőlünk ("mer olyan szépek, már az előbb is néztem magukat"), szerencsénkre szemfüles Ingridünk kapott az alkalmon és a saját fotóapparátusával is készíttetett egy csoportképet különítményünkről:
Óriás léptekkel haladunk a szilárd étkek felé: HuncApu gyermekkori kedvencét (sütőtök), csöppfiam egyetlen fintor nélkül, sőt továbbmegyek, cuppogva elfogadta főzelék és ivólé formájában is. (alma azóta is arcfintor és köpködés). Védőnéninknek referálva, továbblépésként hagyjuk egy időre a gyümölcsöt (csodálkoztam volna, ha a kis HurkaGyurkának nem ízlene a főzelék!), jövő héttől bátran kezdjünk el variálni a főzelékek színes skálája között, alapként meghagyva a krumplit. (spenót, sárgarépa -sárgarépalé-, borsó, tök, cékla, sóska), csöppnyi anyatejjel megbolondítva. Egyelőre buzgó vagyok és nagyon elszánt, hogy magam fogok főzőcskézni Hunornak, bár az előttem járó Anyukák csak rutinrókás mosollyal az arcukon hallgatták bevállalásomat... a többit majd az idő és a töretlen nemalvós éjszakák fogják eldönteni...
11 komment
Címkék: hozzátáplálás hunorfotó
2008.05.26. 23:14
Margit sziget rulez
Az egy hétre eső Margit sziget látogatásom rekordokat döntöget. Ugye voltunk szombaton egy olyan 5-6 órácskányit, aztán ma Dajcslandos barátnőmmel is kolbászoltunk egyet és szerdán, ha ismét jó idő lesz, Huncos megmutatja Barninak, hogyan kell Helénát is levenni a lábáról, szintén egy Margit szigeti séta keretén belül... (persze szigorú szülői felügyelet alatt/mellett!)
Ma ismét rápróbáltam egy kis reszelt almára, de szerintem nem tudok kellően meggyőző lenni, hiszen engem a világból ki lehetne kergetni ezzel a dologgal, így sokszor tudatosan kell a mosolyt az arcomra erőltetnem, mert érzem, hogy Hunc fintorgása rám is átragadva, arcom eltorzulását okozza. Úgy tesz, mintha elfogadná, majd egy óvatlan pillanatban öklendezve sűrű nyállal visszadobja az egész addigi adagot. Barack ügy, dettó (bár speciel én azt nagyon szeretem!). Nem is erőszakoskodom tovább. Alig pár napja poénkodtunk, hogy Huncos apjafia, ezért senki sem lepődne meg azon, ha semmi mást nem fogadna el pár hónap múlva, mint turmixolt kolbászt jó kis vereshagymával, vagy éppen csülökpörköltet. Ha ezeket nem is, de ma a szájába dugtam egy ujjbegynyi főtt burgonyát, amit mohón tüntetett el. Felbuzdúltam: kaptunk mi egy csodaszerkezetet Ámerikás Uncsitesótól, ami olyan, mint egy prés és egy daráló keveréke. Na ezzel összetörtem két karika krumplit és hozzáadtam 10 milli tejcit, pépesre kavartam és Huncos úgy bepuszilta, mint egy kisangyal!
Nagyon embertpróbáló az élet mostanság Hunorral, 24 órás készültséget jelent vele élni. Lassan kiérdemli az ön- és közveszélyes minősítést. Szempillantások alatt képes 2-3-akat fordulni, elrugaszkodik bárhonnan, feltornázza magát ülő helyzetbe, hason igyekszik négykézlábra állni (bár szerencsére még szétcsúsznak a lábai, ezért idegeskedni/nyűgösködni kezd!), minden reggel átrendezi a kiságyát, leaggatja/mögé/alábújik a fejvédőnek, megtépkedi a sötétítő függönyt, de már rájöttünk a függöny csak eszköz, a valódi cél a körforgó megmozgatása a függöny segítségével! Gyűlöli a járókát, mert a földön van és nem lát rendesen ki belőle, imád kézben, magaslatokon ülni, ahonnan beláthatja területét, napi több órás sétákkal kell lefárasztani különben esti elalvását képes kitolni akár fél 11-ig is!
Fejlődik, rohamosan fejlődik... van még pár boldog hetünk, hónapunk, aztán végképp megindul és onnantól nem lesz megállás!
Ma ismét rápróbáltam egy kis reszelt almára, de szerintem nem tudok kellően meggyőző lenni, hiszen engem a világból ki lehetne kergetni ezzel a dologgal, így sokszor tudatosan kell a mosolyt az arcomra erőltetnem, mert érzem, hogy Hunc fintorgása rám is átragadva, arcom eltorzulását okozza. Úgy tesz, mintha elfogadná, majd egy óvatlan pillanatban öklendezve sűrű nyállal visszadobja az egész addigi adagot. Barack ügy, dettó (bár speciel én azt nagyon szeretem!). Nem is erőszakoskodom tovább. Alig pár napja poénkodtunk, hogy Huncos apjafia, ezért senki sem lepődne meg azon, ha semmi mást nem fogadna el pár hónap múlva, mint turmixolt kolbászt jó kis vereshagymával, vagy éppen csülökpörköltet. Ha ezeket nem is, de ma a szájába dugtam egy ujjbegynyi főtt burgonyát, amit mohón tüntetett el. Felbuzdúltam: kaptunk mi egy csodaszerkezetet Ámerikás Uncsitesótól, ami olyan, mint egy prés és egy daráló keveréke. Na ezzel összetörtem két karika krumplit és hozzáadtam 10 milli tejcit, pépesre kavartam és Huncos úgy bepuszilta, mint egy kisangyal!
Nagyon embertpróbáló az élet mostanság Hunorral, 24 órás készültséget jelent vele élni. Lassan kiérdemli az ön- és közveszélyes minősítést. Szempillantások alatt képes 2-3-akat fordulni, elrugaszkodik bárhonnan, feltornázza magát ülő helyzetbe, hason igyekszik négykézlábra állni (bár szerencsére még szétcsúsznak a lábai, ezért idegeskedni/nyűgösködni kezd!), minden reggel átrendezi a kiságyát, leaggatja/mögé/alábújik a fejvédőnek, megtépkedi a sötétítő függönyt, de már rájöttünk a függöny csak eszköz, a valódi cél a körforgó megmozgatása a függöny segítségével! Gyűlöli a járókát, mert a földön van és nem lát rendesen ki belőle, imád kézben, magaslatokon ülni, ahonnan beláthatja területét, napi több órás sétákkal kell lefárasztani különben esti elalvását képes kitolni akár fél 11-ig is!
Fejlődik, rohamosan fejlődik... van még pár boldog hetünk, hónapunk, aztán végképp megindul és onnantól nem lesz megállás!
2008.05.25. 11:44
Szombat
Az előző bejegyzésem történései miatt, elég nehézkesen ragasztgattam össze emlék-cserepeimet és öltöttem magamra újra a mindig fitt anyuka képét, de a forró fürdő megtette hatását. Főként úgy, hogy délutánra egy rögtönzött találkozóra készültem a Szépszeművel. Nem így képzeltem el az első randinkat, sokkal jobban fel szerettem volna készülni rá, sokkal figyelmesebb lenni vele, hiszen megérdemli.
Úgy röpült el Vele az idő, hogy alig vettük észre, hogy sötétedni kezdett, csak róttuk a köröket a Margit szigeten, majd megpihentünk kicsit, hogy aztán újra mehessünk, izomlázasra sétáltam magam. Hunor birkatürelme is említést érdemel, hiszen csúnyán bojkottálhatta volna a programunkat, bár ő igazi kispasi: legyen kaja és tiszta pelus, kicsit szórakoztassák, a többi igazán már nem is számít!
Köszönöm a délutánt/estét (napot?), tudom, hogy lesz még ilyenben részünk!
Úgy röpült el Vele az idő, hogy alig vettük észre, hogy sötétedni kezdett, csak róttuk a köröket a Margit szigeten, majd megpihentünk kicsit, hogy aztán újra mehessünk, izomlázasra sétáltam magam. Hunor birkatürelme is említést érdemel, hiszen csúnyán bojkottálhatta volna a programunkat, bár ő igazi kispasi: legyen kaja és tiszta pelus, kicsit szórakoztassák, a többi igazán már nem is számít! Köszönöm a délutánt/estét (napot?), tudom, hogy lesz még ilyenben részünk!
2008.05.25. 11:16
Születésnap
HuncApu szülinapját megünnepelendő, estére megszerveztük az első kettecskés kimozdulós estét, Sóginő nagylelkű felajánlásának köszönhetően.
Természetesen a HuncApu-szülinap nem lett volna igazi szülinap, ha nem a megszokott málnakockás tortával Sík cukrászda módra köszöntjük fel. Bár igaz, erről szinte lemaradtam, utolsó pillanatban rendeltem meg a mennyei süteményt.
Hunornak lehetősége nyílt közelebbről is megismerkednie egy igazi fehér kiskutyával:
(nem szerettem volna a kutymorgó helyében lenni, alaposan átrendezte a szépenfésült frizuráját)
Hunornak lehetősége nyílt közelebbről is megismerkednie egy igazi fehér kiskutyával:
(nem szerettem volna a kutymorgó helyében lenni, alaposan átrendezte a szépenfésült frizuráját)
A köszöntő után, puccba vágtuk magunkat, Hunort igyekeztem ágyba parancsolni, de hát persze, hogy nem ment, érezte rajtunk a készülődés körüli izgalmat. Ébren maradt, és végtelenített Baby Mozartra ítéltetett szegény Sóginő, végkimerülésig. Mindeközben mi boldogan, békésen és gondtalanul étkeztünk egy belvárosi étteremben, megállapítván, hogy igen, már másképp szórakozunk, lassacskán középkorúak vagyunk, bezzeg pár évvel ezelőtt mekkora ereszdelahajamat partikat tartottunk, de persze most már csak nyugisan, vacsorázgatunk, diszkréten iszogatunk és finomakat eszegetünk. Közeledett az éjfél, lassacskán szedelőzködni kezdtünk, bortól kipirulva, szerelmesen sétálgatva.
A probléma ott kezdődött, hogy nekem WC-re kellett mennem, és nem akartam csak úgy bemenni egy gyorsétterembe. HuncApu csodálatos ötletétől vezérelve, egy kocsmába mentünk be, ahol minimál fogyasztás mellett, bátran elmehetek mosdóba. És akkor elindult a lavina: nem részletezném, de kibújt az ördög belőlünk, és egy adott pillanatban már a pultos ingyen és bérmentve, számolatlanul töltötte a szülinaposnak a feleseket, pontosan úgy, mint pár évvel ezelőtt! Hazaérkezési állapotunkat sem részletezném, legyen annyi elég, hogy az ilyenkor emlegetett albán szamár, hozzánk képest fess és kipihent lehetett! (már értem, miért tart néha HuncApunak 6-8 percig a 3 emelet megmászása)...
...öööm, kicsit felengedett az elmúlt másfél évnyi korlátozás és gát belőlem/belőlünk, és asszem, most jóidőre újra anyuka és apuka leszünk. :)
A probléma ott kezdődött, hogy nekem WC-re kellett mennem, és nem akartam csak úgy bemenni egy gyorsétterembe. HuncApu csodálatos ötletétől vezérelve, egy kocsmába mentünk be, ahol minimál fogyasztás mellett, bátran elmehetek mosdóba. És akkor elindult a lavina: nem részletezném, de kibújt az ördög belőlünk, és egy adott pillanatban már a pultos ingyen és bérmentve, számolatlanul töltötte a szülinaposnak a feleseket, pontosan úgy, mint pár évvel ezelőtt! Hazaérkezési állapotunkat sem részletezném, legyen annyi elég, hogy az ilyenkor emlegetett albán szamár, hozzánk képest fess és kipihent lehetett! (már értem, miért tart néha HuncApunak 6-8 percig a 3 emelet megmászása)...
...öööm, kicsit felengedett az elmúlt másfél évnyi korlátozás és gát belőlem/belőlünk, és asszem, most jóidőre újra anyuka és apuka leszünk. :)
2008.05.23. 10:56
Mérföldkő
HuncApu kerek fordulóhoz érkezett: éppen ma 30 éves! Reggel mosolyogva ébredt (Tőle egyáltalán nem megszokott módon), Huncnak elmesélte, hogy éppen 30 éve ekkor ő még csak másfél órás kisbaba volt és sokkal-de-sokkal kisebb, mint Ő. Hunc mintha értette volna, csak nevetett, pedig HuncApu azt is elmondta, nem ér kinevetni a kisebbet.
Bár tudom, nem olvasol, (mert folyton kihangsúlyozod, Neked nincs szükséged olvasni, hiszen Te ebben élsz ;) ), de Isten éltessen ezen a jeles napon, édes férjuram! Az elkövetkezendő "harmincak" alatt, remélem melletted lehetek és ugyanígy boldogíthatlak!
Bár tudom, nem olvasol, (mert folyton kihangsúlyozod, Neked nincs szükséged olvasni, hiszen Te ebben élsz ;) ), de Isten éltessen ezen a jeles napon, édes férjuram! Az elkövetkezendő "harmincak" alatt, remélem melletted lehetek és ugyanígy boldogíthatlak!
14 komment
Címkék: szülinap
2008.05.20. 07:01
Kordában tartott vágyak
Kissé összeegyeztethetetlennek tűnt az elveimmel és a mai modern világgal a járóka fogalma, úgy gondoltam, sosem fogom követni ezt a klasszikus modellt, Hunor személyi szabadságát nem fogom semmiben sem korlátozni. Nekem nincs semmilyen negatív élményem a saját járókámmal kapcsolatban, a családi krónikák szerint, abban álltam föl először, majd mikor nagyobbacska lettem, a játékaim tárolásának szerepét vette át. Olyan játszótér-szaga volt mindig. A fotók szerint HuncApu is boldogan vigyorog ki belőle, tehát az ő életében sem okozhatott maradandó lelki törést.
A járóka jelentősége mellett szól az a rengeteg konyhai baleset is, amikor szinte az egész család jelen van, mégis elég egy óvatlan pillanat és kisdedünk magára rántja a forró levest, megtapogatja a sütő forró ajtaját (vagy az én esetem: bal tenyérrel rátapint a forró olajkályhára, ráragad, majd jobb tenyérrel is rátapint... eredmény: több hónapon át tartó kezelés-sorozat, mindez alig 10 hónaposan, majd egy életreszóló égési sérülés). Persze, ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség innentől szülői felügyeletre és hogy kisdedünket reggeltől estig járókában tarthatjuk (na, innen ered a ketrecre asszociálás, nomeg a rácsozásról), napi 1-2-3 óra önmagában eltöltött játékidőre és egyedüli felfedezésekre amúgy is szüksége van gyermekünknek.
Az elmúlt napok szabadesésének egyenesági következménye lett, hogy amíg még nem késő, ketrecnyi területre korlátozzuk kisfiam szabadságigényét. Arra mindig gondosan figyeltem, hogy a kiságyat csak és kizárólagosan alvásra használja, napközben, ha szabad percekre volt szükségem, inkább letettem a játszószőnyegére, de semmiképpen nem a kiságyába.
Járókákkal jól állunk, barátnőméktől keresztelőre kaptunk egy dizájnos modern műanyag hálósat (ő lesz a kinti, mert könnyebben tisztítható), és rokonyságtól egy klasszikus rácsos fát, melyet HuncApu ma szerelt össze.
A járóka jelentősége mellett szól az a rengeteg konyhai baleset is, amikor szinte az egész család jelen van, mégis elég egy óvatlan pillanat és kisdedünk magára rántja a forró levest, megtapogatja a sütő forró ajtaját (vagy az én esetem: bal tenyérrel rátapint a forró olajkályhára, ráragad, majd jobb tenyérrel is rátapint... eredmény: több hónapon át tartó kezelés-sorozat, mindez alig 10 hónaposan, majd egy életreszóló égési sérülés). Persze, ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség innentől szülői felügyeletre és hogy kisdedünket reggeltől estig járókában tarthatjuk (na, innen ered a ketrecre asszociálás, nomeg a rácsozásról), napi 1-2-3 óra önmagában eltöltött játékidőre és egyedüli felfedezésekre amúgy is szüksége van gyermekünknek.
Az elmúlt napok szabadesésének egyenesági következménye lett, hogy amíg még nem késő, ketrecnyi területre korlátozzuk kisfiam szabadságigényét. Arra mindig gondosan figyeltem, hogy a kiságyat csak és kizárólagosan alvásra használja, napközben, ha szabad percekre volt szükségem, inkább letettem a játszószőnyegére, de semmiképpen nem a kiságyába.
Járókákkal jól állunk, barátnőméktől keresztelőre kaptunk egy dizájnos modern műanyag hálósat (ő lesz a kinti, mert könnyebben tisztítható), és rokonyságtól egy klasszikus rácsos fát, melyet HuncApu ma szerelt össze.
Új birodalmát büszkén vette birtokba:
17 komment
Címkék: járóka hunorfotó
2008.05.19. 18:05
Hozzátáplálás indul
A múlt heti védőnénis találkozáskor eldöntetett, hogy bizony hétfőn (azaz ma), elkezdünk ismerkedni az első idegen ízzel: az almával, pontosabban a reszelt alma levével. A képek magukért beszélnek, egyszülöttem groteszk módon protestált az új íz ellen. Miközben mosolyogva próbáltam értésére adni, hogy hű, ez mennyire finom, Ő csak kétségbeesetten, könnybelábadóan riadt szemekkel pillogott rám (valamint az apjára) a kanál mögül. Persze nekem sem volt könnyű dolgom, míg a háttérben HuncApu monológját hallgattuk, -melynek lényege az volt, hogy magzatunk, ne őt nézze, ő nem tehet semmiről, idejekorán nézzen szembe a tényekkel, hogy az anyja egy terrorista, -reszkető kezekkel próbáltam a pépesített alma levét a szájába kanalazni, majd mikor már azt hittem, sikerült, az egészet egy nagy nyálkilökődéssel a kezemre dobta. Méhem áruló gyümölcse még a félrenyeléses tragikomédiáját is előadta, HuncApu ekkor felkapta örökösét, egy "mára elég volt" fekiáltással, majd a nappaliba mentek, ahol még susmorogtak egy jó ideig.
Folyt. köv. holnap délelőtt, bár úgy érzem, még semmiről sem vagyunk lekésve, ha továbbra is ilyen masszív ellenállásba ütközöm, könnyen lehet, hogy elhalasztjuk egy kisidőre ezt a prodzsektet.
9 komment
Címkék: hozzátáplálás hunorfotó
2008.05.18. 20:10
Kirándulások - 2.rész
HuncApu túrázási elszántsága töretlen maradt, mit neki izomláz és nyűgös gyerek (nomeg nekem átnemaludt éjszaka), ma reggel egy őáltala megtekintett dokumentumfilm hatására (hihetetlen, hogy Hunort is így lekötötte),:
eldöntötte, ma a Duna túloldaláról közelítjük meg a terepet, azaz Börzsönyt látogatunk, első úticélként Márianosztrát tűzte ki. (egészen pontosan a fölötte elhelyezkedő Kopasz hegyet). Kis csalódás ért minket Márianosztrán. Az egyetlen magyar alapítású, fehér pálos rend ősi kolostora (Boldog Özséb Kolostora), ma fegyházként üzemel. A mellette elhelyezkedő kegytemplommal egyszerre, 1352-ben, Nagy Lajos magyar király építtette. A kolostorban nevelkedett I.Lajos király leánya, Hedvig is. II. József 1786-ban kiadott feloszlató rendelete alapján, csak 1989-ben kezdődhetett újra a pálosok élete a templomban. 1858-ban az egyházi vezetés eladta (?!) a kolostori részt az államnak, arra hivatkozva, hogy a pálosrend megszűnt Magyarországon. A kolostort az állam előbb női börtönként, majd 1948-tól férfi fegyház és börtönként működteti. Elég kiábrándító, hogy belépve egy templom udvarába, jobb oldalon Szűz Mária szobor és virágok, szemben a börtön teljes valójában, baloldalon "Látogatás" és "Rabtemető" feliratú morbid valóságtáblák, körötte szögesdrótos kerítés és óriás lámpák meg kamerák.
A Kopasz hegy ismételten lehetetlen feladatnak bizonyult, mind magasságilag, mind meredekségileg. (és nem utolsó sorban a kocsiban derült ki, hogy a kengurut itthon felejtettük). Ezért nem tehettünk mást, mint Nagymaroson keresni egy hangulatos kisvendéglőt, rálátással a Duna kanyarra, ahol mindannyian jól érezhetjük magunkat:
eldöntötte, ma a Duna túloldaláról közelítjük meg a terepet, azaz Börzsönyt látogatunk, első úticélként Márianosztrát tűzte ki. (egészen pontosan a fölötte elhelyezkedő Kopasz hegyet). Kis csalódás ért minket Márianosztrán. Az egyetlen magyar alapítású, fehér pálos rend ősi kolostora (Boldog Özséb Kolostora), ma fegyházként üzemel. A mellette elhelyezkedő kegytemplommal egyszerre, 1352-ben, Nagy Lajos magyar király építtette. A kolostorban nevelkedett I.Lajos király leánya, Hedvig is. II. József 1786-ban kiadott feloszlató rendelete alapján, csak 1989-ben kezdődhetett újra a pálosok élete a templomban. 1858-ban az egyházi vezetés eladta (?!) a kolostori részt az államnak, arra hivatkozva, hogy a pálosrend megszűnt Magyarországon. A kolostort az állam előbb női börtönként, majd 1948-tól férfi fegyház és börtönként működteti. Elég kiábrándító, hogy belépve egy templom udvarába, jobb oldalon Szűz Mária szobor és virágok, szemben a börtön teljes valójában, baloldalon "Látogatás" és "Rabtemető" feliratú morbid valóságtáblák, körötte szögesdrótos kerítés és óriás lámpák meg kamerák.
A Kopasz hegy ismételten lehetetlen feladatnak bizonyult, mind magasságilag, mind meredekségileg. (és nem utolsó sorban a kocsiban derült ki, hogy a kengurut itthon felejtettük). Ezért nem tehettünk mást, mint Nagymaroson keresni egy hangulatos kisvendéglőt, rálátással a Duna kanyarra, ahol mindannyian jól érezhetjük magunkat:
Egy dolog viszont bizonyossá vált: a következő túrázgatásunkat már magam fogom megszervezni...
2008.05.18. 18:24
Kirándulások - 1.rész
Amikor Hunor még csak kósza gondolat sem volt, mi már akkor is nagyokat kirándulgattunk hétvégente, -vagy amikor is időnk engedte-, hétköznaponként is. Szeretünk kiszabadulni a városi szmogból, forgatagból. Azért nem minősítem a kirándulgatásainkat "túrázgatásnak", mert minket gasztronómiai szempontok is vezérelnek az ilyen hétvégi országjárásokkor. Kicsi séták, hangulatos vidéki éttermek felfedezése, ott szuszogni-sem-bírunk-már állapotúra enni magunkat a helyi finomságokból, majd kicsit lesétálni a fogyasztottakat, aztán vissza a kocsiba, én általában rögtön elalszom, HuncApu meg hazamanőverez. Hunc megszületésével, igyekszünk szokásainkon mit sem változtatni, sokkalta inkább "beleneveljük" a kismazsolát ezekbe a hétvégi programokba.
Tegnap reggel, HuncApu úgy döntött, most az egyszer nem csak és kizárólagosan gasztronómiai célokkal vágunk neki a Pilisnek, hanem valóban túrázni fogunk. Mégpediglen úgy, hogy Hunor kenguruban az apján, én pedig hátizsákosan caplatok mellettük. Úticélként, nem kisebb magaslatot szúrt ki, mint magát a Prédikálószéket. Dömöstől, -HuncApu szerint- csak 4 kilóméter, teljesen nyugodt tempóban, ráérősen mehetünk, ahogy a kis fiatalember gondolja. A piros háromszöget kell követnünk, nem lesz semmi gond... ühüm, az első rögöcske, az volt, hogy nem volt piros háromszög, helyette viszont volt piros, sárga és zöld csík. Itt, Túravezetőnk kicsit elbizonytalanodott ugyan, de aszonta haladjunk a piros csíkon, mert szerinte az idomok változhattak az évek alatt, de a színek biztos, hogy nem (?!). Bensőmben gyerekkori túrák emléke ébredezett, amik azt mondatták velem, az évek alatt az idomok sem szoktak változni, de Túravezetőnk elszántságával nem mertem vitába szállni. Nem tudom, mennyit haladtunk a piros csíkon, időben közel másfél órát, (Hunor mérce szerint majd' 3-szori szoptatásnyit), én már kezdtem (najó, nem csak kezdtem) elveszíteni a türelmemet, mert jó is a zöld erdőben sétálgatni, de Huncos is fáradtkodott, én én sem láttam értelmét tovább vonulni a bizonytalanba. Visszafordultunk, a kiindulási pontnál derült ki, hogy teljesen más irányba kellett volna mennünk, de jó is, hogy nem arra indultunk, mert a távolság valóban csak 4 kilóméter, de az a 4 biza hegygerincen fölfelé vezet!
Megpihentünk (oké helyesbítek, Hunor evés után):
Hazafelé, elcsigázottan elpilledt a kenguruban:
Amikor felébredt a fiatalúr egy röpke villámlátogatást tettünk a Dömösi Prépostság romjainál is:
Tegnap reggel, HuncApu úgy döntött, most az egyszer nem csak és kizárólagosan gasztronómiai célokkal vágunk neki a Pilisnek, hanem valóban túrázni fogunk. Mégpediglen úgy, hogy Hunor kenguruban az apján, én pedig hátizsákosan caplatok mellettük. Úticélként, nem kisebb magaslatot szúrt ki, mint magát a Prédikálószéket. Dömöstől, -HuncApu szerint- csak 4 kilóméter, teljesen nyugodt tempóban, ráérősen mehetünk, ahogy a kis fiatalember gondolja. A piros háromszöget kell követnünk, nem lesz semmi gond... ühüm, az első rögöcske, az volt, hogy nem volt piros háromszög, helyette viszont volt piros, sárga és zöld csík. Itt, Túravezetőnk kicsit elbizonytalanodott ugyan, de aszonta haladjunk a piros csíkon, mert szerinte az idomok változhattak az évek alatt, de a színek biztos, hogy nem (?!). Bensőmben gyerekkori túrák emléke ébredezett, amik azt mondatták velem, az évek alatt az idomok sem szoktak változni, de Túravezetőnk elszántságával nem mertem vitába szállni. Nem tudom, mennyit haladtunk a piros csíkon, időben közel másfél órát, (Hunor mérce szerint majd' 3-szori szoptatásnyit), én már kezdtem (najó, nem csak kezdtem) elveszíteni a türelmemet, mert jó is a zöld erdőben sétálgatni, de Huncos is fáradtkodott, én én sem láttam értelmét tovább vonulni a bizonytalanba. Visszafordultunk, a kiindulási pontnál derült ki, hogy teljesen más irányba kellett volna mennünk, de jó is, hogy nem arra indultunk, mert a távolság valóban csak 4 kilóméter, de az a 4 biza hegygerincen fölfelé vezet!
Induláskor még vidáman:
Megpihentünk (oké helyesbítek, Hunor evés után):
Hazafelé, elcsigázottan elpilledt a kenguruban:
Amikor felébredt a fiatalúr egy röpke villámlátogatást tettünk a Dömösi Prépostság romjainál is:
Eredményes volt a túra: mindketten izomlázzal küzdünk, de bezzeg a kisded éjjel 11-ig fent kukorékolt, hogy aztán ismételten óránként-másfél óránként ébresztgessen... napközben már egészen úgy funkcionálok, mint egy zombi. Lassacskán mindent jegyzetelni fogok, hogy ne felejtsem el, hogy: meglocsoltam-e a muskátlikat, reggeliztem-e, megittam-e a kávémat, meg csupa ilyen fontos dolgot...
2008.05.16. 09:16
Csak két perc...
Ezt is megörökítem, bár nem vagyok büszke rá, de nem lehet folyton tökéletes anyukának lenni, bármennyire is szeretném.
Valamikor az általános iskolában tanultunk egy tanítómesét, amelyben az idő fogalmával ismerkedtünk meg, bájos környezetbe helyezve. Az alapszituáció, ha jól emlékszem, az volt, hogy Pistike -nevezzük Pistikének a főszereplőt, mert már nem emlékszem az igazi nevére-, elkésik az iskolából és a tanítónéni (vagy bácsi?) intőt ad érte és megdorgálja, mire Pistike értetlenül közli, hogy dehiszen csak 2 percet késett, mért kell ebből akkora ügyet csinálni?! És ekkor a tanító néni (vagy bácsi?) pár tanulságos példával illusztrálja, a felnőttek életében milyen fontos is lehet az a két perc. (2 perc alatt le lehet késni vonatot, az űrrepülő is katasztrófát okozhat, akár pár másodperc módosítással, és a repülő is szerencsétlenséget szenvedhet, két perc késéssel). Nem mondom, hogy ennek hatására, Precizion Kétezres termékké váltam, viszont tagadhatatlanul mély nyomot hagyott bennem ez a történet. És hogy mért osztom ezt meg Veletek? Mert tegnap délelőtt ismét beugrott ez a tanmese, hiszen, csak két percre hagytam egyedül Hunort a hálószobában az ágyunk közepén... és ez a két perc pontosan elég volt ahhoz, hogy kipróbálja milyen is az a híres szabadesés...
Nincs mit magyaráznom, akinek van/volt kisgyereke, eljut erre a felismerésre... mostantól már tudom, hogy Hunort nemhogy kétpercre, hanem egyetlen percre sem lehet egyedül hagyni. Megtanultam.
Zárójelben megjegyzem: mindkettőnk csöppnyi ijedtségén kívül nem történt semmi komolyabb baj. Pár dologra érdemes azonban ilyenkor odafigyelni: megvizsgálni, hogy nincs esetleg külsérelmi -szemmel is látható!- sérülés. A normális az, hogy a kisded azonnal felsír és pár perc alatt megvígasztalható (korrumpálható a mindignyerő cicivel!). És érdemes figyelni, hogy nem válik-e aluszékonyabbá, mint egyébként. Ha valamely dolog nem stimmel, és valahogy mégsem az igazi gyermekünk, célszerű egy ügyeletre becitálni, ahol megvizslatják. (valószínűleg nem lesz semmi baj, de így lelkünk is megnyugszik, ámen.)
Valamikor az általános iskolában tanultunk egy tanítómesét, amelyben az idő fogalmával ismerkedtünk meg, bájos környezetbe helyezve. Az alapszituáció, ha jól emlékszem, az volt, hogy Pistike -nevezzük Pistikének a főszereplőt, mert már nem emlékszem az igazi nevére-, elkésik az iskolából és a tanítónéni (vagy bácsi?) intőt ad érte és megdorgálja, mire Pistike értetlenül közli, hogy dehiszen csak 2 percet késett, mért kell ebből akkora ügyet csinálni?! És ekkor a tanító néni (vagy bácsi?) pár tanulságos példával illusztrálja, a felnőttek életében milyen fontos is lehet az a két perc. (2 perc alatt le lehet késni vonatot, az űrrepülő is katasztrófát okozhat, akár pár másodperc módosítással, és a repülő is szerencsétlenséget szenvedhet, két perc késéssel). Nem mondom, hogy ennek hatására, Precizion Kétezres termékké váltam, viszont tagadhatatlanul mély nyomot hagyott bennem ez a történet. És hogy mért osztom ezt meg Veletek? Mert tegnap délelőtt ismét beugrott ez a tanmese, hiszen, csak két percre hagytam egyedül Hunort a hálószobában az ágyunk közepén... és ez a két perc pontosan elég volt ahhoz, hogy kipróbálja milyen is az a híres szabadesés...
Nincs mit magyaráznom, akinek van/volt kisgyereke, eljut erre a felismerésre... mostantól már tudom, hogy Hunort nemhogy kétpercre, hanem egyetlen percre sem lehet egyedül hagyni. Megtanultam.
Zárójelben megjegyzem: mindkettőnk csöppnyi ijedtségén kívül nem történt semmi komolyabb baj. Pár dologra érdemes azonban ilyenkor odafigyelni: megvizsgálni, hogy nincs esetleg külsérelmi -szemmel is látható!- sérülés. A normális az, hogy a kisded azonnal felsír és pár perc alatt megvígasztalható (korrumpálható a mindignyerő cicivel!). És érdemes figyelni, hogy nem válik-e aluszékonyabbá, mint egyébként. Ha valamely dolog nem stimmel, és valahogy mégsem az igazi gyermekünk, célszerű egy ügyeletre becitálni, ahol megvizslatják. (valószínűleg nem lesz semmi baj, de így lelkünk is megnyugszik, ámen.)
15 komment
Címkék: hunc fejlődés baba baj
2008.05.15. 10:12
Elsárkányosodásom története (egyelőre két felvonásban)
Több napja erős foglalkozást igénylő kisfiam (de nevezhetjük fogzónak, vagy frontérzékenynek, tulajdonképpen bármit rá lehet húzni a mostani állapotára, hiszen sosem tudjuk meg pontosan, mi motiválta, mert mire megtanul beszélni, rég elfelejti mi baja volt 5 és fél hónaposan), estére sikerült elérje azt az szintet, amikor már könnyhullajtva pakolásztam nevető kisdedemet ide-oda, végül HuncApu mentette ki karjaimból és vitte el esti lazulásképpen fürdőzni, míg zilált lelkiállapotomat egy kétcentes felrántásával igyekeztem helyrebillenteni. (igen, kisfiam, anya iszik, hogy felejtsen mert szeret! :DDD )
Történt ugyanis, hogy... (első felvonás):
...azaddig rendben is van, kérem szépen, hogy ébrenléti idejében egy monoton alaphangon (fejhangon?) magyaráz magzatom, természetesen mindig olyan hangerővel, hogy éppen ne halljam beszélgetőpartneremet, a televíziót, a rádiót... már kezdem megszokni, hogy sosem hallom meg a telefoncsörgésemet, mert le van halkítva, mert alszik a drága gyermek és békés álmaiért bármilyen áldozatra hajlandó vagyok (ha meg ébren van elfelejtem visszahangosítani alapállapotra). Persze, általában mindenkit visszahívok (ha nem felejtem el!), telefonszámlám az egekben, de ezzel nem vádolom kisdedem, ez már létezése előtt is így volt. ;) Hanem, hogy tegnap egész délután nem aludt, nyűgösködött, szenvedett, háborúzott a világgal, lekúszott a játszószőnyegéről a számítógépasztalig, amit aztán sikeresen le is fejelt, pedig tényleg csak egy pillanatra hagytam őt magára! ... ááááá!!! ...na ezek után, az esti fürdetéshez közel, már végképp nem tudtam mit kezdeni vezérünkkel, HuncApu érkezéséig, még köbö 15 percem volt, víz már kiengedve, gyermek egyre kezelhetetlenebb, gondoltam játszadozunk még egy utolsó csörgőses-kacagósast a nagyágyunkban. Ez hatott, bár úgy éreztem, több tízezer kicsi szürke agysejtem lett tömegesen öngyilkos az építő jellegű csörgőrázogatás közben... HuncApu érkezésekor (pittyeg a kaputelefon, jelként érzékelem, vetkőztetésre a fürdéshez!), felkaptam a drága gyermeket és ekkor valami nedves és ragacsosba nyúlok... igen bemacizott, de úgy, hogy a pelusba gyakorlatilag alig maradt, viszont a ruhája hátközépig, az ágyrészem matracig (ágytakaró, paplan, lepedőn tört át a megállíthatatlan zöld medvesereg) átázott... erre lépett be HuncApu, könnyeim potyogtak, kisded nevetett... ekkor jött az erőt adó kétcentes szilvórium majd már könnyes derűvel ágyáthúzás, sikálás, hajszárítóval szárítás, beáztatás...
Huncomra ezek után rápirítottam, hogy iccaka meg ne próbáljon ébreszteni, mert akkor aztán.... nem is tette, csupán háromszor: éjfél, negyed három, negyed 6... de legalább most alszik békésen, elégedetten...
Második felvonás:
...mióta "unatkozó háziasszony" lettem, igencsak rákaptam az interneten rendelésre (HuncApu bevallása szerint többször találkozik a szállítókkal, mint a saját barátaival, de persze, ez túlzás). Tegnapra vártam egy csomagot, vártam-vártam, semmi. Aztán ma reggel, HuncApu hozza az értesítőt, ami csak lazán be volt dobva a postaládánkba. Itt sárkányosodtam újult erővel el és az egész esti, valamint éjszakai háborgásomat rázúdítottam a posta alkalmazottjára, természetesen kellő türelemmel kivárva a többperces különböző helyekre kapcsolásomat. Igazából, nem ők tehettek róla, hanem a kézbesítő, akinek könnyebb volt bedobnia egy értesítőt, mint becsöngetni és megvárni, hogy lecaplassak a csomagért. (amúgy azt is megtudtam, hogy ezek a csomagkihordók nem is a posta alkalmazottjai, hanem kisvállalkozók és már nem egyszer volt rájuk ugyanilyen jellegű panasz). Legalább kitombolhattam magam...
Történt ugyanis, hogy... (első felvonás):
...azaddig rendben is van, kérem szépen, hogy ébrenléti idejében egy monoton alaphangon (fejhangon?) magyaráz magzatom, természetesen mindig olyan hangerővel, hogy éppen ne halljam beszélgetőpartneremet, a televíziót, a rádiót... már kezdem megszokni, hogy sosem hallom meg a telefoncsörgésemet, mert le van halkítva, mert alszik a drága gyermek és békés álmaiért bármilyen áldozatra hajlandó vagyok (ha meg ébren van elfelejtem visszahangosítani alapállapotra). Persze, általában mindenkit visszahívok (ha nem felejtem el!), telefonszámlám az egekben, de ezzel nem vádolom kisdedem, ez már létezése előtt is így volt. ;) Hanem, hogy tegnap egész délután nem aludt, nyűgösködött, szenvedett, háborúzott a világgal, lekúszott a játszószőnyegéről a számítógépasztalig, amit aztán sikeresen le is fejelt, pedig tényleg csak egy pillanatra hagytam őt magára! ... ááááá!!! ...na ezek után, az esti fürdetéshez közel, már végképp nem tudtam mit kezdeni vezérünkkel, HuncApu érkezéséig, még köbö 15 percem volt, víz már kiengedve, gyermek egyre kezelhetetlenebb, gondoltam játszadozunk még egy utolsó csörgőses-kacagósast a nagyágyunkban. Ez hatott, bár úgy éreztem, több tízezer kicsi szürke agysejtem lett tömegesen öngyilkos az építő jellegű csörgőrázogatás közben... HuncApu érkezésekor (pittyeg a kaputelefon, jelként érzékelem, vetkőztetésre a fürdéshez!), felkaptam a drága gyermeket és ekkor valami nedves és ragacsosba nyúlok... igen bemacizott, de úgy, hogy a pelusba gyakorlatilag alig maradt, viszont a ruhája hátközépig, az ágyrészem matracig (ágytakaró, paplan, lepedőn tört át a megállíthatatlan zöld medvesereg) átázott... erre lépett be HuncApu, könnyeim potyogtak, kisded nevetett... ekkor jött az erőt adó kétcentes szilvórium majd már könnyes derűvel ágyáthúzás, sikálás, hajszárítóval szárítás, beáztatás...
Huncomra ezek után rápirítottam, hogy iccaka meg ne próbáljon ébreszteni, mert akkor aztán.... nem is tette, csupán háromszor: éjfél, negyed három, negyed 6... de legalább most alszik békésen, elégedetten...
Második felvonás:
...mióta "unatkozó háziasszony" lettem, igencsak rákaptam az interneten rendelésre (HuncApu bevallása szerint többször találkozik a szállítókkal, mint a saját barátaival, de persze, ez túlzás). Tegnapra vártam egy csomagot, vártam-vártam, semmi. Aztán ma reggel, HuncApu hozza az értesítőt, ami csak lazán be volt dobva a postaládánkba. Itt sárkányosodtam újult erővel el és az egész esti, valamint éjszakai háborgásomat rázúdítottam a posta alkalmazottjára, természetesen kellő türelemmel kivárva a többperces különböző helyekre kapcsolásomat. Igazából, nem ők tehettek róla, hanem a kézbesítő, akinek könnyebb volt bedobnia egy értesítőt, mint becsöngetni és megvárni, hogy lecaplassak a csomagért. (amúgy azt is megtudtam, hogy ezek a csomagkihordók nem is a posta alkalmazottjai, hanem kisvállalkozók és már nem egyszer volt rájuk ugyanilyen jellegű panasz). Legalább kitombolhattam magam...
Most pedig felhívom az elmaradt "restanciáimat"... amíg még Hunc valóban alszik...
10 komment
Címkék: egyéb mindennapok
2008.05.14. 15:28
Bizonyíték!
Legutóbbi tanácsadáson, említettem a doktornéninknek és a védőnéniknek, hogy kisfiam hasprésekkel igyekszik ülő helyzetbe hoznia magát. Ekkor a doktornéni maga is kipróbálta, háton fektetve Mancit, fogva két kis kezét gyöngéden megemelte, mire fiam válaszreakciója felért egy döglöttbéka reakciójával: csak lógott az őt tartó két kézen. Azon hirtelenjében el is szégyelltem magam, magyarázkodni is kezdtem izibe, amivel valószínűleg csak azt értem el, hogy még törtetőbb anyukának tűnhettem, akinek a kisfia már mindent megcsinál, fejlődésben hónapokkal előrébb tartva kortársainál. (Zsibi szavaival élve: az a primus maximus anyuka típus, akinek a fia/lánya már egy, de maximum két hetesen átalussza az éjszakát, pörög-forog, ha köll, meg ilyenek). A vége az lett (diplomatikus a doktornénink!), hogy ne erőltessem, amíg magától nem akar ülni. Ez az amíg, egészen pontosan ma reggelig tartott, amikor is reggeli kávézás közben azt hittem, rosszul látok, rikkantottam is HuncApunak, ugyan, örökítse már meg, kisfia első felülését:
Aztán délelőtt a védőnéni is járt nálunk, átbeszéltük a hozzátáplálás elkezdését, és mikorját. Szerinte jövő héttel érdemes lenne elkezdeni egy kis reszelt idared alma levével (mert ez állítólag édesebb, mint a többi), két étkezés között, egy-két kanálkával, semmit sem erőltetve, ha nem akar enni, pár nap múlva térjünk vissza ismét rá. Szerinte érdemes, kicsivel hamarabb elkezdeni a hozzátáplálást, mert állítólag 5 és fél hónaposan könnyebben rávehetőek az új íz elfogadására, mint 6 hónaposan. Erről is rengeteget olvastam, én továbbra sem kezdeném még el a hozzátáplálást, de megpróbálom, jövő héten hétfőn egy kis reszelt alma lével indítunk, hátha valóban érdekli már más is, mint az anyatej.
Amúgy helyváltoztatásra is képes már: leteszem mondjuk a játszószőnyegére, és pár percre magára hagyom. Visszajőve sosincs már a játszószőnyegen, de elég követnem az éticsigát is meghazudtoló nyálcsíkot és megtalálom kisfiamat, általában a szoba közepén. Hogy hogyan csinálja, nem tudom, mert ha jelen vagyok, a kényelmesebb módját választja a helyváltoztatásnak: inkább sírva fakad, hogy vegyem fel és vigyem őt magammal.
Amúgy helyváltoztatásra is képes már: leteszem mondjuk a játszószőnyegére, és pár percre magára hagyom. Visszajőve sosincs már a játszószőnyegen, de elég követnem az éticsigát is meghazudtoló nyálcsíkot és megtalálom kisfiamat, általában a szoba közepén. Hogy hogyan csinálja, nem tudom, mert ha jelen vagyok, a kényelmesebb módját választja a helyváltoztatásnak: inkább sírva fakad, hogy vegyem fel és vigyem őt magammal.
2008.05.14. 14:56
Sűrű napok
Kezdeném azzal, hogy nagyon aranyosak vagytok, hogy emailben, személyesen, telegrácson aggódtok hogylétünk felől... Köszönjük, jól vagyunk, jólalvó-jólevő kisfiamat sem cserélték még el a gonosz manók, ezzel megfosztva engem az egészséges (?!) internet-függőségemtől.
Eltűnésünk oka fölöttébb profán: a pünkösdi hosszú hétvégén ismét nyakunkba vettük a várost (akarom mondani az országot), pihenésképpen meglátogattuk Huncos keresztszüleit, ahol hatalmasakat pihentünk, ettünk és beszélgettünk. Feltöltődtünk az Origóba. Huncos kifejezetten élvezte a szabadlevegőn alvást:
Eltűnésünk oka fölöttébb profán: a pünkösdi hosszú hétvégén ismét nyakunkba vettük a várost (akarom mondani az országot), pihenésképpen meglátogattuk Huncos keresztszüleit, ahol hatalmasakat pihentünk, ettünk és beszélgettünk. Feltöltődtünk az Origóba. Huncos kifejezetten élvezte a szabadlevegőn alvást:
Hétfőn elég késő este értünk haza, leginkább egy fürdéshez és egy tévé előtti olvasás közbeni bealváshoz volt már csak erőnk. Kedden lóti-futi napunk volt, gigasétával, mert Huncos panaszkodva igényelte a kinti létet. Estére vacsivendégeink voltak, HuncApu Ámerikában élő unokatesója és kedves férje búcsúztak el tőlünk egy vidám boros csülkös krumplis csevegős estével. Hunor érezte a biztonságot és borzasztóan élvezte, hogy teljesen eltörpülthet a hatalmas kezekben:
Közben megszületett Kedves Barátnőm kisfia hétfőn (a mázlista: délután 4-re értek a kórházba és este 7-re mindenféle rásegítések nélkül megérkezett a babóca!), Matyika 3800 grammal és 55 cm hosszúsággal. Ma délelőtt időt szakítottunk rá és meglátogattuk őket a kórházban. Mindketten jól vannak és Matyi csodaszép kisfiú... és én még azt hittem, hogy Hunc, mennyire picibaba még... hááát, minden csak viszonyítás kérdése!
Igyekszem utolérni magam, bár Huncorgó egyre jobban igényli, hogy bekapcsolódjak mindennapjaiba, akár közös csörgőrázás, akár gügyügés, séta vagy akár csak kismajomkénti karbantartás képében.
Huncorgó szeme úgy tűnik, valóban megjavult. Már nem csöpögtetünk, napokig most jobb volt a szeme, de azt hiszem őt is allergizálja (akárcsak HuncAput) a most szállingózó rezgő nyárfa termése, nagyokat tüsszög, esetenként könnyezget a szeme. Mindenesetre most várakozó állásponton vagyunk, amíg nem kezd el újra váladékozni, nem visszük őt sehova se vissza.
Igyekszem utolérni magam, bár Huncorgó egyre jobban igényli, hogy bekapcsolódjak mindennapjaiba, akár közös csörgőrázás, akár gügyügés, séta vagy akár csak kismajomkénti karbantartás képében.
Huncorgó szeme úgy tűnik, valóban megjavult. Már nem csöpögtetünk, napokig most jobb volt a szeme, de azt hiszem őt is allergizálja (akárcsak HuncAput) a most szállingózó rezgő nyárfa termése, nagyokat tüsszög, esetenként könnyezget a szeme. Mindenesetre most várakozó állásponton vagyunk, amíg nem kezd el újra váladékozni, nem visszük őt sehova se vissza.
2008.05.09. 17:16
Ötvöződések
Korunk modern orvoslásában maximálisan bízom és hiszek benne. Annak ellenére, hogy elvakult ízig-vérig egészségügyis dolgozóként, párszor csalódás is ért már, a hitemet nem vesztettem el és a szakdolgozók negatív hozzáállását mindig tompítani próbálom, ezer mentséget felhozva viselkedésük ellen.
A Hunor születése körüli bonyodalmakat is elfogadtam, igyekszem fel is dolgozni őket. Volt egy álmom, szerettem volna, ha természetesen sikerül megszülnöm Őt. Az élet másképp alakította, lassacskán sikerül is megbarátkoznom a pocakomon a cipzárral és az agyamban az elmaradt szülésélménnyel. Tudom, hogy mindenki a legjobbat akarta ott és akkor nekünk, és bízom benne, hogy a következő kisbabámnak sikerül természetes úton életet adnom.
Hunort is megpróbálom úgy nevelni, mint ahogy engem az édesanyám: az oltások/szurik életünk szükséges rosszai, apró kellemetlenségek, melyeket el kell fogadnunk, bár nem örülünk nekik. És ugyanilyen a fogorvosi ellenőrzés is (bár ez az én számból valószínűleg kellő hiteltelenséggel fog hangzani, az évek alatt elszenvedett fogorvosi megpróbáltatásaim miatt). Már most így megyünk a doktornéninkhez, előtte én többször elmondom Huncomnak, hogy most éppen miért is megyünk (hol csak egyszerű tanácsadásra megyünk, aholmegmogyorózzák megmérik, megvizsgálják, hol éppen oltásra megyünk, ami kicsit fájni fog, de aztán sétálunk egy hatalmasat). Így volt ez tegnap is, már a reggeli szopizás után "megbeszéltük", ma nem a kellemes látogatások napja van, viszont most jó sokáig nem fogja őt semmiféle szurkálásos attrocitás érni. (a következő kötelező oltását 15 hónapos korában kell majd megkapnia). A tegnapi oltásra HuncNagyi is elkísért bennünket, természetesen Huncka most is jól viselkedett (HuncNagyi bevallása szerint HuncApu sokkal nagyobb hisztit csapott anno... :))) ).
Hittem a könnycsatorna átmosása utáni javulásban is, és ha valóban szükséges lesz, újra át fogjuk mosatni.
Ezzel ellentétben, hiszek az alternatív gyógymódok bizonyos fajtáiban, hiszek a homeopátia gyógyító erejében, az ájurvédában, a holisztikus gyógyászat eredményeiben is. Sőt továbbmegyek: azt gondolom a kétfajta gyógyászat, a modernkori és az ezeréves kellemes ötvözete hozhat gyógyírt nagyon sok megbetegedésre.
Régebben említettem, egy bizonyos Csontkovács Bácsit, aki bizonyos időközönként "összerak". Ismét esedékes volt, mióta Hunort hurcolászom, a laza kézszalagjaim újra begyulladtak és a várandósság előrehaladtával a csípőcsontjaim is saját életet kezdtek élni, mindezt kar- és hátfájással jelezve. Jó alapos szétropogtatásom után, melyet mindkét pasim mosolyogva nézett végig, megemlítettük Hunor könnycsatorna elzáródásának mizériáját is. Csontkovács bácsink szeretett volna vetni rá egy pillantást, és megállapította, hogy esetleg a szüléskor/kiemeléskor keletkezhetett egy felső nyaki gerincnél lévő feszültség, mely úgy manifesztálódik, hogy kisfiam lágy koponyacsontjai enyhén elmozdultak, orrcsontja enyhe balkanyart vett és ezáltal elnyomta a jobboldali könnycsatornáját. Craniopath (koponya- csontkovácsolás/kopogtatás) elemeket alkalmazva "helyrebillentette" Huncom elmozdult csontocskáit. Tudom, sokak számára ez most eléggé misztikusan hangzik, de a tények magukért beszélnek: Hunor szeme nem váladékozik! Sem kicsit, sem nagyon... (én pedig újra nem recsegek/ropogok lehajláskor és rá bírok nehezedni a csuklómra). Persze, nem merem elkiabálni, de ha ez az állapot így marad, megúsztuk az ismételt átmosást (mint ahogy anno én is megúsztam a csuklóm műtétjét).
Az oltás előtti csibészke:
A Hunor születése körüli bonyodalmakat is elfogadtam, igyekszem fel is dolgozni őket. Volt egy álmom, szerettem volna, ha természetesen sikerül megszülnöm Őt. Az élet másképp alakította, lassacskán sikerül is megbarátkoznom a pocakomon a cipzárral és az agyamban az elmaradt szülésélménnyel. Tudom, hogy mindenki a legjobbat akarta ott és akkor nekünk, és bízom benne, hogy a következő kisbabámnak sikerül természetes úton életet adnom.
Hunort is megpróbálom úgy nevelni, mint ahogy engem az édesanyám: az oltások/szurik életünk szükséges rosszai, apró kellemetlenségek, melyeket el kell fogadnunk, bár nem örülünk nekik. És ugyanilyen a fogorvosi ellenőrzés is (bár ez az én számból valószínűleg kellő hiteltelenséggel fog hangzani, az évek alatt elszenvedett fogorvosi megpróbáltatásaim miatt). Már most így megyünk a doktornéninkhez, előtte én többször elmondom Huncomnak, hogy most éppen miért is megyünk (hol csak egyszerű tanácsadásra megyünk, ahol
Hittem a könnycsatorna átmosása utáni javulásban is, és ha valóban szükséges lesz, újra át fogjuk mosatni.
Ezzel ellentétben, hiszek az alternatív gyógymódok bizonyos fajtáiban, hiszek a homeopátia gyógyító erejében, az ájurvédában, a holisztikus gyógyászat eredményeiben is. Sőt továbbmegyek: azt gondolom a kétfajta gyógyászat, a modernkori és az ezeréves kellemes ötvözete hozhat gyógyírt nagyon sok megbetegedésre.
Régebben említettem, egy bizonyos Csontkovács Bácsit, aki bizonyos időközönként "összerak". Ismét esedékes volt, mióta Hunort hurcolászom, a laza kézszalagjaim újra begyulladtak és a várandósság előrehaladtával a csípőcsontjaim is saját életet kezdtek élni, mindezt kar- és hátfájással jelezve. Jó alapos szétropogtatásom után, melyet mindkét pasim mosolyogva nézett végig, megemlítettük Hunor könnycsatorna elzáródásának mizériáját is. Csontkovács bácsink szeretett volna vetni rá egy pillantást, és megállapította, hogy esetleg a szüléskor/kiemeléskor keletkezhetett egy felső nyaki gerincnél lévő feszültség, mely úgy manifesztálódik, hogy kisfiam lágy koponyacsontjai enyhén elmozdultak, orrcsontja enyhe balkanyart vett és ezáltal elnyomta a jobboldali könnycsatornáját. Craniopath (koponya- csontkovácsolás/kopogtatás) elemeket alkalmazva "helyrebillentette" Huncom elmozdult csontocskáit. Tudom, sokak számára ez most eléggé misztikusan hangzik, de a tények magukért beszélnek: Hunor szeme nem váladékozik! Sem kicsit, sem nagyon... (én pedig újra nem recsegek/ropogok lehajláskor és rá bírok nehezedni a csuklómra). Persze, nem merem elkiabálni, de ha ez az állapot így marad, megúsztuk az ismételt átmosást (mint ahogy anno én is megúsztam a csuklóm műtétjét).
Az oltás előtti csibészke:
2008.05.08. 09:43
Mindennapok
Éljük a mindennapjainkat. Ma oltás(ok), csöppet elmaradtunk, mert hétfőn és csütörtökön szokott lenni tanácsadás és mostanság a hétfők szabadnapok, mert egymás után sok hosszúhétvégécske volt (ami persze egyáltalán nem baj, bár ha az ember lánya egy olyan embörrel köti össze az életét, akinek a munkája kötetlen, akkor ez éppenséggel teljesen mindegy). A csütörtöki tanácsadások meg teltházasak voltak, ezért valahogy mindig csúsztunk. Najó, nem magyarázkodom tovább, kicsifiam most fogja megkapni a régóta esedékes négy hónaposoknak való oltását (igen, és most lehet szemrehányóan nézni a vonalzót, idestova 5 és fél hónapos...). Persze nem mi lettünk volna, ha kora reggel nem döbbenek rá, kávékavargatás közben, hogy HuncApu elfelejtette kiváltani a bónusz oltást és persze, mikor, ha nem ma, kétségbeesett sírórívó elütött cicájú gazdi citálta be hajnalhasadásra édes férjecskémet. Öröm az ürömben: amerresétálok patikában van raktáron ilyen oltás, úgyhogy nemsokára (ha kicsi zsarnokom felébred délelőttii szunyájából), útnak indulunk.
Hogy mért Kicsi Zsarnok? mert mióta köztünk van, kemény szabályokat állított fel, persze szigorúan jóidösanyja karbantartásának érdekében. Étkezések: rövidek és hatékonyak. Séták: hosszúak és megállásnélküliek. Délutánok: alvásmentesek, ölbentöltendőek, olyan fokú szórakoztatási igénnyel, aminek -néha azt gondolom-, nem is lehet megfelelni.
Tegnap überbrutált (na, csak, hogy egy kis városi szlenget is csempésszek irományomba) sétáltunk, olyan 4 órácskát, megállás nélkül, Huncmorgót kicsit megkapta a nap, de hálisten nem az a leégős fajtájú, mint az anyja, az esti fürdetésnél vettük észre, hogy barna az arca és a két kézfeje. Úgy döntöttem nem kenegetem egyelőre semmiféle kemikáliával nap ellen, (úgysem teszem ki a napra és igyekszem úgy is sétáltatni, hogy ne érje csak szórt fény), majdcsak ha nyaralunk vagy napozunk.
A rettegett rém (könnycsatorna) ismét játszadozik velünk. Ugye kaptunk egy hét haladékot, szigorú törölgetés, masszírozás, csöpögtetés feltétele mellett. Természetesen a mi tünetcsoportunk még véletlenül sem egyértelmű: hol váladékozik egész nap, kétségbeejtően erősen (pl.tegnap), hol kristálytiszta szemekkel ébred (pl.ma). Bekavaró tényező: tegnap telefonált Szemészbácsi, ha mégis váladékozik, ne várjuk ki az egy hetet, essünk túl rajta mihamarabb... ööööm, könnyű a döntés! :)))
Hogy mért Kicsi Zsarnok? mert mióta köztünk van, kemény szabályokat állított fel, persze szigorúan jóidösanyja karbantartásának érdekében. Étkezések: rövidek és hatékonyak. Séták: hosszúak és megállásnélküliek. Délutánok: alvásmentesek, ölbentöltendőek, olyan fokú szórakoztatási igénnyel, aminek -néha azt gondolom-, nem is lehet megfelelni.
Tegnap überbrutált (na, csak, hogy egy kis városi szlenget is csempésszek irományomba) sétáltunk, olyan 4 órácskát, megállás nélkül, Huncmorgót kicsit megkapta a nap, de hálisten nem az a leégős fajtájú, mint az anyja, az esti fürdetésnél vettük észre, hogy barna az arca és a két kézfeje. Úgy döntöttem nem kenegetem egyelőre semmiféle kemikáliával nap ellen, (úgysem teszem ki a napra és igyekszem úgy is sétáltatni, hogy ne érje csak szórt fény), majdcsak ha nyaralunk vagy napozunk.
A rettegett rém (könnycsatorna) ismét játszadozik velünk. Ugye kaptunk egy hét haladékot, szigorú törölgetés, masszírozás, csöpögtetés feltétele mellett. Természetesen a mi tünetcsoportunk még véletlenül sem egyértelmű: hol váladékozik egész nap, kétségbeejtően erősen (pl.tegnap), hol kristálytiszta szemekkel ébred (pl.ma). Bekavaró tényező: tegnap telefonált Szemészbácsi, ha mégis váladékozik, ne várjuk ki az egy hetet, essünk túl rajta mihamarabb... ööööm, könnyű a döntés! :)))
2008.05.06. 16:21
Értsétek már meg: ülni akarok!!!
Napok óta egyre erősebb a reggeli/napközbeni hasprése Huncosnak. Tudom, nem lenne még szabad ülnie, de engedtem az erőszakos "vezetésének" és egy fotó erejéig hagytam, hogy az legyen, amit ő szeretne. Ez lett:
Amúgy volt dél körül séta a szikrázó napsütésben és mindketten kellően lefáradtunk. Az élet mégiscsak szép!
15 komment
Címkék: hunorfotó hunc fejlődés
2008.05.06. 12:25
Amilyen sosem akartam lenni...
Engem is utolért a kisgyermekes anyukák betegsége. Leszámítva a gyermekágyas időszak elejét, mindig igyekeztem nem klasszikus anyuka lenni, azaz nem kora délutánig (esetenként egész nap) hálóingben, pizsamában lenni, hanem a reggeli szopi után, míg Hunor alszik, (mer ő még mindig ilyen jófej, hogy fél 9-9-től alszik 2-3 órát) elsőkávé közben blogokat, napi híreket elolvasni, aztán zuhanyozni, felöltözni, hogy mire Hunc újra felébred egy rendbeszedett anyukával vághasson neki a délelőtti sétának. Ehelyett ma, Huncos nem aludt, egész reggel Kolompos együttes dalait hallgattuk (a megmaradt gondolataimon áttapos a "rózsa nyílik előtte liliom utána" dallama)... a szokott reggeli rituáléim elmaradtak, és még mindig pizsamában ülök... és szívem szerint törölném, lehúznám a rolót mára és újrakezdenék egy másik napot... és estére vacsoravendégeink leszenek.... áááá....
Most pedig elaludt, úgyhogy megpróbálom összeszedni szétesett darabkáimat... és ünnepibe öltöztetni testem-lelkem... hátha sikerül...
2008.05.05. 19:11
Mókuskerék
Ébredünk, törlünk, csöpögtetünk, reménykedünk, játszunk, törlünk, csöpögtetünk, pozitívakat gondolunk, alszunk, törlünk, csöpögtetünk, bizakodunk... törlünk, csöpögtetünk...
Nagyon úgy néz ki, az egyszeri könnycsatorna átmosás nem segített... és ráadásként a rossz időre való tekintettel szobafogságra lettünk ítélve. Hunormanó nehezen viseli, ha nincs kellően lefárasztva (nomeg én is). Bár a Kis Felügyelőasszony Dédije szerint holnaptól jó idő várható... kíváncsian várom! :)
Szemészbácsi újabb egy hetes haladékot adott a fenti kondíciók mellett...
Nagyon úgy néz ki, az egyszeri könnycsatorna átmosás nem segített... és ráadásként a rossz időre való tekintettel szobafogságra lettünk ítélve. Hunormanó nehezen viseli, ha nincs kellően lefárasztva (nomeg én is). Bár a Kis Felügyelőasszony Dédije szerint holnaptól jó idő várható... kíváncsian várom! :)
Szemészbácsi újabb egy hetes haladékot adott a fenti kondíciók mellett...
2008.05.04. 11:20
Anyának lenni...
Az anyák napja világszerte ünnepelt dátum, Magyarországon ez a nap május első vasárnapjára esik. Az ünnep eredete az ókori Görögországba nyúlik vissza, ekkor még egy istennővel együtt ünnepelték, majd a kereszténység elterjedésével, egyre inkább átalakult az ünnep, személyesebb, családiasabb lett. És hogy milyen érzés? Nagyon torok-szorongató és -gombócgyártó... és ugyan még nem tudja kimondani a bűvös "anya", "anyu" szót, és nem tud varázsrajzolni, sem virágot hozni, de talán nem is ez a fontos... a lényeg, hogy ittvan velünk, hogy részt kér belőlünk, a mindennapjainkat elkíséri, gyökeresen megváltoztatja szokásainkat (és valahogy mégis meghagyja őket?!), hogy nincs olyan perc, amikor ne gondolnék rá... Imádom a mosolyát, a nevetését, ahogy naívan és tisztán közelít minden idegen felé (hogy aztán pár hónap múlva, ha minket is elér a szeparációs szorongás, ugyanezen idegenektől sírva fakadjon), hogy általa és ővele újratanulhatok élni, látni az apró csodákat, a szépségeket...
És Neked is köszönöm HuncApu, hogy anyává tettél, hogy megélhetem ezt a mindennapi csodát. Hunor minden egyes pillantása simogat beburkol és olyan jó ebben a burokban élni... olyan jó anyának lenni!
És Neked is köszönöm HuncApu, hogy anyává tettél, hogy megélhetem ezt a mindennapi csodát. Hunor minden egyes pillantása simogat beburkol és olyan jó ebben a burokban élni... olyan jó anyának lenni!
10 komment
Címkék: ünnepek érzések
2008.05.02. 07:55
5 hónapos
Hunc a mai nappal csatlakozott az öthónaposak táborához és ezt a pár nappal előtte haladó Nikivel tette meg. (igen, a kissé zilált háttérben Kokó cica lapul meg... amikor meglátta az újabb csecsemőt, rémülten odébb telepedett)
Méretei erős stagnálást mutatnak: nyúlni nyúlt ugyan (72 cm), a súlya maradt, 7540 gramm körüli most. Viszont szociálisan hatalmas változásokat él meg: figyeli az arcunkat, ellesi a mimikánkat, sőt utánozni próbálja, még a hangokat is. És nevet, nevet, rengeteget nevet. (még a kórházban is tegnapelőtt, pedig ott aztán igazán nem volt min ). Az ujjacskái szinte folyamatosan a szájában vannak, kotorász odabent, ha kiveszi mégis őket, azt csakis valamilyen fontos ügy érdekében teszi, mondjuk, hogy utánanyúljon valaminek, amit aztán jó erősen megszorongathat. (ez a valami lehet a saját zoknija, lábujja, de lehet a hajam, a kezem, az orrom, a fülem... vagy akár HuncApu ilyetén testrészei is) A pelenkázón keze-lába jár, teli macis pelenka esetében szabály, hogy ilyenkor mindig meg is fordul hátáról a hasára. Ami elérhető távolságban van azt ölből kihajolva megfog (kilincset, a szék karfájáról menet közben "leemel" dolgokat). Egyre többször szeretne felülni, a pihenőszékében reggelente hasprésezik, közben nyög is nagyokat, akár az Apja. ;) Kedvenc játék a Pelus (nem, nem, most nem a pelenkáról van szó, értelmes szülők a Pelikánját hívják "Pelusnak"), de emellett még mindig kedvenc a "sárga izé", aki mindig jön velünk mindenhová.
Szopi szokásai csöppet változtak, kisfiam játékosságával. Ha éhes, komor, mély kortyokban nyeli az anyatejet, ilyenkor, nincs móka, nincs kacagás, gyilkos pillantásokat lövel afelé, aki megérinti/hozzászól/ -neadjisten- megpiszkálja. Ám amint megtelik a pocak, úgy kezd egyre huncutabbul nézni és akkor már tudom, hogy valamin töri a buksiját. A leggyakoribb móka: jó erősen megszívja a cicit, többször is, majd elengedi nevetve, ilyenkor spriccel a tej, és nevet a Hunc, majd mikor már fuldoklik a tejben, tüsszent egyet, ezzel a tejmentesen maradt felületeket is beborítja az édes nedűvel! És csak nevet és nevet, gurgulázva kacag és én sem teszek mást, mint magamhoz szorítom és vele nevetek... nem adnám ezeket a perceket semmi kincsért...
Szopi szokásai csöppet változtak, kisfiam játékosságával. Ha éhes, komor, mély kortyokban nyeli az anyatejet, ilyenkor, nincs móka, nincs kacagás, gyilkos pillantásokat lövel afelé, aki megérinti/hozzászól/ -neadjisten- megpiszkálja. Ám amint megtelik a pocak, úgy kezd egyre huncutabbul nézni és akkor már tudom, hogy valamin töri a buksiját. A leggyakoribb móka: jó erősen megszívja a cicit, többször is, majd elengedi nevetve, ilyenkor spriccel a tej, és nevet a Hunc, majd mikor már fuldoklik a tejben, tüsszent egyet, ezzel a tejmentesen maradt felületeket is beborítja az édes nedűvel! És csak nevet és nevet, gurgulázva kacag és én sem teszek mást, mint magamhoz szorítom és vele nevetek... nem adnám ezeket a perceket semmi kincsért...
Hozzászólások: