A múlt heti védőnénis találkozáskor eldöntetett, hogy bizony hétfőn (azaz ma), elkezdünk ismerkedni az első idegen ízzel: az almával, pontosabban a reszelt alma levével. A képek magukért beszélnek, egyszülöttem groteszk módon protestált az új íz ellen. Miközben mosolyogva próbáltam értésére adni, hogy hű, ez mennyire finom, Ő csak kétségbeesetten, könnybelábadóan riadt szemekkel pillogott rám (valamint az apjára) a kanál mögül. Persze nekem sem volt könnyű dolgom, míg a háttérben HuncApu monológját hallgattuk, -melynek lényege az volt, hogy magzatunk, ne őt nézze, ő nem tehet semmiről, idejekorán nézzen szembe a tényekkel, hogy az anyja egy terrorista, -reszkető kezekkel próbáltam a pépesített alma levét a szájába kanalazni, majd mikor már azt hittem, sikerült, az egészet egy nagy nyálkilökődéssel a kezemre dobta. Méhem áruló gyümölcse még a félrenyeléses tragikomédiáját is előadta, HuncApu ekkor felkapta örökösét, egy "mára elég volt" fekiáltással, majd a nappaliba mentek, ahol még susmorogtak egy jó ideig.











Folyt. köv. holnap délelőtt, bár úgy érzem, még semmiről sem vagyunk lekésve, ha továbbra is ilyen masszív ellenállásba ütközöm, könnyen lehet, hogy elhalasztjuk egy kisidőre ezt a prodzsektet.
süti beállítások módosítása