2008.05.18. 20:10
Kirándulások - 2.rész
HuncApu túrázási elszántsága töretlen maradt, mit neki izomláz és nyűgös gyerek (nomeg nekem átnemaludt éjszaka), ma reggel egy őáltala megtekintett dokumentumfilm hatására (hihetetlen, hogy Hunort is így lekötötte),:
eldöntötte, ma a Duna túloldaláról közelítjük meg a terepet, azaz Börzsönyt látogatunk, első úticélként Márianosztrát tűzte ki. (egészen pontosan a fölötte elhelyezkedő Kopasz hegyet). Kis csalódás ért minket Márianosztrán. Az egyetlen magyar alapítású, fehér pálos rend ősi kolostora (Boldog Özséb Kolostora), ma fegyházként üzemel. A mellette elhelyezkedő kegytemplommal egyszerre, 1352-ben, Nagy Lajos magyar király építtette. A kolostorban nevelkedett I.Lajos király leánya, Hedvig is. II. József 1786-ban kiadott feloszlató rendelete alapján, csak 1989-ben kezdődhetett újra a pálosok élete a templomban. 1858-ban az egyházi vezetés eladta (?!) a kolostori részt az államnak, arra hivatkozva, hogy a pálosrend megszűnt Magyarországon. A kolostort az állam előbb női börtönként, majd 1948-tól férfi fegyház és börtönként működteti. Elég kiábrándító, hogy belépve egy templom udvarába, jobb oldalon Szűz Mária szobor és virágok, szemben a börtön teljes valójában, baloldalon "Látogatás" és "Rabtemető" feliratú morbid valóságtáblák, körötte szögesdrótos kerítés és óriás lámpák meg kamerák.
A Kopasz hegy ismételten lehetetlen feladatnak bizonyult, mind magasságilag, mind meredekségileg. (és nem utolsó sorban a kocsiban derült ki, hogy a kengurut itthon felejtettük). Ezért nem tehettünk mást, mint Nagymaroson keresni egy hangulatos kisvendéglőt, rálátással a Duna kanyarra, ahol mindannyian jól érezhetjük magunkat:
eldöntötte, ma a Duna túloldaláról közelítjük meg a terepet, azaz Börzsönyt látogatunk, első úticélként Márianosztrát tűzte ki. (egészen pontosan a fölötte elhelyezkedő Kopasz hegyet). Kis csalódás ért minket Márianosztrán. Az egyetlen magyar alapítású, fehér pálos rend ősi kolostora (Boldog Özséb Kolostora), ma fegyházként üzemel. A mellette elhelyezkedő kegytemplommal egyszerre, 1352-ben, Nagy Lajos magyar király építtette. A kolostorban nevelkedett I.Lajos király leánya, Hedvig is. II. József 1786-ban kiadott feloszlató rendelete alapján, csak 1989-ben kezdődhetett újra a pálosok élete a templomban. 1858-ban az egyházi vezetés eladta (?!) a kolostori részt az államnak, arra hivatkozva, hogy a pálosrend megszűnt Magyarországon. A kolostort az állam előbb női börtönként, majd 1948-tól férfi fegyház és börtönként működteti. Elég kiábrándító, hogy belépve egy templom udvarába, jobb oldalon Szűz Mária szobor és virágok, szemben a börtön teljes valójában, baloldalon "Látogatás" és "Rabtemető" feliratú morbid valóságtáblák, körötte szögesdrótos kerítés és óriás lámpák meg kamerák.
A Kopasz hegy ismételten lehetetlen feladatnak bizonyult, mind magasságilag, mind meredekségileg. (és nem utolsó sorban a kocsiban derült ki, hogy a kengurut itthon felejtettük). Ezért nem tehettünk mást, mint Nagymaroson keresni egy hangulatos kisvendéglőt, rálátással a Duna kanyarra, ahol mindannyian jól érezhetjük magunkat:
Egy dolog viszont bizonyossá vált: a következő túrázgatásunkat már magam fogom megszervezni...
2008.05.18. 18:24
Kirándulások - 1.rész
Amikor Hunor még csak kósza gondolat sem volt, mi már akkor is nagyokat kirándulgattunk hétvégente, -vagy amikor is időnk engedte-, hétköznaponként is. Szeretünk kiszabadulni a városi szmogból, forgatagból. Azért nem minősítem a kirándulgatásainkat "túrázgatásnak", mert minket gasztronómiai szempontok is vezérelnek az ilyen hétvégi országjárásokkor. Kicsi séták, hangulatos vidéki éttermek felfedezése, ott szuszogni-sem-bírunk-már állapotúra enni magunkat a helyi finomságokból, majd kicsit lesétálni a fogyasztottakat, aztán vissza a kocsiba, én általában rögtön elalszom, HuncApu meg hazamanőverez. Hunc megszületésével, igyekszünk szokásainkon mit sem változtatni, sokkalta inkább "beleneveljük" a kismazsolát ezekbe a hétvégi programokba.
Tegnap reggel, HuncApu úgy döntött, most az egyszer nem csak és kizárólagosan gasztronómiai célokkal vágunk neki a Pilisnek, hanem valóban túrázni fogunk. Mégpediglen úgy, hogy Hunor kenguruban az apján, én pedig hátizsákosan caplatok mellettük. Úticélként, nem kisebb magaslatot szúrt ki, mint magát a Prédikálószéket. Dömöstől, -HuncApu szerint- csak 4 kilóméter, teljesen nyugodt tempóban, ráérősen mehetünk, ahogy a kis fiatalember gondolja. A piros háromszöget kell követnünk, nem lesz semmi gond... ühüm, az első rögöcske, az volt, hogy nem volt piros háromszög, helyette viszont volt piros, sárga és zöld csík. Itt, Túravezetőnk kicsit elbizonytalanodott ugyan, de aszonta haladjunk a piros csíkon, mert szerinte az idomok változhattak az évek alatt, de a színek biztos, hogy nem (?!). Bensőmben gyerekkori túrák emléke ébredezett, amik azt mondatták velem, az évek alatt az idomok sem szoktak változni, de Túravezetőnk elszántságával nem mertem vitába szállni. Nem tudom, mennyit haladtunk a piros csíkon, időben közel másfél órát, (Hunor mérce szerint majd' 3-szori szoptatásnyit), én már kezdtem (najó, nem csak kezdtem) elveszíteni a türelmemet, mert jó is a zöld erdőben sétálgatni, de Huncos is fáradtkodott, én én sem láttam értelmét tovább vonulni a bizonytalanba. Visszafordultunk, a kiindulási pontnál derült ki, hogy teljesen más irányba kellett volna mennünk, de jó is, hogy nem arra indultunk, mert a távolság valóban csak 4 kilóméter, de az a 4 biza hegygerincen fölfelé vezet!
Megpihentünk (oké helyesbítek, Hunor evés után):
Hazafelé, elcsigázottan elpilledt a kenguruban:
Amikor felébredt a fiatalúr egy röpke villámlátogatást tettünk a Dömösi Prépostság romjainál is:
Tegnap reggel, HuncApu úgy döntött, most az egyszer nem csak és kizárólagosan gasztronómiai célokkal vágunk neki a Pilisnek, hanem valóban túrázni fogunk. Mégpediglen úgy, hogy Hunor kenguruban az apján, én pedig hátizsákosan caplatok mellettük. Úticélként, nem kisebb magaslatot szúrt ki, mint magát a Prédikálószéket. Dömöstől, -HuncApu szerint- csak 4 kilóméter, teljesen nyugodt tempóban, ráérősen mehetünk, ahogy a kis fiatalember gondolja. A piros háromszöget kell követnünk, nem lesz semmi gond... ühüm, az első rögöcske, az volt, hogy nem volt piros háromszög, helyette viszont volt piros, sárga és zöld csík. Itt, Túravezetőnk kicsit elbizonytalanodott ugyan, de aszonta haladjunk a piros csíkon, mert szerinte az idomok változhattak az évek alatt, de a színek biztos, hogy nem (?!). Bensőmben gyerekkori túrák emléke ébredezett, amik azt mondatták velem, az évek alatt az idomok sem szoktak változni, de Túravezetőnk elszántságával nem mertem vitába szállni. Nem tudom, mennyit haladtunk a piros csíkon, időben közel másfél órát, (Hunor mérce szerint majd' 3-szori szoptatásnyit), én már kezdtem (najó, nem csak kezdtem) elveszíteni a türelmemet, mert jó is a zöld erdőben sétálgatni, de Huncos is fáradtkodott, én én sem láttam értelmét tovább vonulni a bizonytalanba. Visszafordultunk, a kiindulási pontnál derült ki, hogy teljesen más irányba kellett volna mennünk, de jó is, hogy nem arra indultunk, mert a távolság valóban csak 4 kilóméter, de az a 4 biza hegygerincen fölfelé vezet!
Induláskor még vidáman:
Megpihentünk (oké helyesbítek, Hunor evés után):
Hazafelé, elcsigázottan elpilledt a kenguruban:
Amikor felébredt a fiatalúr egy röpke villámlátogatást tettünk a Dömösi Prépostság romjainál is:
Eredményes volt a túra: mindketten izomlázzal küzdünk, de bezzeg a kisded éjjel 11-ig fent kukorékolt, hogy aztán ismételten óránként-másfél óránként ébresztgessen... napközben már egészen úgy funkcionálok, mint egy zombi. Lassacskán mindent jegyzetelni fogok, hogy ne felejtsem el, hogy: meglocsoltam-e a muskátlikat, reggeliztem-e, megittam-e a kávémat, meg csupa ilyen fontos dolgot...
Hozzászólások: