2008.05.16. 09:16
Csak két perc...
Ezt is megörökítem, bár nem vagyok büszke rá, de nem lehet folyton tökéletes anyukának lenni, bármennyire is szeretném.
Valamikor az általános iskolában tanultunk egy tanítómesét, amelyben az idő fogalmával ismerkedtünk meg, bájos környezetbe helyezve. Az alapszituáció, ha jól emlékszem, az volt, hogy Pistike -nevezzük Pistikének a főszereplőt, mert már nem emlékszem az igazi nevére-, elkésik az iskolából és a tanítónéni (vagy bácsi?) intőt ad érte és megdorgálja, mire Pistike értetlenül közli, hogy dehiszen csak 2 percet késett, mért kell ebből akkora ügyet csinálni?! És ekkor a tanító néni (vagy bácsi?) pár tanulságos példával illusztrálja, a felnőttek életében milyen fontos is lehet az a két perc. (2 perc alatt le lehet késni vonatot, az űrrepülő is katasztrófát okozhat, akár pár másodperc módosítással, és a repülő is szerencsétlenséget szenvedhet, két perc késéssel). Nem mondom, hogy ennek hatására, Precizion Kétezres termékké váltam, viszont tagadhatatlanul mély nyomot hagyott bennem ez a történet. És hogy mért osztom ezt meg Veletek? Mert tegnap délelőtt ismét beugrott ez a tanmese, hiszen, csak két percre hagytam egyedül Hunort a hálószobában az ágyunk közepén... és ez a két perc pontosan elég volt ahhoz, hogy kipróbálja milyen is az a híres szabadesés...
Nincs mit magyaráznom, akinek van/volt kisgyereke, eljut erre a felismerésre... mostantól már tudom, hogy Hunort nemhogy kétpercre, hanem egyetlen percre sem lehet egyedül hagyni. Megtanultam.
Zárójelben megjegyzem: mindkettőnk csöppnyi ijedtségén kívül nem történt semmi komolyabb baj. Pár dologra érdemes azonban ilyenkor odafigyelni: megvizsgálni, hogy nincs esetleg külsérelmi -szemmel is látható!- sérülés. A normális az, hogy a kisded azonnal felsír és pár perc alatt megvígasztalható (korrumpálható a mindignyerő cicivel!). És érdemes figyelni, hogy nem válik-e aluszékonyabbá, mint egyébként. Ha valamely dolog nem stimmel, és valahogy mégsem az igazi gyermekünk, célszerű egy ügyeletre becitálni, ahol megvizslatják. (valószínűleg nem lesz semmi baj, de így lelkünk is megnyugszik, ámen.)
Valamikor az általános iskolában tanultunk egy tanítómesét, amelyben az idő fogalmával ismerkedtünk meg, bájos környezetbe helyezve. Az alapszituáció, ha jól emlékszem, az volt, hogy Pistike -nevezzük Pistikének a főszereplőt, mert már nem emlékszem az igazi nevére-, elkésik az iskolából és a tanítónéni (vagy bácsi?) intőt ad érte és megdorgálja, mire Pistike értetlenül közli, hogy dehiszen csak 2 percet késett, mért kell ebből akkora ügyet csinálni?! És ekkor a tanító néni (vagy bácsi?) pár tanulságos példával illusztrálja, a felnőttek életében milyen fontos is lehet az a két perc. (2 perc alatt le lehet késni vonatot, az űrrepülő is katasztrófát okozhat, akár pár másodperc módosítással, és a repülő is szerencsétlenséget szenvedhet, két perc késéssel). Nem mondom, hogy ennek hatására, Precizion Kétezres termékké váltam, viszont tagadhatatlanul mély nyomot hagyott bennem ez a történet. És hogy mért osztom ezt meg Veletek? Mert tegnap délelőtt ismét beugrott ez a tanmese, hiszen, csak két percre hagytam egyedül Hunort a hálószobában az ágyunk közepén... és ez a két perc pontosan elég volt ahhoz, hogy kipróbálja milyen is az a híres szabadesés...
Nincs mit magyaráznom, akinek van/volt kisgyereke, eljut erre a felismerésre... mostantól már tudom, hogy Hunort nemhogy kétpercre, hanem egyetlen percre sem lehet egyedül hagyni. Megtanultam.
Zárójelben megjegyzem: mindkettőnk csöppnyi ijedtségén kívül nem történt semmi komolyabb baj. Pár dologra érdemes azonban ilyenkor odafigyelni: megvizsgálni, hogy nincs esetleg külsérelmi -szemmel is látható!- sérülés. A normális az, hogy a kisded azonnal felsír és pár perc alatt megvígasztalható (korrumpálható a mindignyerő cicivel!). És érdemes figyelni, hogy nem válik-e aluszékonyabbá, mint egyébként. Ha valamely dolog nem stimmel, és valahogy mégsem az igazi gyermekünk, célszerű egy ügyeletre becitálni, ahol megvizslatják. (valószínűleg nem lesz semmi baj, de így lelkünk is megnyugszik, ámen.)
Hozzászólások: