2008.01.22. 22:36
Forgolódunk...
Az este elfogyasztott egy-kisbocinak-se-vállna-szégyenére mennyiségű tejci után, Hunor még foglalkozást igényelt volna. A fejlődéséhez roppant fontos ingereket (=Apa és Anya) megtagadó gaz és önző szülei úgy gondolták, az egész délutáni "matinézgatás" után talán megérdemelnének egy pár önfeledt percet, mely idő alatt bekapkodnák a vacsorájukat. (ami ismételten egy gasztronómiai élvezetbomba volt, hála HuncApu újabb szenvedélyének: az ételkreációnak!)
Hunc először csak nyöszörgött, majd fel-felrikkantott jelzésértékűen. Mivel még erre sem kapott érdemleges válaszreakciót és egyikünk sem jelent meg Őfelsége ágyánál szórakoztató üzemmódban, akcióba fogott. Hogy hogy csinálta, sajnos nem láttam, a fülrepesztő valódi fájdalmas sírására viszont be kellett szaladnom! Hunc hasról megfordult a hátára és ettől az élménytől egészen egyszerűen megijedt! (igaz, még nem volt teljesen tiszta átfordulás, a lábai még keresztben maradtak, az egyik kezét meg saját maga alá temette, de a szigorú anyai zsüri ezt már elfogadta és megfordulásnak minősítette!). Pár perc nyugtató összebújás és becézgetés után, kisfiam feldolgozni látszék a traumát, visszahelyezvén ágyikójába azonban újból rázendített, közben öklét szájába tömködve, jelezni szándékozva, hogy mennyire éhes (ez általában hatni szokott!). A fáradtság azonban nagy úr és ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem: az első telitüdejű ordítás levegővétele után, fejét felemelve átfordította a másik oldalára az arcát és... egész egyszerűen elaludt! Így:
Hunc először csak nyöszörgött, majd fel-felrikkantott jelzésértékűen. Mivel még erre sem kapott érdemleges válaszreakciót és egyikünk sem jelent meg Őfelsége ágyánál szórakoztató üzemmódban, akcióba fogott. Hogy hogy csinálta, sajnos nem láttam, a fülrepesztő valódi fájdalmas sírására viszont be kellett szaladnom! Hunc hasról megfordult a hátára és ettől az élménytől egészen egyszerűen megijedt! (igaz, még nem volt teljesen tiszta átfordulás, a lábai még keresztben maradtak, az egyik kezét meg saját maga alá temette, de a szigorú anyai zsüri ezt már elfogadta és megfordulásnak minősítette!). Pár perc nyugtató összebújás és becézgetés után, kisfiam feldolgozni látszék a traumát, visszahelyezvén ágyikójába azonban újból rázendített, közben öklét szájába tömködve, jelezni szándékozva, hogy mennyire éhes (ez általában hatni szokott!). A fáradtság azonban nagy úr és ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem: az első telitüdejű ordítás levegővétele után, fejét felemelve átfordította a másik oldalára az arcát és... egész egyszerűen elaludt! Így:
Hozzászólások: