Még mielőtt az örök feledés homályába merülne, szóvá kell tennem elmúlt napjaink élményekben gazdag mivoltát.

Tegnap a 30 fokos átlaghőmérsékletet a lakásban egyre kevésbé tűrtem és ennek igencsak éles hangot is adtam, majd már csak rezignáltan válaszolgattam telefonon HuncApu érdeklődő kérdéseire, hogy mit is csinálunk délelőtt, míg ő dolgozóba van?! (szétolvadunk, csak két pacát talál, mire hazajön, esetleg összeragadunk, ha itthonmaradunk, UV sugárzásnak teszem ki mindkettőnket, ha kimozdulunk...) Aztán, mégiscsak használt az öntözés, HuncApu kiadta a vezényszót: készüljünk el, mire hazaér, lemegyünk a Velencei tóra. Repestem, kapkodtam, dolgoztam, késve indultunk, egy órás kitérő volt, mire kiértünk csúcsidőben a városból, de aztán már sinen voltunk. Útközben nyári röpkeviharos felhők gyülekeztek, de engem még a jégeső se tántorított volna el attól, hogy elhagyjam a klimatizált autómobilunkat! Éppen annyi időnk maradt, hogy HuncApu és kicsifia megmártózzanak a langymeleg tóban (persze a fényképezőgépet itthon felejtettem, ezért mindenki képzeletére bízom úszónacis hurkás Hunor első megmártózását a Velencei tóban), megszáradtak, aztán meg is érkezett a tomboló vihar. Első gondolatunk az volt, hogy lent éjszakázunk, aztán ma még pihizünk egy kicsit, végül úgy döntöttünk, mégis inkább hazajövünk, hiszen akkor meghiúsult volna  a mai programunk.

Ma a szokásos csajos napunkat ültük, Ficánka Helénával és csodaszép anyujával. Egy ilyen nap és rájövök: Hunor még annyira kismazsola Helénához képest... Heléna már csattogva követ a konyhába, rámol, rágcsál, mászik, járkál, feláll, leül, eldől, rendezkedik, mindenen és mindenkin keresztülgázol, beszél (no, ezt inkább majd az anyja mesélje el), Hunor meg csak arcára fagyott mosollyal igyekszik szemmel követni a rakétalédit! Igazi kaszkadőrlány, akire minden percben figyelni kell. Édesek voltak nagyon együtt, bár a pancsolós prodzsektünket bojkottálták a percre pontosan egymást váltó alvásukkal, de így se bántam, nagyon jót beszélgettünk...

Igazi kincsekre bukkantam este letöltve HuncApu telefonjáról a fotókat... Nem gondoltam volna, hogy a fiam így is tud nézni (azóta is azon gondolkodom, miket mondhatott ekkor neki az apja?!):