Azt leszámítva, hogy pár éve örök hűséget fogadtam Isten- ember és állam előtt HuncApunak, az ember lánya még esetenként elcsábulhat pár órára...

Velem is megesett a minap (egészen pontosan tegnap este), amikor is kulturális élményben volt részünk HuncApuval. Utoljára még nagypocakosan jutottunk el színházba, de akkor nem én választottam a darabot, most viszont -itt külön hála Pocakos Macsek jegyfeláldozásának, HuncNagyi Huncvigyázásának, a csillagok ilyetén állásának és még sorolhatnám, köszönöm-köszönöm ezúton is mindenkinek!!!- sikerült rábeszélnem HuncAput egy musicalre, mégpedig az Operett Színházban, az Elisabethre.  A színházak nekem még mindig apró csodák, imádom a varázslatot, az illatot, minél régebbi és pompázatosabb egy színház, annál nagyobb révületbe vagyok képes esni az előadás alatt. A szereposztás káprázatos volt (leszámítva szegény kereskedelmi tévén befutott (?) énekesünket, akinek mondhatni elveszett a hangja a tisztán érces és képzett hangok között), no itt estem én szerelembe, amikor  a színpadra lépett a Halál maga... ha hallottatok még karonszőrborzoló- szemkönnybelábasztó hangot... hááát, az övé ilyen... újsütetű liblingem oly átéléssel végezte a dolgát, hogy az utolsó dalánál sikerált beledörgölnie sminkjét a szemébe, elbazseválnia a fejmikrofonját is (kézire váltott), ezért a vastaps alatt már csak Konjunktivitiszes Kaszásként emlegettük... Apropó átélés: oké, azt még bevettem, hogy ez egy eléggé nőcis darab, a közönség 85 százaléka a gyengébb nemből került ki, nadehogy a mögöttem ülő betonpillangó végigdalolta a közel 3 órát, majd a taps alatt sikoltva hujjogott és a számára sem közömbös Halál megjelenésekor extázisban skandálta a valódi nevét, mint egy rock-koncerten, na ezt már nekem sem vette be a bélésem... engem még úgy neveltek, hogyha egy darab/színész tetszik, akkor azt meg lehet tapsolni, vastapsolni, felállva méltatni, esetleg egy-egy bravót is be lehet kiáltani, de sikoltozni és jujjogni meg fütyürészni... nekem valahogy ez nagyon nem fér bele, éppen az ellenkező hatást váltja ki, mint amit az illető szeretne... vagy csak én lennék ennyire maradi??!

A darab után (és még szigorúan a hatása alatt), szerelmesen hazasétáltunk. (hajrá magassarkú, iszonyatosan kényelmes kiscipőcske: röpke 8 különböző méretű vízhólyagocska ékesíti a lábam leglehetetlenebb pontjait is). Muzikális Hunorunk mindeközben Nagyizott, azonbelül evett, ivott, lezavart egy Baby Mozartot, és mire mi hazaértünk, már békésen kiterülve aludt az ágyikójában... de pár itthon töltött perc után felébredt, igaz csak rövid időre, mosolyokkal üdvözölt minket, majd aludt is egészen a nagy éjszakai viharig, amire már mi is felébredtünk...